A Videoton klublegendája lezárta a pályafutását
Június 11-én a megyei bajnokok területi selejtezőinek visszavágóival nemcsak a magyar bajnoki szezon ért véget, hanem az elmúlt 15 év hazai futballjának egyik meghatározó játékosának pályafutása is. Nikolics Nemanja a szerbiai Zentáról indulva három országban összesen ötször volt gólkirály, két Európa-bajnokságon képviselte Magyarország színeit, játszott a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörében is, pályafutásának végén pedig a Videoton gólrekorderévé is vált.
Nikolics 19 évesen került Magyarországra, amikor a másodosztályú Barcs játékosa lett. A somogyiakkal a bajnokságot a negyedik helyen zárta, mindössze három pont hátránnyal az aranyérmes Bodajk mögött. Nemanja az együttest 19 mérkőzésen három góllal segítette, ha nem is volt akkor még alapember, azért kivette a részét a menetelésből. Érdekesség, hogy Barcson csapattársa volt későbbi edzője, Márton Gábor.
A bemutatkozó idényében tehát nem robbant be, nem úgy a következőben. Immár a Kaposvölgye futballistájaként 14 találkozón 11-szer zörgette meg a hálót egy fél év alatt, ez a teljesítmény pedig elég volt ahhoz, hogy az akkor élvonalbeli Kaposvár szerződést ajánljon a 20 éves játékosnak.
(Forrás: kapospont.hu)Az élvonalban sem lassított
Gondolhatnánk, hogy ilyen fiatalon nem könnyű felvenni az élvonal tempóját, akár azt is elnéznénk egy pályafutása elején járó labdarúgótól, hogy kissé hullámzó teljesítményt nyújt, ám Nikolics esetében erről szó sem volt. Első félévében ugyan csak négy gólt szerzett, de többnyire csak csereként vetették be – 12 meccsen azért ez sem rossz mutató –, a következő idénytől viszont elképesztő góltermésbe kezdett.
Ezt a címet már, mint Videoton játékos szerezte, hiszen teljesítményét látva a székesfehérváriak a télen lecsaptak rá. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a későbbi bajnokcsapat egyik, ha nem a legfontosabb igazolását hajtotta ezzel végre.
2011-ben első alkalommal a bajnoki címet is elhódította vele a Vidi, igaz Niko ekkor csak nyolc találatot jegyzett, de az elkövetkező idényekben,19, 13, 18, majd 21 gól fűződött a nevéhez, utóbbi kettő gólkirályi címet ért számára. 2015-ben aztán újra sikerült a bajnoki címet is elhódítani, de tagja volt a Paulo Sousával az Európa-liga csoportkörébe jutott, majd ott a Sportingot is legyőző együttesnek.
(Forrás: molfehervarfc.hu)Külföldi kaland
A sikerek ellenére Székesfehérváron nem érezték úgy, hogy Nikolicsot mindenképpen meg kellene tartaniuk, így szerződése lejártával a varsói Legiához írt alá. Lengyelországban aztán kiderült, hogy Nemanja sok hazai kritikusának állítása ellenére nemcsak Magyarországon képes gólerősen játszani.
Másfél idény lengyel szereplésének mérlege: két bajnoki aranyérem, egy kupagyőzelem, egy gólkirályi cím – és távozásakor is vezette a listát –, miközben csapatával kiharcolta a Bajnokok Ligája csoportkörében történő szereplést, sőt a Borussia Dortmund elleni 4-8 során ő is a kapuba talált.
2017-ben már a Chicago Fire játékosaként folytatta a góllövést. Bár csapata nem tartozott a liga legjobbjai közé, Niko eredményességén ez nem látszott meg.
Tette mindezt egy olyan ligában, ahol rajta kívül a világ- és Európa-bajnok David Villa, Zlatan Ibrahimovic, Carlos Vela, Miguel Almirón, Sebastian Giovinco vagy Josef Martínez is szerepelt. Chicagóban végül három idényt töltött, de az egyéni számai ellenére a csapata nem volt eredményes. 2020 elején így Nikolics hazatért Székesfehérvárra, hogy újra bajnoki címet szerezzen, és üldözőbe vegye a klubrekordot.
Keserédes visszatérés
Fehérvárra visszatérve egyértelmű cél volt számára, hogy bajnoki címet szerezzen, de a Ferencváros árnyékában erre nem volt lehetősége csapatával, ráadásul a klubnál meghozott döntések sokszor rossznak bizonyultak. Az akkor már MOL Fehérvár FC néven futó csapat rendre elmaradt a várakozástól, a kritikus szurkolók pedig Nikolicsot sem kímélték.
