Amikor Fiola Attila mutatóit Hosszú Katinkáéhoz hasonlították (könyvajánló)
Mivel emelkedett ki Dárdai Pál a Bundesliga középső középpályásai közül? Milyen szemléletbeli különbség rajzolódik ki egy cseh és egy magyar futballista között a volt szlovák válogatott Hornyák Zsolt szerint? Milyen irányadó futballfilozófiában egyezhetnének meg a magyar edzők Kuttor Attila felvetése nyomán, és mit lesett el Ralf Rangnicktól a Jürgen Klopp mellett is dolgozó Lőw Zsolt? Kiderül egy frissen megjelenő interjúkötetből, melyben az elmúlt 25 év 25 jelentősnek tartott hazai edzője kapott szót.
November végén mutatták be a Varázsolj nekünk valami szépet című interjúkötetet, melyben öt újságíró, Hajdú B. István, Ághassi Attila, Marosi Gergely, Pietsch Tibor és munkatársunk, Sz. Nagy Tamás az elmúlt 25 év jelentősebb magyar edzőivel beszélget.
A diskurálásokban váltják egymást a sztorizós futballkalandok, illetve a hazai közegről szóló általános és egészen mélyen szántó elemzések. A könyv ezáltal egyszerre próbál szórakoztatni és kínál kulisszák mögötti információkat.
Bognár Györgytől például megtudjuk, hogy edzői tudása 75 százalékát Mezey Györgynek, 20 százalékát pedig Verebes Józsefnek köszönheti. (Gellei Imre mellett Egervári Sándor is dicséri Mezeyt az interjújában, azt mondja, nála tapasztalta meg, mi a modern futballtudomány.) Úgy véli, hogy az 1986-os irapuatói tragédiát néhány hónap alatt fel lehetett volna dolgozni, ám nekünk a mai napig nem sikerült. Vallja, hogy az adat nem minden, sőt ennél pikírtebben fogalmaz: szerinte azoknak van szükségük a futballban sok-sok adatra, akik nem értik, amit látnak.
Rengeteg olyan apróságot említenek a nyilatkozók, amiket a fejlettebb futballkultúrákban sikeres edzők ma is mantráznak. Csank János például azt, hogy ő már az 1990-es években is a biológiai koruk alapján vizsgálta a gyerekek rátermettségét, hogy a „vasággyal együtt 45 kilós” fiúk ne a korlátról nézzék a meccset, hanem a pályán mutassák meg, mit tudnak. Dárdai Pál azt fejtegeti, hogy futballedző apja révén kisiskolás korától igen fejlett volt a perifériás látása, ami a pályán kincs, enélkül nincs szkennelés, nincs modern középpályás. „Azt szajkózta, hogy fönn a fej, fönn a fej. Ezért is tudtam még Bundesliga-szinten is az átlagosnál jobb középső középpályás lenni.”
Imádság a román meccs előtt
Dárdai Páltól megtudjuk, hogy hogyan hívta el szövetségi kapitánynak Csányi Sándor, és hogy miképpen áldotta meg a román–magyar meccs előtt a csapatot egy katolikus plébános. Ő volt az a kapitány, aki kamerával rögzítette az edzéseket, hogy azokat is tudják közösen elemezni a játékosokkal.
A fiatalok, a fiatalszabály többször szóba került, Détári Lajos például kifejti, szerinte ez nagyon jó kezdeményezés, és már rég be kellett volna vezetni, néhány évvel azután, hogy elindultak itthon az akadémiák. Supka Attila ezzel szemben amellett érvel, hogy egy játékost a tudása alapján kell, hogy betegyen a kezdőbe egy edző, nem a kora miatt.
A kötetben sok szakember, köztük Egervári Sándor, Gellei, Prukner László is erőteljesen hangsúlyozza a pedagógia szerepét, mellyel csapattá lehet formálni egy közösséget, és a legjobbat lehet kihozni egy játékosból. Prukner és Gellei állami iskolákban is hosszan tanítottak.
Utóbbi izgalmas részleteket osztott meg egy-egy játékos élettani mutatóiról. Amikor elvitte akkori csapatát, a Vasast egy felmérésre dr. Petrekanits Mátéhoz, az orvos izgalmas dolgokat mondott neki. Az egyik rivális klub futballistájáról, Fiola Attiláról például megosztotta, a terhelésélettani mutatói Hosszú Katinkáéra emlékeztetnek, vagyis bármilyen edzésmunkát el lehet végeztetni vele. Váczi Zoltánról ezzel szemben kiderült, hogy mivel megszokásból túl gyakran sprintel a pályán, ezért egy félidőre érdemes csak bevetni, mert nem fogja bírni az iramot. Így is lett. Gellei másik érdekes sztorija Pakshoz fűződik. Amikor szerződtették edzőnek, a szakosztályt vezető Süli János, az atomerőmű akkori igazgatója azt kérte tőle, mivel állami költségvetésből működik a csapat, a magyar játékosokat részesítsék előnyben. Talán innen datálható, hogy a Paks a magyarokra alapozza a keretét.
