Andoni Iraola, az újgenerációs spanyol edzők legújabb csillaga
A képlet ismerős: egy volt játékosból edző válik és immáron a pályán kívülről igyekszik olyan, vagy jobb teljesítményt nyújtani, mint korábban a vonal másik oldaláról. A 39 éves Andoni Iraola is ebbe a kategóriába tartozik. Ő azonban nem játékosmúltjának köszönhetően ülhet jelenleg topligás csapat kispadján, ezt a lehetőséget ki kellett vívnia magának.
Ha edzőként nem is, de játékosként mindenképp jelentős rutinnal rendelkezik a madridi Rayo Vallecanót irányító edzőtehetség.
Tizennégy éves karrierje során egy híján 500 mérkőzésen szerepelt az Athletic Bilbao védelmének jobb oldalán, hét alkalommal pedig a spanyol válogatottban is szerepet kapott.
Iraola játékosként is meghatározó szereplő volt a Bilbao csapatában, a LaLigában a maga idején, a bajnokság felismerhető arcai közé tartozott. A stoplist egy másfél éves New York-i kitérő (New York City FC) után 2016 végén akasztotta szögre, a sportágnak azonban nem mondott búcsút, a cél egyértelműen az edzővé válás volt.
Kezdeti lépések
2018 nyarán már vezetőedzőként ülhetett a kispadon, fura módon nem korábbi állomáshelyeinek egyikén, hanem Cipruson, az AEK Larnaca csapatánál. A kezdeti lépések meggyőzőnek bizonyultak, Iraola egy négyvédős rendszerre helyezte játékának alapjait és az eredmények is gyorsan érkeztek.
A mester az Európa-liga selejtezők kellős közepén érkezett a csapathoz, legelső két mérkőzésén a Larnaca 4-0-s összesítéssel verte ki a Dundalkot, ezután pedig egy még inkább meggyőző, 7-0-s kiütéssel búcsúztatta a Sturm Grazot, a Trencín legyűrésével pedig az El-főtáblára kvalifikálta újdonsült csapatát. Tizedik mérkőzésén az első trófeáját is sikerült elhódítania: 5-2-re verték a hazai Szuperkupában az APOEL Nicosiát.
Az idő múlásával azonban szépen lassan kijöttek a hibák és a Larnaca teljesítménye stagnálni, majd hanyatlani kezdett.
Európában a csoportkörből egyetlen győzelemmel simán kiestek, a bajnokságban pedig decemberben már szétesni látszott a projekt.
Két hónap alatt mindössze egyszer tudtak nyerni, a klub vezetősége így a baszk edző elbocsájtása mellett döntött.
Hazatérés
Szerencsére ez a negatív élmény nem tántorította el a további munkától az akkor még mindössze 36 éves edzőt és még abban az évben új lehetőség kínálkozott számára. A Mirandés ajánlott neki szerződést, ők frissen feljutva várták a szezonrajtot a másodosztályban. Az itt eltöltött évét legjobban talán a kiegyensúlyozott jelzővel lehetne illetni:
18 győzelemmel 17 döntetlennel és 14 vereséggel, 73 szerzett és 72 kapott góllal a Mirandés végül pontosan a tabella közepén, a 11. helyen zárta a szezont, Iraola pedig megbízatása lejártával távozott a klubtól, 2020 nyarán.
Ekkortájt már feltűnően kezdett kirajzolódni az a játékstílus, amit a mester elképzel csapata(i) számára és amelynek részletezésére a későbbiekben térek majd rá.
Irány a főváros
Iraolának az előző szezonban Paco Jémez utódjaként a Rayo Vallecano adott lehetőséget, innentől a történet pedig már-már mesebelivé vált.
A Rayo ugyanis egy nagy múlttal és gazdag hagyományokkal rendelkező csapatnak számít Spanyolországban, viszont az elmúlt tíz évben kétszer is a másodosztályba esett ki, legutóbb 2019-ben, mikor a LaLiga utolsó helyén végzett.
A kétéves frusztrációt végül a cikk főszereplőjének sikerült regénybe illő körülmények között megtörnie. Hasonlóan a Mirandéshez, a Rayo is viszonylag kiegyensúlyozott csapatként szerepelt a másodosztályban – ennek viszont ebben az esetben rossz kicsengése volt. Hiszen a klub egyértelmű célkitűzése volt a feljutás, és ez nehezen tűnt elképzelhetőnek a szezon folyamán.
