Ajaxos belső feszültség szabotálta Hollandia 1996-os Európa-bajnokságát

Az 1994-es világbajnokságon a sokra hivatott Hollandia csak a későbbi győztes Brazíliával szemben maradt alul a legjobb nyolc között és miután egy évvel később az AFC Ajax Louis van Gaal csikócsapatával elhódította a Bajnokok Ligája-serleget, sokan a holland futball évtizedes dominanciáját vetítették előre a válogatott színtéren is. A bizakodás nem is volt megalapozatlan, hiszen a többek között Clarence Seedorfot, Edgar Davidsot, Edwin van der Sart és a De Boer-testvéreket (Frankot és Ronaldot) felvonultató amszterdami csapat szédületesen száguldott át a kontinens élcsapatain.

Hollandia a világbajnokság után is Dick Advocaat vezetésével vágott neki az Eb-selejtezőknek, de a csapat az első négy meccsén csak Luxemburgot győzte le oda-vissza, miközben döntetlent játszott Norvégiában (1–1), illetve Rotterdamban Csehország ellen (0–0). A kapitány ezek után elfogadta a PSV ajánlatát és visszatért a klubedzői munkához. A játékosok és a holland szövetség (KNVB) is Johan Cruyff kinevezését szerette volna elérni, ám az önfejű holland mesterrel nem tudtak megegyezni – állítólag azon múlt az, hogy egymás tenyerébe csapjanak, hogy a tréner a saját stábját szerette volna vinni a válogatotthoz, míg a szövetség a már meglévő asszisztenseket preferálta. Mint tudjuk, ma már ez a normális, ez csak egy újabb adalék ahhoz, hogy Cruyff mennyire megelőzte a korát...

Advocaat utóda az a Guus Hiddink lett, aki 1988-ban az eindhoveniekkel BEK-et nyert, és tőle várták azt, hogy a nemzeti csapattal is emlékezeteset alkosson Angliában. Az új kapitány szépen hozta is a selejtezőket, visszavágott Norvégiának (3–0), valamint legyalulta Máltát és Fehéroszországot is, ám a csehekbe neki is beletört a bicskája, és a prágai 3–1-es vereség azt jelentette, hogy a csoportelsőség és a biztos kijutás elúszott az Oranje számára. A csapat pótselejtezőre kényszerült, amit semleges helyszínen, a liverpooli Anfielden vívtak meg Írországgal. Patrick Kluivert duplájával 2–0-ra nyertek és visszatérhettek Angliába 1996 nyarán.

Az első mérkőzést a tornán Skócia ellen kellett megvívnia a Hiddink-csapatnak, és ez úgy lett 0–0, hogy középhátvédként sem Danny Blind, sem Frank de Boer nem állt rendelkezésre eltiltás, illetve sérülés miatt. Ezért némi meglepetésre Edgar Davids, valamint a Roda játékosa, Johan de Kock szerepelt a védelemben. Bár a narancsmezesek domináltak a mérkőzésen – különösen Dennis Bergkampnak adódott szekérderéknyi helyzete – nem tudtak betalálni, így a továbbjutáshoz szükséges pontokat a svájciak és a házigazda angolok elleni mérkőzéseken kellett megszerezni.

Edgar Davids akcióban a skótok elleni nyitó mérkőzésen (Forrás: Wordpress)

Svájc ellen Hiddink meglepőt húzott és arra számítva, hogy a helvétek magas csatárukkal, Marco Grassival kezdenek, ő is magasítani akart a védelmen. A visszatérő csapatkapitány, Blind mellett azonban nem De Kock és nem is az első meccsen jól teljesítő Davids kezdett, hanem az a Clarence Seedorf, akit főként a támadó erényei miatt ismert meg a világ. A védekezés egészen bizonytalanná vált, a 26. percben Hiddink belátta, hogy rossz döntést hozott, és becserélte Seedorf helyére De Kockot, a mérkőzést pedig Bergkamp és Jordi Cruyff hajrábeli góljaival 2–0-ra megnyerte Hollandia.

