Üres a trón – Nekrológ

Utolsó futballcsapatánál saját, egyedi gyártású trónszéket készíttettek Diego Armando Maradona (1960-2020) számára, amin edzőként a pálya szélén ülhetett. Nem egyetlen darabot, egy egész sorozatot gyártottak a speciális bútordarabból, rajta az isteni Diego monogramjával és a klubcímerrel – az aktuális mérkőzés után az éppen használt darabot árverésre bocsátották, másolatait pedig a Gimnasia y Esgrima La Plata szurkolói boltjában lehet kapni. A trón azonban tegnap végleg megüresedett.


„Mit fedezhetett volna még fel Columbus, ha nem kerül Amerika az útjába?” – teszi fel a kérdést a humoralista Sándor György. Maradona képes volt városokat, sőt egész országokat meghódítani, elvarázsolni, és milliókat inspirálni, megihletni akár többezer kilométeres távolságból is. Úgy alakult, hogy ehhez az eszköze a labda lett, terepe a futballpálya. Világbajnok labdarúgó, aki ugyanakkor egyéniségével messze túlnőtt választott sportján. Nem elégedett meg azzal, hogy az adott kereteken belül elér a csúcsra, magára a rendszerre is alapvető hatással volt.

Emlékezhetünk filmes ábrázolására, megjelenítésére a számos díjat elnyert, Oscar-jelölésig jutott Ifjúságban, a Manu Chao emblematikus dalára (Santa Maradona), költői vénájú rajongói pedig több száz verset írtak róla életében, és most halálában.

A kilúgozott, semleges, sokszor személyiség nélküli sportolók korából visszatekintve érdemes hangsúlyozni, hogy Maradona nem félt kimutatni érzelmeit, de gyengeségeit sem: legalább annyiszor láttuk könnyezni, mint nevetni. Persze, mint annyi mindent vele kapcsolatban, a világ ezt is hajlamos volt félreérteni, vagy éppen a média csatornáin keresztül tudatosan eltéríteni, félremagyarázni.

Sokan megjegyzik most, hogy napra pontosan négy évvel Fidel Castro (1926-2016) után hunyt el. Második apjaként szerette, mély barátságuk vissza-visszatérő téma volt a világsajtóban – Maradonában a XX. század politikailag talán legelkötelezettebb profi sportolóját is tisztelhetjük. Minden lehetséges alkalommal hangsúlyozta baloldali alapállását, jobb karján Che Guevara, bal lábán Fidel Castro tetovált portréja díszlett. Számos fórumon kifejezte az Egyesült Államok iránti izzó gyűlöletét, tágabb hazája, Dél- és Közép-Amerika iránti szeretete ellenpárjaként – és nem várt nézetei hangoztatásával visszavonulásáig, az 1986-os világbajnokságon az Anglia felett aratott emlékezetes diadal után hangsúlyozta, hogy a győzelmet szimbolikus visszavágásnak tekinti a négy évvel korábban elszenvedett háborús vereségért.

 

Maradona megmutatja Fidelnek az őt ábrázoló tetoválását (2001, Reuters Photo)


Kereste a másként gondolkodók társaságát, 1981-ben azonnal megtalálta a közös hangot a Queennel éppen Dél-Amerikában koncertező Freddie Mercuryval. Az emlékezetes buenos aires-i koncerten háromszázezer néző előtt a színpadra invitált, mindössze húszéves Maradona konferálta fel a banda akkoriban legnagyobbnak számító slágerét, az Another One Bites The Dustot. Zenész barátaival későbbi élete során is szívesen lépett színpadra alkalmi énekesként, 2001-ben önéletrajzi könyvének sikerén felbuzdulva zenei albumát is kiadták „Soy El Diego De La Gente” (A Nép Diegója vagyok) címmel.

A halálával keletkezett űr betöltése most szinte lehetetlennek, elképzelhetetlennek tűnik. Nem elég, ha valaki gyorsan vezet versenyautót, szépen énekel, vagy ügyesen labdázik. Maradona trónját csak az foglalhatja el, akiből egyúttal árad a költészet is, és elkötelezett híve a radikális változásnak, a forradalomnak. Most tehát gyászolunk, és várunk.

 

0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x
%d bloggers like this: