Akik a feljutásra pályáznak Olaszországban

Akik a feljutásra pályáznak Olaszországban

2022. márc. 30.

Az olasz másodosztályú bajnokság (Serie B) évről évre rendkívül szorosan alakul. A kiegyenlített mezőnyben megszokott, hogy egy néhány meccses győzelmi vagy vereségsorozattal egy-egy csapat pár hét alatt a táblázat egyik végéből a másikba kerül. A 2021–2022-es idény hajrájában sincs ez másként, közel egy tucatnyi csapat üldözi reális eséllyel a feljutást érő helyeket.


 


A Serie B 20 csapatos mezőnyéből a 38 forduló után az első két helyezett jut fel az automatikusan az élvonalba. Az alapszakasz végeztével a harmadiktól a nyolcadik helyig végző egyletek vehetnek részt a rájátszásban. A három fordulóból álló playoff küzdelmeibe a harmadik és a negyedik helyezett az elődöntőben kapcsolódik be. Az egyes párharcokban mindig a bajnokságban jobb helyen végző csapat játszhatja a visszavágót hazai környezetben, és annak a csapatnak az összetett döntetlen is elég a továbbjutáshoz.


 


A KÖZVETLEN ÉLMEZŐNY


Pillanatnyilag a két feljutó helyet olyan csapatok birtokolják, akik évtizedek óta nem jártak az olasz futball legmagasabb osztályában, de hétről hétre változik a helyzet a szoros küzdelemben. A várakozáson felüli idényt produkáló Cremonese 1996 után ácsingózik újra a Serie A-ra, míg a Nagy Ádámot is foglalkoztató Pisa még náluk is régebben, 1991-ben járt utoljára az első osztályban. A tehetséges fiatalokra építő előbbi egyesület ráadásul kiválóan teljesít a tavasszal, hiszen az utolsó 11 fordulóban csak egyszer kapott ki három döntetlen mellett. Az egyetlen zakót éppen a Pisa szabta rájuk a 29. fordulóban kiosztott 3–0-val. Eközben a toszkánai gárda februárban került hullámvölgybe, de a legutóbbi öt fordulóban négy győzelmet aratott, így ők sem panaszkodhatnak a formájukra a hajrába érkezve.


A magyar válogatott középpályása az említett 3–0-s győzelem alkalmával regisztrálta első gólpasszát, míg a Reggina elleni vereség során az eladott labdájából kapták a vereséget jelentő találatot. Nagy abszolút alapember, a 31-ből 27 meccsen lépett pályára, többségében kezdőként.


 





 


A Silvio Berlusconiék által igazgatott Monza csapata a tavalyi lemaradást követően ismét célként tűzte ki a feljutást, és kiválónak tűnő formaidőzítéssel fordulnak a finisre. A csapat ugyan februárban a Pisa és a Lecce elleni hazai rangadót is elvesztette, az utolsó öt fordulóban nem talált legyőzőre, legutóbbi négy meccsét megnyerte, és ezek közül három alkalommal gólt sem kapott. Tavaly éppen a végén fogytak el, most a téli hullámvölgy után a befejezésre állhatnak igazán össze, amely még sokat érhet számukra.


Velük ellentétes képet mutat a Lecce és a Brescia, amelyek a 2022-es naptári esztendő elején még gyakran egymást előzgették az élen, a mostani szünet alatt viszont csak a negyedik-ötödik pozíciót foglalják el, és mindketten négy-négy forduló óta nyeretlenek. A két 2020-as Serie A-s kieső közül a lecceiek hiába adják a teljes másodosztályú mezőny két legeredményesebb játékosát Massimo Coda (18 gól) és Gabriel Strefezza (12 gól) személyében, az utolsó négy fordulóban kivétel nélkül csak döntetlent játszottak. A Brescia a legutóbbi négy meccsén három döntetlent és egy vereséget regisztrált, a szünet alatt pedig egy hosszabb ideje húzódó huzavona végén felmentették a munkavégzés alól Filippo Inzaghi vezetőedzőt, a szezonhajrában a csapatot korábban tízben irányító Eugenio Corini vezetheti a lombardiai legénységet. Mindkét csapat esetében nagy kérdés, hogy vissza tudnak-e találni a jó formájukhoz, vagy végképp elhalad mellettük az élmezőny.


 


A RÁJÁTSZÁSÉRT HARCOLÓK


Az első osztályból az előző kiírásban a pocsék tavaszával – éppen az említett, idősebb Inzaghival a kispadján – kieső Benevento ősszel gyakran mutatott biztató jeleket, azóta képtelen a kiegyensúlyozott teljesítményre. Nem vált a campaniaiak előnyére a legjobb góllövő, Gianluca Lapadula körüli bizonytalanság sem. A perui támadó januárban el akarta hagyni az együttest, azonban nem adták el, hanem a lelátóra száműzték, február végi visszatérése óta egyszer sem talált be, pedig előtte vezette a bajnokság góllövőlistáját.


