„Amikor elindult a vonatunk a Dinamo Kijev–Interre, azt sem tudtuk, lesz-e meccs” – interjú Séra Attilával, akinél több milánói derbit csak kevesen láttak a világon

– Össze tudod számolni, hány futballmérkőzésen voltál eddig külföldön?

– Sajnos a koronavírus-járvány idején, amikor nem tudtunk meccsre járni, volt lehetőség összeszámolni. 2008-ig visszamenően megvan az összes meccsjegyem, aztán meg volt Facebook, online naptár, ami alapján tudtam összesíteni. Nagyjából 1200 mérkőzésnél tartok.

– Tudom, hogy óriási Inter-drukker vagy. Az 1200 mérkőzésnek mondjuk a 80 százalékát az Internazionale játszotta?

– Nem, nagyjából a felét.

– És a maradék?

– Furcsa módon a másik milánói klub, az AC Milan áll a második helyen, ennek oka, hogy a meccsre járás már régóta nem csupán hobbi, ez a munkám is. A harmadik az FC Barcelona, éltünk is ott egy ideig, és az egyik fő úticélunk az utazási irodával.

– Néhány nappal ezelőtti posztodban röviden összefoglaltad az elmúlt 25 évedet, ami a focis utazásaidat illeti. 1998. április 19-én kezdődött minden. Egy Inter–Udinese (2-0) meccset látok a Serie A 30. fordulójában, ez volt a „keresztelő”?

– Ekkor léptem át először Magyarország határát. Egyszerű panelgyerekként nőttem fel Csepelen.

Labdaszedő voltam az egyik meccsen, de a második félidőben már a vendégszektorban találtam magam, annyira megtetszett a szurkolás, ez egy Csepel–Honvéd mérkőzés volt. Ott véget is ért a futballkarrierem, rájöttem, hogy én nem labdarúgó, hanem szurkoló akarok lenni. Onnantól a Bozsik Stadionban töltöttem minden percemet. Ott voltam az első kispesti ultracsoport, a Nuova Guardia alapítói között.

Elkezdtem szervezni az idegenbeli túrákat, és idővel Olaszországba is elkezdtünk járni, Milánóba, Udinébe, Genovába, Firenzébe, hogy tanuljunk az ottani ultráktól. Amíg létre nem jött a Carpathian Brigade, a válogatott idegenbeli meccseire is szerveztem túrát. Így tettem szert a szervezett utaztatáshoz szükséges gyakorlatra.

– És mi történt 1998. április 19-én?

– Van egy csepeli barátom, aki hatalmas Fradi- és Milan-drukker. Milánóban éltek a szülei, mindig hívtak magukhoz látogatóba, de anyagilag nem engedhettem meg magamnak. Ám 1998 áprilisában pár barátommal elhatároztuk, hogy mégis útra kelünk. Meg akartuk lepni a kint élő barátomat, ez olyan jól sikerült, hogy amikor megérkeztünk, kiderült, hogy osztálykiránduláson van. Az anyukája megvendégelt minket, és mondta, hogy náluk mindenki Milan-szurkoló, viszont aznap az Inter játszik hazai pályán. Engem ez sem érdekelt,

amikor a Bozsik Stadion után megláttam a San Sirót, földbe gyökerezett a lábam. Azt sem értettük, hogy miért van körülbelül 30 000 ember a stadionnál délelőtt, amikor a meccs csak délután kezdődik. Alig lehetett jegyhez jutni, én egy jegyüzértől tudtam végül venni úgy, hogy a barátom anyukája kisegített. A Ronaldo, Zamorano, Roberto Baggio-féle Interre mindenki kíváncsi volt.

képaláírás

– Mit éreztél, amikor beléptél a 80 000-es stadionba életed első külföldi meccsén?

– Átértékeltem magamban, amit addig a fociról, a szurkolásról tudtam. Hihetetlen volt. Mindenkinek meg akartam mutatni az élményt, elhatároztam, hogy én oda fogok meccsre járni, ott akartam élni, nem Csepelen.

– Mi valósult meg mindebből?

– Szinte minden. Hazajöttem, és a tanulás mellett elkezdtem dolgozni rajta, hogy rendszeresen utazhassak Milánóba.

Éld át a futball csodáját – ez az szlogen a 1998-as milánói túrán fogant meg az agyamban, 2003-ban pedig ezzel a szlogennel megnyitottuk az első utazási irodánkat, a Coolturát. A nevet az amerikai vígjáték után adtuk, úgy éreztük, hogy a kispesti utak is hasonlóan cool életérzéssel zajlottak, ezért döntöttünk így. Mivel a korábbi években elegendő tapasztalatot gyűjtöttem, megvolt a szurkolói bázis, amely szívesen utazott, óriási sikerrel indult a munka.

Akkor még versenytársunk sem volt, mi voltunk az elsők, akik elkezdték szervezni a külföldi szurkolói utakat. A Pegazus utaztatta akkor az olimpiai csapatot, illetve szurkolókat is, de csak egyéni formában. Mi voltunk az elsők, akiknél egy csomagban lehetett megvenni a jegyet, a szállást, az utazást.

– 2003 óta ez a munkád, az utazási iroda vezetése?

– Igen, ez volt az első igazi munkahelyem, és azóta is az utolsó. Hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy a Milan–Interre nem néhány tucat ember akar utazni, hanem 200 fő. Eleinte csak buszos túrákat szerveztünk. Fantasztikus időszak volt, 2003-ban Milan–Inter elődöntő volt a BL-ben, a döntőt pedig a Milan játszotta a Juventus ellen. 2005-ben szintén milanói derbi volt a negyeddöntőben, és Juve–Liverpool az elődöntőben. Kedden Milánóban voltunk, szerdán Torinóban. Végigjártuk a hoteleket a célvárosokban, és ha nem indítottunk csoportot, páran akkor is mentünk a meccsekre. Hatalmas létszámban jelentkeztek a szurkolók, valósággal berobbantunk az irodával, vásároltunk saját buszokat. Eljött az idő, amikor a Honvédot is a mi buszunk vitte meccsre, sőt, a csapat mezére is felkerült a cégünk logója. 25 éves voltam, egészen hihetetlen érzés volt.

– Az Internazionale és a Milan hazai szurkolóit ti utaztatjátok a meccsekre. Ez nagy dolog a kluboknak, milyen a kapcsolatod velük?

– Hivatalos partnerei vagyunk a két klubnak, ami azzal jár, hogy nekünk mindig adnak jegyet a hazai meccsekre. Ez a legnagyobb kincs, enélkül nem működne a dolog. De ugyanilyen jó a kapcsolat a Barcával vagy a Real Madriddal, fontos úticéljaink. Milánóra visszatérve, mindig kerek szemekkel néznek, hogy ennyi magyar szurkolót viszünk az AC Milan és az Inter meccseire.

– Kirívónak számít nemzetközi téren, hogy elmegy a Milan–Udinesére mondjuk 150 magyar?

– Igen. A Milan Club Ungheria, vagyis a Milan magyar szurkolói klubja 500 taggal rendelkezik, a klubnak ez a harmadik legnagyobb külföldi szurkolói egylete.

– Az egész világon?

– Igen. A lengyelek és az albánok előznek meg minket. Aktivitásban viszont a magyarokat nem lehet felülmúlni. Ungheria sempre presenti – ez áll a csoport egyik zászlóján, és ez szó szerint így is van, a magyarok minden hazai mérkőzésen jelen vannak.

képaláírás

– Az Inter mérkőzésein is sok magyar van?

