Ahol a tehetséget elmenedzselik: Paraguay elkallódott támadói

Nagy örömet szerzett a Cerro Porteno rajongóinak nemrég a nagy rivális Libertad elleni lehengerlő, 4–0-s bajnoki győzelem, melyből egy régi kedvencük, a 24 esztendős Sergio Díaz is góllal vette ki a részét. A jobblábasként a bal oldalon tükörszélsőként, illetve középen a center mögött, a második vonalból induló támadóként is bevethető futballistát régóta ismeri és nagyra tartja az asuncióni sztárcsapat vezetőedzője, a népszerű egykori válogatott Francisco „Chiqui” Arce – nála debütált a válogatottban is, amikor Chiqui szövetségi kapitányként szolgálta a nemzeti csapatot.

Díaz tavaly nyáron vált szabadon igazolhatóvá, amikor lejárt ötéves szerződése a Real Madriddal, ahová a Cerrótól igazolt át fiatal tehetségként 2016 nyarán, ötmillió euró ellenében. A világsztárokat halmozó gigaklubnál nem kezelték értékének, tehetségének megfelelően, hagyták elkallódni, ahogy az már számos elődjével megtörtént. Végül nevelőegyesületéhez is csupán azért térhetett vissza, mert a gárda brazil balszélsője, Mateus Goncalves tavaly október elején megbukott egy doppingellenőrzésen: a szervezetében anabolikus szteroidot találtak, tárgyalását a napokban tartják az ONAD, azaz a Paraguayi Nemzeti Doppingügynökség (Organizacao Nacional de Dopagem do Paraguai) előtt, két évre tilthatják el minden sporttevékenységtől. Ennek következtében a Cerro Porteno felbontotta a 2021 januárjában igazolt játékos szerződését, akinek pedig kiegészítő emberként szerepe volt a tavaly őszi clausura megnyerésében, mellyel az együttes kvalifikálta magát a Libertadores-kupa idei kiírására. Díaznak így az a feladat, illetve sors jutott, hogy a doppingoláson ért Mateus Goncalves kiesésével a csapatszerkezetben keletkezet lyukat betöltse, holott tiniként Sergio Agüeróhoz hasonlították, és mindenki fényes jövőt jósolt neki… Most, 24 évesen pedig kezdhet mindent elölről: a paraguayi országos bajnokságban és a Libertadores-kupa csoportkörében persze van lehetősége újraépítenie magát, idei eddigi kilenc találkozóján két gól került a neve mellé.

A Libertad elleni gólja után könnyeivel küzdő Sergio Díazt csapattársai ünneplik, egyben vigasztalják (forrás: Youtube / Futboleros PY)

Focitörténeti trendek, párhuzamok

Naivan azt gondolnánk, hogy a Dél-Amerikában viszonylag kis nemzetnek számító Paraguayban jobban féltik, óvják sztárpalántáikat, hatékonyabban egyengetik sorsukat, azonban az elmúlt évtizedekre visszanézve láthatjuk, hogy Díaz története bizony nem egyedi. Forgassuk csak vissza az idő kerekét az 1970-es, 1980-as évek fordulójáig! Ekkor kezdtek el szállingózni a hírek két ifjú paraguayi csatártehetségről, Julio César Romeróról, azaz Romeritóról, és a Cerro Portenónál nevelkedett Roberto Cabanasról. Közülük Romerito már az 1979-es Copa América-diadalból is gólokkal vette ki a részét, majd együtt alkottak remek csatársort az az évben Japánban megrendezett ifjúsági világbajnokságon. Annak a tornának végül egy bizonyos Diego Maradona lett a sztárja, elhomályosítva a paraguayi duót – holott Romeritóék nagyszerű teljesítménnyel megnyerték csoportjukat, ám aztán egy maratoni, kilenckörös(!) tizenegyes-párbajban alulmaradtak a későbbi döntős Szovjetunióval szemben (akik a csoportkörben 5–1-re eltángálták a magyar válogatottat Jokohamában).

Romerito és Cabanas az 1986-os világbajnokságon, már a nagyválogatottban úgyszintén veszélyes támadópárost alkottak, góljaikkal továbblőtték Paraguayt a csoportkörből, a nyolcaddöntőben aztán az Azteca-stadionban, közel százezer néző előtt a Gary Lineker vezette Anglia megálljt parancsolt nekik – a torna csatársztárja pedig 1979-hez hasonlóan ismét Maradona lett.

