„Agresszív, mindenbe belemenő, hangos, irányító kapusszemélyiséggé formáltak” – interjú Onódi Ákossal

– A magyar köztudatba akkor robbant be a neved, amikor tavaly januárban a Liverpool ellen védhettél FA-kupa-meccsen. Nagyot fordult veled azóta a világ?

– Igen, már csak azért is, mert a Ciprusra szerződés egyfajta kultúrsokk. Más mentalitás a ciprusi, sokkal ráérősebbek az emberek, majd megoldjuk, mondják, van idő. Nagyon lazán vesznek mindent. A sziget déli része görög terület, görögös a konyha, az építészeti stílus. Miután pedig Páfosz a turizmus egyik központja, rengeteg az utcán az ember, este is nagy tömeg bulizik, ami éles váltás ahhoz képest, amit Angliában, Birmingham csendes külvárosában megéltem. Az viszont hamar kiderült, hogy családias légkör uralkodik a klubban, remek az öltöző, nagyon megértő, törődő játékostársak vesznek körül.

– A szerződésed lejártával igazoltál el az Aston Villából. Nem akartak veled hosszabbítani, vagy csak nem ajánlottak olyan feltételeket, ami megfelelt volna neked?

– Amikor a Villába szerződtem, az előttünk álló négy évre kidolgoztunk egy karriertervet, ez alapján a negyedik év végére el kellett jutnom addig, hogy én legyek a klub harmadik számú kapusa. Nem is lett volna ezzel semmi baj, lehettem volna harmadik számú, csakhogy egy 20-21 éves labdarúgónak az a legfontosabb, hogy játsszon, lehetőleg jó szinten. A klub nagyon korrektül járt el, nem akart úgy magához kötni, hogy a játéklehetőségem korlátozott, tudták, jobb nekem, ha máshol folytatom.

– Négy év elég hosszú idő, könnyen elfogadtad, hogy itt a vége?

– Igen, mert felkészültem rá. Azután, hogy Emiliano Martínezt két éve leigazolták, s pláne azután, hogy 2027-ig hosszabbítottak vele, tudatosult benne, bárhogy próbálkozom, a következő öt évben nem lesz esélyem Birminghamben első számú kapussá válni.

– Arra sem mutatkozott esély, hogy Angliában maradj, vagy te hajlottál inkább a környezetváltozásra?

– Bármilyen jónak ígérkező lehetőségre nyitott voltam, tárgyaltunk a Nottinghammel, a Derbyval és a West Bromwich Albionnal is. A West Brom hasonló projektet vázolt fel, mint egykor a Villa, azaz nem garantálták mindjárt a játéklehetőséget, bennem azonban immár megfogalmazódott, védenem kell ahhoz, hogy fejlődjek, hogy eljussak a következő szintre.

– Célod valaha visszatérni Angliába, vagy ez legfeljebb távoli vágy?

– Most az a legfontosabb, hogy kezdő legyek az Akritaszban, hosszú távon nyitott vagyok persze bármire.

– 2018-ban kerültél ki az Aston Villa U18-as csapatába, de hogyan?

– Két évvel korábban az ETO-kupán angliai megfigyelők is jártak, ami után a Liverpool FC és az Aston Villa is próbajátékra hívott. A már említett projekt miatt a Villa mellett döntöttem.

– A kapusképzést tekintve végeztetek valamit nagyon másképp, mint itthon? Mások voltak a prioritások?

– Igen, én pedig mielőbb próbáltam alkalmazkodni. Magyarországon nagyobb hangsúlyt fektetnek a technikai képzésre, aminek mondjuk nagyon örültek Angliában, mert jó alapra építkezhettek. Kint ugyanakkor, bár lényegesnek ítélték a technikai tudást, az edzés java részét a taktikai felkészítés töltötte ki, az ellenfelekre készültünk leginkább. Kevesebb segédeszközt használnak Angliában, mint idehaza, az alapgyakorlatokat ismételgetjük, szemből kézbe rúgás, dropból rúgás, de mindent játékspecifikusan. Azt vallják, miután a meccsen sincsenek segédeszközök, a tréningekhez sem kellenek, az edzésen is úgy kell készülni, mintha meccsen lennénk.