– Milan-drukkerből sokkal több van itthon, az Inter hazai klubjának nagyjából 50-60 tagja van. Amikor a meccsre járók korosztálya gyerek vagy fiatal felnőtt volt, a Milan volt a legjobb olasz csapat, bajnokságokat, több BEK-et nyert, így itthon is sokkal népszerűbb. A Barca és a Real más tészta, ott mindig van utánpótlás, rengeteg szurkolójuk van itthon is, a népszerűséget nézve nincsenek hullámvölgyek. A Barcánál az utazásokat tekintve most érződik valamennyire Messi hiánya, miatta többen mentek, de lehet, hogy hamarosan ő is visszatér.

– Régebben Barcelonába, Madridba is busszal mentek a magyar drukkerek?

– Igen. Ma már más a helyzet a sok fapados miatt. Milánóig még indítunk buszt, de tíz túrából oda is maximum kétszer. Van, aki brahiból választja inkább a buszos utazást, szereti azt a hangulatot, és a három nap összezártságot. Van olyan ismerősöm, aki ott ismerte meg a későbbi feleségét. Mások azért buszoznak inkább, mert így haza tudják hozni a pizzához való alapanyagokat a következő fél évre.

– Melyik volt a legemlékezetesebb túrád?

– Ha a munkát nézzük, egy Milan–Juve például óriási kihívás, amikor mondjuk 250 embert kell célba juttatni, és hazahozni épségben, úgy, hogy élvezze az utat. Volt egy olyan Inter–Milan derbi, amire

három busszal indultunk el, plusz az autósok, tehát nagyjából 200 ember. Kibéreltünk egy teljes hotelt, még egy magyar dj-t is vittünk magunkkal. Az első nap csaptunk egy hatalmas magyar bulit a szállón. Azt hiszem, azt a túrát mindenki visszasírja.

– És szurkolóként melyik út hagyta a legmélyebb nyomokat?

– Ultraként az a cél, hogy minden meccsen ott legyél. Amikor elkezdtem rajongani az Interért, ott is ez volt az álom, ami Budapestről indulva azért nagyobb kihívás. A 2008–2009-es szezonban mégis kitűztem célul, 100 % Inter, ez lett a projekt neve. Elkezdtem, ám elég súlyos betegséget állapítottak meg nálam, műtétre is szükség volt, úgyhogy kiderült, nem fogom tudni elérni a célt. Felépülés közben elhatároztam, hogy a 2009–2010-es szezonban fogom végrehajtani a tervet, és ez valószínűleg sokat segített a gyógyulásban. Az összes hazai és idegenbeli meccsen ott voltam, elutaztunk Kijevbe, Moszkvába, Barcelonába is. Egészen döbbenetes, de az volt az Inter triplázó éve, amikor a bajnokság és a kupa mellett a Bajnokok Ligáját is megnyerte a csapat, sőt, aztán a klubvilágbajnokságot is.

– Életed szezonja?

– Abszolút. Kijevben akkor játszották a Dinamo–Intert, amikor tombolt a madárinfluenza. A vonatunk indulásakor még nem volt biztos, hogy lesz mérkőzés. Nem baj, legfeljebb kirándultunk egy jót, mondtuk magunknak egészségügyi maszkban ülve. Ám mivel nem volt biztos, hogy lesz meccs, sem Olaszországból, sem máshonnan nem jöttek Inter-szurkolók, csak mi ketten voltunk kint a cimborával. Így a Sky tudósítása velünk indult, az olasz lapokban, sőt az Inter online oldalán is a mi képünk virított. Rajtunk kívül csak néhány ukrán Inter-drukker volt a vendégszektorban. (A videón 0:17 perctől látható az Inter Club Ungheria zászló – a szerk.)

– Az ilyen emberekre aggatják a futballőrült jelzőt.

– Annyira nagyra becsültek minket emiatt az interesek, hogy amikor megérkeztünk az elődöntőre a barcelonai vendégszektorba, és meglátták az Ungheria drapinkat, kitették előre, a nagy interes drapéria mellé. Tudni kell, hogy szurkolói klubok drapériája nem szokott oda kerülni, de velünk kivételt tettek. Abban az évben Madridban volt a Bajnokok Ligája-döntő, és a finálé előtt megtartották az Inter-klubok ünnepségét.

