Megtörve bár? – A magyar válogatott Eb-szereplésének elemzése

A magyar válogatott tizedik helyen végzett az Európa-bajnokságon, két győzelem mellett négy vereség jött össze Danyi Gábor és Elek Gábor csapatának. Realitás? Bukás? Tényleg itt tartunk? Illetve egyáltalán mi vezetett ehhez a szerepléshez? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.


(X) Még tart a női Európa-bajnokság, melynek küzdelmeire akár fogadhatsz is az Unibet oldalán!


AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG ELŐTT

 

Indítsunk messzebbről. Ahogyan a magyar válogatott elmúlt néhány évét összegző cikkünkben említettük, az MKSZ januárban menesztette Kim Rasmussent, akkor pedig még úgy tűnt, hogy márciusban sor kerül az olimpiai selejtezőre.

Így pedig vészmegoldáshoz kellett nyúlni, Danyi Gábor és Elek Gábor kapta meg a lehetőséget.

Ezt a döntést véleményem szerint két síkon lehet értelmezni.

Bizonyos szempontból ez egy teljesen védhető választás, hiszen a két magyar élklub edzője ül le a padra, a válogatott gerince náluk játszik, ráadásul, és ez sem utolsó szempont, kommunikáció tekintetében tökéletes lépés volt ez a szövetség részéről.

A másik szint viszont az, hogy ezen a minden szempontból praktikus megoldás oltárán belekényszerítettek két edzőt egy teljesen irreális helyzetbe, nyilván el kellett mondaniuk, hogy az egyikük a támadásért, másikuk a védekezésért felel, de tudjuk, hogy kézilabdában ezek a területek nem elválaszthatóak, szervesen következnek egymásból, így nyilvánvaló, hogy ezek a kijelentések csak a közvéleménynek szóltak.

Két olyan edzőnek kellett tehát hierarchiát kialakítani egymás között, akik soha korábban nem dolgoztak együtt, és akik saját klubjukban egyaránt egyedüli vezetőedzők.

Ez még akkor is egy nagyon szerencsétlen helyzet, ha a két Gábor köztudottan jó kapcsolatot ápol egymással. Ebből következik az, amit a pályán is láttuk, hogy az időkérések során néha burleszkbe illő módon nem tudta senki, hogy pontosan mi is a leosztás.


A keret kialakítására mindentől függetlenül nem lehet komolyabb panaszunk.

Nüanszokban lehet persze vitatkozni, de nem igazán lehetett volna ennél erősebb összetételű csapattal kimenni. Hol és mikor romlott tehát el mindez? Könnyű lenne rávágni, hogy a horvátok elleni meccsen, a kérdés azonban ennél mindenképpen összetettebb.

Ha pusztán a tényeket nézzük, a magyar válogatott két olyan csapattól is kikapott (Horvátország, Németország), melyet a legutóbbi kontinenstornán vert, győzelmet pedig csak az egy napon belül két meccset játszó Szerbia és a történelmi mélypont felé közelítő Románia ellen nyert. A norvégok elleni találkozó talán irreleváns, hiszen már tét nélkül zajlott és egyébként is óriási a különbség a két csapat között, a másik három vereség azonban ugyancsak nem volt előremutató.

 

EURÓPA-BAJNOKI ÖSSZEGZÉS

 

A következőkben a torna statisztikái alapján igyekszünk sorra venni, mely posztokon hogy teljesítettek a játékosok, az adatok segítségével ugyanis túl tudunk lépni az egyszerű benyomás alapján történő ítélkezésén.

A kapuban végül Bíró Blanka és Szikora Melinda kapta meg a lehetőséget.

Ez az egyik poszt, ahol évek óta nincs komoly gondja a magyar válogatottnak, és a két halóőr most sem nyújtott rossz teljesítményt.

Bíró kapta a jóval több lövést, szám szerint 153-at, 26 százalékos védési hatékonysága pedig átlagosnak mondható, talán nem volt olyan jó tornája, mint az elmúlt években, de teljesítménye még így is bőven korrektnek mondható, de Szikorra is minőségi váltótásra tudott lenni.


Nehéz téma a szélsők kérdése. Lukács Viktória és Schatzl Nadine személyében két világszinten is jegyzett kezdő szélsője van a magyar válogatottnak, de Faluvégi és Márton is bizonyított már.

A szélsőkkel kapcsolatban rendre az az érzésem, hogy érzik, a jelenlegi magyar csapatnak talán ez a legerősebb csapatrésze, így talán néha olyan helyzeteket is elvállalnak, ahol ez nem feltétlen lenne indokolt.

Ennek is köszönhető talán, hogy ők is több ziccert hibáztak, mint korábban, Márton 4/8-cal, Faluvégi 5/10-zel, Lukács 17/29-cel, Schatzl 17/26-tal zárt, utóbbiak esetében ez nagyjából 60-65 százalékos helyzetkihasználás. Érdekességképpen az előző Európa-bajnokságon ők ketten majdnem pontosan ilyen lövészszám mellett 81 és 82 százalékot hoztak (Márton és Faluvégi helyett akkor Kazai Anita és Orbán Adrienn volt a keretben). Túl egyszerű lenne azonban elintézni annyival, hogy nekik volt rossz tornájuk, érezhetően kevesebb kidolgozott helyzetet tudott kialakítani a csapat szélre, mintha ez most kevéssé lett volna prioritás, így a helyzeteik minősége is visszaesett.


A belső posztok tekintetében a legegyértelműbb Szöllősi-Zácsik Szandra megítélése lehet.

