„Amikor az orvos közölte, megműt, szinte pezsgőt bontva rohantam a kórházba” – interjú Géresi Krisztiánnal
Angyalföldön kapott új esélyt a korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak tartott Géresi Krisztián. Az élvonalba 2016-ban berobbanó szélső a gerincsérülései okozta megpróbáltatásokról, depresszióról, reményről, a jövőbeni tervekről is beszél.
null
– Mások mellett Radó András, Ihrig-Farkas Sebestyén, Cipf Dominik, Zimonyi Dávid, Pekár László szerepelhet szélsőként az angyalföldi támadósorban, terjedelmes tehát a lista, amelyik kiegészült immár Géresi Krisztián nevével. Oda tudsz vajon férni a kezdőcsapatot jelentő első vagy második helyre?
– Ez még a jövő zenéje, nem is igazán foglalkozom vele. Most csak az edzésekre koncentrálok, a lehető legszorgalmasabban igyekszem végigdolgozni a felkészülést, aztán majd elválik, mindez mire elég. A lehetőséget biztosan megkapom, ahogy mindenki más is, meg kell próbálni megragadni.
– Cseppnyi aggodalmat sem kelt benned, ha a konkurenciára gondolsz?
– Nem tartok tőle, sőt, arra ösztönöz, hogy még többet próbáljak kihozni magamból. Ha lelkiismeretesen elvégzem a munkát, rendben leszek.
– A krónikus gerincsérüléstől gyötört, műtéttel járó évek után az persze a legfontosabb kérdés, s talán illett is volna ezzel kezdeni: hogy vagy?
– Köszönöm, jól. Úgy érzem, valahára az izomzatom is megszokta az újbóli csúcsterhelést. A visszatérésem első időszakában rengeteget szenvedtem ugyanis izomsérülésekkel, ami érthető, a két és fél év kihagyás alatt elszokott a testem a terheléstől. Az előző szezonban elég keveset játszottam, a nyári felkészüléssel igyekszem megalapozni az egész évet.
– 2017 tele és 2020 ősze között, két és fél évig nem léphettél pályára tétmeccsen. A legnehezebb pillanatokban mi tartotta benned a lelket?
– A klubom, a Fehérvár, amelyik mindvégig felettébb empatikusan viselkedett velem, mindenben támogatott, amiért örökké hálás leszek. A Vidi mellett pedig természetesen a szüleim, valamint az akkori párom. Sokszor elgyengültem, de az édesapám olyankor is elvitt egy újabb dokihoz, a gyógymódot keresve, nem feladva a reményt, hogy folytathatom a karrierem. Én magam sem akartam persze feladni, ettől még voltak borzasztóan nehéz periódusok, a depresszió másfél évig kínzott.
– Mi rántott ki belőle?
– A családom támogatása, valamint hogy leszegett fejjel tettem a dolgom, kérdezés nélkül végeztem a gyógytorna feladatsorait. Úgy voltam vele, ha lelkiismeretesen dolgozom, nincs miért aggódnom, az élet mindent elrendez.
Forrás: nb1.hu– De akkor az, hogy kész, ennyi volt a futball, inkább feladod a harcot, soha meg nem fordult a fejedben?
– De, a gerincműtét után, amikor lágyéksérüléssel kezdtem el bajlódni. Úgy éreztem, ennek soha nem lesz vége, hogy cseberből vederbe estem. Azzal sem tudtak ugyanis először mit kezdeni. Úgy voltam akkor vele, nekem ebből ennyi elég. Fehér Józseffel, a kiváló fizioterapeutával Németországban dolgozva újult erőre leltem azonban, ő tartotta akkor bennem a lelket.
– Melyik volt egyébként a legnehezebb periódus? Amikor hiába próbáltak rájönni, nem tudták megállapítani, mi okozza a hátfájdalmakat, vagy a közeledő gerincműtét gondolata és maga az operáció, esetleg az abból való felépülés?
– A bizonytalanság volt egyértelműen a legrosszabb. Az embert nyilván padlóra küldi egy keresztszalag-szakadás is, de annál legalább tudsz tervezni: megoperálnak, és iksz idő múlva újra a pályán lehetsz.
Én azonban nem tudtam, elmúlik-e a fájdalom, futballozhatok-e még valaha, ha igen, mikor, a kételyekkel teli hosszú hónapokat volt bitang nehéz feldolgozni. Amikor másfél év hiábavaló munka után dr. Lazáry Áron közölte, megműt, szinte pezsgőt bontva rohantam a kórházba
.
– Az operáció egyszersmind azt jelentette, kiderült valahára, mi a baj?
– Addig is volt konkrét diagnózis, csak épp nekem a gyógytorna, ami a porckorong olyan jellegű deformitásánál, amilyen az enyém volt, 95 százalékban segíteni szokott, nem használt. Sokan mondták akkor, inkább hagyjam abba… A műtét bizonyult az utolsó lehetőségnek.
– Több országban is jártál addig a gyógymódot kutatva?
– Németországban többször is megfordultam, itthon látogattam a legnevesebb, legjobbnak ítélt gerincspecialistákat, sajnos sokáig egyikük sem tudott segíteni, mígnem Lazáry Áron úgy döntött, megműt.
