„Annyira büszke voltam arra, hogy Premier League-játékos lettem, hogy a watfordi szerelésem le se akartam venni, abban utaztam haza” – interjú Priskin Tamással

– Nem mintha rászorulna bárki tanácsára, mégis, az angliai tapasztalataid alapján mit mondanál Szoboszlai Dominiknak, ha megkérdezné, mire ügyeljen elsősorban a szigetországban. Mire érdemes nagyon odafigyelni a Premier League újoncának?

– Először is, nagyon örülök, hogy sikerült Angliába igazolnia, pláne, hogy egy akkora klubhoz, mint a Liverpool. Most az a legfontosabb, hogy mielőbb beilleszkedjen a csapatba. A kvalitásai vitathatatlanok, a játéktudása megvan ahhoz, hogy ne jelentsen neki problémát elfogadtatnia magát.

– Neked mivel gyűlt meg leginkább a bajod?

– Én életemben először szerepeltem külföldön, amikor a Watfordba igazoltam, Dominik hosszú salzburgi, és néhány lipcsei év után ment Liverpoolba, sokkal nagyobb nemzetközi tapasztalattal. Nekem egyfelől az okozott nehézséget, hogy nem nagyon beszéltem angolul, Dominiknak ezzel láthatóan nincs gondja, másfelől, hogy fizikai lemaradással küzdöttem. 74 kiló voltam, amikor Watfordba szerződtem, egy év múltán 80-at nyomtam. Ez a tömeg kellett ahhoz, hogy megálljam a helyem a fizikálisan roppant erős Premier League-ben, amelyik szerintem amúgy is a világ legjobb bajnoksága. A 80-at pedig tartom azóta is.

– Sőt, ahogy hallom, mostanság még pakolsz is rá izmot…

– Azt azért nehéz, kemény munkát követel, de heti négyszer kondizom, háromszor-négyszer futok.

– Csak nem ironmanre készülsz?

– Oda azért nem, de a bakancslistámon szerepel a maratoni táv teljesítése, amit egy nap meg is valósítok.

– Erre azért még térjünk vissza, hanem Angliánál maradva, mennyi idő elteltével kezdted komfortosan érezni magad?

– Három-négy hónap után, amikor már valamilyen szinten kommunikálni tudtam angolul.

– És mi az, ami az első naptól fogva lenyűgözött?

– Minden. Elképesztően boldog voltam attól, hogy Angliában futballozhatok.

Sosem felejtem el, amikor Watfordban megkaptam a gálafelszerelést, le sem vettem magamról, abban jöttem haza, annyira büszke voltam arra, hogy a Watford és a Premier League játékosa vagyok.

De minden egyebet nagyon élveztem, hogy mindenhol telt ház előtt futballozhattunk, remek stadionokban, hogy a kezdeményező felfogás, a támadószellem az uralkodó. Mondhatom, az angliai futballkultúra hamar beszippantott.

– Utólag visszagondolva, az, hogy nagyon fiatalon, kevéssel a 20. születésnapod előtt igazoltál a Premier League-be, könnyebbséget jelentett, vagy kellet volna még egy-két év, valamint még egy lépcsőfok az NB I és a PL között?

– Annyi előnyöm azért volt, hogy addigra már több mint 60 meccset játszottam az NB I-ben, szereztem legalább 20 gólt, szóval az önbizalmammal nem akadt probléma, persze

kint döbbensz rá, nem az egyedüli jelölt vagy a posztodra, többen pályáznak rá, szóval kőkeményen meg kell verekedned a helyedért. Örülök, hogy nekem olyan fiatalon sikerült helytállnom, arra pedig különösen büszke vagyok, hogy a karrierem felét külföldön tölthettem el, abból hét évet Angliában.

Utólag vizsgálva a történteket, lehet, hogy egy köztes állomás, mondjuk Hollandia segített volna, ezt látjuk manapság Kerkez Milos kapcsán is, de nem lehetek biztos benne, és utólag szerintem kár ezen merengeni, nem is szoktam.

Forrás: Priskin Tamás Instagram

– Így sincs ok panaszra, a harmadik watfordi szezonod például egészen pazar lett a 12 találatoddal, már a The Championshipben. Mi történt akkor, hogy ennyire ment a gólgyártás?

