A végletek embere még mindig szórakoztat – Maradona: Áldott álom (sorozatajánló)

„Fekete vagyok vagy fehér, de sosem leszek szürke” – jegyezte meg egyszer önmagáról Diego Maradona. Az elhíresült mondás ugyan jól mutatja, hogy mennyiben volt (még a saját szemében is) a végletek embere az argentin futballzseni, de mint tudjuk, a valóság a legritkább esetben festhető meg csupán fekete vagy fehér színekkel. A labdarúgás történetének egyik legjobb játékosáról készült sorozat, az Amazon Prime-on megtekinthető Maradona: Áldott álom (Maradona: Sueno Bendito) pedig pontosan ezt igyekszik bizonyítani: Diego élete egy óriási színkavalkád szédítő fergetege volt, ahol még a legkisebbnek gondolt eseményekben is úgy el lehet merülni, mint egy Van Gogh-kép apró ecsetvonásainak szemlélésében.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Hiába csendül fel az Áldott álom főcímzenéjében a Mano Negra Santa Maradona című száma, ahol az ikonikos francia énekes, Manu Chao a refrénben azt kántálja: „Szent Maradona, imádkozz értem!”, a sorozat készítői már az első pillanattól fogva tudatosítják a nézővel: a dramatizált életút bemutatása nem arról fog szólni, hogy sokadszorra is a mennyekig magasztalják Maradonát.

Sőt, az első snittek alapján még csak nem is „isteni” az a Diego, akit túlsúlyosan, levegőt kapkodva, jobbra-balra dőlve látunk bolyongani az uruguayi tengerparton.

Majd Maradona végre lehuppan, hátra veti a fejét, a nézőt pedig az argentin legenda orrában éktelenkedő kokainpor maradványainak képével kísérik át a már említett főcímre. 2000-et írunk, amikor Maradona kábítószertúladagolás miatt került kórházba, a világ pedig talán első ízben szembesült azzal, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti a XX. század egyik legjobb labdarúgóját. Az Áldott álom egyik történetszálának éppen ez az esemény lesz a katalizátora, amivel rálátásunk nyílik arra, hogy Maradona életének szereplői (ami a közvetlen családon és barátokon kívül nem elhanyagolható részben az újságírókat, a médiát is felöleli) hogyan reagáltak a „mélypontra”, jobb esetben hogyan formálta a retrospektív szemléletüket Maradona pályafutásáról. A másik történetszál pedig egy klasszikus életút-bemutatás a helyi piacon csintalankodó kölyöktől a világbajnoki trófeát magasba emelő félistenig. Ahogy a közhely tartja:

 

„megmutatják a legenda mögött az embert”.

 

Hogy ez utóbbi mennyire üres frázis, vagy komolyan vehető ígéret, arra talán választ adhatnak az Áldott álom készítőinek korábbi munkái. A sorozat mögött a BTF Media áll, a rendezői és írói székben pedig Alejandro Aimetta foglalt helyet, aki korábban már komoly kritikai és közönségsikert ért el projektjeivel.

Aimetta számára nem új terep az életrajzok megfilmesítése, készített már sorozatot olyan spanyol ajkú kulturális ikonokról, mint Juan Gabriel mexikói énekes-dalszerző és a tragikus körülmények között elhunyt latin-amerikai popénekes, Selena.

Történetmesélésben az Áldott álom is állja a sarat. A szűk egy év alatt forgatott 10 részes sorozat nagyszerűen tartja a ritmust és a két idősáv oda-vissza játéka is jól működik. A legnagyobb erénye talán mégis az, hogy nem akarja magát görcsösen tartani a fent említett közhelyhez, inkább változtat rajta egy kicsit és ezt mondja: „megmutatjuk a legenda mögötti… embereket”. Ez pedig nagyon jól áll a sorozatnak, hiszen Diego hiába próbálja magát fekete-fehér skatulyába zárni, az életét körülvevő emberek a lehető legszínesebben pompáznak.

 

 


 

Így Maradonának nem kell a hátán vinnie a show-t, sőt megkockáztatom, hogy az életút formálásában egyébként megkerülhetetlen karakterek még érdekesebbek és szórakoztatóbbak is lehetnek a néző számára az argentin zseninél, és nem csak azért, mert őket kevésbé ismerjük a bevett kánon alapján. Carlos Bilardo argentin szövetségi kapitány, akinek az irányítása alatt a válogatott megnyerte az 1986-os világbajnokságot, például egy ilyen üde színfoltja a sorozatnak.

A jelenet, amikor egy házibuliban óvatoskodva igyekszik bizonyítani Maradona barátnőjének, hogy a mosdó előtt csoportosuló férfiak talán a kokain miatt állnak sorban, de Diego azért mégsem vetemedne ilyenre, az Áldott álom legszórakoztatóbb perceinek egyike.

Természetesen egy pillanattal később Maradona táncolva halad el Bilardóék mellett, majd odaböki, hogy csak elmegy „pisilni”. De Maradona első menedzserének, Jorge Cyterszpilernek a karaktere is egy komikus aranybánya. A mindenbe 110%-os lelkesedéssel beleugró, duci és sántító Cyterszpiler emellett képes úgy a néző szívéhez nőni, hogy őszintén sajnáljuk azt, ahogy a mexikói földrengést éppen túlélő menedzsert Maradona egy telefonon keresztül rúgja ki. Természetesen a nők is megkerülhetetlen szereplői a sorozatnak, kettejük karaktere ráadásul kitár egy ajtót egy új narratíva előtt, amit azonban a sorozat készítői nem tudnak (vagy nem akarnak) tágra nyitni.

