Rocco vs. Herrera: a Milan–Inter derbik és a catenaccio nemzetközi uralmának története – III. rész

Február 21-én az elmúlt évtizedek egyik leginkább várt milánói városi derbijét játssza a Serie A bajnoki címéért versengő Milan és Inter. Az elmúlt hetekben a La Gazzetta dello Sport legnagyobb szaktekintélyével vitattuk meg a scudettóért ádáz harcot vívó két ősi rivális idei szereplését, illetve korábban részletesen elemeztem Antonio Conte Olaszországban működő, Európában viszont rendre kudarcot valló taktikai hitvallását és Stefano Pioli szakmai újításait is. Ezúttal az 1960-as években Milánót a világfutball fővárosává tévő két gigász párharca következik. A két legendás szakvezető Nereo Rocco és Helenio Herrera milánói együttesei az egyetemes futballtörténelem egy korszakát határozták meg, és mai napig a leghírhedtebbnek titulált városi derbiket az ő idejükben játszották.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A sorozat első két részében feltártam azt, hogy Nereo Rocco miért nevezhető a valaha volt egyik legsikeresebb olasz szakvezetőnek, aki forradalmasította az olasz védekezési formát, és klubszinten, az AC Milan kispadján a világ tetejére vezette a catenacciót. A folytatásban elemeztem azt, ahogy Rocco például szolgált Helenio Herrera számára, aki kezdeti itáliai sikertelensége után a trieszti szakvezető mintájára egy védekezőbb, gyors kontratámadásokra épülő futballt dolgozott ki és szélsőséges formában fejlesztette tovább az eredeti játékelképzelést. Vezetésével pedig megszületett a Grande Inter és Rocco Milanjával közösen uralták a hatvanas évek futballját Európában. A mostani részben pedig felidézzük a két legendás edzőzseni vezette milánói riválisok összecsapásainak legfontosabb pillanatait.

 

DERBY DELLA MADONNINA

Az AC Milan 1899-ben alakult, míg városi riválisa az Internazionale 1908-ban, köszönhetően annak a Milanból kivált 44 külföldi (többségükben svájci) alapítónak, akik nem értettek egyet azon döntéssel, hogy kizárólag olasz futballisták szerepelhessenek az együttesben.

A két ősi rivális városi örökrangadóját Olaszországban Derby di Milanónak hívják, de közkedvelt és az elmúlt évtizedekben kapósabb elnevezésnek számít a Derby della Madonnina elnevezés. A kifejezés a milánói Dóm tetején található, „kis Madonna” (olaszul Madonnina) becenevet kapó Szűz Mária szobrának állít emléket.

Igen, egykor ilyen is volt. A drapéria mögött a Milant buzdító női szurkolói csoport, a Donne Rossonere alapító tagjai


 

Hivatalosan a két klub összesen 227 tétmérkőzést játszott egymással, és további 71 alkalommal barátságos, vagy egyes krónikás könyvekben nem jegyzett, nem hivatalos mérkőzéseken csapott össze.

A hivatalos találkozók tekintetében az Internazionale vezet a párharcban, 83 győzelemmel, 77 Milan-siker és 67 döntetlen mellett. Az olasz első osztály története során megrendezett városi derbik vonatkozásában szintén a Nerazzurri van előnyben: 74 sikere mellett a Milan 63 alkalommal diadalmaskodott, miközben 58 döntetlen született. A kupaküzdelmekben azonban egyértelműen a Rossoneri a sikeresebb, hiszen a Bajnokok Ligája és az Olasz Szuperkupa kiírásaiban lejátszott összes eddigi találkozóján (öt) veretlen riválisával szemben (három győzelem, két döntetlen), valamint a Coppa Italia sorozatában tíz győzelmet számlál az Inter nyolc sikere és hét döntetlen mellett. A nem hivatalos találkozókon is a Milan diadalmaskodott többször, 36 győzelmet számlál. Amennyiben mind a hivatalos és a nem hivatalos találkozókat is figyelembe vesszük, az eddig lejátszott 298 mérkőzésből a Milan hagyta el többször győztesen a pályát, 113 alkalommal.

 

A teltházas San Siro az 1960-as évek egyik derbijén.

A pikáns háttérrel alapított Inter először 1908. október 18-án nézhetett szembe a Milannal, amikor utóbbi 2-1-es győzelmet aratott riválisa felett a Svájcban rendezett Chiasso-kupa döntőjében. Sok statisztikus hivatalosan az 1909 januárjában a Rossoneri 3-2-es győzelmével végződő találkozót tekinti az első összecsapásnak a két fél között. Tény, hogy az olasz első osztályban valóban ez volt az első ütközetük. 