Felhívtak minket a színpadra, és amikor mondták, hogy a magyar szurkolói klub volt kint egyedül Kijevben és Moszkvában is, 23 000 ember ünnepelt minket. Emlékezetes volt, és hála istennek, José Mourinho még emlékezetesebbé tette. Meg is gyógyultam mindezek hatására.

– És a derbik?

– Eddig 52 Milan–Interen voltam eddig életemben, most jön az 53. és 54. meccs a BL-elődöntőben. Az Internél a kapcsolattartónk az 50. meccsemen mondta, hogy ők nem ismernek olyan külföldit, aki ennyi derbin járt volna. Illetve egyet mégis. Javier Zanettit, mondta nevetve. Ő 858 mérkőzést játszott az Interben, és 50-nél is több derbit. Azt akarta igazából érzékeltetni a kapcsolattartó, hogy ez a szám még egy olasznak is őrült nagy. Nagyon büszke vagyok rá.

– Jótékonysági árverést és gyűjtést is szoktatok tartani gyerekeknek a Facebook-oldalatokon. Honnan jött az ötlet?

– Egyszer csak lett három gyermekem, jöttek szépen sorban. Érzékenyebb lettem a gyermekek iránt, ám nem úgy szerettem volna segíteni alapítványoknak, szervezeteknek, hogy pénzt juttatok nekik, hanem focis élményekkel szerettem volna megajándékozni a kicsiket. Sok-sok meccsen jártunk velük Dunaszerdahelytől Milánóig. Egy Milan–Napolin az volt a legmellbevágóbb élményem, hogy a srácok, akiket vittünk, nemhogy külföldi meccsen nem voltak még, de mozgólépcsőt is ott láttak először.

– Attila 25 néven indult most egy kampányotok. Mesélnél egy kicsit róla?

– 25 éve voltam először külföldön meccsen, és eldöntöttem, hogy az évforduló alkalmából szeretnék megajándékozni 25 gyereket egy fantasztikus élménnyel. És mi most a legmenőbb, ha fociról van szó?

Hála istennek a válogatott meccsei. Írtam a Ments életet alapítványnak, ahonnan már sokszor vittünk mérkőzésre gyerekeket, hogy kiket érdekelhet náluk egy Montenegró–Magyarország vb-selejtező idén nyáron. A meccset össze lehet kötni egy nyaralással, lehet fürdeni egyet a tengerben. Nagyon boldogok voltak, hisz a srácok többsége még a Balatonnál sem járt. Megkerestük az MLSZ-t, a szövetség pedig a montenegrói futball szövetség segítségével biztosított jegyeket a főlelátóra. Most már nem hiányzik más, csak nagyjából hatmillió forint, és ennek összegyűjtésére indítottuk a kampányt.

Mi csak mikroadományokból építkezünk. Lehet adakozni a buszon, lehet úgynevezett álomjegyet venni a kicsiknek a webshopunkban, illetve ott van a saját találmányom, a jótékony sör. Ha valaki ad 1000 forint adományt, kap egy üveggel. Ez a sör esik a legjobban a világon, imádják az emberek. Mezárverést is csinálunk, most például csatlakozott a Ferencváros, felajánlották ifjabb Lisztes Krisztián aláírt mezét, amelyben élete első felnőtt bajnokiján két gólt lőtt. Mások is csatlakoztak, megye III-as csapat is gyűjtött nekünk, igazi összefogást látok.

– Van más vállalásod is az idei évre?

– Idén szeretnék eljutni 100 futballmeccsre. 365 nap alatt ez brutális kihívás minden szempontból. Arányosan nézve jól állok, a harmada már megvan.

Képek forrás: Séra Attila