Romerito pályafutása során négyszáznál is több gólt ért el, 1985-ben Dél-Amerika legjobb futballistájává választották. 1988-ban Johan Cruyff szerződtette az FC Barcelonához, hét mérkőzésen összesen 470 percet játszhatott a formálódó Dream Teamben az 1988–89-es idényben, egy gólt szerzett – majd a katalánok leigazolták a posztjára a Juventus FC-től Michael Laudrupot, a paraguayi válogatott támadót pedig kihajították, mint a használt mosogatórongyot. Cabanas ezalatt a szomszédos Franciaországban próbált szerencsét, a Brest csatáraként 1989-ben a másodosztály, a Ligue 2 gólkirálya lett, a következő szezonban az Olympique Lyon színeiben az élvonalban viszont ezt a teljesítményt nem tudta megismételni. 2017. január 9-én, 55 esztendősen szívroham következtében hunyt el, alig pár hét különbséggel a fent említett egykori nemes ellenfélhez, Csanovhoz képest.

Romerito nem sokáig feszíthetett Barca-mezben, Cruyff formálódó Dream Teamjében (forrás: Twitter / Old School Panini, @OldSchoolPanini)

Tíz évvel később tűnt fel egy, a nagy páros tagjait megközelítő tehetség Paraguayban Miguel Ángel „Peque” Benítez személyében, akit 1993-ban az Atlético Madrid hozott át Európába. A Matracosoknál alig-alig kapott játéklehetőséget, többször lepasszolták kölcsönbe, pályafutása végül az RCD Espanyol színeiben teljesedett ki. Szerepelt és gólt szerzett az 1998-as franciaországi világbajnokságon (Paraguay mind a négy meccsén pályára lépett), a kisebbik barcelonai csapattal 2000-ben megnyerte a spanyol Király-kupát, Asunciónba hazatérve pedig 2002-ben Libertadores-kupa-győzelemhez segítette a helyi Olimpiát.

Peque Benítezhez képest, és abszolút értékben is messzemenően kihasználta a benne rejlő tehetséget a paraguayi csatárok közül Roque Santa Cruz, Oscar Cardozo, és Nelson Haedo Valdez, az ő generációjuk bukott reménységeként említhető azonban a Cerro Portenónál nevelkedett, az aktív játéktól tavaly visszavonult Julio Dos Santos: 2006-ban szép reményekkel igazolt a Bayern Münchenhez, a klubnál eleinte Michael Ballack utódának szánták az irányító középpályás posztján, hogy aztán eltűnjön a süllyesztőben… A Cerro Porteno futballiskolájából került ki, majd Argentína és az Egyesült Államok érintésével került az angol Premier League-be az előbb említetteknél tíz esztendővel fiatalabb irányító, Miguel Almirón, aki mára túl jár századik PL-bajnokiján a Newcastle United mezében – nem árulunk el azonban nagy titkot azzal, ha kijelentjük, többet vártak tőle a Szarkáknál annak idején, amikor 2019 januárjában 24 millió eurónyi összeget fizettek ki játékjogának megszerzéséért.

Egy a sorból: Sergio Díaz felemelkedése és alászállása

Ennek a szériának a következő elemeként tekinthetünk Díazra, akit 2018 nyarán Sam Sharpe mutatott be alaposan, részletesen a Real Madrid rajongóinak. Írásából többek között megtudhatjuk, hogy a Cerro akadémiáján Díaz edzője volt a két világbajnokságon szerepelt, 43-szoros válogatott középpályás, Diego Gavilán, akinek kezei alatt látványosan fejlődött, gólveszélyes, lendületes támadójátékát Sergio Agüeróéhoz kezdték hasonlítani. A felnőttek között 2014-ben debütált, első etapjában összesen 70-szer húzta fel nevelőegyesülete mezét (a hazai bajnokságon felül a Copa Sudamericana és a Libertadores-kupa nemzetközi megméretésein is), 16 gólt ért el, közben együtt futballozott többek között a 2008-as Európa-bajnok spanyol támadóval, Dani Güizával az együttes támadó alakzatában. Klubjában és az utánpótlás-válogatottban is megkapta a Dél-Amerikában különös jelentőséggel bíró 10-es mezt, részt vett 2015-ben a 17 éven aluliak világbajnokságán, majd 2016-ban a neves touloni nemzetközi ifjúsági tornán.

