A világbajnokság nagy hiányzói a bizonyíték, hogy miért igazságtalan a mostani selejtezőrendszer – vélemény

Nehéz nem a négyszeres világbajnok, friss Eb-címvédő, világranglista hetedik, Nemzetek Ligája-döntős olasz válogatottal kezdeni a felsorolást, egyértelmű, hogy a Squadra Azzurra a legnagyobb név a hiányzók közül, ráadásul ez már zsinórban a második világbajnokság, amire nem sikerült kijutnia. Ennél is durvább belegondolni, hogy az olaszok utoljára 2006-ban játszottak kieséses mérkőzést világbajnokságon, igaz akkor egészen a győzelemig meneteltek Gianluigi Buffonék.

Roberto Mancini csapata a selejtező C csoportjában Svájc mögött végzett a második helyen, pedig veretlen maradt a sorozatban, mindössze két gólt kapott a nyolc találkozón, azonban a bolgárok elleni otthoni döntetlen, no meg Jorginho kihagyott büntetői Svájc ellen a vártnál is jobban megbosszulták magukat. A pótselejtezőn azonban óriási meglepetésre kikaptak Észak-Macedóniától, ám ha nyernek, még akkor is várt volna rájuk egy portugáliai találkozó. És itt következik a világbajnokság paradoxitása.

Nem feltétlenül a világ 32 legjobb válogatottja jut ki a tornára. Megkockáztatom, hogy még a mostani olasz válogatott is a kint lévő csapatok többségét könnyedén győzné le, azonban Európának mindössze 13 hely jut, Olaszország hiába volt veretlen a csoportkörben, nem vehet részt a tornán, eközben például Ecuador a mérkőzései harmadát (6/18) elveszítve utazhat Katarba.

Véleményem szerint a jelenlegi elosztás nem igazságos, úgy-ahogy van eltörölném a kvótákat, és amennyire csak lehet interkontinentálissá alakítanám át a selejtezőket:

Ha teszem azt 26 európai csapat jutna ki, az azt jelenti, hogy az a 26 európai válogatott jobb, mint az afrikai, ázsiai vagy óceániai csapatok. A világranglista első 20 válogatottjából mindössze egy afrikai, miközben 13 európai, ázsiai pedig nincs is a legjobb 20 között, ha pedig a legjobb 32-t nézzük, akkor 17 európai országot találunk, ennek fényében igen valószínű, hogy egy igazságosabb selejtezőrendszerben többen is kijutnának a világbajnokságra.

Jorginho sorsdöntő tizenegyese Svájc ellen a világbajnoki selejtezőn (Fotó: Getty Images)

Személy szerint a legjobbakra vagyok kíváncsi, nem a kvóták szerinti, regionális legjobbakra. A selejtezősorozatot nem földrészekre korlátoznám le, egyszerűen simán össze lehetne sorsolni egymással afrikai, amerikai, ázsiai meg európai válogatottakat, és győzzön a legjobb. Ma már a távolság sem akadály, de adott esetben buboréktorna formájában is lehetne játszani a selejtezőket, hogy ne járjon olyan sok utazással a kvalifikáció.

Ne feledjük, afrikai ország soha nem jutott elődöntőbe világbajnokságon, de a legjobb nyolc közé is csak háromszor: 1990-ben Kamerun, 2002-ben Szenegál, 2010-ben pedig Ghána. Az ázsiai válogatottak sem állnak sokkal jobban, leszámítva a dél-koreaiak elképesztő játékvezetői ítéletekkel megtámogatott menetelését 2002-ből, 1970 óta ők sem jártak a legjobb nyolc között sem. Ennek a – mondjuk ki – gyatra teljesítménynek a függvényében erőteljesen kérdéses, hogy miért is kellene ennek a két földrésznek alanyi jogon kilenc-tíz helyet biztosítani.

Semmi gondom nincs az ázsiai és afrikai csapatokkal, ha az európai vagy dél-amerikai válogatottakat legyőznék egy fentebb vázolt interkontinentális selejtezőn. Ebben az esetben legyenek ott a tornán, de jelenleg a kvótarendszer miatt az a helyzet áll elő, hogy erős európai és dél-amerikai válogatottak maradnak le a tornáról, miközben gyengécske képességű afrikai, közép-amerikai (a 2014-es Costa Rica sajnos a kivétel) és ázsiai csapatok kijutnak.

Hangsúlyozom, ha Szaúd-Arábia vagy Ghána jobb, mint Olaszország vagy Svédország, akkor legyen övé az indulás joga, hiszen földrésztől függetlenül a legjobbakat szeretném látni azon a versenyen, ahol egyébként a világ legjobb válogatottját keressük. Emiatt gondolnám üdvözítőnek a selejtezőrendszer teljes átalakítását, ami akár úgy is kinézhetne, hogy minden földrész rendez egy előselejtezőt, ahol az adott kontinens leggyengébb válogatottjai kiesnek a szűrőn, majd a továbbjutó csapatokat sorsolják össze, földrészenként egyet-egyet.

