Állambiztonsági titkok Albert Aranylabdája mögött
Sok futballozó gyermek álma, hogy – mint például Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo – egyszer megkapja a tekintélyes France Football által alapított Aranylabdát. A labdarúgás világának egyik legrangosabb elismerése minden szavazás és díjátadás előtt lázban tartja a szurkolókat, és kiemelt figyelmet kap a média részéről. 1967-ben egy magyar játékos, Albert Flórián nyerte a díjat, a szakma és a szurkolók véleménye szerint is teljesen megérdemelten. Az akkori média azonban mindössze címszavakban számolt be a Ferencváros klasszisának világraszóló sikeréről, aki a kitüntetést méltatlan módon egy éttermi vacsora alatt vehette csak át – szinte teljes titokban.
A hazai viszonylatban mai napig egyedülálló sikernek (Puskás Ferenc 1960-ban csak a második helyen végzett) Albert több nemzetközi porondon mutatott kiemelkedő teljesítménye ágyazott meg. Klubja, a Ferencváros 1965-ben megnyerte a Vásárvárosok Kupáját (ami az UEFA-kupa elődjének tekinthető), amiben oroszlánrésze volt; egy év múlva, az 1966-os világbajnokságon a brazilok elleni 3-1-es magyar győzelemnél pedig imponáló teljesítménnyel kápráztatta el a futballvilágot.
Nem volt kérdéses a döntéshozók előtt sem, kinek jár a futballvilág egyik legrangosabb kitüntetése 1967-ben:
Albert 68 pontot kapott a szavazáson, a második helyezett Bobby Charlton, az angol futball egyik legendás alakja pedig jóval kevesebbet, 40-et.
A mai körítést tekintve hihetetlennek tűnhet, de az államvezetést és a közvéleményt előzetesen egyáltalán nem tartotta lázban az Aranylabda és Albert esélyessége. A „Császárnak” becézett magyar világklasszis szenteste napján értesült arról, hogy ő lesz a díjazott. Méghozzá egyáltalán nem a manapság megszokott módon.
Aranylabda-győzelem óriási fölénnyel
„A feleségem vette fel a telefont – mesélte később. – Boskovics Jenő, az MTI újságírója volt a vonal túlsó végén. Azt kérdezte: »Európa legjobb futballistájának a feleségével beszélek?«. Mire szegény Irénke tényleg kiejtette a kezéből a telefonkagylót. Aztán persze átvettem tőle, s némileg magam is hitetlenkedve hallgattam Jenő barátomat, és csak akkor fogtam fel a dolgot, amikor Jenő a részletes listát, az elért szavazatok számát is olvasta.”
A korabeli magyar sajtó meglehetősen visszafogottan, szenvtelenül írt Albert Aranylabdájáról. A legnagyobb jóindulattal sem lehet mondani, hogy a Népsport 1967. december 28-án megjelent cikke elragadtatással fogalmazna: „A France Football című párizsi lap ebben az évben is — körkérdés alapján, 24 ország sportújságírójának közreműködésével — megválasztotta 1967. év legjobb európai labdarúgóját. Ezúttal tizenkettedszer került sor az év játékosa cím, s az ezzel járó trófea, az „Aranylabda” odaítélésére. Összesen 34 játékos került fel a szavazólistákra, s a szavazatok alapján az első helyet, nagy fölénnyel, Albert Flórián szerezte meg.”
„Középkategóriás” Fradi kialakítása volt a cél
Hogy miért nem vette körül az Aranylabda-szavazást és Albert győzelmét a manapság megszokotthoz hasonlóan kitüntetett figyelem és rajongás? A választ illetően az akkori politikai viszonyokat kell megértenünk.
A Ferencvárosi Torna Club nem tartozott a szocialista Magyarország kegyeltjei közé, az akkori rendszer inkább egy „középkategóriás” Fradit szeretett volna látni, mint egy nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes együttest – ez a ma már kutatható, akkori állambiztonsági iratokból is egyértelműen kiderül.
A megfelelő állami szervek 1962-től kiemelt feladatuknak tekintették a „csapaton belül meghúzódó ellentétek elmélyítését”.
A kádári titkosrendőrség a következőképpen fogalmazta meg a Ferencváros belső bomlasztására irányuló célját: „…gondolkodni kell azon, hogy a klikkezést hogyan lehetne még elmélyíteni, s ebbe hol lehetne belépni operatív úton. Sokkal kevesebb dolgunk lenne ugyanis, ha az FTC nem az elsőségért küzd.” Ennek érdekében 1965-től egy „Kőműves” fedőnevű ügynök, a futballszakosztály egyik alkalmazottja a csapat öltözőjének rendszeres látogatója lett. Bizalmas közelségbe tudott kerülni a vezetőséggel, az edzőkkel és a játékosokkal egyaránt, a megszerzett információkat pedig megbízói tudtára adta.
Méltatlan díjátadó
Albert az Aranylabdát rangon aluli, már-már megalázó körülmények között vehette át. Ebben is kulcsszerepe volt „Kőművesnek”, aki kitudakolta a díjazottól, hogy számításai szerint a szovjetek elleni, 1968. május 4-én lejátszandó Eb-selejtező előtt, a Népstadion 80 000 nézőjének ovációja közepette kapja majd meg az elismerést. Azon a mérkőzésen Albert ugyan nem játszott sérülés miatt, de a díjátadót az elképzelt méltó módon természetesen meg lehetett volna rendezni. Az állambiztonsági gépezet azonban megakadályozta ezt. Albert az Eb-selejtezőt (amelyet a magyar válogatott 2-0-ra nyert) követő vacsora alatt a Gundel étteremben, majdhogynem titokban vehette csak át Max Urbanitól, a France Football újságírójától a díjat. Urbani is megdöbbent azon, hogy az akkori szokásoktól eltérően nem egy tömött stadionban, hanem ilyen érdemtelen módon zajlott a „ceremónia”.
Nemcsak a szocialista rezsim „Fradi-ellenes” mivolta miatt történtek így az események.
Bizonyos vélemények szerint a politikai irányítás ideológiai okokból nem akart sztárt faragni a sikeres sportolókból.
Valamint attól is tartott, hogy a szovjetek elleni mérkőzésen Albert „megdicsőülése” a jelenlevő kritikus tömeg rendszerellenes tüntetésébe csap majd át.
Van, ami az Aranylabdánál is nagyobb ajándék
Albert egy, a történtek után húsz évvel adott interjúban is utalt a méltatlan fogadtatásra, méghozzá egy rá jellemző humoros megjegyzéssel: „Egyesek nem igen örültek a sikeremnek, dehát én azóta is azzal vigasztalom magam és sűrűn hangoztatom, hogy ez az egyedüli olyan labda a pályafutásom során, amelyet még egyetlen védő sem tudott elvenni tőlem...”
Az is vigasztalást nyújtott neki, hogy az 1967-es év az Aranylabdán kívül egy másik ajándékot is hozott számára – 12 nappal a szavazást megelőzően. Olyat, ami sokkal becsesebb, mint a futballvilág összes elismerése együttvéve. Így vallott a várva várt fia születése által kiváltott érzelmekről: „Ha eszembe jut 1967, elsőre az ugrik be, hogy akkor, december 12-én született kis Flóri. A fiam. Más kérdés, hogy tizenkét nappal később utolért az Aranylabda-szavazás végeredményének híre. De Flóri születése volt a legnagyobb ajándék, hiszen a lányom után borzasztóan vártunk már egy fiút”.
Szerző