A mérkőzés mégsem erről marad emlékezetes, hanem a mérkőzés utáni Davids-kifakadásról: a kőkemény szűrő ugyanis váratlan bátorsággal azt találta mondani a kamerák előtt, hogy ideje lenne, hogy Hiddink kihúzza a fejét a játékosok hátsójából. A Svájc ellen csak a 80. percben beálló játékos azt is sérelmezte, hogy a skótok elleni 0–0 után ezúttal nem kezdett, de volt még egy szál a történetben, ami messzire vezetett. A hírek szerint Hiddink túl nagy befolyást engedett az összeállítást és a taktikát illetően egyes játékosoknak. Állítólag Blind és a De Boer-fivérek is javaslatokat tettek az edzőnek, aki megpróbált hozzájuk alkalmazkodni, ez pedig alaposan felborította az addig is meglehetősen ingatag csapategységet. A Svájc elleni győztes mérkőzésen kezdő, ám sárga lappal a birtokában hamar lecserélt Seedorf a következőket mondta:

„Borzasztó, ami a színfalak mögött történik. Tudom, hogy a sárga lap miatt cseréltek le, de ennek eleve nem lett volna szabad megtörténnie. Szeretnék ott lenni a kezdőcsapatban, de nem védőként. Egy olyan srácot kellett fognom, aki sokkal nagyobb volt nálam. Nevetséges ez az egész. Persze örülök, hogy nyertünk, de annak nem, ami a mérkőzésen történt”

– fogalmazott az Irish Times szerint, majd Hiddinkre is tett néhány csípős megjegyzést:

„Háromhetes felkészülésünk volt, amely során begyakoroltunk egy taktikát, majd ezt már az első meccs után felrúgtuk. Hat helyen változott a kezdőcsapat a meccs előtt és egyáltalán nem értem, miért maradt Davids a padon...”

Davidsot a kirohanása után hazaküldte Hiddink, aki diplomatikusan csak annyit mondott az esettel kapcsolatban, hogy 23 évesen ő is csinált és mondott hülyeségeket, de most az lesz a legjobb a csapatnak, ha a középpályás nélkül folytatják a tornát.

A feszültség persze nem itt kezdődött. A holland sajtó megszellőztette, hogy etnikai és nemzetiségi ellentét feszül a holland keretben. Ennek felhajtója elsősorban egy olyan fotó volt, ahol egy kellemes, nyáresti vacsorát költ el a válogatott a torna során, és amelyen jól láthatóan elkülönülve étkezik a többiektől a keret öt színesbőrű, suriname-i származású játékosa.

A „De kabel” (azaz Kábel) néven emlegetett háromfős szövetség állítólag külön klikket alkotott a csapaton belül, név szerint Edgar Davids, Patrick Kluivert, Clarence Seedorf, majd hozzájuk csatlakozott még Michael Reiziger és Winston Bogarde.

Később Kluivert azt írta az önéletrajzi könyvében, hogy ez a fotó szerencsétlen pillanatot örökített meg, mert a játékosok mindenkivel keveredtek, ám az étkeztetésnél szerencsésebb volt ez a fajta ültetési rend, mert a keret nagyobbik része tradicionális holland ételeket evett (burgonya, zöldség, húsgombóc), ők pedig inkább az egzotikusabb ételeket fogyasztották szívesen, mint a rizst, halakat és egyéb tengeri fogásokat, és a szervírozás egyszerűbb volt így.

Az a bizonyos fotó, amely után elindultak a pletykák a válogatotton belüli etnikai elkülönülésről (Forrás: NOS)

Ugyanakkor igenis volt feszültség a kerettagok között, mi több, ezt a klubjukból hozták magukkal a legtöbben, többek között a Kábel tagjai. Az történt ugyanis, hogy annak ellenére, hogy az Ajax 1995-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, a csapat egyes fiatal sztárjai nem érezték azt az anyagi megbecsülést, ami néhány társukat megillette. Az Ajaxnál három fizetési kategória létezett abban az időben (A, B, C). Rendszerint az idősebb játékosok kerültek az A-ba, a fiatalok pedig a legtöbb esetben a C-be.