– Jött egy új menedzser, Brendan Rodgers, vele hamar egy hullámhosszra kerültünk, ki tudta hozni belőlem a maximumot. A Chelsea második csapatától, José Mourinho korábbi segítőjeként érkezett meg, szóval volt kitől ellesnie ezt-azt, ő pedig nagyszerűen kamatoztatta a megszerzett tudást. Sokat tanultam tőle, ahogyan sok más edzőmtől szintén. A Swansea Cityben ugyancsak futballozhattam nála, sokat hozzátett a pályafutásomhoz.

– A 12 gólos szezonodat követő idényt azonban az Ipswich Townban kezdted, állítólag közel kétmillió fontért adott el a Watford, mert nem akartál hosszabbítani. Miért nem?

– Közös megegyezés előzte meg a döntést. A Watford jelentősnek mondható összeget kapott értem, ez ugye 14 éve történt, nekem pedig az volt a leglényegesebb, hogy ambiciózus klubba kerüljek, amelyik jelentékeny célokért küzd, az Ipswich ilyen volt. És ez engem kellőképp motivált.

– Anglia után Oroszország azért nagyon más lehetett…

– Az oroszországi légióskodásomat két részre kell bontani. Ami a futballt illeti, nagyon tetszett, amit tapasztaltam, mert erős bajnokságba kerültem, remek játékosok közé, az oroszországi futballt erősen jellemezte a fizikalitás, ami nekem ugyancsak bejött. Ami viszont az infrastrukturális hátteret, vagy a hétköznapi életet illeti, olyan volt, mintha 30 évet visszamentem volna az időben. Annak örültem, hogy csak a bajnokság ideje alatt tartózkodtunk Vlagyikavkazban, a hosszú felkészülési időszakokokat külföldi edzőtáborokban töltöttük, jó körülmények közt.

– De a bármilyen nehézségbe ütközöm is, nem adom fel elv, attitűd mindig jellemzett? Mert akadályok nyilván Angliában is tornyosultak időnként.

– Egy sportoló életében talán a legfontosabb a hozzáállás, az elszánt akarat és az alázat, és ezt mindig hangsúlyozom, ha a fiatalokkal beszélgetek. Alázat nélkül nincs eredmény. A befektetett munkának ugyanakkor meglesz a gyümölcse. Én ebben hiszek.

A futballban sokszor vagy fent, olykor azonban lent, akkor sem szabad azonban feladni. Mindkét állapotra ugyanúgy fel kell készülni, és a helyén kezelni, no meg tanulni belőle.

– Volt recepted arra, mit tegyél, amikor épp lent vagy?

– Nem tehettem mást, mint hogy próbáltam még többet dolgozni. Olyankor fontos a kommunikáció, hogy a gondokról tudj valakivel beszélni, ideális esetben az edződdel vagy a csapattársaiddal. Úgy azért könnyebben át tudsz lendülni a holtponton. De ha érzed, hogy az előrelépés módja a fejlődés, hogy valamiben egész egyszerűen jobbnak kell lenned, akkor nincs más mód, mint a több munka.

– Ezek szerint érdeklődőnek bizonyultak a győri fiatalok? Kérdezgették, mi kell ahhoz, hogy olyan magasra jussanak, ahol te jártál?

– Igen, értelmes, kellőképp kíváncsi játékosok, én pedig szívesen megosztottam velük a tapasztalataimat. A jövőben is szívesen segítek, ha igényt tartanak rá.

Nagyon jólesett például, hogy amikor Kerkez Milos az AZ Alkmaarba szerződött, az apukája egy nyilatkozatában megemlített engem, hogy milyen sokat segítettem Milosnak az ETO-ban azzal, hogy terelgettem, beszéltem neki a tapasztalataimról.

Remélem, sok újabb győri labdarúgó jut el Milos vagy Kalmár Zsolt szintjére, de említhetném a korábbi játékosokat is, Fehér Miklóst elsősorban.

– Tehát tudták a tinédzser csapattársaid, hogy egy korábbi PL-játékossal taposhatnak egy gyepet.

– Tudták.

Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld

– Ma is nézed amúgy a Premier League-et?

– Persze, mindig is néztem, ezután is így lesz, azzal, hogy Dominik odaigazolt, még inkább, és még több Liverpool-meccset nézek majd.

Örülök, hogy újra lehet egy magyar játékosnak drukkolni, az én időmben azért az angol első- és másodosztályban majd tízen szerepeltünk magyarok, az utóbbi időben sajnos alig. Jó lenne, ha Bolla Bendegúz is megragadna a Wolverhamptonban.

A Premier League-ben az a legjobb, hogy bármely két csapat meccsét meg tudom nézni. Nekem a Real Madrid a csapatom, de Spanyolországban az alsóházi együttesek mérkőzéseire egyáltalán nem vagyok kíváncsi, a Premier League-ből jöhet bármelyik, élvezettel figyelem.

– Mit gondolsz, minden idők legerősebb idénye jöhet az angol élvonalban?

– Azért van egy csapat, amelyik kiemelkedik, a legutóbb taroló Manchester City, de az élmezőny másik öt együttese is remek, a Newcastle United szintén, szóval megjósolhatatlan, hogyan alakul az élboly.

– Említetted a bakancslistás maratont. Angliában vált meghatározóvá életedben a futás, ahol a szuper erőnlét alap, vagy mindig is szeretted róni a kilométereket? Csak mert futballistáknak nem szokásuk szeretni.

– Tízéves koromig duatlonoztam, futás, bicikli, futás, szóval az utóbbi elég korán az életem részévé vált. A futball más típusú futást követel meg, főleg egy csatár esetében, akinek a dinamika a legfontosabb. Így, hogy befejeztem a profi futballt, már nem kell figyelnem arra, hogy a hétvégén friss legyek, futhatok hosszútávokat, amit mindig is szerettem.

– Mi a legtöbb, amit egyhuzamban teljesítettél?

– Öt és tíz kilométer közt szoktam futni, egyelőre nem többet, de tudatosan készülök a maratonra, azt megelőzi majd egy félmaraton. Márciusra vagy áprilisra tervezem, rá néhány hónapra jöhet aztán a 42 kilométer. Azt hiszem, a szorgalommal sosem akadt gond. A célok vezérelnek, ahogy a profi sportolókat általában. A sport az életem, a maraton pedig a célom.

– A szorgalom családi örökség?

– Anyu fiatalon atlétizált, apukám sokáig futballozott, egészen 50 éves koráig, szóval nem tétlenkedtek.

– Azért is kérdeztem rá erre, mert úgy tudom, édesanyád az ETO-ban dolgozik, talán a konyhán, miközben gondolom simán biztosíthatnád neki a gondtalan életet, ha akarná.

– Jól tudod, anyu és apu is az ETO-ban dolgozik, lassan 20 éve. Sokat beszélgettem velük erről, dolgozni akarnak, ráadásul nagyon szeretik az ETO-t, a klubközeget, a sajátjuknak érzik a klubot, én pedig ennek nagyon örülök. Szerintem példaértékű, amit csinálnak, büszke vagyok rájuk.

Forrás: ETO FC Győr Facebook

– Te milyen életet tervezel magadnak? Mármint a hivatást tekintve. Végtére is a profi futballkarriernek 20 év után vége.

– A futballnak viszont még nem, eligazoltam Ausztriába a hatodik vonalba. Egy évre egyelőre, aztán meglátjuk, hogy alakul. Közben felvételiztem az egyetemre Sopronba sportszervezői és sportvezetői szakra, remélem, sikerül bejutni. Ha nem, jövőre megpróbálom újra. Plusz van egy vállalkozásom, amire szintén odafigyelek.

– Megfordul ilyenkor az ember fejében, hogy lehet-e ugyanolyan sikeres civilben, mint amilyen volt futballistaként? Van egyfajta félsz amiatt, az új életben sikerül-e ugyanúgy boldogulni?

– Szerintem mindenkiben van, amikor abbahagyja, és új életet kezd. De ugyanaz a hitvallásom, mint futballistaként: ha dolgozol, ha fejlődni akarsz, ha mindent beleadsz, sikerre jutsz.

– Nagyon szokatlan még, hogy nincs felkészülés, amit végig kell csinálnod? Hogy ennyi év után nem mások szabják meg a bioritmusodat?

– Kétségkívül furcsa, hogy egész nyáron lent tudok lenni a Balatonon, hogy úgy alakítom az életem, ahogy én akarom. Arra azért figyelek, hogy edzésben maradjak, már csak az ausztriai folytatás miatt is. Remélem, az ETO második csapatával majd edzhetek. Lehet, egyszer még hiányozni fog a futballal járó napi rutin, egyelőre élvezem, hogy több a szabadidőm, hogy a magam ura vagyok, hogy több időt tölthetek a családommal. Végre élvezem csak a nyarat.

Kiemelt kép: Csapó Balázs / Kisalföld