– Bejött neked az új vonal?

– Igen. Az Akritaszban a spanyol kapusedző jól kombinálja a taktikai képzést a technikaival, ő is mérkőzésspecifikus edzéseket tart, de a tréningek végén még 20 percig a pályán maradunk, és lerúgja azokat a sorozatokat, amelyeket Angliában már megszoktam, illetve nekem is oda kell rugdosnom a labdákat neki úgy, hogy a pálya különböző pontjain helyezkedik.

– Mindjárt profiszerződéssel mentél ki Angliába?

– Nem, mert nem töltöttem még be a 17. életévemet. Egy hét híján. Nem várhattunk azonban, mert lejárt az átigazolási időszak. Nem volt azonban különösebb jelentősége, tanulmányi szerződést kötöttem, egy év múltán pedig aláírtam a megállapodást. S igazán profi körülmények közé kerültem. Egy csapattársammal egyetemben egy családnál laktam két évig, szinte mi is családtagnak érezhettük magunkat, részt vettünk a születésnapokon, ünnepeken, összejöveteleken. Két év után pedig kiköltözött hozzám a barátnőm.

– Ciprusra is követett?

– Még nem, de neki és a két kutyánknak is megvan a repülőjegye, amint kész a klub biztosította, épp felújítás alatt álló apartman, érkezik is.

– Visszatérve még Angliára, a 2020–2021-es idényben a Premier League 2-ben védtél 16 meccsen – a fejlődésedet alighanem jól szolgálta.

– Az U23-as bajnokság átmenet az akadémia és a felnőttek között. Angliában bevett szokás, hogy egy játékos az U23-as bajnokság után egy évet kölcsönben szerepel valahol, és azután elválik, kiharcolhatja-e a helyét anyaklubjában. Nekem is jót tett az az egy-egy év.

– Abban az idényben pályára léphettél a Liverpool FC ellen az FA-kupában, azt követően, hogy az első csapatot sújtó koronavírus-fertőzések miatt lezárták a felnőttek edzőcentrumát, a mérkőzést viszont nem halasztották el, így a kezdőben hét U23-as és négy U18-as játékos szerepelt. Mire gondoltál, amikor megtudtad, Sadio Mané, Mohamed Salah, Georginio Wijnaldum ellen kell futballoznod?

– Addig, amíg nem mentünk ki a pályára, és nem láttam meg őket melegíteni, el sem hittem. Annyira szürreális volt maga a gondolat is.

– És amikor valahára megláttad őket, elhitted?

– Akkor azért kezdtem érezni a helyzet súlyát. Az is más, amikor azt mondják, holnap este a Liverpool ellen játszol, s az is, amikor ott melegítenek tőled 40 méterre, s tudod, mindjárt kezdődik a meccs, és ezek a klasszisok fognak neked kapura lőni.

– Elfogott egy jó adag izgalom?

– De még mennyire! Amikor az azt megelőző este megtudtuk, mi játszunk ellenük, és sétáltunk ki a pályára edzeni jó 40 percet, remegett kezem-lábam. Stresszhelyzetben találtam magam, még ha pozitív értelemben is.

– Hát még milyen stresszben lehettetek azt követően, hogy a negyedik percben vezetést szerzett a Liverpool…

– Épp ellenkezőleg. Teljesen elmúlt az izgulás. Azzal a góllal ébredtem rá, annyira esélytelenek vagyunk, hogy ahelyett, hogy görcsölnék, megpróbálom élvezni a mérkőzést, felszabadultan védeni.

