Afrikai csapatot is vett a Monaco–Depor BL-klasszikus hőse, Dado Prso

„Sok játékostól eltérően későn kerültem be a profi futballba, de egyáltalán nem bánom”

– mondta visszavonulása után néhány hónappal a Rangers FC magazinjának Miladin „Dado” Prso. A középcsatár azon kevés futballista közé tartozik, akinek csak 29 éves korában indult be igazán a karrierje.

Prso Zadarban született, amely 1974-ben még Jugoszlávia része volt. Családja vegyes etnikumú, hiszen édesapja szerb származású, ám ő mindig horvátnak érezte magát, horvát közegben nőtt fel. 12 éves koráig helyi csapatokban, az NK Bagatban és az NK Zadarban focizott. Utóbbiban cseperedett fel később a Real Madrid világsztárja, Luka Modric és a kiváló kapus, Danijel Subasic is. 1986-ban a közeli Split első számú csapata, a Hajduk hívta futballozni, ott nevelkedett. Az 1970-es évektől a Hajduk Jugoszlávia egyik legjobb futballklubja volt, 1970 és 1979 között négy bajnoki címet nyert, a következő évtized inkább ezüstérmeket hozott. Az 1983–1984-es UEFA-kupa kiírásban a Hajduk a Honvédot, a Sparta Prahát, a Tottenham Hotspurt is legyőzte, az angol csapat az elődöntőben csak idegenben szerzett góllal múlta fölül a horvátokat. (A sorozat gólkirálya az Austria Wien csatára, Nyilasi Tibor lett.)

Prso tehát egy balkáni nagycsapatban fejlődött, és egy évvel azelőtt, hogy csatlakozhatott volna az első kerethez, nem várt nehézségek jelentkeztek: egy orvosi vizsgálat kiderítette, hogy szívritmuszavara van, s emiatt felbontották a szerződését, mondván, a szervezete nem alkalmas a versenysportra. Esze ágában sem volt feladni, az Isztriai-félszigeten található kisváros, Pazan csapatához csatlakozott nem sokkal azután, hogy Horvátország kikiáltotta függetlenségét, és az ország kiszakadt Jugoszláviából. Mindössze egy szezont játszott a frissen megalakult horvát első osztályban, 18 évesen hét gólt lőtt.

Miután a szerb hadsereg körülzárta szülővárosát, Zadart, menekülnie kellett.

„17 éves voltam, és a háború ott zajlott közvetlenül mellettünk. Előfordult, hogy amikor meccs előtt megszálltunk a csapattal egy hotelben, az épületnek nem volt teteje, mert egy bomba letarolta. Így nézett ki a futball akkoriban nálunk, szóval amikor lehetőségem nyílt, hogy lelépjek Franciaországba, rögtön mentem”

– mesélte évekkel később a The Heraldnak.

Prso a normandiai FC Rouenban folytatta. Ám első idényében egyáltalán nem ment neki a játék, egyetlen gólt szerzett, a Niort ellen. Visszaemlékezése szerint folyton azon járt az agya, mi lehet otthon, élnek-e vagy halnak az ismerősei, barátai, rokonai. Egyszerűen kiábrándult a futballból, visszavonult 20 évesen.

Munkát keresett, és tanoncként elhelyezkedett egy autószerelő-műhelyben, sokáig egyáltalán nem foglalkozott a labdarúgással. Szabadidejében bárokba járt a cimboráival, billiárdozott és rulettezett. 

Aztán megismerkedett egy francia nővel, Carollal, szerelmesek lettek, és a nő ismét célt adott az életének, Dadóra újra rátalált a labdarúgás szeretete.

A Riviérára költözött, és Cannes, illetve Saint-Tropez között félúton, a negyedik ligás Stade Raphaelois-nál kezdett játszani. Délutánig autószerelő-műhelyben dolgozott, utána indult edzésre, hétvégén jött a mérkőzés. A kezén a mai napig ott vannak a szerszámok, a fizikai munka ejtette hegek. A 190 centis erőcsatár 22 évesen félprofi státuszban sportolt a maga örömére. Az AS Monaco tartalékjai az egyik hétvégén a Stade Raphaelois ellen játszottak, és hercegségbeliek első csapatának vezetőedzője, Jean Tigana azt mondta, hogy a hazaiak támadója a legjobb játékos a pályán. Prsónak itt kezdődött a tündérmeséje.

„Számomra akkor vált komoly dologgá a futball, amikor az AS Monacóhoz kerültem. Megváltozott az életem. Amikor tök egyedül megérkeztem Franciaországban, akkor is hittem a képességeimben. És abban is hiszek, hogy csak akkor leszünk igazán erősek, ha keresztüljutunk az ilyen nehéz időszakokon”

– nyilatkozta a The Heraldnak.

Az autószerelőt azonnal átigazolta a Monaco, amely épp felépítette Franciaország legjobb csapatát Fabien Barthezzel, Philippe Christanvallal, Emmanuel Petit-vel, Victor Ikpebával, Thierry Henryval, Sonny Andersonnal. Prsónak esélye sem volt, hogy az 1996–1997-es bajnokcsapatba bekerüljön, ezért első szezonjában a tartalékcsapatban játszott (időnként David Trézéguet-vel együtt), majd kölcsönben két évre az AC Ajaccióhoz került. Itt érte az első komolyabb térdsérülés.

Claude Puel 1999-ben elérkezettnek látta az időt, hogy bedobja Prsót a mélyvízbe. A Monaco továbbra is a Ligue 1 egyik legerősebb csapata volt, a csatársorban Marco Simonéval, Trézéguet-vel, és Dado Prsóval, aki 20/2-es meccs/gól mutatóval nyitott a bajnokcsapatban cserecsatárként. A bajnoki cím mellé a Monaco a Szuperkupát is begyűjtötte.