Díaz a Real Madrid felnőtt csapatának edzésén 2016 nyarán Lucas Vázquezzel és Álvaro Moratával (forrás: Twitter / Real Madrid C.F., @realmadriden)

A Real Madrid színeiben először a 2016-os nyári amerikai túrán a Chelsea FC ellen lépett pályára, Zinedine Zidane dobta be Álvaro Morata cseréjeként. A tartalékok közt, a Castillában a 2016–2017-es idényben Santiago Solari kezei alatt alapemberként futballozott Federico Valverdével, Asraf Hakimivel, Martin Ödegaard-ral együtt – balszélsőként olyan ellenfelekkel nézett szembe, mint például az akkoriban a Real Sociedad tartalékai között edződött Álvaro Odriozola, és olyan kapusoknak lőtte a gólokat, mint a spanyol válogatottban azóta első számú hálóőrré avanzsált Unai Simón. Mialatt a tartalékcsapat egyik legtöbbet foglalkoztatott játékosa volt, „visszajátszott” a Real Madrid U19-be, amely az akkori tréner, Guti irányításával brillírozott az UEFA Youth League-sorozatban.

A felnőtt válogatottban 2017 nyarán debütált jelenlegi klubedzője, Chiqui Arce kezei alatt egy Franciaország elleni barátságos mérkőzésen, de ifjú korára tekintettel Díaz meghívót kaphatott még az olimpiai selejtezőkre is 2020 elején. Időközben azonban az egykor nagy reményekkel a spanyol fővárosba szerződött támadó a balsikerű kölcsönadásokkal, sztárklubjánál elveszve fizikai és mentális értelemben is egyre lejjebb süllyedt. Utolsó kölcsönszerződése alkalmával a 2020–2021-es szezonra Mexikóban, az América CF-nél találta magát, ahol az idény első felében Miguel Herrera, a korábbi mexikói szövetségi kapitány csereként, kiegészítő emberként számított rá. Decemberben aztán jött az edzőváltás: nem más, mint egykori castillás trénere, az argentin Solari ült le az együttes kispadjára, akitől aztán a tavaly tavaszi bajnokik során egyetlen perc játéklehetőséget sem kapott… A CONCACAF Bajnokok Ligájában a 2021-es kiírásban végül a döntőig jutott együttesben egyetlen meccsen szerepelhetett, igaz, azon gólt lőtt Hondurasban a helyi bajnokcsapat Olimpiának, nagyszerű jobblábas lövés volt!

Az emberi élet, mint tőkeelem

Ezt követte a bő félévnyi klubnélküliség, ami után most tavasszal azon aggódhatunk, megtalálja-e még az egykori közönségkedvenc tehetség, Sergio Díaz a helyét a futballpályán, fogja-e újra úgy érezni a játék örömét, mint tinédzserként tette, túlteszi-e magát valaha azon a küzdelmes, összességében borzasztó időszakon, ami a Real Madridhoz szerződésével vette kezdetét? Talán az otthoni, ismerős közeg, és persze az olyan minőségi játszótársak, mint a dél-amerikai vb-selejtezők gólkirálya, a rutinos bolíviai válogatott Marcelo Moreno segítségével menni fog.

Julio César Enciso a paraguayi válogatott edzésén. (Forrás: Getty Images)

Egyúttal elődei sorsát látva aggódhatunk honfitársáért, a manapság, 18 évesen körülrajongott Julio César Encisóért, aki mindenkit ámulatba ejt ragyogó tehetségével, az év elején portrét szenteltünk neki oldalunkon, és a hírek szerint angol, valamint olasz sztárklubok érdeklődnek iránta. Csak nehogy Encisót is jövedelmező befektetésként, tőkeelemként, „humán erőforrásként” kezeljék, ahogy tették, teszik azt elődeivel és sok-sok kortársával!

Az egyes futballistákért valódi felelősséget, elkötelezettséget igen ritkán vállaló gigaegyesületek már fenik rá a fogukat, a kis paraguayi nemzetnek viszont kevés ilyen kincse van, és a jelek, a korábbi példák szerint nincs elég ereje, érdekérvényesítő képessége megvédeni őt (is) a leselkedő veszélyektől. Akár ideiglenes kiesése, elvesztése a világ csúcsfutballjának talán kevéssé, Paraguaynak annál inkább fájna. Sovány vigasz, hogy a roncsát, porhüvelyét azért, amennyiben úgy alakul, visszavárják majd Asunciónban, ha a nagy nemzetközi daráló megrágta, és kiköpte magából…