– Sikerült is, nagyokat védtél, egyenlítettetek, még ha a végén 4-1-re nyert is a sztárcsapat. Örök élmény a meccs?

– Hogyne. Már csak azért is, mert ennyire fiatalon adatott meg nekünk. Az egész pályafutásomat végigkíséri ez a tapasztalat, és ad nem kevés önbizalmat. Mégiscsak sikerült több védést is bemutatnom a világ legjobbjai ellen.

– Emlékszel, hányat?

– Tíznél jóval többet.

– 13-at.

– Az sem rossz.

– Pályafutásod eddigi legnagyobb élménye?

– Igen, eddig ez jelenti a csúcsot.

– Aztán egy évre eligazoltál a hetedosztályú Bromsgrove Sportingba. Miért, és milyen élmény volt félprofik közt játszani?

– Azért volt fontos, hogy meccsrutint szerezzek a felnőttek közt. A sérülésemig játszottam 15 bajnokit és öt kupameccset. A felkészülési találkozókkal együtt három és fél hónap alatt megvívtam 30 mérkőzést. Akadémiai szinten, amikor az U23-ban szerepeltem, 16 mérkőzés jutott egy év alatt. Egészen más terhelést jelentett ez. A megítélésemnek nem tett jót, a piac szereplői csak azt látták, a hetedosztályban védtem, pedig technikai, taktikai és mentális értelemben is rengeteget fejlődtem. A felnőtteknél megszerzett tapasztalat többet ér bármennyi akadémiai évnél. Ráadásul a profi bajnokságokat, a Premier League-et és a The Championshipet megjárt labdarúgók vezetnek le ott, ami lehet, elsőre nem hangzik jól, de igazán színvonalasak a mérkőzések. Meccsenként úgy hat-hét védést be kellett mutatni, ami jelentős előrelépésnek számított az U23 két-három védéséhez képest.

– Mi az a tapasztalás, tudás, amivel elsősorban gazdagodtál Angliában?

– Három részre lehet bontani a választ. Technikai oldalról a magyaros-angolos stílust kombináló kapus lettem. El tudtam sajátítani az angol futballkultúra sajátosságait, jobb lettem lábbal, javult a passzjátékom. Taktikai szempontból fejlődtem a döntéshozatalban, a játék menedzselésében, hogy mikor gyorsítsam, mikor lassítsam. Abban is, hogyan, mikor és mit kommunikáljak a játékostársaimnak. Ami pedig a mentális összetevőket illeti, magamba szívtam az angol felfogást, agresszív, mindenbe belemenő, hangos, irányító kapusszemélyiséggé formáltak.

– Mert amúgy nem lennének rád jellemzők ezek a tulajdonságok?

– Ennyire nem, illetve nem ennyire effektíven.

– Ciprus tehát az új kaland helyszíne. Miért erre a dél-európai szigetre esett a választásod? Vagy nem akadt más lehetőség?

– Akadt, de megint csak a projekt volt a legfontosabb. Az Akritasz egy futballcsoport része, a ciprusi bajnokság pedig jegyzett liga, mégiscsak három képviselője jutott be az európai csoportkörök valamelyikébe. Sok a nagyszerű légiós, Szalai Attila és Sallai Roland is itt indította be pályafutását. Kiváló ugródeszka lehet nyugat felé.

– Már csak védeni kell hozzá.

– Első számú kapusnak hoztak, ami nem azt jelenti, hogy garantált a helyem. A három kapus közt erős a verseny, de ez is csak segít abban, hogy a lehető legjobb formába kerüljek. Sikerült hamar felvenni a ritmust, azt az intenzitást, amellyel dolgozni kell, mindennap a legjobbamat adom. Az ügynökeim, Tim, Oliver és Dominik megtették a magukét, lett egy jó klubom, innentől fogva az én dolgom, hogy a lehető legjobb irányt vegyen a karrierem.

Kiemelt fotó: Aston Villa FC