Anthony Taylor büntetésből vezetheti a Chelsea–Manchester City rangadót

Anthony Taylort a Newcastle Unitednek hibásan befújt büntetője után irgalmatlanul megbüntették. Egy egész hétvégét a The Championshipben kellett bíráskodnia, hogy aztán a következőn megkapja a PL-forduló csúcsrangadóját, a Chelsea–Manchester City megameccset. Ez ám a példastatuálás. Körülbelül olyan ez, mintha a bűnbánó, a feleségét megcsaló férjet a pap vezeklésül két hét önmegtartóztatás után Pamela Andersonnal közös légyottra küldené. Azt a büntit azért sokan bevállalnák…

Nem mintha a példastatuálás lenne a követendő módszer, a VAR korában pedig amúgy sem Taylor tekintendő főbűnösnek, amiért a wolverhamptoni Hvang Hi Csan mozdulata után, és Fabian Schär műesését követően tizenegyest ítélt a Newcastle-nek október végén, hanem a videószobában helyet foglaló Jarred Gillett, amiért nem hívta ki kollégáját a monitorhoz.

Elvégre ő számtalanszor visszanézhette az esetet, és ha ezután sem érezte úgy, érdemes volna Taylort jobb belátásra bírni, alkalmassága igencsak megkérdőjelezhető. A Molineux-ben történt incidensnek van persze néhány olyan vetülete, amelyet feltétlenül érdemes megvizsgálni.

Ott van mindjárt a Wolves, és a szónoki kérdés, hogy egy klubra egy idényen belül vajh hányszor járhat rá a rúd. Mindjárt az első fordulóban az Old Traffordon André Onana taglózta le Sasa Kalajdzicot a meccs utolsó percében, a tizenegyes elmaradt. Simon Hooper játékvezetőt három hétre eltiltották, az egygólos vereséget szenvedő wolverhamptoniak persze kenhették a hajukra.

Josh Smith egy hónap után vezethetett újra azt követően, hogy egy utóbb jogtalannak ítélt büntetőt fújt be a Luton Townnak, a Wolves kénytelen volt döntetlennel beérni az újonc otthonában.

A harmadik eset a Schär-féle rájátszós Taylor főszereplésével, a negyedik pedig a legutóbbi forduló történése, amikor a Sheffield ellen a 97. percben, miképpen Hvang esetében, ezúttal is pusztán az elindított mozdulatra ítéltek a Wolves ellen tizit – Fábio Silva alig érhetett hozzá George Baldockhoz, ha egyáltalán, hatalmas műesést mutatott be a görög válogatott bekk.

Ez azért így jó néhány pont mínusz, nem csoda, ha Gary O’Neil vezetőedző nem repesett a boldogságtól:

„Nagyon oda kell figyelnie annak a sporinak, aki nekünk vezet az idén meccset, mert könnyen egy osztállyal lejjebb találhatja azután magát – reagált kelletlen szarkazmussal az újabb bíróbakira. – Nem kaptam egyik meccs után sem bocsánatkérést, nincs is persze rá szükségem, egyedül azt szeretném, ha javulna a játékvezetés színvonala.”

A másik diskurzusra érdemes vetület Anthony Taylor személye, merthogy úgy fest, vele mindig történik valami. Van úgy, hogy megdicsérik a gyors reakciójáért, éberségéért, majd a később mutatott emberségéért, mint a 2021-es Európa-bajnokság dán–finn meccsén, amikor hamar közbelépett Christian Eriksen kis híján tragédiába forduló hirtelen szívleállásakor – annál többször igyekeznek azonban virtuálisan keresztre feszíteni.

Az elmúlt szezonban minimum kétszer szolgáltatott hetekre témát a sportsajtónak: előbb az idény elején, amikor a Chelsea–Tottenham derbin a vendégek egyenlítő gólja előtt nem vette észre, ahogy Cristian Romero Marc Cucurellát a hajánál fogva rántja le – naná, hogy az azt követő szögletből egyenlített a Spurs. Az esetről egy évvel később beszélt az akkori VAR-bíró, Mike Dean:

„Ha visszapörgethetném az idő kerekét, a pályaszéli monitorhoz küldeném Anthonyt. Akkor nem akartam. Azért, mert annyiszor keveredett már azon a mérkőzésen kétes szituációba. Elképesztően nehéz meccs volt, az első Spurs-gólt is vitatták, figyelmeztetnie kellett az egymással balhézó két edzőt, mindenki sík ideg volt, barátjaként nem akartam még egy komplikált helyzetnek kitenni. Ha nem talál be közvetlenül utána a Spurs, nincs belőle nagy ügy. Így azonban… Én pedig mindjárt a gól után tudtam, hogy felmondok, és kérek egy kis időt átgondolni jövőbeni VAR-szerepemet. A gondolattól is irtóztam, hogy újra be kell ülnöm abba a székbe.”

Egyes vélemények szerint Deannek nem csak a VAR-székben, síppal a kezében sem kellett volna 22 évet eltöltenie, az a bíró lett mindenesetre, akinek nem csak magát, egy kollégáját is sikerült lejáratnia.