A két fél legnagyobb gólkülönbséggel végződő találkozóját a Milan nyerte (6-0-s siker 2001-ben), a leghosszabb veretlenségi sorozatot pedig az Inter jegyzi (1929. november 10. – 1938. február 20.). A legtöbb gólt hozó derbi a híres 1949-es, a Milan 6-5-ös sikerével végződő találkozó volt, de hasonlóan gólgazdag bajnoki mérkőzés volt az 5-4-es Inter-győzelem 1932. november 6-án.

Holtversenyben az 1953. november 1-i derbin az Inter színeiben mesterhármast szerző

Nyers István tartja az egyazon derbin legtöbb gólt jegyző Inter- (Amadei, Capra, Icardi és Milito társaságában), Altafini pedig a Milan rekordját (1961. március 26-án szerzett négy találatával).

Nézzük tehát, hogy Rocco és Herrera korszakában hogyan alakultak a két edzőzseni irányította összecsapások.

Nem állíthatjuk, hogy a két együttes összecsapásainak gazdag történetében ekkoriban játszották volna a leglátványosabb találkozókat. Ennek ellenére a hatvanas évek futballját uraló két milánói gigász játékereje még a korábbiaknál is értékesebb rangadót szolgáltatott a találkozókat kiemelt figyelemmel kísérő nemzetközi és hazai közönség és szakma számára.

1961-ben az AC Milan szakmai munkáját átvevő Rocco első évében bajnoki címet szállított Milánóba és 3-1-re verte meg Herrera Interét, amely később egy 2-0-s sikerrel vágott vissza. Egy esztendővel később mindkét milánói rangadó 1-1-gyel végződött a két eltérő látásmódot képviselő fél között. Rocco liberója egy időben a korábban szélsőhátvédként is szerepeltetett Cesare Maldini, a későbbi szövetségi kapitány lett, míg Herrera Balleri mellett Picchit bízta meg e feladattal. Ez az időszak az Európát összesen négyszer meghódító két milánói alakulat és a két edzőlegenda rivalizálásának korszaka volt.

 



 

1961. október 1.: Inter–Milan 1-3 (0-1)

Inter: Lorenzo Buffon – Picchi, Masiero – Zaglio, Guarneri, Bolchi – Mereghetti, Bettini, Hitchens, Suárez, Corso.
Milan: Ghezzi – David, Zagatti – Pelagalli, Cesare Maldini, Trapattoni – Conti, Greaves, Pivatelli, Radice, Rivera.

Gólszerző: Suárez (70.), ill. Pivatelli (18.), Greaves (53.), Conti (87.).

Hogy a Milan taktikailag mennyire megkomponált és fegyelmezett volt, azt tökéletesen mutatta, hogy a pályán Rocco jobbkezeinek titulált Rivera-Trapattoni–Maldini-hármas egymás között döntöttek a taktikai változtatásokról. Rocco tehát – 56 286 néző előtt – a Padova után a Milan kispadján is legyőzi Herrerát.

 

1962. február 4.: Milan–Inter 0-2 (0-1)

Milan: Ghezzi – David, Salvadore – Trapattoni, Maldini, Radice – Danova, Sani, Altafini, Pelagalli, Rivera.
Inter: Buffon – Bicchierai, Della Giovanna – Bolchi, Guarneri, Balleri – Bicicli, Suárez, Hitchens, Corso, Morbello.

Gólszerző: Morbello (44.), Suárez (85.).

Herrera édes elégtétele Roccón: négy hónappal a hazai kétgólos vereséget követően, az argentin tréner ugyanekkora gólkülönbséggel végződő találkozón vág vissza több, mint 95 000 néző előtt. A mérkőzésen a Maldinivel ütköző Suárez megsérül, de a hatékonyan támadó vendégek ekkor már kétgólos előnyben vannak. A Milan játékosai részéről (balról jobbra) Pelagalli és Salvadore, valamint Della Casa masszőr segíti le a pályáról az Inter sztárját.

 


1962. október 21.: Milan–Inter 1-1 (0-1)

Milan: Ghezzi – David, Radice – Pelagalli, Maldini, Trapattoni – Lodetti, Pivatelli, Altafini, Rivera, Barison.
Inter: Buffon – Burgnich, Masiero – Bolchi, Guarneri, Picchi – Bicicli, Suárez, Maschio, Corso, Morbello.

Gólszerző: Pivatelli (62.), ill. Maschio (45.).

A 80 000 néző előtt megrendezett összecsapáson már-már úgy tűnt, hogy döntetlen állással vonulnak pihenőre a csapatok, amikor az első félidő lefújását megelőzően Maschio megszerezte a vezetést az Internek. Az alábbi képen a Milan kapusa, Ghezzi kétségbeesetten próbál hárítani.