Gyújtson csak rá a játékos?
Hornyák Zsoltnak a sportpályafutása minimum olyan érdekes, mint edzői karrierje. A csehszlovák utánpótlás-válogatottakban együtt játszhatott a nagy cseh korosztállyal, Patrik Bergerrel, Pavel Nedveddel, ott ült a Slovan Bratislava kispadján a tragikusan emlékezetes 1992-es Slovan–FTC mérkőzésen, és a pozsonyiak színeiben játszott európai kupameccsen a Chelsea ellen is. Volt olyan egykori válogatott edzője, akitől megtanulta, minden edzésgyakorlatot labdával kell végezni, és ha a játékos dohányozni akar időnként, engedni kell, suttyomban úgyis rágyújtana.
Érdekes betekintést adott a cseh és a magyar futball közti alapvető különbségek terén. „A cseh futballban erős a német hatás, ők fizikálisabbak. A magyarok inkább taktikusan játszanak, a rafináltságra, kreativitásra építenek: hogyan tudjuk kikerülni az akadályt, nem pedig átugrani vagy lerombolni. A csehek inkább lerombolják.”
Üdítőre sikerült a beszélgetés Kuttor Attilával, aki a mentáltréner jelentőségéről, alakzatokról, pozíciós játékról, futballidentitásról – illetve itthon annak hiányáról –, futballiskolákról szól a kötetben, és vallja, ha a magyar labdarúgásban lenne egy irányadó filozófia, ami alapján a klubok fejlesztenék a korosztályos csapataikat, az megújíthatná a hazai futballkultúrát. (A magyar közeg egységes, közösen kifundált identitásáról Prukner is beszél a könyvben.) A Kazincbarcika jelenlegi edzője hisz egy meghatározott stílusban, amelyet beleültet egy játékrendszerbe: „A Kövesddel például játszottunk egy kupadöntőt (2020-ban a Honvéd ellen – a szerk.) Az említett stílusban futballoztunk, passzoltunk 550-et, domináltunk, aztán úgy alakult, hogy kikaptunk 2–1-re. De a mai napig nem bánom, hogy nem adtuk fel, hogy kik vagyunk, és végül azzal buktuk el a kupadöntőt, amivel eljutottunk odáig…”
Lőw Zsolt a Red Bull-futballvilágban tapasztalt, magyar szemmel ma is káprázatos profizmusról beszélt legszívesebben. Arról, hogy Lipcsében, amikor Ralf Rangnick vezetőedzőnél meccselemző volt, rövid idő alatt 7000 élettani tesztet végeztek a játékosoknál, aminek köszönhetően reggelente kiderült, milyen mikrosérülések milyen edzésmunkát tesznek lehetővé aznap, illetve, hogy személyekre lebontva a csatároknál és a védőknél a mérkőzések előtt milyen mértékben emelkedik a feszültségszint. Ugyanis ezt is mérték.
Egyetlen nőként Markó Edina is helyet kapott a kötetben. A budapesti uralom alatt álló női bajnokságban a Viktória FC-vel óriási meglepetésre megnyerte a bajnoki címet, sokat mesél interjújában arról, nőként mennyivel többet kell teljesíteni a hazai közegben, hogy elismerjék az embert. Úgy látja, a szakág megérett arra, hogy üzleti alapon lehessen működtetni országos és klubszinten is.
A kisvárdai mindenesről, Révész Attiláról mindig élvezetes olvasni, mert szókimondó szövegei időnként szórakoztatnak, máskor elgondoltatnak. Sok-sok vállalkozása mellett akadémiát vezet, edzést elemez, most épp „századszor” ült le a Kisvárda kispadjára, mert nem mindig képes rábízni egy edzőre a csapat felkészítését. A kötetben mesél a nigériai műhelyről, ahonnan már szerződtetett három játékost és továbbiakat hoz, az ungvári akadémiáról, amit szintén ő épített fel és a taktikai periodizációról, amit José Mourinhótól tanult. Révészen kívül Supka Attila is mesél a könyvben a 2000-es évek elején tapasztalt bundázásokról, amelyek miatti felháborodásukban mindketten távoztak aktuális csapatuktól, a Nyíregyházától, illetve a Honvédtól.
(Varázsolj nekünk valami szépet – 25 év, 25 futballedző. MediaBook Kiadó, Bp. 2025.)
Borítókép: Vasas Attila
Szerző
