Ádáz harc a Premier League-ben maradásért, végveszélyben a Leicester és a Leeds

20. Southampton FC 24 pont

Hiába a kétszeri edzőváltás, és a három tréner, a dél-angliai együttes napjai meg vannak számlálva. Szó szerint is. Ha a következő három fordulóban az Everton és a Nottingham Forest legalább egy-egy pontot szerez, Rubén Sellés ifjú tanítványai búcsút inthetnek az elitligának. Ez azért a fent említett kettős további pontgyűjtése nélkül is bekövetkezik, a kérdés, hogyan jutott ide a Ralph Hasenhüttllel két szezonnal ezelőtt még a felsőházat ostromló, 13 játéknap elteltével dobogós Soton?

A klub többségi tulajdonát tavaly januárban vásárolta meg a Sport Republic, amelynek fő befektetője a szerb származású médiamágnás, Dragan Solak, és amely cégben az a Rasmus Ankersen az egyik góré, aki a Brentford FC társigazgatójaként az egyik letéteményese volt a londoni klub újkori újjászületésének. A dán sportvezető és a Brentford játékoskiválasztásában két döntő faktor játszott (és játszik) szerepet: egyrészt az adatok, hogy ki milyen számokat produkál a futball mérhető elemeiben (hangsúlyosnak vélve az atletikusságot), másrészt hogy milyen potenciál rejlik az adott játékosban. A Brentford igyekezett azokat a fiatal futballistákat felkutatni, akik valamiért nem tudták addig kibontakoztatni a bennük lévő vitathatatlan tehetséget, lásd a 24 éves korában a League One-ból szerződtetett Ivan Toney, a 20 évesen a francia másodosztályból igazolt Bryan Mbeumo, vagy az ugyancsak a League One-ban kiszúrt Rico Henry (de a sort a korábbi brentfordi Ollie Watkinsszal, Said Benrahmával, Adam Websterrel lehetne még folytatni).

Szóval a Sport Republic felesküdött a nyáron a fiatalításra, emiatt is szerezte meg a Manchester City akadémiájának fő kiválasztóját, Joe Shieldset (ő azóta már továbbállt a Chelsea-be), és vele együtt négy City-akadémistát: Gavin Bazunut, Romeo Laviát, Sam Edozie-t és Juan Lariost. Kezdővé ugyan csak az előbbi kettő vált, de rajtuk kívül is jöttek ifjak (Armel Bella-Kotchap, Sékou Mara), és valahogy az egész projekt mintha túlzottan is a jövőre fókuszált volna, nem törődve a jelen veszélyeivel.

Hasenhüttl jócskán veszített ugyanis lendületéből, elkötelezettségéből, időközben az öltözőt is elvesztette, a helyette novemberben kinevezett, csupán Champó-tapasztalattal bíró Nathan Jones meg soha nem is tudhatta magáénak. Így jutottunk el hát oda február közepén, hogy az addigi pályaedző Rubén Sellés vette át az eléggé kilátástalan helyzetben lévő, az azt megelőző tíz bajnokijából kilencet elveszítő együttest, és ha antré gyanánt nyert is a Stamford Bridge-en (ott ki nem, persze…), a további sikerek elmaradtak. Pedig milyen közel járt ugye a csodaszámba menő, Emirates-beli diadalhoz.

A Southamptonnál úgy vannak mindenesetre a kieséssel, hogy nem a világvége, és a Burnley mintájára alkalmas egyfajta resetre, amit persze már a nyáron elindított a klub, és amelyhez immár a megfelelő edzőt kellene megtalálni (ahogy épp a Burnley-nek Vincent Kompanyval sikerült). A Soton furcsa lesz mindenesetre hűséges szolgája, a minden bizonnyal a PL-ben maradó James Ward-Prowse nélkül.

Tipp: kiesés.

James Ward-Prowse is búcsút inthet a "szenteknek" (Forrás: 90min.com)

19. Leeds United 30 pont

A közellenség Victor Orta már távozott, a Leeds drukkereinek frusztrációjukat így valaki máson kell kiélniük, de hogy pontosan mit baltázott el a sportigazgató, azt nehéz egzaktan megállapítani, ha valamit mégis, az az edzőválasztás.

Nem úgy tűnt, hogy Jesse Marsch lenne a megfelelő ember a posztra – taktikai repertoárja nem volt valami széles, az edzéseken leginkább a labda visszaszerzését gyakorolták, azt kevésbé, mihez kezdjenek vele, ha épp birtokolják –, s az igazat megvallva, már tavaly is csak nagy szerencsével, az utolsó játéknapon Brentfordban kiharcolt győzelemmel sikerült kivívni a bentmaradást.

