Belterjes bohózat? – szerzőink véleménye

Messi a rutindöntés? Messi a rossz döntés? Messi a diplomatikus döntés? Messi a polgárpukkasztó döntés?


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Molnár Zsolti 

Az elmúlt évek alatt – sőt, nevezhetem már bátran évtizednek is – nagyon ambivalenssé vált számomra az év labdarúgójának járó Aranylabda kiosztása. Gyerekkoromban az összes nyertesről (és persze a jelöltekről) szóló könyvet begyűjtöttem, elhittem és úgy éreztem, akit megválasztottak, kétséget kizárólag az év legjobb futballistája volt az adott esztendőben.

Ez az érzés mostanra azonban rengeteget csorbult bennem, pedig nagyon szeretnék hinni benne. Egyszerűen csak túl sokszor éreztem már azt, hogy a népszerűség, a médiafelhajtás, az eladhatóság, a heroizálás és a mítoszteremtés lett a döntő érv az éves teljesítmények közötti különbségek megítélése kapcsán. Kétségtelen tény, hogy a Messi, Cristiano Ronaldo duó 2008 óta a pályán is kiemelkedik a mezőnyből, mégis jónéhány esetben éreztem azt, hogy szokás szerint a legjobb labdarúgók egyikének, de nem az adott év legjobban teljesítő játékosának adták a díjat.

Sneijder, Iniesta, Ribéry, Neuer, Van Dijk és most Lewandowski is az argentin és a portugál zseni párharcának és kiemelkedő világszintű (jogos el)ismertségének „áldozata” lett.

Egyáltalán nem a két játékos nimbuszát szeretném csorbítani. Viszont, ha az elmúlt tizenegy év alatt nem hét, illetve hat Aranylabdát zsebelnek be, hanem fejenként „csak” hármat, négyet, akkor is ugyanakkora nyomot hagynak a világ labdarúgásában, és ugyanúgy fennmarad a nevük az idők végeztéig, mint egy hosszú korszakot meghatározó páros. Csak éppen közben másoknak is fennmaradt volna a neve a díj történetében. Hányan emlékeznek kapásból arra, kit előzött meg Sevcsenko? Kit utasított maga mögé Luis Ronaldo Nazario De Lima? És Owen? Ugye, hogy ezek a kérdések egy kvízműsorban is megállnák a helyüket?

Lionel Messi szezonjának voltak jó időszakai, ám összességében alighanem ő maga sem elégedett maradéktalanul az általa elért eredményekkel, lévén, hogy ennél többre taksált csapatokban szerepel(t). Az egyéni számokat tekintve pedig összességében Robert Lewandowski is teljesített úgy a pályán, ha nem jobban, mint az argentin, volt akkora hatással a csapata eredményeire, mint Messi, miközben sorra döntött meg különféle rekordokat. Csak pechére ő nem a világ egyik legtehetségesebb labdarúgónemzetének sarja, így a válogatottban hiába szerzi a gólokat, a Copa Americánál sokkal nívósabb Európa-bajnokságon nem volt esélye komoly eredményt elérni. Talán egyszer neki is sikerülhet, mint mondjuk a portugáloknak, és ahogyan Messinek is először és talán utoljára jött el idén az igazi siker nemzeti mezben. Az ideje ugyan fogy a lengyel klasszisnak is, de talán a nevetséges indokokkal elhalasztott 2020-as díj elmaradásáért, és az idei történésekért kárpótolja majd az élet, illetve a labdarúgás. Lehet, hogy nem egyéni díjak keretében. Ami végül is sokkal fontosabb is egy csapatsport esetében. 

 

Havasi Zsolt

A labdarúgás manapság már legalább annyira játék, mint tudomány. Azzal ugyanis, hogy az adatok szépen lassan bekúsztak a sokáig közhelyekkel körülölelt sportágba, egy, az eddiginél sokkal komplexebb kép került a nyilvánosság elé. 

Amit eddig egy-egy játékos teljesítménye kapcsán sejtettünk, arra ma már kézzel fogható, számokban megmutatkozó információkat kapunk. Hogy az Aranylabda odaítélésének mennyire kellene számokon, tényeken alapulnia, legalább annyira szakmai, mint szubjektív kérdés. 

Az azonban jól érzékelhető, a futball legfontosabb tevékenységét végző, tehát gólokat szerző Lionel Messi és Cristiano Ronaldo mellé felsorakoztak azok, akikről az adatok mondják el: nélkülük bizony nem lenne annyira sikeres a csapatuk, nélkülük bizony nem lenne trófea, kiugró eredmény.

De mint tudjuk, a labdarúgás alapvetően a katarzisról, az örömről, a cselről, a gólról szól. A kérdés tehát valahol az (is), hogy a gólnál lesz-e valaha nagyobb súlya a gólpassznak, a védésnek, a szerelésnek vagy a megszerzett labdáknak?

 

 

Józsa István

Először is nem értem azt a már-már gyűlöletet, ami Messi felé irányul bizonyos kommentszekciókban. Nem tehet arról, hogy rá szavaztak többen. Az egész idei évet tekintve összességében nem érheti szó a ház elejét, vezére volt a Copa América-győztes argentin válogatottnak, illetve abból a Barcelonából nehéz lett volna többet kihozni – és még így is kiemelkedett az egész LaLigából. A PSG-ben valóban alulmúlja a várakozásokat, azonban nehéz beilleszkedni egy teljesen más focit játszó csapatba. Ronaldónak ez látszólag sikerült többször is, de a látszat és a statisztikák néha csalnak… 

Lewandowski esetében gyakran megtévesztővé teheti az embert az empátia. Tavaly igazán ok nélkül döntöttek úgy, hogy nem adják át az Aranylabdát – miközben mindenkinek ugyanolyan nehéz volt az új szituáció és a sűrített program. Nem kérdés, hogy a lengyel toronymagasan nyerte volna, és ezért úgy gondolom, sokan úgy vélték, kompenzálásként idén neki kellene nyernie.

Azonban ezt leszámítva is az a véleményem, hogy őt illette volna a díj. Elképesztő hatással volt a Bayern támadójátékára, a lengyelek nélküle valószínűleg már nem lennének versenyben a világbajnokságért, és aminek szerintem a döntő faktornak kellett volna lennie ebben a kérdésben: hosszú időn át egyenletesen játszott nagyon magas szinten.

És végül pár szó a Jorginho, Benzema duóról is: szerintem röhejes, hogy közel kétszer annyi pontja lett az olasznak, aki leginkább látványos tizenegyeseivel hívta fel magára a figyelmet. Akármennyire is impresszív teljesítmény egy éven belül megnyerni az Eb-t és a BL-t, ez egy csapatjáték, ettől nálam nem lett volna az előtt a Benzema előtt, aki az év egyes periódusaiban Lewandowskival egy szinten játszott.

 

Írj hozzászólást