A „boszorkányok” az elmúlt hetekben látszólag újra magukra találtak, de egy hatmeccses veretlen sorozat végén a szünet előtti fordulóban kikaptak a 2006-os világbajnok Fabio Grosso által fanatizált Frosinone csapatától, amellyel pillanatnyilag azonos pontszámmal állnak a hatodik-hetedik helyen.


Az elmúlt években az élvonalban is többször megforduló laziói gárda az utolsó négy hazai mérkőzését megnyerte, viszont idegenben a playoff-csatározás érdekeltjei közül ők a leggyengébbek 5-6-4-es mérlegükkel.


 





 


A tavalyi szezonban még a bennmaradásért küzdő Ascoli a 2021-2022-es idényben rendre ott táncol a playoff-vonal környékén, a mostani szünetben éppen három ponttal felette tartózkodik. A nagymúltú együttes 2007 óta nem járt a legmagasabb osztályban, és idén lehetnek ehhez a legközelebb, ha bejutnak a rájátszásba, pláne, ha még a formaidőzítés is sikerül Andrea Sottil gárdájának.


A harmadosztályból visszatérő egykori Intertotó-kupa-győztes Perugia tartózkodik jelenleg a kilencedik helyen, mellyel a legjobban teljesít az újoncok közül, és minden esélye meg lehet a finisben a playoff elérésére. Az elmúlt öt másodosztályú rájátszásban stabilan résztvevő Cittadella jelenleg öt ponttal le van maradva a nyolcadik helytől, és az utolsó öt körben egyszer sem tudott nyerni. A csapatot 2015-től a legutóbbi szezon végéig irányító Roberto Venturato nélkül már rögtön az első évadban lemaradhatnak a rájátszásról, ha nem következik be jelentős változás a formájukban.


Az idény során kétarcú képet mutató, az egykor a Milant is megjárt Jeremy Ménezt a soraiban tudó Reggina és a mindkét irányban gólképes Ternana a stabil középmezőnyből inkább felfelé kacsintgatna, de úgy tűnik, megmaradnak a „légüres térben” a rájátszás és a bennmaradásért zajló osztályozó között.


 


FUTOTTAK MÉG…


A másik két tavalyi Serie A-s kieső jelentősen alulmúlja a szezon előtti várakozásokat. A Parma a 2020-2021-es bajnokság végeztével bántóan simán esett ki az első osztályból, és az erősítések ellenére gyengélkedik a másodosztályban is. Katasztrofálisan kezdték az idényt, Enzo Marescát novemberben a tapasztalt Giuseppe Iachini váltotta a kispadon, akivel legalább jóval stabilabbak. Gianlugi Buffon mellett Goran Pandev leigazolásával egy másik sok csatát megélt veterán harcos is csatlakozott hozzájuk. A mezőnyben ők ikszeltek a legtöbbször, 15 döntetlen ellenére nem tudják olyan mértékben gyűjteni a pontokat, hogy az idei szezonból a bennmaradásnál többet kihozzanak. A korosztályos válogatott hátvéd Balogh Botond mindössze három meccsen lépett pályára a szezonban, három teljesen különböző időszakban, mindhárom alkalommal sárga lapot kapott.


A szintén tavaly tavasszal búcsúzó Crotone még náluk is gyengébben muzsikál, s az edzőváltások ellenére az idény jelentős részében kieső helyen szerénykedik. Kétségtelen, hogy az előző szezonban a Serie A-ban szereplő keretből sokan távoztak, de a jelenlegi csapatuk minősége ennél azért magasabbra prognosztizálná őket. A mostani szünet alatt a kieső zónában öt pontra vannak az osztályozótól, így nagy hajrá szükségeltetne a másodosztályú tagság megőrzéséhez, hogy ne essenek vissza a harmadik vonalba és tűnjenek el akár újból a süllyesztőben.


A két éve még ugyancsak a legmagasabb osztályban szereplő SPAL gárdája sem lehet büszke erre a szezonjára. Hiába szerződtették az idény közben a szebb napokat is látott Giuseppe Rossit, a ferraraiak csak az utolsó bennmaradó helyet birtokolják. Maximum annyi örömük lehet, hogy mivel hét ponttal előzik meg a jobb osztályozós helyen tanyázó Alessandriát, valószínűleg már nem kell rettegniük a kieséstől a bajnokság finisében.


Az 1998-as KEK-elődöntős L.R. Vicenza a tavalyi, újoncként való biztos bennmaradás ellenére a mostani szezon nagy részét kieső helyen töltötte, az előző fordulóban aratott győzelmével play-out helyre lépett, így a hajrában még hatalmas csatát vívhat a Cosenzával az utolsó nem egyenesen kiesést jelentő helyért, hogy aztán a győztes még osztályozót játszhasson a bennmaradásért.


 





 


A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja


 




 

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.