A spanyol másodosztály feljutási rendszere ugyanekkor lehetővé teszi, hogy a bajnokság hatodik helyezettje is részt vegyen a play-offban, erre a pozícióra pedig még eséllyel pályázhatott a madridi alakulat. Az idény véghajrájában az utolsó négy mérkőzésből hármat megnyert a Rayo és bár a záró meccsen kikapott, az őket üldöző Sporting Gijón veresége révén befutott a hatodik helyre. Iraola legénysége nagy kedvvel futott neki a selejtezőnek, kettős győzelemmel túljutott a Leganés csapatán, a feljutásért játszott következő körben pedig elsőre kikapott a Gironától, a második mérkőzésen azonban drámai, 2-0-s győzelemmel szavatolta feljutását a LaLigába.
A terv sikerült, a Rayo újra az élvonalban találta magát, a szezonkezdet óta pedig valóságosan szárnyalnak egy frissen osztályt váltó csapathoz képest.
Iraola, az edző
A baszk edző még az elején jár edzői pályafutásának, de az elmúlt három év alatt már erőteljesen kirajzolódtak azok az alapelvek, amelyekre aktuális klubjában építeni kíván.
A csapat menedzselése szempontjából egy alkalmazkodni nem kívánó, kompromisszumokat – jó értelemben véve – nem kereső edzőről beszélhetünk, ami jelentősen tükröződik az eddigi tréneri munkájában.
Ha a mintát a most futó szezon Rayójára szűkítjük, láthatjuk, hogy a fővárosi csapat egy markáns, agresszív támadó focit próbál játszani ellenféltől függetlenül, ennek az alappillérei között van a magasan felhúzott védelmi vonal, az erőszakos presszing, a letámadások, valamint a széleken erőltetett kontrajáték. A 2020-2021-es idényre kialakuló keret például remekül használható Iraola ilyesfajta elképzeléseinek megvalósításához, elég a szélvészgyors Fran García, Álvaro García, Randy Nteka hármasra, az igazi clutch játékosként (meghatározó, a „különbséget jelentő” futballista) visszatérő Falcaóra, vagy éppen a csapat és a középpálya szívében dolgozó Óscar Trejóra gondolni, aki már két gólnál és hat gólpassznál tart.
Ez a mesterterv az eddigieket tekintve sikeresnek mondható: Iraola Cipruson kupát is tudott nyerni, a Mirándesszel a Copa del Rey küzdelmeiben jutott egészen sokáig, a Rayóval pedig a feljutás után a jelenlegi szezonban a LaLiga élmezőnyében tanyázik. A bíztató jelek ellenére azonban rengeteg olyan gyermekbetegség akad, aminek az idő múlásával mindenképp javulnia kell.
Ezek közül a legjelentősebb a rendkívül nagy fluktuáció a játék képében, a Rayo ugyanis amennyiben első szándékban nem tudja érvényesíteni akaratát, rendre B opció nélkül marad, és adott ellenfele átszalad rajta, amit visszaigazol, hogy a csapat xG (várható gólok) és xGA (várható kapott gólok) mutatói is meccsről-meccsre rendszertelenül kilengenek. Ha az előbb taglalt probléma fennáll, a Rayónál sokszor tapasztalhattuk, hogy teljesen összeomlik a támadások felépítése, a dominánsabb ellenfelük pedig be tudja őket szorítani és jó minőségű helyzeteket tud ellenük kialakítani.
Természetesen ehhez hozzátartozik az is, hogy ennek a klubnak van minőségi szempontból az egyik legkarcsúbb kerete a bajnokságban, ez a tény azonban még inkább felerősíti, hogy 13 lejátszott mérkőzés után a hatodik helyet foglalják el. Az a jövő zenéje, hogy ezt a formát és érdekérvényesítést meddig tudják fenntartani, de eddig nincs okuk a szégyenkezésre, sőt!
A Rayónak ilyen szempontból szerencséje van, hogy az újgenerációs spanyol fociedzők egyik legnevesebbje egyengeti útjukat. Iraoláról ugyanis az eddigi munkáján és a most bemutatott példákon keresztül is elmondható, hogy egy kompetens, karakteres, sikerre éhes és képes edző, aki amennyiben ezen az úton marad, meghatározó szereplővé válhat akár egy nagyobb csapat kispadján is.
Szerző
