Akad klub, amely a harmadosztályból neveli a topligás akadémistákat

Akad klub, amely a harmadosztályból neveli a topligás akadémistákat

2026. febr. 7.

Az elmúlt 10 évben a Barcelona és a Real Madrid akadémiájáról érkezett a legtöbb futballista az öt legerősebb európai ligába. A vonatkozó lista élbolyában ott van a Rennes és ott vannak a fantasztikus utánpótlásképzést nyújtó baszk csapatok is. Egy rakás olyan klub is az 50 legeredményesebb között szerepel, amely hosszú évek óta bajnoki rendszere második vagy a harmadik vonalában sínylődik. 

A Sporttudományok Nemzetközi Központjának, a CIES-nek mindig érdemes böngészni a hírlevelét. Olyan trendek rajzolódnak ki a szervezet kutatásaiból, amelyek nem csak a futball iránt érdeklődők számára hallatlanul izgalmasak, de még maguk a futballklubok is tanulhatnak belőlük.


A klubok hatékony piaci működésének egyik alapeleme a játékosok értékesítése, és ebben azok a klubok járnak az élen, amelyek a legjobb utánpótlásképzési rendszerrel rendelkeznek. A siker mérőfoka, ha egy egyesület sok-sok fiatal játékost ad a legmagasabban rangsorolt európai bajnokságokba. A CIES legutóbbi kutatása alapján ebben a versenyben a jelenlegi szezont nézve a Barcelona akadémiája végzett az élen. A 2025-2026-os idényben 40 La Masián nevelkedett labdarúgó került be az öt legerősebb európai liga (angol, német, spanyol, olasz, francia) egyikébe. (A gyűjtésnél azokat a topbajnokságokba igazolt játékosokat vették figyelembe, akik 15-21 éves koruk között legalább 3 évet eltöltöttek az adott klub utánpótlásában.)


A dobogón 35 akadémistával a Real Madrid a második, a Paris Saint-Germain pedig a harmadik (31). Fantasztikus munka folyik a Rennes (29) akadémiáján, amely a Lyont és a PSG-t megelőzve a 2022-2023-as, a 2023-2024-es és a 2024-2025-ös idényben is a legjobb utánpótlásképző centrum lett Franciaországban. Nincs akadémia, amely több játékost adott volna a 21. században a Ligue 1-be, mint a rennes-i. Az egykori nebulók között találjuk Eduardo Camavingát, Lesley Ugochukwut, Désiré Douét és az aranylabdás Ousmane Dembélét is. 




Ráadásul a Real Madrid és a Barcelona mögött a Rennes volt akadémistái összesítették a legtöbb játékpercet a topligákban az idei szezonban. Ezen a listán az első öt helyezettből három francia (Rennes, PSG, Lyon), és a top 10 tagja az Inter is, dacára annak, hogy az élbolyhoz képest kevesebb (16) játékost adott a topligákba.


Az Ajax (27) az egyetlen holland csapat az 50 legelőkelőbb akadémia között. A topakadémiák közül az amszterdamiaké az egyik, amely nem épített be saját nevelésű játékost a csapatába, kizárólag eladásra nevelt futballistákat. Hasonlóra törekszik a Benfica (16), a Hertha (14), a Salzburg (14) vagy az Anderlecht (12) is.


Ennek ellenkezője igaz a baszk klubokra, ami sokat elárul a baszkföldi futballkultúráról. Az Athletic Bilbao, amely a 8. legtöbb játékost adta a topligákba, 20 akadémistájából tizenkettőt saját felnőttcsapatába integrált. A Real Sociedad is bőven 50 százalék felett jár: 24 topligába került fiatal játékosából 14 a Sociedad első csapatában játszik. Az Osasunánál 13/8 az arány.


A lokálpatriotizmusra épülő baszk nevelési koncepció a párját ritkítja.


A spanyol populáció alig 5 százaléka lakik Baszkföldön, ám a helyi klubok elképesztően magas számban adnak minőségi játékosokat a válogatottba. 


A 2024-es Európa-bajnokságon az Albánia elleni csoportmérkőzésen volt, hogy a mezőnyjátékosok fele baszk volt, míg a franciák elleni elődöntőben nyolcan is pályára léptek azok közül, akik baszk csapatban nevelkedtek. A magas színvonalú játékosnevelés és a tehetségek felnőttcsapatba építése a helyi futballidentitás alapja. Ráadásul a Bilbao és a Sociedad saját maga számára szűkíti a merítési lehetőséget, hiszen olyan játékosokat várnak, akik Baszkföldön születtek vagy ott nőttek fel (a Sociedad lazított a szabályon az 1980-as évektől).