A zentai születésű csatár számai együttese gyengélkedése ellenére nem voltak tragikusak. Visszatérésekor fél év alatt öt gólt szerzett, majd a következő két bajnokság során 15 és tíz találatot jegyzett a bajnokságban. Nem volt már ekkor elég gyors, de még mindig képes volt húzóemberré válni. 2022. február 20-án, az Újpest elleni összecsapáson megszerezte 111. első osztályú találatát fehérvári színekben, s ezzel beérte a klub ranglistáján Szabó Józsefet.
Végül a rekordot hat góllal megtoldva, 117-nél állt meg, az utolsót stílszerűen szintén az Újpest ellen lőtte. A klubcsúcs tehát az övé lett, de a bajnoki tabellán vele is évről-évre egyre lejjebb csúszott a Fehérvár, a klub süllyedését ő sem tudta megállítani.
Hosszúra nyúlt visszavonulás
Tavaly nyáron újra búcsút intett Székesfehérvárnak, mivel a csapat vezetősége úgy ítélte meg, hogy nincs számára hely a keretben. Niko azonban nem akart még visszavonulni, így egy külföldi együttest keresett magának. A választás meglepetésre a török másodosztályban szereplő Pendiksporra esett, de ez a döntés végül hibásnak bizonyult, akárcsak a téli AEK Larnacába történő igazolása is. Egyik csapatnál sem tudott tényezővé válni, pedig Cipruson legalább góllal sikerült a bemutatkozása. Ha őszinték akarunk lenni, akkor ez a szezon már amolyan levezetés volt, talán ez kellett Nikolicsnak ahhoz, hogy belássa, ebben már nincs több, és végleg lezárja a karrierjét.
A válogatottban
Egy ilyen gólerős támadónak mindig van hely a válogatott keretében, pláne akkor, ha a posztriválisok sem kiemelkedő képességűek. Nikolics pályafutása alatt 43 alkalommal viselhette a címeres mezt, először Egervári Sándor utolsó mérkőzésén, az emlékezetes hollandok elleni 1-8-on, utoljára 2021 októberében az Anglia elleni világbajnoki selejtezőn. Bár rögtön a második meccsén Andorra ellen megszerezte első gólját, alapemberré sosem tudott válni, igaz, a 43-ból csak ezt az egy találkozót játszhatta végig.
Az egymást váltó szövetségi kapitányok közül egyik sem őt favorizálta, pedig a szurkolók főleg az egymás után megnyert négy gólkirályság időszakában gyakran követelték őt a kezdőbe Szalai Ádám helyett. Az aktuális szakvezetők mentségére legyen mondva, leginkább a kihagyott helyzetekben jeleskedett Niko ebben az időszakban. A két legemlékezetesebb ezek közül a 2016-os Eb selejtezőiben a románok és a görögök ellen kimaradt ziccer.
Talán addigra fogadta el a helyzetét, és vált egy hasznos kiegészítő szereplővé. Ez különösen 2020 októberében, a szófiai playoff-meccsen jött jól, amikor csereként beszállva szerzett gólt, ezzel pedig bebiztosította a magyar csapat győzelmét.
Játékosprofil
Nikolics a lesipuskás támadók hazai képviselője volt, aki leginkább a tizenhatoson belül szerzett gólokban, és a kiugrásokban jeleskedett. Filippo Inzaghi vagy Ruud van Nistelrooy mintájára szinte csak a gólszerzés érdekelte, csak ebben volt használható, és a válogatott szempontjából talán pont ez lett a veszte. A mezőnymunkája ugyanis messze elmaradt Szalaié mögött, így a válogatott vele sokkal kevésbé volt hatékony. Ha a csapatjátékban nem is volt kiemelkedő, gólérzékenysége klubszinten kiválónak számított. Nagyon sok találatot szerzett, de sikerét nem a fizikai paramétereiben, hanem játékolvasásában kell keresni, hiszen például nagyszerűen mozgott üresbe. Egyik klasszikus, védjegyessé vált találattípusa, amikor a szögletet követően megcsúsztatott labdára a hosszú saroknál érkezik, melyet leggyakrabban Juhász Rolanddal adtak elő.
Visszavonulásával elvesztette a magyar futball az egyik nagy értékét, de reméljük, hogy tapasztalatával és tudásával segíteni tudja majd a hazai foci fejlődését. Niko, köszönünk mindent!
Kiemelt fotó: feol.hu