Február közepén vette át a Leedset, sok ideje akkor nem volt (12 bajnokiján négyszer nyert), a nyáron azonban kedvére átalakíthatta csapatát, amelyhez minden segítséget megkapott a klubtól: a Red Bull-istállóból jött Tyler Adams, Brenden Aaronson, Rasmus Kristensen, de az intenzív, magasan letámadó, nagy tempót diktáló futballra ugyancsak alkalmasnak tűnt a Luis Sinisterra–Wilfried Gnonto kettős is, a Leeds mégis megmaradt az átmenetekben sebezhető, hátul bizonytalan, az xG-t felülrúgni képtelen együttesnek.

A kieséstől való iszonytató félelmet jelzi, hogy az őt váltó Javi Graciának 11 bajnokit hagytak mindössze, a hatodik veresége után elköszöntek tőle (az utóbbi 22 PL-meccséből mindössze hármat nyert meg, egyedül áprilisban pedig 23 gólt szedett be a Leeds…), és az egy ideig nagy megmentőnek számító, 68 éves Sam Allardyce kezébe adták a karmesteri pálcát. Ami a többségi tulajdonrészét a 49ers Enterprisesnak eladni készülő Andrea Radrizzani reményei szerint varázspálcává válik, csakhogy a Manchester City ellen hamar kiderült, aligha fog. A rettegés fokát az anyagiak is növelik: a San Francisco 49-erst is birtokló Enterprises opcióval bír a klubvásárlásra (most 44 százalékos a tulajdonrésze), 60 000 férőhelyesre növelné az így is félelmetes hangulatú Elland Roadot; de ki tudja, mi történik, ha a csapat kizuhan a PL-ből? Minthogy pedig a Leeds a maradék három meccsén fogadja a Newcastle-t, utazik a West Ham Unitedhez, majd hazai pályán a Tottenham Hotspur ellen zár, a megmeneküléshez valóban varázslat kellene. Allardyce-magic – csak hát az már aligha létezik.

Tipp: kiesés.

Sam Allardyce-nak kéne megmentenie a Leeds Unitedet (Forrás: YouTube)

18. Leicester City 30 pont

Kieshet az a csapat, amelyik Brendan Rodgers irányításával a 2019–2020-as, valamint a 2020–2021-es idényben egyaránt hajszállal maradt csak le a Bajnokok Ligája-indulásról? Amelyik két éve még FA-kupát nyert a BL-győztes Chelsea ellenében? Amelyik olyan kiválóságokat sorakoztat fel, mint James Maddison, Harvey Barnes, Youri Tielemans, Wilfred Ndidi, Kelechi Iheanacho, Jamie Vardy, James Justin, Ricardo Pereira? (Akkor is, ha utóbbi kettő szinte az egész szezonban sérüléssel küzdött, Vardy meg betöltötte a 36-ot.)

Merthogy Tielemans vagy Ndidi játékáról lerí, hogy nagyon nem lenne már egyikük se Leicesterben, csakhogy ezzel maguknak eszkábáltak csapdát: az utóbbi időben mutatott botrányosan gyenge futballjuk félő, elhomályosítja az azt megelőző évek kétségtelenül remek játékát. Az, hogy ez a csapat kapta a második legtöbb gólt kontrából (nyolcat), a negyedik legtöbbet rögzített játékhelyzetet követően (12-t), sok mindent elárul a hozzáállásról. Az öt öngólt meg, amellyel listavezető, inkább hagyjuk.

A Leicester példája mindenesetre sokaknak tanulságul szolgálhat: a csapatátalakítás – rebuild, ahogy az angol mondaná – egy idő után elengedhetetlenül szükséges, márpedig úgy fest, Leicester legjobbjai a kelleténél tovább időztek a King Power Stadiumban. Márpedig ha egy játékos úgy érzi, kinőtte csapatát, azt motiválni brutálisan nehéz lehet. Vérfrissítés hiányában pedig a Leicester egyre lejjebb csúszott, amit Rodgers képtelen volt megállítani, és amely feladat immár egy hónapja szegény Dean Smith-re hárul (valamint a John Terryből és a Leicestert már Claudio Ranieri alatt is szolgáló Craig Shakespeare-ből álló stábjára).

A Fulham elleni gyötrelmet látva – 5-1-re vezettek már a londoniak a hitehagyott Leicester ellen, a vége 5-3 lett – nem valószínű, hogy a Liverpool, Newcastle, West Ham United elleni triplából elég jól tudna kijönni a megmeneküléstől kétpontos távolságra dekkoló City, amelyik az utóbbi években rendre veszteséget termelt, és amely így nem túl rózsás állapotban vágna neki a The Championshipnek. A kiesőket három évig dotáló parachute money minimum 100 millió fontot garantálna a következő három évre (az első szezonban a központi bevételek 55, a másodikban a 45, végül a 20 százalékát kapja meg a PL-ből kieső, és a második ligában ragadó klub), kérdés, mennyire lenne képes újjászervezni csapatát Aiyawatt Srivaddhanaprabha tulajdonos. Ki megy, és ki marad? Egy nagyon halvány reménysugár azért akadhat még: nevezetesen, hogy ezek a futballisták amúgy remek képességűek, bármikor megrázhatják magukat, csak hát ha 35 fordulón keresztül nem sikerült nekik, miért pont az utolsó három játéknapon jönne össze?