A kicserélődő keretet Didier Deschamps vette át, és két rettenetes szezont futott vele. Miközben a Monaco mindkétszer 15. lett a bajnokságban, Prso egyre inkább előrelépett, a 2002–2003-as idényében már a csapat elsőszámú csatára volt, 20 mérkőzésen 12 gólt lőtt, csapata pedig ezüstérmes lett. Otto Baric a válogatottba is meghívta a néhány évvel korábban még autók motorházteteje alatt görnyedő támadót, aki első meccsén gólt szerzett a belgák elleni Eb-selejtezőn.

A következő idény a Monaco nagy éve volt, Deschamps munkája beérett, fantasztikus játékosai voltak (Patrice Evra, Jérome Rothen, Fernando Morientes, Ludovic Giuly, Emmanuel Adebayor). A klub történelmet írt a Bajnokok Ligájában – a sikersorozatnak Prso tevékeny részese volt.

A Deportivo La Coruna, Monaco, PSV, AEK Athén alkotta BL-csoportot a franciák nyerték, 15 góljukból nyolcat egyetlen találkozón szereztek, a Depor ellen hazai pályán (8–3). A mérkőzés hőse a négygólos Prso volt. Előtte csak Marco van Basten és Simone Inzaghi volt képes ilyesmire a Bajnokok Ligájában.

A Monaco óriási meglepetésre a döntőig menetelt a Bajnokok Ligájában. A legjobb 16 között Prso gólja döntött a Lokomotiv Moszkva ellen, majd a negyeddöntőből is idegenben szerzett több góllal ment tovább a csapat. A Chelsea elleni elődöntőben ismét betalált a horvát csatár, a José Mourinho vezette Porto azonban jobb volt a fináléban.

Prso a válogatottban is karrierje csúcsán volt ekkor, a 2004-es Eb-re vezető pótselejtezőn az ő két góljával játszott döntetlent, majd nyert a Szlovénia elleni párharcban Horvátország. A 2004-es tornán, csakúgy, mint a 2006-os világbajnokságon két-két döntetlennel a csoportban ragadtak a horvátok, a lófarkas csatárnak ez a két nagy torna jutott kockás mezben. Ez is nagy szó, hiszen Prsót egy ilyen felfokozott történeti időszakban, mint amilyen Jugoszlávia felbomlása volt, imádták a horvát szurkolók, miközben a játékos félig szerb.

Ugyan a BL-döntő után 30 évesen (!) hívta az AC Milan, ő Glasgow felé vette az irányt, a Rangers FC-hez igazolt. Nem igazán sejtette, milyen elvárásokkal kell szembesülnie.

„Ha Monacóban döntetlent játszottunk, nem számított, hiszen ez előfordul, nem történet tragédia. Ám amikor az Aberdeen ellen nem tudtam gólt lőni, miközben szétrúgták a bokámat, egy darab „sz*rnak éreztem magam. A játékvezető pedig csak annyit mondott a lefújás után: üdv Skóciában!”

– Prso így összegezte a skót The Heraldnak 2004-ben, mit volt a különbség a Monacóval és a Rangersszel szerzett egy-egy pont között.

A skót ligában ontotta a gólokat (34/18), egyértelműen kedveztek neki a bajnokságra jellemző kemény fizikai párharcok, ficánkolt ebben a közegben, kétszer is a hónap játékosa volt.



„Bárcsak előbb jöttem volna ide”

– nyilatkozta később egy lapnak. A Rangers a 2004–2005-ös idényben a helikopteres vasárnapon szerezte meg a bajnoki címet, ami onnan kapta a nevét, hogy a liga szervezői a Celtic meccsére vitték eredetileg a trófeát, hiszen a nagy rivális vezetett az utolsó fordulóban a Rangers előtt, ám a kékek győztek, a Celtic az utolsó pillanatokban nagy meglepetésre kikapott a Motherwelltől, így helikopterrel kellett átszállítani a serleget az új helyszínre.

A Rangersszel Prso még egyszer eljutott a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába, majd 2007-ben, egy bajnoki címmel a zsebében nem csak Skóciától, a profi futballtól is elköszönt. A szíve, amit Splitben 16 évvel korábban sportolásra alkalmatlannak nyilvánítottak, végig bírta, a térde viszont nem. A Kilmarnock elleni utolsó hazai meccsen csapattársai sorfalat álltak neki, ő pedig gipsszel a lábán, könnyekkel a szemében búcsúzott a szurkolóktól, a futballtól.

A csúcsfutballban ritka eset, hogy egy játékost 29 és 31 éves kora között zsinórban háromszor megválasztanak hazája legjobb futballistájának, Prsóval ez is megtörtént. Mindössze egy évvel az utolsó címe után be kellett fejeznie a labdarúgást.

Két gyermekével és francia feleségével Monaco mellett telepedett le, és elvégezte a horvát szövetség edzői kurzusát. Horvátországban dolgozott menedzserként, a koronavírus-járvány első évében a másodosztályú FC Pau támadásért felelős edzője lett, majd elvállalta a klub sportigazgatói posztját. A Pau elnökével bevásárolták magukat a szenegáli másodosztályban szereplő Demba Diop nevű klubba, ahonnan a tervek szerint afrikai tehetségek érkeznek majd a francia egyesülethez. Az Ajacciónál és a Nice-nél is volt edző. Utóbbi klubban nevelkedett a fia, Lorenzo Prso, aki szintén labdarúgó, jelenleg a belga harmadosztályú Namur játékosa.

Kiemelt fotó: Imago