Az MTK játékosának beválogatása kapcsán sokan – nem tagadom, én is – éles kritikát fogalmaztak meg, Szöllősi-Zácsik azonban egyértelműen ránk cáfolt, támadásban kétségkívül a leghasznosabb magyar játékos volt, átlövőként az 52 százalékos lövőteljesítménye nagyon jónak mondható, 27 góljával pedig a mezőnygólok tekintetében a legeredményesebb magyar játékos lett.


Összességében csak a heteseket is dobó Klujber Katrin előzte meg, aki egyelőre szintén kérdőjel.

Támadásban posztján abszolút első opció (bár talán ott is több egyelőre a hiba az indokoltnál, ötgólos átlagtermése mellé átlagosan három eladott labda is társul meccsenként), védekezésben azonban még rengeteget kell fejlődnie, a nyitottabb védekezési formák működhetnek vele, zárt formáció esetén azonban kettesvédőként súlytalan, és ezt az ellenfél észleli is, főleg a holland meccsen volt ez látványos, amikor is a második félidőben Emmanuel Mayonnade csapata kiváltképp Dulfer révén folyamatosan arra a területre járt gólt szerezni.

Tomori Zsuzsa épp ellentétes módon védekezésben még mindig tud hasznos lenni, támadásban azonban már érezhetően kevés az ő dinamikája, Kácsor Gréta pedig fájóan bátortalanul játszott abban a néhány esetben, mikor egyáltalán pályára került.

Szintén sarkalatos pont a beállójáték, sajnos be kell ismernünk, hogy nemzetközi szinten jelenleg ezen a poszton komoly elmaradásaink vannak.

Helembai és Tóvizi is küzdött, ám legtöbbször szinte észrevehetetlenek voltak a falban.


Persze a beállások teljesítménye sem választható le a többi játékelem működésétől, így nem szabad csak a gólok száma alapján megítélni a posztot, de sokszor a falmunka is hiányosnak tűnt a részükről. Rögtön fel is vethetjük a kérdést, hogy vajon Asma Elghaoui vagy Szabó Laura miért nem fért be a keretbe, még akkor is, ha utóbbi nem futott jó őszi szezont.

Az irányítók közül Lakatos nem volt elég stabil, Kovacsics pedig magához képest kifejezetten gyenge tornát produkált, főleg az a meccsenkénti három eladott labda tűnik nagyon soknak.

Két forró téma maradt még hátra a torna kapcsán, ezeket sincs szándékomban elkerülni, kezdjük Háfra Noémivel.

Rögzítenünk kell a tényt, hogy Háfra nem játszott jól ezen az Eb-n (egyébként annyira rosszul sem, mint ahogyan az a közvéleményben lecsapódott) 28 lövés 12 gól (két évvel ezelőtt, amikor a torna All Star csapatába is bekerült, 57 lövés 27 gól, elképesztő kontraszt), meccsenként átlagosan két eladott labda. Azonban a (részben) költői kérdés az, hogy vajon csakis ő tehet arról, hogy ilyen állapotban van?

Egy 22 éves játékosról van szó, akinek ez volt a negyedik felnőtt világversenye.

Az elmúlt három-négy évben a klubjában és a válogatottban is gyakorlatilag hatvan percet játszott folyamatosan, abban a tudatban, hogy ő a csapat húzóembere. Vajon nem arról van szó, hogy egy 19-20 éves játékost nem szabadott volna ily módon kizsigerelni? Biztos, hogy már felnőtt válogatottként vissza kellett játszania a junior korosztályba, hogy hazai közönség előtt meglegyen az uánpótlássiker? Nem lehet, hogy ezek ütnek most vissza? Ezért gondolom egyébként, hogy jót tehet Noéminek a Győrbe igazolás, egyrészt az új impulzus is kimozdíthatja ebből az állapotból, másrészt a játékpercek eloszlása is optimálisabb lehet.


És végül jöjjön a kapitánypáros. Az edzői munka megítélése sosem egyszerű feladat, hiszen jóval összetettebb dolog ez annál, mint amit kívülről meg tudunk ítélni.

Az tény azonban, hogy a meccselés nem mindig tűnt a legátgondoltabbnak.

Az időkérés üteme sem volt a legideálisabb, és a konkrét utasítások elmaradását is szóvá tehetjük. Az is biztos, hogy az ellenfelek fő taktikai fegyvereire nem volt érdemi reakció magyar részről. Még csak nem is arról van szó, hogy az ellenfél húzott valami váratlant, nem, egyszerűen az alaptaktikára nem volt válasz.

Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy a magyar stáb ne készült volna a mérkőzés előtt, ilyet nyilvánvalóan botorság lenne állítani, bennem csak a kérdések fogalmazódnak meg azzal kapcsolatban, hogy miért nem sikerült ezt érdemben a pályára vinni. Nyitott védekezéssel is csak az utolsó meccsen próbálkoztunk, 7-6 ellen szinte egyáltalán nem játszottunk, pedig ez ma már szinte minden csapatnál bevett.


Amiket viszont mindenképp jogosan számon lehet kérni a kapitányduón, azok a kongóan üres, közhelyes és egymásnak ellentmondó nyilatkozatok.

„Tanulni kell a hibáinkból”, halljuk gyakran a világesemények után, jó lenne, ha ez nemcsak egy lenne az előbb említett közhelyek közül.

Higgadt és objektív analízisre van szükség, ez talán hosszú távon annál is fontosabb, mint hogy mit játszik a csapat márciusban az olimpiai selejtezőn. Persze a rövidtávú cél, és a markáns előrelépés nem szabad(na), hogy kizárják egymást.


A fényképek forrása: kolektiffimages

5 3 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x
%d bloggers like this: