Ancelotti varázsa a bajban: „Legfeljebb kikapunk és kiesünk”

Ancelotti varázsa a bajban: „Legfeljebb kikapunk és kiesünk”

2022. dec. 22.


Massimiliano Allegri szerint Anglia és Franciaország gyarmatosító ország, az olaszokkal ellentétben ebből merít. Claudio Ranieri úgy edzi a játékosokat, hogy szórakoztatja őket, míg Marco Rossi szeretne egyszer a Gazzetta címlapjára kerülni, de nem úgy, hogy börtönbe kerül. A Sport Tv stábjának a legnagyobb olasz mesterek adtak exkluzív interjút, „A Calcio Titkai” című sorozat karácsonytól lesz elérhető. A Carlo Ancelottiról szóló részt már végignézhettük. 



Ancelottinál Madridban

Carlo Ancelotti nem egyszer átélte a legutóbbi BL-sorozatban, hogy összesítésben kétgólos hátrányba kerül a csapata a visszavágón, az idő is drámaian fogy – de a végén mégis a Real Madrid jut tovább. Mire gondolt a bajban? Félt? A Gazzetta dello Sport újságírója megkérdezte tőle, de mint elmondta – és ez a közvetítéseken is átjött a PSG vagy éppen a Manchester City ellen – nyugodt maradt. Csak annyi fordult meg a fejében, hogy „Legfeljebb kikapunk és kiesünk”.


Ez a belső, játékosokra is átragadó nyugalom az egyik, talán a legfontosabb tényező abban, hogy a Bajnokok Ligája történetének legsikeresebb edzőjeként immár négyszer begyűjtötte tanítványaival a trófeát, kétszer a Milannal, kétszer a Reallal. És ki tudja még, hol a vége…


Ancelottit az embert és a szakembert közelebbről is megismerhetjük a Sport Tv új, nagyszabású sorozatából, „A Calcio titkaiból”, a magyar tévéstábot Madridban fogadta az olasz edző. Honlapunk pedig más médiumokkal együtt már bepillanthatott a karácsonytól elérhető hatrészes sorozatba, sőt az egész róla szóló részt láthattuk, így megérthetünk a varázsából valamit, amelynek köszönhetően a hajrában elveszettnek látszó párbajokat fordított meg a csapata a BL előző kiírásában.




Mint a filmből, az olasz és magyar szakértők sokaságát megszólaltató, premier előtt álló sorozatból kiderül, a benne áradó nyugalom felszabadító érzést jelent a játékosainak, akikkel rengeteget beszél. Képes a keret minden tagját maga mellé állítani, de képes elfogadni a játékosok javaslatát is. Korábban Milánóban Andrea Pirlóval közösen formálta át a játékmester szerepkörét, aki mélyebben szeretett volna játszani.


Ancelotti jó kapcsolatra törekszik a játékosokkal, nem elégszik meg a szakmával, és nem hisz abban, hogy egy csapatnak egyoldalú az identitása: szerinte többféleképpen is tudni kell futballozni.


Úgy látja, a mai Real egy érési folyamatnál tart, az idősebb, rutinosabb játékosok pedig befogadják és segítik a fiatalokat – jól láthatóan valódi közösség alakult ki, amelynek elsöprő lett az ereje.


Ancelotti az UEFA-nál ki is érdemelte Az év edzője-elismerést, nem utolsósorban ő mind az öt európai topbajnokságban bajnoki címre vezette már aktuális együttesét. A Real, a Milan, a Bayern München vagy éppen a PSG esetében – a klub lehetőségeit és a valódi riválisok számát nézve – ez nem kis dolog, bár talán nem számít akkora edzői bravúrnak, a Chelsea-vel szerzett aranyérem viszont talán a legértékesebb, hiszen a Premier League-ben négy-öt európai nagycsapatot kellett egy bajnoki aranyhoz maga mögé utasítania.

 

Az új sorozatból megtudhatjuk, hogy az olasz szakember számára a futball nem munka, hanem szenvedély, mellette a főzés és a mozizás jelenti a szórakozást.


Mesél a vancouveri kapcsolatairól, a rá legnagyobb hatást gyakorló edzőkről, játékos-pályafutása néhány meghatározó pillanatáról, kevés, de annál fontosabb góljáról, amelyek közül egynek éppen a Real lett a kárvallottja.


Ne felejtsük el, alapembere volt a nyolcvanas évek végén Európát uraló AC Milannak, Marco Rossi pedig például a saját bőrén tapasztalta, milyen volt ellene pályára lépni:


„Mintha egy másik sportágat játszottak volna.”




