„A világbajnoki szereplés kivívása is lehet talán reális cél” – interjú az U17-es válogatott Kern Martinnal

– Elnézve a többi csoportot – a B-ben spanyol, olasz, szerb, a C-ben portugál, francia, német, a D-ben angol, holland, horvát harc várható –, olyan nagyon nem lehet panaszunk az ellenfelek miatt. 

– Szerintem is kedvezően alakult a sorsolás, ezen a szinten ugyanakkor már minden csapat erős, nem találni gyenge ellenfelet. Mindhárom csoportrivális ellen nyerni szeretnénk, hazai pályán meg kell mutatnunk, hogy mi is elég jók vagyunk. 

– Februárban kétszer is játszottunk az írekkel, az 1–0-s vereség mellett egy 0–0-s döntetlen született. Azonos erejű a két válogatott?

– Nem játszottam azon a két mérkőzésen, de valóban hasonló játékerejű lehet a két együttes. Írország és Wales is magán viseli a Brit-szigetek futballjának ismertetőjegyeit, biztos, hogy fizikailag erősek, játékban remélhetően felül tudjuk múlni őket. Szeretnénk jó futballt produkálni az Eb-n. A lengyel az a válogatott, amelyikről egyelőre keveset tudok, de a torna kezdetére kellő információ birtokában leszünk, biztosan megnézzük addig őket néhányszor.

– Ti, játékosok megfogalmaztatok magatoknak valamilyen célt?

– Erről egyelőre nem beszélgettünk, de talán a többiek nevében is mondhatom, a csoportból feltétlenül tovább akarunk jutni, és a világbajnoki szereplés kivívása is lehet talán reális cél.

Az öt legjobb csapat kvalifikálja magát a vb-re, igyekszünk köztük lenni. Ehhez persze mindenkinek rendkívül jól kell teljesítenie.  

– Hazai pályán játszhattok Eb-meccseket – ha hatvanezren nem is lesznek kint, mint a felnőtt válogatott találkozóin, azért így is felemelő érzés lehet majd kisétálni a gyepre.

– Nagy dolog, hogy saját közönségünk előtt szerepelhetünk Európa-bajnokságon, biztos sokan lesznek a lelátón, szerintem a szurkolók is elvárják a jó eredményt. Szeretnénk nekik is bizonyítani. Nem szabad teherként megélni a helyzetet, azt remélem, feldob majd minket a hangulat, és profitálunk abból, hogy itthon játszhatunk. 

– Jó versenyző típusnak tartod magad? Olyannak, akit jobb játékra ösztönöz a tét, nem pedig lenyom?

– Igen. Szeretem, ha van nyomás, az a jó sportoló, aki képes ezekben a helyzetekben a legjobbját nyújtani. Engem is inspirál, ha van tét, de nem csak akkor kell teljesíteni, egy szimpla edzésen is törekedni kell arra, hogy a legtöbbet hozd ki magadból, mert az idővel kamatozik. 

– Ez a fajta érett gondolkodás lehet az egyik oka, hogy csapatkapitánynak választottak? Illetve mely egyéb tulajdonságod miatt kerülhetett rád a karszalag? 

– Minden szempontból próbálok a csapat segítségére lenni, és büszkeséggel tölt el, hogy én viselhetem a karszalagot. Ez egyfajta bizalom, amit igyekszem meghálálni. Azt hiszem, jól tudok a többiekkel kommunikálni, próbálok vezér lenni, a testbeszédem is erről árulkodik.

A pályán és azon kívül is igyekszem elérni, hogy összeszedettek legyünk, ezzel együtt is csak egy játékos vagyok a sok közül, aki persze mindig a legjobbjára törekszik. De ezzel a többiek is így vannak. Az utolsó pillanatig küzdök, soha nem adom fel, szerencsére ezzel sem vagyok egyedül.

(Forrás: FEOL)

– Mit gondolsz, futballszakmai értelemben mik azok a jegyek, amelyekben feltétlenül fejlődnöd kell, és miben tartanak átlag felettinek?

– A következő évekre azt tűztem ki magam elé, hogy fizikálisan felhozzam magam, hogy erőben, gyorsaságban elérjem azt a szintet, ami a nemzetközi nívóhoz szükséges. Persze a játék minden elemében fejlődnöm kell. Amiben átlag feletti lehetek, az a játékintelligenciám és a technikám. Sokat kell még dolgoznom, aztán majd eldől, valaha megütöm-e azt a szintet, mint a nagyok.

– Az a cél?

– Igen, a hosszú távú célom az, hogy egy topligában játsszam, a Bajnokok Ligájában és a felnőtt válogatottban futballozzak. Ez az álmom.

– Amit még Kiskunhalason fogalmaztál meg?

– Igen, ott kezdtem el focizni, futsaloztam is kisgyerekként a nagypálya mellett, emlékszem, hogy megnyertük az országos futsal bajnokságot. Sokat segített nekem ez a tapasztalat a kisjátékokban, de mindig is a nagypályás futball éltetett. Egészen kicsi koromtól nagyon szerettem a labdát, édesapám előszeretettel dobálta nekem, én meg mindig visszarúgtam.

Apa az egész karrieremben rengeteget segített, mindig támogatott, ahogy persze édesanyám és az öcsém is. Apa volt az, aki minden meccs után elmondta, mi volt jó és mi rossz, ma sincs másként. Nagyon sokat tanultam tőle. Miatta viselem Felcsúton a hetvennégyes mezt. Az a születési éve. 

– Hogyan keltetted fel a Puskás Akadémia figyelmét? 

– Tizenegy évesen egy tornán szerepeltünk, azután jelezték, várnak próbajátékra. Megfeleltem, felvettek, én pedig egyáltalán nem gondolkodtam azon, belevágjak-e. Mindig is egy olyan klubról álmodtam, amelyikben sikeressé válhatok, ezt jelentette nekem a Puskás Akadémia. A családtól nehéz volt persze gyerekként elszakadni, de vettem az akadályt, sikerült hamar beilleszkednem. Ma még ritkábban tudok hazamenni, de ennyi áldozatot muszáj hozni az álmainkért. Korábban szombatonként, a meccsek után utaztam haza, vasárnap meg már jöttem is vissza, manapság jó, ha kéthetente hazatérhetek.

– A posztod mennyire változott az évek alatt?

– Kiskoromban inkább elöl játszottam, Felcsúton hátrébb léptem a középpályára, az U13-ban védekező középpályásként, az U14-től támadóbb szerepben futballoztam. A klubomban inkább tízes vagyok, a válogatottban inkább hatos, amúgy nyolcasként érezném talán a legjobban magam, olyan középpályásként, aki egyszerre támad és védekezik, aki végigrobotolja a meccseket. Arra a posztra komplett játékos kell. 

(Forrás: Sportal.hu)

– Van kitől ellesned a jó példát?

– Cristiano Ronaldo volt az a futballista, akire mindig felnéztem, elsősorban a mentalitása miatt, hogy annyit dolgozott a sikereiért. A ma is az elitben játszók közül sokakat kedvelek, elsősorban a fiatalokat, Musialát, Pedrit vagy Bellinghamet, őket megkülönböztetett figyelemmel követem, egyrészt mert azon a poszton játszanak, amit én is szeretek betölteni, másrészt mert nagyon fiatalon sikerült felérniük a csúcsra. Próbálok tanulni tőlük. 

– Oda szeretnél eljutni, ahova ők is?

– Oda azért borzasztóan nehéz, de remélem, idővel a Bundesligát reális célnak tekinthetem. Ha keményen dolgozom, és lépésről lépésre próbálok haladni, elérhető lehet. 

– Ha már említetted a munkát. Úgy járja, az elszántság, hogy mindenáron futballista akarj lenni, hogy azért mindent meg is tegyél, sokkal fontosabb, mint pusztán a tehetség. Ezt ilyen fiatalon fel tudja fogni az ember? Hogy leginkább abból lesz profi, aki jobban akarja, akkor is, ha valamivel szerényebbek a képességei.

– Igen, bár mindkettő fontos, az akarat és a tehetség egyaránt. Egyik nélkül sem lehet érvényesülni. De valóban keményen kell dolgozni, profi mentalitással, az alvásra, a pihenésre, a táplálkozásra, a konditermi munkára is alaposan odafigyelni.

Úgy nem jutsz sehova, ha csak elfocizgatsz, mentálisan és fizikálisan is a topon kell lenni. Ettől még lehetnek az ember életben hullámvölgyek, amikor nem minden alakul úgy, ahogy szeretnéd, olyankor kell erősnek maradni, nem hagyni, hogy csökkenjen a belső motiváció. 

– Te már átéltél hasonlót?

– Az elmúlt időszakom épp ennek a jegyében telt. Bemutatkozhattam az első csapatban, azt követően azonban nem nagyon kaptam szerepet, ami nem szabad, hogy letörjön, muszáj azután is ugyanolyan elánnal dolgozni. Bár kevesebbet játszottam a reméltnél, próbálok csak előre tekinteni, pozitívan gondolkodni, azzal biztatni magam, a munkának meglesz az eredménye. Ettől még persze szeretnék minél többet játszani, már csak azért is, hogy jó erőben, a lehető legjobb formában futballozhassak az Európa-bajnokságon.

(Forrás: GOAL.com)

– Amikor a válogatottban játszva korodbeli külföldiekkel találkozol, tapasztalsz valamiben lemaradást?

– Nem. Talán azért sem, mert Felcsúton az első csapattal készülök, a tempó van olyan, mint amit a legjobb külföldi utánpótlás-csapatok diktálnak. És azért a mi légiósaink, a Frankfurtban játszó Fenyő Noah, vagy a Barcelonában védő Yaakobishvili Áron ugyancsak emeli a szintet. 

– A felnőttekkel szemben nyilván van azért még lemaradás, de mennyire izgultál, amikor februárban életedben először NB I-es meccsen szerepeltél a ZTE ellen?

– Nem különösebben. Drukk volt bennem, de nem stresszeltem rá, egyszerűen csak meg akartam mutatni magam. Jó érzéssel töltött el, hogy tizenhat évesen én lehetek a szezonban a legfiatalabb játékos, aki pályára lép az NB I-ben. Aztán az azt követő fordulóban a Vidi ellen is játszhattam. Az a célom, hogy növeljem az élvonalbeli játékperceim számát, és hogy a csapat segítségére legyek. 

– Kétszer szerepelhettél az első csapatban, egyszer sem kaptatok ki. Lehet, jelezned kéne a mesternek, ki hozza a szerencsét.

– Remélem, azért nem csak a szerencsét hozom magammal…

Kiemelt fotó: pfla.hu