A lengyelek elleni vereséget követően a svédek sem utaznak Katarba (Fotó: Getty Images)

Egyébiránt Olaszország mellett nem lesznek ott a svédek, az ukránok és a csehek sem Katarban, holott jelenleg mindannyian a világranglista első 32 helyezettje közé tartoznak. Magyarország jelenleg a 37. helyen áll, az európai selejtező rendszerben gyakorlatilag esélyünk sem volt a kijutásra, miközben Ausztrália, Kanada, Ecuador vagy épp Ghána is készülhet a tornára. Utóbbi válogatott jelenleg a 60., a kijutáshoz olyan országokat kellett legyőzni, mint Etiópia vagy Zimbabwe, majd végül Nigéria ellen két döntetlent követően jutott ki Katarba.

Nem állítom, mindez érdemtelen lett volna, csupán úgy vélem, hogy sokkal igazságosabb lenne, ha egyetlen földrészre sem vonatkozna kvóta, hanem egyszerűen a legjobbak lehetnének ott a világbajnokságon, egy interkontinentális selejtezőt követően. Ha Ghána jobb Olaszországnál vagy Svédországnál, akkor az afrikai ország válogatottja legyen ott a tornán, azonban ha valakinek a világ legjobb válogatottjai ellen kell selejteznie, másoknak pedig elég legyőzniük Zimbabwét, vagy az is belefér, hogy hat(!) vereséget szenvednek, az minden, csak nem fair.

A svédek eddig 12 alkalommal jutottak ki világbajnokságra, a keretük pedig most is kifejezetten erősnek mondható, tele topligákban szereplő játékosokkal. Csak a Premier League ad hét svéd válogatott játékost, és akkor még nem beszéltünk Szoboszlaiék csapattársáról, Emil Forsbergről, a wolfsburgi Mattias Svanbergről, vagy épp Zlatan Ibrahimovicról sem. A csehek esetében is bőven van említésre méltó, komoly név, elég csak Patrik Schickre, Antonín Barákra, vagy a kapitány Tomás Soucekre gondolni. Mindannyian Európa legjobb bajnokságaiban edződnek hétről-hétre, de az UEFA-kvalifikációjának erősségére jellemző, hogy ők is kevesek voltak ahhoz, hogy Csehország 2006(!) után újra világbajnokságon szerepelhessen. A csehek egyébként 1996 óta minden Európa-bajnokságra kijutottak, vélhetően ennyit számítana néhánnyal több európai hely – vagy még inkább a kvótarendszer eltörlése.

A nagy európai válogatottakon túl igazán nagy hiányzónak még Chile mondható. A chileiek eddig kilencszer vettek részt világbajnokságokon (ahogy Magyarország is), odahaza 1962-ben bronzérmet is szereztek, azonban 2018-hoz hasonlóan, most is lemaradtak a tornáról, holott európai szinten is klasszisnak nevezhető játékosaik vannak, mint például Alexis Sánchez, Arturo Vidal, vagy épp Charles Aránguiz. Igaz, a chilei sztárok többsége bőven túl van 30. életévén, a keret meghatározó magja már a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon is ott volt, a generációváltás pedig láthatóan ezúttal sem megy könnyen: az Iván Zamorano, Marcelo Salas fémjelezte generáció visszavonulása után is szűkebb esztendők következtek, alighanem ugyanez történik majd most is.

A két chilei, Alexis Sanchez és Arturo Vidal, de a paraguayi válogatott is csak televízión keresztül követheti a 2022-es világbajnokságot (Fotó: Getty Images)

A múltja alapján Paraguay válogatottját is megemlíthetjük, már csak azért is, mert korábban nyolcszor is kijutott, azonban 2010 óta egyszer sem, mindez pedig nem véletlen: a paraguayi foci nem a legszebb napjait éli, néhány európai légióson kívül kevés igazán jó futballistájuk van. Elmúltak azok az idők, amikor José Luis Chilavert, Roberto Acuna, Roque Santa Cruz, vagy épp José Saturnino Cardozo alkották a válogatott magját.



Az már biztos, hogy 2026-ban már 48 ország vehet részt a tornán, azonban az elosztás marad:

Szintén – majdnem – duplázódik a CONCACAF-zóna résztvevőinek a száma, de akkor már Óceánia is biztosan küldhet majd egy válogatottat a Kanada, Egyesült Államok, Mexikó által rendezett világbajnokságra.

Kíváncsian várjuk, hogy akkor kik lesznek a torna nagy-nagy hiányzói.