– S immár 100 százalékos vagy?
– Ami a hátamat illeti, igen, kellett persze vagy fél év ahhoz, hogy a párharcokba ugyanúgy bele merjek menni, mint a sérülés előtt. Meg kellett szoknom azokat a mozdulatokat, amelyek két és fél évig nem számítottak az életem részének, s mert azóta sem játszottam eleget, még mindig van némi lemaradásom, de azért küzdök, hogy a játékom és a fizikai állapotom is mihamarabb a kívánatos szinten legyen.
Forrás: MOL Fehérvár FC– S az egy elég magas szint, tekintve, hogy milyen ígéretesen indult a karriered. Feltűnt egy bátor, vagány, pimaszul cselező szélső, akinek mindenki nagy jövőt jósolt. Te magad is ebben reménykedtél?
– Hogyne. Mindig próbáltam teljesíteni, eredményesen futballozni, a válogatottság lebegett a szemem előtt, a külföldi szereplés, most viszont azért is hálás vagyok, hogy egyáltalán futballozhatok. S ha már egyszer sikerült visszatérnem, szeretném újra megmutatni, mire vagyok képes, 28 évesen lehet még sok jó évem. Örülök, hogy remek körülmények közé csöppentem Angyalföldön, hogy jól fogadtak a csapattársak, hogy az eltelt rövid idő alatt is sikerült beilleszkednem.
Azt akarom bebizonyítani, hogy tudok a csapat meghatározó tagja lenni.
– Azt mindig is tudtad, hogy egy nap futballista leszel? Vagy ezt legfeljebb csak remélheti az ember?
– Nem foglalkoztam a kérdéssel, egyszerűen csak szerettem játszani. Édesapám terelt elsősorban a futball felé, de mindig ott volt az édesanyám, és az intelmei, hogy tanulni legalább annyira fontos. Engem persze leginkább a labda érdekelt. Az pedig, hogy profivá válok-e, legfeljebb a felnőttkor küszöbén kezdett el foglalkoztatni, addig csak fociztam, mert azt mindennél jobban szerettem.
– Ehhez képest lehetett hatalmas pofon a gerincbántalom, hogy elveheti tőled a sors azt, amit a legjobban szeretsz.
– Bármennyire nehéz volt is viselni, az életben sajnos előfordulnak ennél nagyobb tragédiák, nekem végtére is csak egy mozgásszervi bajom volt, amivel élhettem volna teljes értékű életet, még ha én futballozni akartam is.
– Angyalföldön tehetsz így immár, fehérvári szülöttként. A Vidiben cseperedtél, Székesfehérváron lettél első osztályú labdarúgó – nehéz volt elhagyni a várost?
– Fehérvárt nem hagytam el, csak épp kétlakivá váltam. Abból a szempontból pedig, hogy azt éreztem, nem tudok annyira a klub hasznára lenni, amennyire szerettem volna, nem volt nehéz a döntés, most minden erőmmel azon vagyok, hogy a Vasasnak segíteni tudjak. Ettől még továbbra is szurkolok a csapatnak.
– Mi szólt leginkább a Vasas mellett?
– Feltétlenül szükségem volt a környezetváltásra, s nagyon örülök, hogy a Vasas kínált egy új esélyt. Sokat köszönhetek Nagy Miklósnak, aki kitartóan dolgozott azon, hogy létrejöjjön az üzlet. De hogy mi szólt még a Vasas mellett? Hogy nem csak a sportigazgató lelkesedett a szerződtetésemért, hanem a stábon is azt éreztem, szívesen dolgoznának velem. Ez azért így szerencsés egybeesés.
– A posztriválisok nem éppen szűk sora ellenére is?
– Egy sportembert még jobb teljesítményre kell, hogy sarkalljon a versenyhelyzet, aki nem bírja a nyomást, az el sem jut erre a szintre.
– Ha azt hallod, Géresi Krisztián elég lelkizős alkat, mire gondolsz?
– Ezt még nem hallottam. Tény, viszonylag nagy amplitúdóval tudom megélni az egyes helyzeteket, lehet, olykor azt is túlságosan magamra veszem, amit nem kéne, de ahogy korosodom, úgy dobom le magamról a sallangokat.
– Baj amúgy, ha valaki lelkizős, érzékenyebb típus?
– Szerintem nem. Emberek vagyunk, sokféle érzelemmel.
– 2016 tavaszán robbantál be a magyar futballba, az év őszén pedig gólokkal és gólpasszokkal váltál alapemberré Fehérváron. Mi kell ahhoz, hogy ugyanazt a Géresit lássuk az idén?
– Egészség, és úgy egyre többre leszek képes. A prevenció-regeneráció egyaránt elengedhetetlen, de ma már megvannak a lehetőségeink arra, hogy éljünk velük.
– Kijelenthetjük, hogy jelenleg az egyedüli célod alapemberré válni a Vasasban, s csak futballozni és futballozni, lehetőleg még hosszú évekig?
– Nem szaladnék ennyire előre. Egyelőre dolgozzak végig egy felkészülést, aztán kezdjek el játszani. Azután lehet majd egyre többet és többet.
Melyik nemzet lesz 2022 világbajnoka?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Világbajnokság 2022/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.
Kiemelt kép: Vasas FC