 

A küzdelmes rangadón a második félidőben nagyobb sebességre kapcsoló hazaiak a Benfica elleni 1963-as BEK-döntőben kulcsszerepet vállaló Pivatelli révén egyenlítenek. Az alábbi korabeli fotón láthatjuk az egyenlítő találat előtti pillanatokat: Lorenzo Buffon rosszul számítja ki a labda ívét, és a távoli bomba a kapuban köt ki, beállítva az 1-1-es végeredményt.


Derbi és a feszültség. Cesare Maldini a Milan csapatkapitánya pöröl a játékvezető egyik ítéletét követően

1963.február 24.: Inter–Milan 1-1 (1-0)

Inter: Buffon – Burgnich, Facchetti – Zaglio, Guarneri, Tagnin – Jair, Mazzola, Di Giacomo, Suárez, Corso.
Milan: Ghezzi – Trebbi, Maldini – Radice, David, Trapattoni – Benítez, Sani, Altafini, Rivera, Mora.

Gólszerző: Mazzola (1.), ill. Sani (78.).

A mérkőzés annak köszönhetően vonult be kiemelt helyen a históriás könyvekbe, hogy a hazai együttes a derbik történetének leggyorsabb találatával szerzett vezetést. Az Inter legendás játékosa, Sandro Mazzola tizenhárom másodpercnyi játékidő elteltével avatta fel Ghezzi kapuját (a képen Giovanni Trapattoni próbálja blokkolni a lövését).

 


Az ismételten 1-1-es döntetlennel végződő rangadón azonban nem ez volt az egyetlen jelenet, amely akkoriban komolyan foglalkoztatta a mérkőzésre kilátogató tömeget. Suárez ugyanis büntetőt hibázott, megfosztva együttesét a győzelemtől, a 79 000 néző előtt játszott mérkőzésen.

 

Suárez a jobb alsó sarkot veszi célba, Ghezzi az ellentétes irányba mozdul. A Milan szerencséjére a labda centikkel a jobb kapufa töve mellett hagyja el a játékteret.

A mérkőzést követően egy ideig várnunk kellett az újabb Rocco–Herrera derbire, hiszen Rocco távozott a szezon végén és a Torinóhoz igazolt, ahol egy bajnoki harmadik helyezést tudott felmutatni a későbbiekben. Az „átmeneti” években lejátszott városi rangadók közül kiemelkedik, ahogyan 1964-ben a Milan előbb „idegenben” egy 2-0-s, majd 3-0-as vereséget mért riválisára, mígnem az Inter 1965-ben 5-2-es, két évvel később pedig 4-0-ás sikerrel válaszolt.

Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha Rocco Milánóban marad az első BEK-sikert követően. Egy biztos, ez is kellett ahhoz, hogy Herrera egyre erősebb Intere időt nyerjen, lendületet vegyen, és uralkodóvá váljon, míg Rocco vissza nem tért a Milanhoz. Kettejük újabb csatájára egészen az 1967–68-as szezonig kellett várni.

 

1967. október 22.: Inter–Milan 1-1 (0-0)

Inter: Sarti – Burgnich, Facchetti – Benítez, Dotti, Landini – D’Amato, Mazzola, Cappellini, Corso, Domenghini.

Milan: Belli – Anquilletti, Schnellinger – Rosato, Malatrasi, Trapattoni – Hamrin, Lodetti, Sormani, Rivera, Golin.

Gólszerző: Benítez (58.), ill. Rivera (78.).

 

A sajtópáholyban helyet foglaló olasz és a svájci szövetségi kapitányok (Valcareggi és a szintén olasz, egykori Inter-legenda Foni) előtt megrendezett mérkőzésen, megközelítőleg teltházat jelentő, 80 000-es publikum előtt, Rocco döntetlennel tért vissza a derbin. Méghozzá nem akármilyen körülmények között alakult ki az újabb 1-1-es végeredmény!

Benítez góljával az Internazionale 1-0-ra vezet a mérkőzésen, amikor a 78. percben a Milan (két esztendővel később Aranylabdával díjazott) sztárja Rivera célba veszi a hazaiak kapuját. Lövése a felsőlécről a földre pattan, a labda nem jut át a gólvonalon. A játékvezető azonban téves ítéletet hozva megadja az egyenlítő találatot. Ez a jelenet mérföldkő az itáliai televíziós közvetítések és összefoglaló műsorok történetében. A téves bírói ítéletnek köszönhetően ugyanis megszületik a „Videobíró” rovat a legendás, a Serie A fordulóit elemző és mérkőzéseiről összefoglalókat készítő olasz Rai televiziós adásában, a La Domenica Sportivában, ahol az újságíró Carlo Sassi a videofelvételek alapján igazolta azt, hogy a labda nem jutott át a gólvonalon. Ettől a fordulótól kezdve terjedtek el az egyes televíziós közvetítesekben és összefoglalókban a játékvezetői ítéleteket vizsgáló adásblokkok.

