A Vipers a Ferencváros ellen vált korszakos csapattá

Győri Audi ETO–Esbjerg: 28-27 (16-9)

A bronzmérkőzések legnagyobb kérdése mindig az, hogy melyik csapat milyen motivációs bázissal vág neki a találkozónak, most azonban ezt nem igazán kellett találgatni, hiszen Jesper Jensen, az Esbjerg (és a dán válogatott) edzője elmondta, hogy természetesen szerettek volna bejutni a fináléba, de így fontosabb számukra a dán bajnoki döntő, amelynek következő mérkőzését csütörtök este játsszák. Persze aztán a helyszínen már Jensen is árnyalta korábbi gondolatait, ám csapata az első percekben nem igazán cáfolt rá az előzetes várakozásokra, ugyanis hamar nagy különbség alakult ki a két gárda között.

Szombaton joggal hiányoltuk a győri védéseket, vasárnap azonban Sandra Toft már az első percekben világossá tette, hogy most egészen másra számíthat az ellenfél. A dán végül 15 hárítással zárt, de ennél is fontosabb, hogy egy nagyjából tíz perces szünet után akkor kezdett újra védeni, mikor a második félidőben közelebb zárkózott Jensen együttese. A Győr összességben sokkal jobban játszott, mint az elődöntőben, ám voltak az előző napról megmaradt hibák: bár végül hét gólt is szerzett beálló pozícióból az ETO, ismét meglepően sok itteni akciót sikerült hatástalanítania az ellenfél védelmének.

A második félidős felzárkózáshoz a Győr visszaesésén túl a dánok hét a hat elleni játéka is kellett – annak ellenére játszották igen sokat, hogy az első három ilyen támadásukból nem született gól –, amely ismét megmutatta, hogy miképp alakult át Nora Mörk játéka. Már a Ferencváros elleni elődöntőben is látszott, hogy az évekkel ezelőtt a világ egyik leggólerősebb átlövőjének számító Mörk mára jobb oldalon is irányítót játszik (bár ennek a mérkőzésnek olyan szakasza is volt, amikor valóban középen kapott szerepet), az emberfölényes helyzetekben egyértelműen nála van a karmesteri pálca, játéka már sokkal inkább épül remek döntéshozatali képességére.

A 48. percben végül utolérte ellenfelét a dán együttes, de a végjátékot az ETO bírta jobban, így Ambros Martín bronzéremmel zárta le (ezúttal már minden bizonnyal véglegesen) győri karrierjét. Az ETO sokkal jobban játszott, mint szombaton, de ez a szezon összességében egyértelműen elmaradt a várakozástól, főként a védekezés tekintetében, hiszen az idény elején még a korábbi, Európa-szerte rettegett győri fal visszatérését vizionálta a szakmai stáb.

Vipers Kristiansand–FTC-Rail Cargo Hungaria: 28-24 (14-13)

Az idei női BL-döntő nagyon tisztán mutatta meg, hogy milyen játék a kézilabda. Olyan, amelyben ideig-óráig lehet kompenzálni a játéktudásbéli különbséget, de végül az esetek jelentős részében a jobb csapat megnyeri a mérkőzést.

Most is pontosan ez történt, a hétvége összes találkozóját látva egyszerűen nem lehet kérdés, hogy ebből a négy csapatból idén is a Vipers volt a legjobb. Ráadásul az előző mondatban fontos volt az „is” szócska, hiszen ahogy a bevezetőben említettem, a zsinórban három megnyert cím sportágtörténeti szempontból is óriási dolog, aminek értékét tovább növeli, hogy három eltérő összeállítással sikerült összehozni ezt a bravúrt. Ole Gustav Gjekstad jelenleg vitán felül a legjobb, legfelkészültebb edző a női kézilabdázás világában, aki – ebben egyébként hasonlít Elek Gáborra – súlyos örökséget hagy maga után.

A norvég együttes rendkívül tudatosan játszotta le ezt a finálét is. Ennek nulladik, elsőre igen meglepő lépése volt, hogy a Vipers egyáltalán nem rohant. Persze skandináv csapatról van szó, ha volt lehetőség, most is vezetettek lerohanásokat, de közel sem volt akkora ennek a mérkőzésnek az intenzitása, mint a Győr–Vipers elődöntőnek. De nagyon fontos szakasza volt az is a találkozónak, mikor Gjekstad négy-öt gólos előny tudatában lecserélte a teljes kezdősorát – így ugyan a félidőre közelebb zárkózott a Ferencváros, de fontos erőtartalékok maradtak a norvég csapatnál, Anna Vjahirjeva és Jamina Roberts dinamikájára pedig a második félidőben nem is volt válasza a ferencvárosi falnak. Azt pedig tényleg szinte közhelyszerű kiemelni, hogy Katrine Lunde még 43 évesen is a mezőny egyik legjobb kapusa (ezúttal 47 százalékkal zárt).

Ezen a meccsen jobbátlövőből és szélről volt a szokásosnál súlytalanabb a Ferencváros, de könnyen lehet, hogy ha szükséges lett volna, a Vipers feljebb tud kapcsolni egy sebességgel. A kihagyott lehetőséget tehát természetesen lehet sajnálni, de a szezon egészét tekintve a Fradinak semmi oka szégyenkezni. Volt ebben az idényben 20 gólos vereség, néhány fordulóval a csoportkör vége előtt még a továbbjutás sem volt biztos, Metzben pedig olyan mélyről állt fel a gárda, amire korábban ebben a sportágban nemigen volt példa. Azokban a pillanatokban a BL-ezüst fényévnyi távolságra volt, végül mégis a Ferencvároshoz került. Elek Gábor és Szucsánszki Zita tehát legnagyobb közös sikerükkel búcsúztak, a következő napokban pedig minden bizonnyal az is kiderül majd, hogy a következő években milyen irányba indulnak el a zöld-fehérek.

Kiemelt kép: Vipers Kristiansand