Rossival Budapesten, Allegrivel Torinóban, Ranierinél Rómában

Térjünk is át Rossira, a magyar kapitányra, aki bizonyos szempontból rokon lélek lehet Ancelottival. Mint a Sport Tv stúdiójában tartott sajtótájékoztatón a stábjában dolgozó Laczkó Zsolt elmondta:


„Rossi emberi oldala az első, a Honvédban is annyira tisztelte a magyarokat, hogy igen jól ismert minden játékost. Szakemberként a részleteket és a komoly taktikai alapelveket is látja.”


A magyar tévéstábnak napjaink nagy olasz edzői közül többek között Massimiliano Allegri is hosszabb interjút adott. A Juventust kétszer BL-döntőbe vezető szakember szerint az olasz válogatott nagy riválisai azért is kerültek lépéselőnybe, mert „Anglia, Franciaország gyarmatosító ország, ebből merít. Németország is szerepeltet bevándorlókat, mi viszont csak olaszokra építünk.”


Azért tegyük hozzá, bár a squadra azzurra két világbajnokságról lemaradt, 2021-ben rendkívüli csapatmunkával – és Gianluigi Donnarumma tizenegyes-védéseivel – Európa-bajnok lett. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az ifjú kapuson kívül nem tudunk lazán sorolni klasszisokat a jelenlegi válogatottból, más vélemények szerint ennek oka, hogy rengeteg már a külföldi az olasz klubokban, ráadásul már nem a legjobbak érkeznek a Serie A-ba.


Kulcsszereplője még a sorozatnak a Leicesterrel Premier League-et nyerő Claudio Ranieri is, akiről az olasz futball szakértő riportere – és egyben a Büntető.com szerzője –, Kéri András Dániel elmondta a sajtótájékoztatón:


„Nem mondott egyből igent, de a referenciák alapján megnyílt, és a római lakásán szeretettel látott minket.”


A 71 évesen Angliában dolgozó vidám itáliai mester a képsorokon elárulja, igyekszik a tanítványai gyermeki lelkét megérinteni: „Úgy edzem a játékosokat, hogy szórakoztatom is őket.”




Baresivel Milánóban és a La Gazzetta dello Sport meglátogatása

Mint a Sport Tv honlapjáról is kiderül: a dokusorozat premierje december 25-től lesz látható az AMC Mikro csatornán. Madrid, Torinó és Róma mellett Milánóban is forgattak: a Milan és az olasz válogatott egykori világklasszis hátvédjével, Franco Baresivel. A hat epizód különböző tematika szerint épül fel. Az első kettőben előbb Carlo Ancelotti, majd Massimiliano Allegri portréja rajzolódik ki saját történeteken keresztül, illetve a többi interjúalany elbeszélései alapján. Ezt követi egy olyan epizód, amely a La Gazzetta dello Sport labdarúgásban betöltött szerepét ismerteti, ezt egy, a világhírű napilap szerkesztőségében tett látogatás koronáz meg. A negyedikben Baresi a főszereplő, az ötödikben az 1982-es világbajnok hősök, a zárófejezetben pedig Ranieri.


Ami például a Gazzettát illeti, a korábban Olaszországban légióskodó Laczkó Zsolt szerint „nagyon sok jó szakmai írás jelenik meg benne, egy-egy csapat végigkövetése egész héten. Sokat lehet belőle tanulni.”


Marco Rossi pedig bevallotta: szeretne egyszer a címlapján szerepelni, de nem úgy, hogy mondjuk, börtönbe kerül.


„A Calcio Titkai” aktuális epizódja karácsonytól minden nap reggel 8-kor lesz elérhető. A népszerű magyar színész, a labdarúgást kedvelő Thuróczy Szabolcs narrálta az epizódokat. A pontos menetrend:


A Calcio Titkai, 1. rész – Carlo Ancelotti (december 25., vasárnap 8:00, AMC Mikro)


A Calcio Titkai, 2. rész – Massimiliano Allegri (december 26., hétfő 8:00, AMC Mikro)


A Calcio Titkai, 3. rész – La Gazzetta dello Sport (december 27., kedd 8:00, AMC Mikro)


A Calcio Titkai, 4. rész – Franco Baresi (december 28., szerda 8:00, AMC Mikro)


A Calcio Titkai, 5. rész – A 82-es világbajnokok (december 29., csütörtök 8:00, AMC Mikro)


A Calcio Titkai, 6. rész – Claudio Ranieri (december 30., péntek 8:00, AMC Mikro)


Kiemelt fotó: CNN

Szerző

Arday Attila

Arday Attila

Arday Attila

Geológusból lett újságíró és edző. Nagy szerelmese a téli és a nyári olimpiának, a labdajátékoknak, az atlétikának, a vívásnak, de a például a sífutásnak és a síugrásnak is. A legtöbbet a kisgyermekeitől tanul, hogy jobban bánjon a tanítványaival. Nagypapa korában szaxofonozni szeretne, addig is minél többet járni a Kárpátokat, a brit szigetvilágot, az Atlanti-óceán térségét, Amerikát.