A világ első „kertstadionjában” rendezhet Európa-liga-döntőt Belgrád 2028-ban
Néhány nappal ezelőtt megtörtént az alapkőletétel, elkezdődhetett az új szerb nemzeti stadion építése. Az 52 000 néző befogadására képes arénát a tervek szerint 2026 decemberében adják majd át, és az a spanyol Fenwick Iribarren Architects tervezte, amelynek egyik legemlékezetesebb munkája a katari világbajnokságra épült konténerstadion volt.
A helyi futballbarátok között alapvető egyetértés van abban, hogy ha már ilyen sok, nemzetközi szinten ismert minőségi játékost tudott kitermelni a szerb labdarúgás, akkor igencsak megérdemelne egy a dicső múlthoz méltó nemzeti stadiont. Noha kétségtelenül ma is félelmetes atmoszférája van a Crvena Zvezda otthonának, a Rajko Miticsről elnevezett létesítménynek (a köznyelv Marakanának hívja), bizony eljárt felette az idő, így bizony új stadion dukál a válogatottnak. Ábrándok régóta vannak, azonban a gazdasági helyzet vagy szükséges támogatói akarat hiánya eddig útját állta az álomnak, most azonban minden feltétel adott, így hamarosan Belgrád Szurcsin nevű városrészében felépülhet a térség egyik legszebb arénája.
Az új létesítmény különlegessége, hogy négy, egymásra épülő gyűrűből áll majd, amelynek felső három szintje fákkal és bokrokkal lesz beültetve, így nem csak filozófiájában, de megjelenésében is egészen zöld lesz. A 120 hektáron fekvő aréna 52 000 néző befogadására lesz alkalmas, és egy speciális léghűtő technológiának köszönhetően nyer majd melegvizet, ami a létesítmény helységeinek fűtését is megoldja. A futballstadion mellett a projekt része lesz egy 4500 férőhelyes parkoló, kávézók, éttermek és egyéb kiszolgálóegységek építése is, továbbá egy aquaközpont, ahol a vizes sportok szerelmesei – így akár a világ élvonalába tartozó vízilabdázók – is új otthonra lelnek. Az építkezés az Expo 2027 nevű világkiállítás keretein belül valósul majd meg, és a komplexum 15 kilométerre fekszik majd a főváros, Belgrád központjától és mindössze négyre a Nikola Tesla nevét viselő repülőtértől.

A szerb köztársasági elnök, Alekszandar Vucsics is ott volt az alapkőletételkor, a következőket mondta:
„Több nagyszerű stadiont is megtekintettünk Európa-szerte és állíthatom, hogy a kontinens három legszebbje között lesz a miénk. Ez a befektetés nem csak a jelennek, de a jövőnek is szól, mert az emberek elhozhatják majd a szüleiket és a gyermekeiket ide sportolni, szórakozni. Talán ezután Szerbiát a kontinens és a világ legfejlettebb országaihoz lehet majd hasonlítani, hiszen korszerű körülmények várják majd a kikapcsolódni vágyókat.”
Vucsics nem titkolta, hogy egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel is, hiszen példaértékűnek tartja, ahogyan a magyar kormány támogatja a sportot. Ezután egy lehetséges szerb–magyar olimpiai kandidálásról is beszélt, ami egyelőre nehezen értelmezhető, mert az ötkarikás játékok rendezését városok kapják és nem országok. Ami viszont biztosra vehető, hogy van egy szóbeli megegyezés az UEFA-val arról, hogy 2028 tavaszán az új stadion adhat otthont az Európa-liga döntőjének.
Az eseményen a szövetségi kapitány, a korábbi legendás játékos, Dragan Sztojkovics is jelen volt, aki a következőképpen értékelte a látottakat:
„Ahhoz, hogy jobban játsszunk, jobb feltételekre van szükségünk. Csodálatos, hogy Szerbia végre fejlődik a sportinfrastruktúra terén, hiszen Zajecsarban, Leszkovacsban és Loznicában is új stadionok épültek a közelmúltban. Ezek olyan projektek, amelyekre mindannyian büszkék lehetünk. Vártuk és várjuk ezután is, hogy megépüljön a nemzeti stadion. Ha valaki megkérdezi, mi szükségünk rá, a válasz egyszerű: ha Európa része akarunk lenni, muszáj fejlesztenünk a létesítményeinket. 2028-ban Európa-liga-döntőt rendezhetünk majd itt, ami csodálatos, hiszen a futballtól boldogok leszünk. Alig várom, hogy felépüljön az új stadion.”

A spanyol Fenwick Iribarren Architects tervezte az új arénát, amely korábban az RCD Espanyol új otthonának tervezéséből is részt vállalt, és a katari világbajnokságon is három stadionnak volt a megálmodója. Többek között a Stadion 974 elnevezésű létesítménynek, amely ennyi konténerből állt össze és amely bármikor elbontható, vagy újra felhúzható. A belgrádi építkezést a kínai Power Construction Corporation irányítja, és bár nincsenek pontos adatok a folyamatosan változó anyagárak miatt, becslések szerint körülbelül 350 millió euróba kerül majd. Vucsics kijelentette, hogy az új stadiont majd a szerb emberek nevezhetik el, hogy még jobban magukénak érezhessék azt.
Kiemelt kép: Fenwick Iribarren Architects