Amikor tényleg rossz csapat volt a Bayern München

A történelem nehezen fordítható az ellen a klub ellen, amely a Bundesliga 59 kiírásából 32 alkalommal bajnoki címet ünnepelhetett. A Bayern München minden tekintetben Németország első számú futballklubja, s bátran állítható, hogy neve egyet jelent a trófeákkal és a sikerekkel.

A bajorok történetében csak rövid negatív kilengéseket találunk, hiszen hullámvölgyek mindig akadnak, de ezek is már oly régen voltak, hogy nem is emlékszik rá a legtöbb szurkoló. Manapság a bajoroknál az a rossz szezon, ha nem jutnak be a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé, mert a bajnoki cím megszerzése alap, a Német Kupa pedig csak harmadik számú sorozatnak számít Münchenben.

A klub történetében van három bajnoki idény, mikor valóban komoly válságot éltek át, s akkor joggal mondhatták azt a vezetőségben, hogy ez egy nagyon rossz szezon.

Az 1974–75-ös idény során Udo Latteknek BEK-győztes edzőként kellett távoznia a téli szünet során. Csupán a 14. helyen állt a csapat, mikor érkezett Dettmar Cramer, akivel kicsit javult a helyzet a bajnokságban, de a hazai pontvadászat elúszását követően mindent arra tettek fel, hogy ismét elhódítsák a legrangosabb európai kupasorozat trófeáját. A Bundesliga tizedik helye, s megannyi bajnoki negatív klubrekord ellenére végül a BEK-győzelem sokat javított a szezon megítélésén.

Nem kellett sokat várni a következő mélypontra, hiszen a 1977–78-as szezon során még épp Cramer irányításával vágtak neki a küzdelmeknek, egy kisebb csalódást jelentő hetedik hely után, s már két évvel a harmadik BEK-siker után. Ekkorra elveszett az a fajta bizalom az edző irányába, amit a nemzetközi szereplés hozott, mert a Bundesligában sem ment a csapatnak. Decemberben a frankfurti kispadról érkezett Lóránt Gyula vette át Cramer helyét, de a magyar szakember az egyik legrosszabb pont/meccs mutatót hozta össze a 43 összecsapása alatt. A bajorok csak a 12. helyen zártak, ami helyezésileg a klubtörténet legrosszabb szezonját jelenti a mai napig. A negatívumokat egyetlen dolog kompenzálta, hogy a sikerkorszak után ekkor követezett be a generációváltás.

Udo Lattek, akinek irányítása alatt a bajorok az 1970-es években uralták Európát, 1983-ban tért vissza a klubhoz. A német szakember már közelített az ötvenes éveihez, de a két müncheni időszaka közt is sikeres tudott lenni, így örömmel fogadták őt. Az első idénye nem sikerült jól, de ezután háromszor bajnok lett a csapat, három kupadöntőből kettőt megnyert, s visszatért Európa elitjébe, hiszen 1987-ben BEK-döntőt játszott az FC Portóval.

Lattek helyére az a Jupp Heynckes került, ki az asszisztense volt Mönchengladbachban, mikor UEFA-kupát nyertek, majd épp az ő helyét vette át ott is. Az első idénye neki is gyengébb lett – második hely – majd jött két bajnoki cím. A Német Kupában nem jutottak messzire, de Európában kétszer is ott voltak a négy között a BEK-ben és egyszer az UEFA-kupában is. Az 1990–91-es idényben aztán ismét lemaradtak az aranyról az 1. FC Kaiserslautern miatt, amely első bajnoki címét ünnepelhette.

Így érkeztünk el 1991 nyaráig, mikor is olyan nevekkel erősödik a már amúgy is igencsak komoly névsort felvonultatni képes keret, mint a veterán Harald „Toni” Schumacher, a liga egyik legjobb védőjének tartott Oliver Kreuzer, a holland Jan Wouters, a Kaiserslautern bajnoki címében kulcsszerepet játszott Bruno Labbadia, illetve a két brazil, Bernardo és Mazinho. Ekkor már itt rúgja a bőrt Hans Pflügler, Olaf Thon, Stefan Effenberg, Brian Laudrup vagy épp a kétszeres gólkirály Roland Wohlfarth. Mellesleg arról sem szabad megfeledkezni, hogy ekkor kezdi bontogatni szárnyait Markus Babbel, Max Eberl és Christian Ziege is. A neveket olvasva aligha kell magyarázni, hogy ezt a csapatot a bajnoki cím mellett az UEFA-kupában is az egyik legfőbb esélyesnek tartották a szezon kezdetén.

Az első két bajnoki mérkőzés balszerencsésen indult, mivel a Bayern döntetlent ért el a Werder Bremen otthonában (1-1), majd odahaza kikapott a Bundesliga újoncától, a Hansa Rostocktól (1-2). Ezután Düsseldorfba utaztak a bajorok, és megszerezték első győzelmüket, Mazinho utolsó percben szerzett találatának köszönhetően.

Jött az első kupamérkőzés, a másodosztály középmezőnyéhez tartozó FC Homburg ellen hazai pályán, amiről mindenki azt gondolta, hogy sétagalopp lesz, önbizalomnövelő, gólzáporos győzelem. Már az is komoly meglepetés volt Münchenben, hogy mindössze 9000 néző vette a fáradtságot, hogy kilátogasson az Olympia stadionba. Fél óra kellett, hogy Mazinho góljával meglegyen a vezetés, s úgy tűnt minden rendben. A második félidőre azonban a Homburg új erőre kapott, és Rodolfo Cardoso erőteljes lövésével egyenlíteni tudott. Már az utolsó negyedórában jártak a csapatok, mikor egy beadás után a szabadon lévő Matthias Baranowski elé került a labda, aki nem hibázott. Nem meglepő módon, miközben a Homburg szurkolói még mindig a szemüket dörzsölték hitetlenségük közepette, addig Mazinho ismét betalált. Nagyon nehezen fogadták a hazai fanok, hogy hosszabbításba torkollott a mérkőzés, de amikor alig öt perccel a vége előtt a Homburg játékosa, Michael Kimmel kiugrott a szélen és egy lapos lövéssel betalált, akkor kezdték felfogni a lelátón lévők, hogy itt bizony meglepetés születhet. Majd négy perccel később Bernd Gries révén ismét betaláltak a vendégek, a vége 2-4. A megdöbbent bajorok az első kupameccsükön kiestek egy alacsonyabb osztályú csapattal szemben a saját stadionjukban. Történelmi tett volt ez, amit hosszú ideig emlegetett a német sportsajtó.

A bajnokságban ingadozott a csapat formája, mert nyert a Schalke 04 és a Dynamo Dresden ellen, de jött egy hazai vereség a Bochumtól, majd döntetlen Kölnben, s bár a müncheniek utána megverték a címvédő Kaiserslauternt, kikaptak Hamburgban mielőtt megkezdődött a nemzetközi kupasorozat. Kilenc bajnokit követően a Bayern a hetedik helyen állt, s épp útban volt Corkba, az UEFA-kupa első mérkőzésére.

Az ír együttes nem okozhatott volna gondot a müncheniek számára, akik emiatt kissé félvállról is vették az összecsapást. A mérkőzés előtti pillanatokban Effenberg például a tőle megszokott stílusban a nagyapjához hasonlította azt a Dave Barryt, aki a helyiek egyik hősének számított. Nem volt kérdés, hogy ha valaki, akkor ő fog ezen a napon betalálni, s vezetéshez is juttatta a Cork Cityt. Effenberg még a szünet előtt egyenlített ugyan, de a győzelem elmaradt (1-1).

A visszavágó előtt két bajnokin két pont jött össze az Eintracht Frankfurt és a Nürnberg ellen, így a félprofi írek úgy érkeztek meg október elején Münchenbe, hogy szeretnének meglepetést okozni. 70 percen át jól tartották magukat, de a hősies küzdelemnek Labbadia gólja vetett véget, majd az utolsó percekben egy büntetővel szebbé tették a bajorok a sikert (2-0).

Azonban ekkor már Heynckes alatt nagyon mozgott a pad, amit a hazai Stuttgarter Kickers elleni hazai vereség után ki is húztak alóla. 13 fordulót követően a müncheniek a 14. helyen álltak, s miután Franz Beckenbauer elutasította a klub ajánlatát, így megérkezett Sören Lerby, hogy megmentse a szezont, mindenféle vezetőedzői rutin nélkül. A német sajtó épp annyira érthetetlen és szörnyű döntésnek gondolta ezt a kinevezését, mint amennyire hihetetlennek tűnt, hogy mi történt a csapattal.

Vereség a Dortmundtól, majd a Stuttgarttól, s következett nemzetközi porondon a második kör odavágója, a koppenhágai Boldklubben 1903 otthonában. Már többen úgy álltak az idényhez, hogy csak az segíthet, ha a csapat megnyeri az UEFA-kupát. Lerby azt gondolhatta, hogy ez egy kellemes utazás lesz hazájába, mert korábban mindössze két európai kupameccset nyertek a dánok, és soha nem jutottak tovább a második fordulóból.

Több mint 14 000 szurkoló zsúfolódott össze a Gentofte Stadionban, hogy lássák, hogyan teljesítenek majd fiaik a német gigász ellen. A mérkőzés 30 percen keresztül nem sok izgalmat hozott, mígnem a Mazinho révén megszerezte a vezetést a Bayern, és úgy tűnt minden terv szerint alakulhat. Azonban ez a vezetés mindössze öt percig tartott, mielőtt Michael Manniche egyenlített volna. A szünetbeli döntetlen már nagy szó volt hazai részről, de a fordulás után a közönség biztatása jó hatást gyakorolt a koppenhágaiakra. Az 57. percben a Boldklubben büntetőhöz jutott, amelyet a csapat sztárja, Ivan Nielsen értékesített. Négy perccel később a szurkolók már extázisba kerültek, mikor is Kenneth Wegner 3-1-re alakította az állást. A lelátók beleremegtek a tombolásba, és az őrület folytatódott: alig három perccel később Manniche második találatával már 4-1-re vezettek a dánok. A Bayern hét perc alatt három gólt kapott. És még nem volt vége. Brian Klaus még egy ötödiket is hozzátett, mielőtt Peter Uldbjerg 6-1-re alakította az állást. Senki sem hitte el, amit látott. Münch az utolsó percben még szépített, de amikor a végső sípszó elhangzott, ez virított az eredményjelzőn:

A megszégyenülő együttesnél az is nagy szó volt, hogy három meccs után nem küldték el Lerbyt, de ezután összejött vele egy hatos veretlen széria – amiben megverték egy góllal a dánokat, de búcsúztak a nemzetközi porondtól. Az ősz végére még jött két vereség és egy újabb siker, aminek köszönhetően a 14. helyen mehetett téli szünetre a Bayern.

A tavasszal öt meccs jutott a dánnak, aki a Kaiserslautern elleni 4-0 után lett menesztve, s soha többet nem vállalt vezetőedzői munkát. A helyére a jóval rutinosabb Erich Ribbeck érkezett, akivel 11 bajnokiból ötöt megnyert a csapat, s végül tizedik helyen zárta a klubtörténet egyik legszégyenteljesebb szezonját.

A bajorok három edzővel próbálkoztak a szezonban, a kupából hazai pályán egy alacsonyabb ligás ellenféllel szemben estek ki, a nemzetközi porondon pedig egy félamatőr dán együttes ütötte ki őket, míg a bajnokságban is úgy botladoztak, mintha egy kiscsapat lennének, amely sosem tapasztalta még meg a kettős terhelés súlyát.

Kiemelt kép: Alamy