Így fordulhattak elő olyan anomáliák, hogy Danny Blind vagy Frank de Boer például hatszor többet keresett, mint a gólkirály, Kluivert, de Davids és Seedorf is kevesellte a juttatását, főleg ahhoz képest, amilyen szerepet betöltöttek a csapatban.

A feszültséget tovább növelte, hogy Blindnek ráadásul csapatkapitányként volt beleszólása abba, hogy a játékosok mennyit keresnek és nem tett túl sokat azért, hogy csökkenjen a különbség a csapaton belül. Seedorffal állítólag össze is veszett ezen, így a középpályás hamar az olasz Sampdoriához igazolt.

A válogatottnál sem volt sokkal jobb a helyzet. Az Európa-bajnokság előtt Seedorf szeretett volna bekerülni abba a játékos-bizottságba, amely a válogatott prémiumáról tárgyalhat, de a KNVB ezt a kérését elutasította. Hiddink is a rutinos játékosaiban bízott, és velük tárgyalta meg a csapat ügyes-bajos dolgait, mint fentebb jeleztük: a taktikát is. A fiatal játékosok ezzel szemben észrevétlennek és elnyomottnak érezték magukat, akiknek a hangját sosem hallják meg. Patrick Kluivert úgy fogalmazott:

„azt szeretném, ha nem ifjúsági játékosként tekintenének rám, hanem válogatott játékosként.”

Ebben az érzésében pedig maximálisan osztozni tudott Davids és Seedorf is. A szellem tehát kiszabadult a palackból, Hollandia pedig egy teljesen szétesett társaságként folytatta, csapatról itt már nem lehetett beszélni. A harmadik csoportmeccset úgy bukták el Anglia ellen, mint annak a rendje, már 0–4 is állt az eredményjelzőn, Kluivert szépítő gólja viszont továbbjutást ért, mert így több rúgott góllal megelőzték a velük pontazonossággal álló Skóciát és a második helyen végeztek a csoportban.

A kieséses szakaszban Franciaországgal találkoztak és maradtak alul egy unalmas 0–0-t követő tizenegyes-párbajban, de Hollandia válogatottja ekkor is csak nyomokban emlékeztetett csapatra, inkább volt csak azonos mezben sportoló férfiak összessége.

Seedorf, Hiddink és Davids kapcsolata idővel megjavult, 1998-ban ismét együtt dolgoztak (Forrás: 90’s football Twitter)

Az Európa-bajnokságot követően megegyezés született abban, hogy az Angliában történteket maguk mögött hagyják az érintettek és minden erejükkel az 1998-as franciaországi világbajnokságra fókuszálnak. Noha a selejtezők kezdetén még mindig száműzetésben volt az akkora már szintén Olaszországba szerződő Davids, a torna előtt amnesztiát kapott és kibékült Hiddinkkel, de az Ajaxnál nem tanultak a történtekből. Az 1996-1997-es idényben Blind és a De Boer-ikrek a csapat nevében szponzori szerződést kötöttek a Croky nevű holland chipsmárkával, amelynek értelmében a játékosok képeivel ellátott pogokat (itthon tazóként ismert vékony papírkorongokat) rejtett el a termékeiben, méltó anyagi ellentételezésért cserébe. Egyes játékosokat azonban kihagytak a tárgyalásokból, így például Kluivert és Bogarde mellett John Veldman is csak utólag értesült a megegyezésről és azzal fenyegetőztek, hogy megtámadják az egyezséget. Végül a Croky-affér néven elhíresült ügy rendeződött, ám az eredménytelenségben megmutatkozott az egység hiánya: az amszterdamiak szégyenszemre csak a negyedik helyen fejezték be a holland első osztályú bajnokságot, a szezon végén pedig távozott Kluivert, Bogarde és az edző, Van Gaal is.

Kiemelt kép: Alamy Stock Photo