Tipp: kiesés.

Jamie Vardy-ék kieshetnek a Premier League-ből (Forrás: Sky Sports)

17. Everton FC 32 pont

A szezon tán legváratlanabb győzelmét aratta az Everton Brightonban, az csak kék hab a tortán, hogy kiütéssel verte a liverpooli egylet Roberto De Zerbi alakulatát. A két gólt szerző és kettőt előkészítő Dwight McNeil bámulatos futballjával by the way, amit azért érdemes kiemelni, mert a 23 éves szélső Sean Dyche megérkezéséig árnyéka volt csak a korábban a Burnley-ben látott önmagának, azóta viszont egyre több életjelet mutat, márpedig ilyesféle hatást remélt az Everton vezetősége, amikor január végén Dyche-ot bízta meg a bentmaradás kiharcolásával. Hogy javulnak az egyéni teljesítmények is.

Utolsó előtti volt az Everton „Ginger Mourinho” belépésekor – hát nem egy Arsenal elleni bravúrgyőzelemmel indított!

vagyis épp ideje volt némi örömöt csempészni a vezetőség és a tulajdonos (Bill Kenwright és Farhad Moshiri) ellen bőszen tüntető publikum egyre keservesebb mindennapjaiba. Lampard ahogy a Chelsea-ben, az Evertonban sem tudta megoldani az átmenetek levédekezését, így szezoncsúcsot jelentő kilenc kontragólnál jár az Everton (kapta, és nem szerezte azokat), de ennél is botrányosabb, hogy 32 gólt termelt mindössze (benne a brightoni ötössel), ami akkor is kínos, ha a nyáron elvesztette Richarlisont, az állandóan sérült Dominic Calvert-Lewint pedig alig tudta használni.

Ugyancsak rémisztőnek tetszett, hogy a Brighton elleni meccsig a Dyche-érában csak a Leeds várható kapott gólszáma bizonyult magasabbnak az Evertonénál. Pedig ha valamiről, a stabil védekezéséről volt híres Dyche Burnley-je. No de aztán eljött a hétfő, a brightoni vizit napja, ami nem sok jóval kecsegtetett: az Everton hét hónapja nem nyert már idegenben, a legkevesebb gólt szerezte a szezonban, a Brighton meg odahaza a Wolverhamptonnak lőtt hatos után a Manchester Unitedet is elintézte. Mi történt erre? A kiesőjelölt gurított egy ötöst. Alighanem elkerülve a búcsút. Az Evertonnal 1951-ben esett meg utoljára az a szégyen, hogy kiesett, a Manchester City után következő Wolves és Bournemouth elleni meccsek elég jó esélyt kínálnak arra, hogy ne kelljen újra átélnie.

Tipp: bentmaradás.

Sean Dyche indította el az Everton felzárkózását (Forrás: Planet Sport)

16. Nottingham Forest 33 pont

Előfordulhat, hogy nem szerez már két pontnál többet a Forest – Chelsea és Crystal Palace idegenben, közte Arsenal otthon –, de az is elég lehet a bentmaradáshoz. A hétfői thriller, a Southampton elleni 4-3 bizonyult mentőövnek, így posztol hárompontos fórban a kieséstől. Amit nem gondoltunk volna három hete, amikor a 11 meccset számláló nyeretlenségi széria végén a nyolcadik vereségét is elszenvedte. Hanem hatalmas meglepetésre a City Groundon 3-1-re legyőzte a Brightont, legutóbb pedig ugye a Sotont, és mindjárt reménytelibb a szitu.

Feltétlenül a hazai formának köszönhetően: Steve Cooper legénysége saját pályáján hétszer nyert hat döntetlen és öt vereség mellett, megmentve így a szezont, és ellentételezve a pocsék idegenbeli teljesítményt.

Pedig már csak az elképesztő játékosmozgás miatt is úgy tűnt, menthetetlen, hogy képtelenség ilyen rövid idő alatt totálisan új csapatot építeni, több, mint kéttucatnyi futballistát egybegyúrni, egységes társasággá kovácsolni, ráadásul jó néhányukkal (Jesse Lingard, Jonjo Shelvey, Gustavo Scarpa, Chris Wood) befürdött a Forest, de a fiatalok, Morgan Gibbs-White, a saját nevelés Brennan Johnson, valamint a télen érkező Danilo Oliveira kihúzta a csávából az újoncot. Hogy ez biztosan PL-folytatást érjen, ahhoz azért nem ártana még egy győzelem.

Tipp: bentmaradás.

Forrás: leedsunited.com