A baszk csapatokon kívül néhány német klub gondolkozik még hasonlóan: a Freiburg (11/6) és a Mainz (13/7) az akadémistái zömét magának „tartogatja”.


Dél-Amerikából három csapat került az ötvenes listára: a River Plate (12) adta a legtöbb játékost az öt legerősebb európai bajnokságba, a Flamengo (11) és a Boca Juniors (10) is jól szerepelt. Kelet-Európából egyedül a Dinamo Zagrebet találjuk 10 játékossal.


Afrikából pedig a szenegáli AS Génération Footot, amely tizenegy akadémistát küldött a futó szezonban a topbajnokságokba. 


Papiss Cissé, Sadio Mané, Ismaïla Sarr, Pape Matar Sarr – többek között ők is a dakari akadémián cseperedtek, amely a francia FC Metz partnerakadémiája.


A húsz legkiemelkedőbb nevelőklub közül 7 spanyol, 5 francia, 4 angol, 2 olasz és 1-1 holland (Ajax), illetve német (Bayern München) az idei szezonban.


Francia többség az élmezőnyben


A 2025-2026-os szezon adatsora tartogat még érdekességeket, ám ha arra vagyunk kíváncsiak, mely klubok adják tartósan a legtöbb játékost az öt topligába, a CIES tízéves mintáját kell elővenni. Ezen továbbra is kiemelkedik a Barcelona (109 topligába küldött akadémista) és a Real Madrid (108). A francia csapatok uralják az élbolyt, hiszen a PSG-hez (89) és a Rennes-hez (67) csatlakozott a Lyon (73) és a St-Etienne (63). Utóbbi baszk mintára a saját felnőtt csapatába csatornázza a növendékek nagyobb részét (63/42). A top 10 tagja a Bayern München (62) is, Angliából pedig csak a Manchester United (73). 




Ha a játékpercek számát összesítjük, akkor az élmezőnyhöz tartozik a La Ligában évek óta a kiesés ellen küzdő Valencia, illetve a lisszaboni Sporting is.


A tízéves mintában a kelet-európaiak közül a Dinamo Zagrebhez (25) két belgrádi csapat, a Crvena Zvezda és az FK Partizan csatlakozott 24-24 játékossal.


A topligás eladásokat nézve a legjobb nem európai nevelőklub a River Plate (38), őt követi a Boca Juniors (26), a Flamengo (23) és az AS Génération Foot (23).


A harmadosztályból is kelendőek az akadémisták


A topligák hátországában nincs feltétlenül összefüggés aközött, hogy egy klub első csapata melyik osztályban játszik, és hány fiatalt értékesít.


Németországban az 1860 München a Regionalligát (negyedosztály) is megjárta, tíz év alatt a nyolcadik szezonját tölti a harmadik vonalban, eközben 29 topligás játékost nevelt fel. 


Az SM Caen hat másodosztályú év után jelenleg a harmadosztályban sínylődik, az elmúlt 10 szezon mérlege mégis szezononként átlagosan három topligába értékesített játékos. A sochaux-i akadémiának is kitűnő a renoméja: a felnőtt csapat 2015 óta nem járt a Ligue 1-ben, sőt, három éve a harmadik vonalban játszik, s ez idő alatt 31 játékost adott topligába. Az AS Nancy elmúlt kilenc idényének mérlege: hat év másodosztály, három év harmadosztály, 28 topbajnokságba távozó akadémista.


A Hamburg tavaly hét év után jutott fel a Bundesligába, de folyamatosan értékesítette a topligákba az akadémistáit (29), csakúgy, mint a 2015 óta hét Ligue 2-es szezonnal büszkélkedő FC Troyes (23). A Nimes (20) 2019 óta kétévente zuhant egy osztályt, jelenleg a negyedik vonalban szerepel, tízéves mintán mégis sikerült átlagosan két topligás futballistát nevelnie. 


Borítókép: fcbarcelona.com

Szerző

Gabay Balázs

Gabay Balázs

Gabay Balázs

A Büntető.com szerzője.