Talán ez lehet az Áldott álom egyik hiányossága: egy ideig felvillant új lehetőségeket, amiket azonban szépen-csendben mégsem bont ki. Egyike ezeknek a Claudia Villafane, Maradona tulajdonképpen élethosszanti párja (barátnője, majd felesége) és Tota, vagyis Maradona édesanyja közötti szövevényes kapcsolat.

Az első részek egyikében a sorozat ígéretesen vezeti fel a Maradona életében két leginkább meghatározó nő közötti ellentétet, amit hol a 2000-ben futó időszálban látunk még mindig megoldatlanul, hol a kezdetekkor, amikor az alig 16 éves Maradona házat vásárol a családjának és találkozik az utcában lakó Claudiával.

A két nő hatása Maradona életére megkérdőjelezhetetlen, a sorozat mégsem ad egy olyan narratív hálót, amin nyomon követhetnénk, hogy Maradona hogyan szakad szét a két nő között, sokszor éppen úgy, hogy egy harmadik karjaiba menekül. Emellett még legalább egy kiaknázatlan (vagy, mint az kiderül, kiaknázhatatlan) lehetőséget említhetnénk: a politikát.

 

 

 


 

Az Áldott álomnak sikerült egy Pelé-bukfencet bemutatni, már amennyiben nagyjából ugyanazt láthatjuk a foci és a politika összeboronálásáról, mint azt a 2021-es Netflixes Pelé-dokumentumfilmben.

Ahogyan ott sem működött az, hogy a diktatórikus brazil politikai élet égető kérdéseit rávetítik az egyébként végtelenül apolitikus Pelé pályafutására, úgy az Áldott álomban sem klappol az, hogy a politikához amúgy sokkal közelebb álló Maradonát elhelyezzék az 1970-es, 1980-as évek kaotikus argentin politikájában.

Történethamisítást mégsem csinálhattak, így jobb híján annyi reakciót tudtak kicsalni a főszereplőből, hogy a felszínt csak kapargató szemlélő értetlen tekintetével bámul ki az autóbusz ablakán a téren tüntető asszonyokra, akiknek a fiait egyszerűen elnyelte a politikai vezetés. Így annyi marad a politikai kontextusból, hogy Maradona édesapja megsiratja Perón halálát, Diego egy Che Guevara-életrajzot olvasgat barcelonai házában („Mi az ott a kezedben Diego, te olvasol???”), vagy éppen Passarella szól oda valamit a perónistákról a válogatott összetartásán (azt is inkább személyes heccből Maradona felé célozva). Hogy aztán a politikai kontextus befuccsolása előtt meghajolva az utolsó részben Maradona meggyújtson egy szivart az első számú dílerének társaságában és azt mondja: „ilyet szívott Che is!”.

Az Áldott álom végül leteszi a voksát a szórakoztatás mellett. Mindezt pedig úgy teszi, hogy eközben mégsem bagatellizálja el Maradona roppant tragikus életútját. Nem feltétlenül az igazságot keresi, hiszen az Diego életében úgysem lehet szimplán fekete vagy fehér, hanem érzelmi hullámvasútra ülteti fel a nézőt, hogy azért a végén mégis a legjobb pillanatok ragadjanak meg az emberben. Az Áldott álom mind a 10 része pazar atmoszférát teremt, a fényképezés tényleg gyönyörű (a nápolyi képek parádésak), a zene könnyen magával ragadja azt, akinek van affinitása mondjuk a 80-as évek italo diszkó dallamaihoz.

Egy focis életrajzi filmnél, sorozatnál azonban mindig felmerül a kérdés: mennyire hitelesek a színészek? Az Áldott álom ebben a tekintetben is szinte tökéleteset nyújt.

A Maradonát három korszakában (tini, pályája csúcsán és a kiégett) alakító színészek egyikére sem lehet egy rossz szavunk sem, míg a „mellékszereplők” egész egyszerűen magával ragadóak (játékban és hasonlóságban egyaránt). A labdarúgást középpontba állító produkciók másik vesszőparipája, hogy hogyan képesek megfilmesíteni a pályán történteket. Az Áldott álom egyrészt deklaráltan nem a pályán történtekre helyezi a legnagyobb hangsúlyt, másrészt azokban az esetekben, amikor mégis a játékot kell feleleveníteni, ügyesen egyensúlyozik az eredeti archív felvételek és a megkreált jelenetek között, így ebből a szempontból sem lehet keserű a szájízünk. Apropó archív felvételek. Az epizódok ékköve a stáblista során bejátszott archív fényképek, videók csokra, amivel kvázi „igazolják” az adott részben dramatizálva látott eseményeket.

 

 


 

Összességében a Maradona: Áldott álom nem csak egy tisztességes megfilmesítése Diego Maradona pályafutásának, de egyfajta mintaként is szolgálhat a „trónkövetelőknek”: így kell igényes és szórakoztató életrajzi sorozatot csinálni egy legendás labdarúgóról. Így az Áldott álom nem csak a Maradona-rajongóknak kínál kiváló kikapcsolódást, de még azok is nyugodtan belekóstolhatnak a sorozatba, akik eddig kerülték a sport tematikájú játékfilmeket, sorozatokat. A színkavalkád őket is magával fogja ragadni.

 

Melyik lesz a legjobb film a 94. Oscar-Díj átadón?

3,50 – Belfast

6,00 – West Side Story

7,00 – The Power of the Dog

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Egyéb – Nem sportok/Végső fogadások/Globális/94.Oscar-Díj átadás útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az Oscar-Díj piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást