„Amikor a pályán volt, a stadion cirkusszá, a meccs egy nagy bulivá változott”
Mozgássérültként született, alkoholistává vált, ma mégis úgy emlékeznek rá, mint a valaha volt legvirtuózabb jobbszélső a futball történetében. Ha egyszer látjuk, többé nem felejtjük a tragikus sorsú Garrincha cseleit, sprintjetit, s ahogy a kétszeres vb-győztes körül egymásba szaladnak a védők. Talán Pelé jellemzése a legeredetibb róla: „olyat tudott a labdával, amit senki más.”
Amikor a Youtube-on „felütjük” bármelyik Garrincha-videót, olyan képsorok pörögnek a szemünk előtt, melyek láttán nehéz eldönteni, hogy az ember áhítozzon vagy kacagjon. A videókon fantasztikus képességű védők cirkuszi bohócként dülöngélnek, spárgáznak, időnként egymásnak szaladnak vagy kiesnek a pályáról. Egy páratlan tehetségű jobbszélsőt próbálnak szerelni, aki születésekor a Manuel Francisco dos Santos nevet kapta.
A Garrincha portugálul a verébalakúak rendjébe tartozó ökörszemet jelenti, de a brazilok mágusának nem ez volt az egyetlen beceneve: Görbe Lábú Angyalnak, és beszédesen az Emberek Örömének is hívták.
Úgy született, hogy a jobb lába 6 centivel hosszabb volt, mint a bal, ráadásul egyik lába befelé, a másik kifelé állt. A szülészorvos mozgássérültként jegyezte fel a kis Manét. Juca Kfouri brazil újságíró utóbb úgy fogalmazott vele kapcsolatban: „fizikailag lehetetlen volt, hogy ilyen hátrányos helyzetből indulva ilyen játékossá váljon”. Egy korabeli lelassított felvételen tökéletesen látszik, ahogy a pályán sétálva a bal lába térdtől lefelé teljesen más ívben hajlik, mint a jobb lába. Felcseperedve a kortársainál alacsonyabb volt, ezért ragadt rá a Garrincha becenév.
Ifjúkorában nem tervezett profi karriert, s ezért tizenévesen nem is akart nagy csapatba igazolni. Sőt talán nem is mert, sokat csúfolták a furcsán mozgó lába miatt. 19 évesen, immár házas emberként, apaként szerződtette a Botafogo 1953-ban. Első edzésén a sokszoros válogatott Nílton Santos lábait is összecsomózta, szinte első labdaérintéséből kötényt adott neki. Első bajnokiján mesterhármast lőtt hazai pályán, abban a stadionban, amely ma Nílton Santos nevét viseli.
Szögletgólok, madárlesek
Szédületes indulósebesség, robbanékonyság, virtuóz cseljáték jellemezte, remekül kezelte és fedezte a labdát. Gólérzékeny volt, és rengeteg gólpasszt is kiosztott. A korabeli felvételek igazolják, hogy nem ritkán saját magát és a közönséget szórakoztatta, emiatt sokszor öncélúan játszott, de neki ezt is megengedték. A bal lábát nagyon ritkán használta, ám fejjel is igen eredményes volt – fontos meccseken is. Ikonikus megmozdulásai közé tartoztak a külsővel elvégzett szögletek és szabadrúgások. Különböző feljegyzések szerint 4 gólt is szerzett szögletből. Amikor hazament a Rio de Janeiro melletti Pau Grandéba, folytatta a mesterlövész életmódot, madarakra vadászott. Volt barátja egy dokumentumfilmben arról mesél, hogy mire ők kiszúrták a célpontot, Garrincha már rég végzett vele.
A Botafogóval háromszor nyerte meg az állami bajnokságot, 612 meccsen 243 gólt lőtt a klubban (Wikipedia). A klub történetében ő játszotta a második legtöbb meccset Nílton Santos után, a góllövők között pedig a 3. helyen áll az örökranglistán. Volt azért segítsége: az 50-es, 60-as években itt játszott rajta kívül Didi, Quarentinha, Zagallo, Amarildo és Nílton Santos, vagyis a válogatott gerince.
Csapatkép az 1962-es chilei világbajnokságon (Forrás: Getty Images)A brazil válogatott 1954-es vb-keretébe még nem került be, Julinho kiszorította, ám a svájci világbajnokság után stabil kezdő lett, négy évvel később pedig utazhatott a svédországi világbajnokságra. A csapatban ott volt a 17 éves Edson Arantes do Nascimento, becenevén Pelé is.
Kivel is játszunk ma?
1958-ban a szovjetek elleni harmadik csoportmeccsen döbbenetesen kezdett Garrincha és az egész csapat. A brazilok olyan első három percet produkáltak, ami több korabeli tudósítás szerint az addigi focitörténet legelsöprőbb kezdése volt. A világ legjobbjai között számon tartott Lev Jasin csak a fejét kapkodta a lövéseknél, a balhátvéd, Borisz Kuznyecov pedig szédült Garrincha cselei nyomán, majd elszállt, mint a győzelmi zászló. Vicente Feola, a brazilok szövetségi kapitánya visszaemlékezve azt mondta, a torna előtt előítélettel kezelte a futballistát.
„A pszichológus azt mondta nekem, hogy vannak problémái. Ám én elfogadtam őket, és arra jöttem rá, hogy bizonyos játékosok időnként jóval előbb tudják, mi fog történni a pályán, mint az edzők.”
Hogy mire utalt Feola? A játékostársai azt mesélik Garrincháról a róla szóló dokumentumfilmben, hogy a szovjetek legyőzése után fogalma sem volt mi következik, azt sem tudta, ki lesz a következő ellenfelük, a hozzáállása nem volt válogatott játékoshoz méltó. Volt játékostársa, Amarildo megerősítette ezt, egy ízben azt nyilatkozta, hősünk általában megkérdezte a botafogós társaitól meccsnapokon, hogy kivel játszanak aznap. Akkori játékostársa, a futballistaként és edzőként is világbajnok Mario Zagallo azt mondta róla:
Vissza a vb-re: a brazilok gólt sem kaptak az elődöntőig, ott a franciáknak ötöt vágtak, ahogy a döntőben a svédek ellen is. A fináléban Garrincha két gólpasszt osztott ki Vavának, és világbajnok lett, illetve a torna álomcsapatába is beválasztották. A gólkirályi címet a hatgólos siheder, Pelé nyerte volna, ha nincs a megállíthatatlan Just Fontaine (13 gól).
A bajnokságban is folytatta a lenyűgöző szambát Garrincha, a szurkolók üvöltve imádták, az ország egyik legismertebb embere lett. A bikaviadalokról a futballstadionok lelátóira költöző ollézást az ő játékához kötik: egy 1958-as River Plate elleni meccsen egy Vairo nevű hátvédből csinált bohócot, s a közönség állítólag ekkor kezdett rá az ollézásra.
Eközben a heti felkészülése teljesen amatőr, csapnivaló volt: ha vasárnap pályára lépett, utána csütörtökig egyszer edzett, a táncra és az italra viszont jutott ideje. Szombaton pihenőt tartott, ez volt talán az egyetlen áldozata a vasárnapi mérkőzés oltárán.
Az új vezér
1962-ben a brazil csapat címvédőként és fő esélyesként érkezett a chilei vb-re. A csehszlovákok elleni csoportmérkőzésen megsérült Pelé, Brazília pedig egy emberként sóhajtott fel. Ki lesz ezután a selecao vezére? Zabolázhatatlanságát tekintve semmilyen jel nem utalt arra, hogy Garrincha alkalmas lenne a pótlására, ám csoda történt. Ez a néhány hét volt talán az egyetlen olyan időszak az életében, amikor a saját öröméért játszó, felelőtlen, bohém futballista egy közösség vezére lett. Nem volt más választása, ha vb-t akart nyerni, és jól akart mulatni. Beállt a sor elejére, a vállára vette a felelősséget, és megmutatta az egész világnak, mire képes vele Brazília – Pelé nélkül.
„Egyetlen módon tudták volna megállítani: ha van náluk egy gépfegyver. Szerencsére nem volt” – jellemezte tündöklését Amarildo.
Előbb győztes gólpasszt adott Spanyolország ellen, majd kétszer betalált Angliának a negyeddöntőben, kétszer pedig Chilének az elődöntőben. Habár törlesztésért kiállították a meccs végén, az akkori szabályok szerint játszhatott a döntőben a csehek ellen. A lapok áradoztak róla, az egyik cikk arról szólt, hogy nem is erről a bolygóról származik. A döntőt 3–1-re nyerte meg Brazília, Garrincha magas lázzal is játszott. A vb-n szerzett gólt szabadrúgásból, fejjel, jobb és bal lábbal is. Méltán választották a torna legjobb játékosának, emellett gólkirály lett, és újra vb-győztes. Ez a hármas addig még soha senkinek sem jött össze így egyszerre világbajnokságon, azóta is csak Mario Kempesnek 1978-ban és négy évre rá Paolo Rossinak.
Nem tudták megállítani szabályos keretek közt. (Forrás: Getty Images)Lejtmenetben
A vb-ről hazatérve olyan térdsérülést szenvedett a Botafogóban, amelyből soha nem épült fel teljesen, és többé nem tudott a korábbihoz fogható teljesítményt nyújtani. Ám a klub vezetői folyamatosan a pályán akarták látni az ünnepelt sztárt, ezért beinjekciózva is játszania kellett. Ez tovább rombolta fizikai állapotát. Egyre többször poharazgatott egyszeri barátokkal, öles léptekkel indult el lefelé a lejtőn.
Az 1966-os világbajnokságon is a csapatban volt, de leginkább azért, mert a két évvel korábban erőszakkal hatalomra jutott brazil katonai rezsim Angliában akarta küldeni a ’62-es vb hőseit, a csúcsformától messze került, enyhén túlsúlyos Garrinchát vagy a 36 éves Amarildót. Hiba volt: a bolgárok elleni 2–0 után (Garrincha jobb külsővel bődületes szabadrúgásgólt lőtt) kikaptak Magyarországtól és Portugáliától is, így a csoportmeccsek végén óriási csalódásra kiestek. Garrincha a magyarok ellen búcsúzott a válogatottól, több meccsen már nem lépett pályára brazil színekben.
Brazília egyetlen meccsen sem kapott ki, amikor Pelé és Garrincha is a pályán volt. 1958 és 1966 között 40 mérkőzésen 36 győzelem és 4 döntetlen volt a csapat mérlege. Garrinchával a soraiban 50 meccsen egyszer veszített Brazília: a ’66-os vb előbb említett csoportmérkőzésén, a magyarok ellen. (Számunkra emlékezetes, ahogy az 3–1-re végződött találkozón jobbra-balra dőlnek a brazil védők Bene Ferenc szólói nyomán vagy, ahogy Farkas János kapásból bevágja a magyar futballtörténet egyik legszebb gólját a jobb alsóba.)
Pelével való kapcsolata a pályán zseniális volt, a pályán kívüli viszonyukat árnyalja Garrincha 1981-es, az ESPN brazil kiadásában megjelent interjúja. A szélső ekkor már nagyon rossz állapotban volt, nem lehet tudni, napi kedélyállapota mennyire befolyásolta mondanivalóját, ám az argentin újságírónak azt mondta, Pelé szégyentelen volt. Garrincha a magazin szerint Pelének a María das Gracas Meneghel „Xuxa” brazil tv-sztárral való románcára utalhatott.
Garrincha és Pelé (Forrás: Getty Images)Karrierje lefelé ívelő szakaszában még játszott pár meccset a Corinthiansban, a kolumbiai Atlético Juniorban és a Flamengóban. 1972-ben vonult vissza. Karrierje során a Juvétól a Milanon át a Real Madridig a legnagyobb klubok akarták átigazolni, de nem jártak sikerrel. Garrincha soha nem akart nemzetközi szupersztárrá válni, megelégedett azzal, hogy a brazilok bálványozzák odahaza, nem mozdult ki a komfortzónájából. Földijeivel viszont bármikor szívesen töltötte az idejét: előfordult, hogy egy-egy nagyobb rangadó után elhagyta a stadiont, hazament Pau Grandéba, és a helyi barátaival a cipőt ledobva játszottak egyet a földes pályán, ahol ujjal húzták meg a tizenhatos vonalát.
Garrincha 39 évesen részben azért vonult vissza, mert nagypapa lett. Lánya, Edenir megszülte Alexandra nevű unokáját, aki a mai napig Garrincha Pau Grande-i házában lakik három gyermekével. Hozzájárult persze a döntéshez a túlsúlya, az egyre erősödő alkoholizmusa és a régóta gyötrő térdfájása is.
Bűnös lélek
Amikor a Botafogóval svédországi túrán jártak az 50-es évek végén, teherbe ejtett egy fiatal lányt, miközben otthon várta a felesége. A róla szóló dokumentumfilmben elhangzik, meglehetősen könnyűvérű volt, rengeteg nővel létesített intim kapcsolatot. Első feleségétől 8 gyermeke született, 13 évnyi házasság után elváltak. Később Elza Soares szambaénekest vette el, aki 1977-ben hagyta ott, miután a volt világsztár egy vita hevében megütötte. Soarest a BBC Radio az ezredforduló énekesének választotta Tina Turnerrel egyetemben, idén januárban halt meg 91 évesen. Meg nem erősített hírek szerint Garrinchának több nőtől összesen 14 gyermeke született.
Az alkohollal, közelebbről a sörrel képtelen volt megbirkózni. Az egyik külföldi edzőtáborból hazatérve ittasan száguldozott az autójával. A rendszeres és mértéktelen alkoholfogyasztás miatt a brazil szövetségi kapitány kihagyta a válogatottból is. Több súlyos balesetet is okozott részegen vezetve. 1969 áprilisában belerohant egy kamionba: a felesége, a lánya és ő maga is megsérült, az anyósa pedig életét vesztette. Garrincha joggal okolta magát, depressziós lett, és 36 évesen kétszer is megpróbált véget vetni az életének. Zseniális futballjával rengeteg pénzt keresett, de el is verte hamar.
Mesteri graffiti Garrincháról a Botafogo otthonától nem messze (Forrás: Getty Images)Élete utolsó éveit fizikai és mentális leépültségben élte, 1982-ben szinte folyamatosan kórházi kezelésre szorult. Ahogy a dokumentumfilmben fogalmaznak, utat tévesztett. Alkoholizmusa végül oda vezetett, hogy kómába esett, és a riói kórházban leállt a májműködése. 1983 januárjában halt meg 49 éves korában. Több millióan kísérték el utolsó útjára a Maracana stadionból – ahol a hazai öltöző ma az ő nevét viseli – Pau Grandéba.
1962-ben készült róla az első dokufilm (A dzsungel hőse), 2003-ban pedig játékfilmet forgattak róla (A magányos csillag), melynek alapjául Ruy Castro ugyanezzel a címmel megjelent életrajzi könyve szolgált. A futballt kedvelő brazilok mindmáig úgy emlékeznek vissza rá, mint az egyik legszomorúbb sorsú futballzseni, aki valaha Brazíliában született. A Pau Grande-i temetőben ezt vésték az emléktáblájára:
„Ő egy gyermek volt. A madarakkal társalgott.”
Jövőre lenne 90 éves.
(Forrás: Fifa.com, Wikipedia.org, Youtube, Marca, imdb.com, Bleacher Report, Reuters)
Kiemelt kép: Getty Images