 

A Milan játékosai ünneplik a nem létező találatot. A játékvezető hajlik arra, hogy a keresztlécről lepattanó labda túljutott a gólvonalon. A Milan ismét, zsinórban harmadik alkalommal játszik 1-1-es döntetlen az Interrel a visszatérő Rocco irányítása alatt.

1968. február 18.: Milan–Inter 1-1 (1-1)

Milan: Cudicini – Anquilletti, Schnellinger – Trapattoni, Maldini, Rosato – Hamrin, Lodetti, Sormani, Rivera, Prati.
Inter: Sarti – Burgnich, Facchetti – Bedin, Santarini, Landini – Domenghini, Mazzola, Cappellini, Suárez, Corso.

Gólszerző: Hamrin (27.), ill. Cappellini (2.).

Mi más lehetne a végeredmény Herrera és Rocco között, mint az újabb 1-1! Az összecsapás érdekessége, hogy  Serie A történetének rekordbevételét hozta (151 214 500 líra) a teltházas mérkőzés (több, mint 80 000-es publikum, ebből 67 214 fő volt fizető néző). A gólokat Cappellini és Hamrin szerzik, de a kiélezett találkozó kulcsmomentuma nem hozzájuk fűződik. Bedin rendkívül erős lövését Vecchi kapus nem tudja hárítani, de kisegíti őt a jobbkapufa (lásd az alábbi képen).

 


A két legendás mesteredző ismét elbúcsúzott egymástól egy időre, már ami a két milánói együttes kispadján megélt közös párharcaikat illeti. Több, mint öt és fél esztendővel később aztán történetük utolsó közös Derby della Madonnináján ismét keresztezték egymás útjait a torinói kitérője és milánói visszatérése óta továbbra is az AC Milan alkalmazásában tevékenykedő Rocco, és a rövid időre az Inter irányítását ismét átvevő Herrera. A harmadik időszakban került sor életük utolsó, egymás ellen vívott derbijére.

 

1973. december 2.: Inter–Milan 2-1 (1-1)

Inter: Vieri – Giubertoni, Facchetti – Fedele, Bellugi, Burgnich – Massa, Mazzola, Boninsegna, Bedin, Scala (Moro, 46.).
Milan: Vecchi – Sabadini, Zignoli – Anquilletti, Schnellinger, Biasiolo – Sogliano (Turin, 17.), Benetti, Bigon, Rivera, Bianchi

Gólszerző: Boninsegna (14.), Facchetti (70.), ill. Benetti (40.).

 

Csakúgy, mint öt évvel korábban, ismét egy rekordbevételt jelentő derbinek lehetett szemtanúja az ismételten teltházas, több mint 80 000 nézőt számláló közönség. A 63 831 fizető néző kiegészülve a 15 896 bérletessel összesen 262 925 930 líra értékben fizettek a belépésért. A találkozón a két szakvezető nem hazudtolta meg magát. Szokásukhoz híven ismételten komoly taktikai csata folyt a pályán, ahol mindkét mester szorosan őrizte játékosaival az ellenfél futballistáit. Rendkívüli párok és taktikai csaták alakultak ki a párharc során: Bellugi és Bigon, Giubertoni és Rivera, Facchetti és Biasiolo (később a csereként beállt Turin és Facchetti között), Sabadini és Scala, később Sabadini és Mazzola, Anquilletti és Boninsegna, Zignoli és Massa (később Zignoli és Moro között), Fedele és Benetti, valamint további párok között alakultak ki küzdelmes csaták az emberfogásoknak és számtalan taktikai szabálytalanságnak köszönhetően.

 

A mérkőzés 70. percében Giacinto Facchetti irtózatos erejű bombája dönti el a találkozót.

A következő anyagban a két milánói gigász mellett teret kap a harmadik itáliai elitklub a Juventus is. Az olasz labdarúgás képviselőiként a többszörösen Európát és a világot meghódító mindhárom klub futballfilozófiáját összehasonlítjuk. Nemzetközi szerepléseik eredményességének okait, versenyképességük szakmai, filozófiai hátterét és kiindulópontjait tárom majd fel.

 

Kéri András Dániel

A szerző a Calcio Analyst Italia nevű nemzetközi podcast adás szerkesztője


Fotók: La Gazzetta dello Sport, pinterest.com

 

A cikksorozat előző részei:

0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x