Ezt próbálta megtenni Taylorral José Mourinho is a budapesti Európa-liga-finálé után – csak épp szánt szándékkal –, noha korántsem az angolon múlt az AS Roma Sevilla elleni veresége. „Nekem a bíró ma spanyolnak tűnt”, jegyezte meg egyebek mellett a portugál tréner, aki a vélt hibák felsorolása mellett hozzátette:

„Azt mondtam a játékosaimnak, hogy egy meccset el lehet veszíteni, de a méltóságodat soha. Kikaptunk, de a méltóságunkat nem veszítettük el.”

Mourinho annál inkább. A kispad melletti viselkedése sem volt éppen példaértékű, majd pedig az egész világot bejárta a videófelvétel, amelyen a Puskás Aréna parkolójában alpári módon szidja Taylort: „Szégyen, amit műveltél. Egy kib…ott szégyen!” – ordította az angolnak, de a sajtótájékoztatón is egyetlen embert okolt a vereségért: a bírót. Cseppet sem törődve felelősségével, hogy szavainak micsoda súlyuk van. A következményeit pedig láttuk: másnap a reptéren feldühödött Roma-szurkolók rontottak rá a családjával hazautazni készülő játékvezetőre.

(Forrás: RTE)

Mourinhót sok-sok évvel ezelőtt az UEFA játékvezetői bizottságának akkori elnöke, Volker Roth a „futball ellenségének” titulálta azután, hogy a 2005-ös Chelsea–Barcelona BL-nyolcaddöntőt követően nyilvánosan nekiment Anders Frisk játékvezetőnek, majd még inkább olajat öntve a tűzre megjegyezte, a szünetben látta a Barca-edző Frank Rijkaardot a bírói öltözőbe bemenni. A felbőszült angol drukkerek fenyegető e-mailekkel és üzenetekkel támadták a svéd játékvezetőt, a privát számát kinyomozva lakásán hívták fel halálosan megfenyegetve, Frisk nem sokkal később inkább visszavonult a játékvezetéstől. (A Chelsea ledolgozva hátrányát amúgy továbbjutott abban a párharcban.)

Mourinhónak kellene tehát a legjobban tudnia, milyen erővel bírnak a mondatai, hogy bármennyire nehéz is egy nagy tétre menő, vesztes mérkőzés után higgadtnak maradni, legalábbis meg kell próbálni, de semmiképpen sem uszítani a tömeget. (Meg kéne azt hagynia a gonoszabb fajta politikusoknak.)

Manchester Wythenshawe nevű külvárosából származik, ahol a futballal megfertőződött ember jellemzően vagy vörös lesz, vagy kék. Taylor viszont, amikor kitöltötte a cheshire-i szövetség adatlapját, nem a United vagy a City, hanem az ötödosztályú Altrincham drukkerének vallotta magát. Sokan kételkednek ebben, és azt gondolják, csak azért nem a két nagy klub egyikét jelölte meg, mert úgy borzasztóan nehéz lett volna a PL-ben, annak is a legmagasabb szintjén bíráskodnia. Elvégre ha United-szurkolónak vallja magát, mindjárt akadt volna néhány klub, amelynek nem nagyon vezethetne meccset. Így viszont minden irányban szabad az út, és fel is kapaszkodott a ranglétrán: Michael Oliverrel egyetemben Anglia legmagasabban jegyzett játékvezetője. Ettől még persze őt is szétcincálja bármely vereségtől megborult tréner.

Nem Mourinho amúgy az egyetlen, aki képtelen türtőztetni magát, csak hát ő akkor is simán hergel, ha nincs igaza.

Mikel Arteta legalább némi joggal háborodott fel a Newcastle elleni meccs játékvezetésén, még ha nem is biztos, hogy a megfelelő kifejezéseket használta az 1–0-ra elveszített bajnoki utáni interjúkban.

„Szégyen, hogy ezt a gólt megadták. Lassan 20 éve élek ebben az országban, de most azt kell mondjam, szégyellem magam. Egyértelműen a játékvezetői döntések miatt vesztettünk. Szégyen, ami történt. Ilyen tét mellett, amikor ennyi órát ölünk bele a munkánkba, abban a bajnokságban, amelyikben ennyire aprók a különbségek, ez a játékvezetői színvonal nem elfogadható. Csak az időnket vesztegetjük. Nem akarok ennyire kiszolgáltatott lenni.”

Amellett ugye, hogy az egyik oldalon Kai Havertz, a másikon Bruno Guimaraes juthatott volna könnyen a kiállítás sorsára, a Newcastle győztes gólja a londoniak szerint három szempontból is sántított: Joe Willock beadása előtt kint volt a labda, Joelinton meglökte Gabriel Magalhaest, Anthony Gordon pedig lesről rúgta a labdát a kapuba. A VAR úgy ítélte meg, egyik eset sem elég egyértelmű ahhoz, hogy felülbírálja a pályán hozott ítéletet, pedig nagyon úgy tűnt, hogy kint van a labda, valamint hogy Joelinton löki honfitársát. Két dolgon persze elegánsan túllépett Arteta: egyrészt, hogy a beadásnál igencsak elszámította magát az Aaron Ramsdale-lel szemben első számú kapusnak választott David Raya, másrészt pedig, hogy Gabriel rendre azt próbálja eladni a játékvezetőknek, milyen csúnyán faultolták szerelési kísérlete közben, de várható volt, hogy Angliában ez még valamikor visszaüt. Egy kőkemény, nem mellesleg remek védőtől, mint amilyen Gabriel is, ez teljesen felesleges sallang, amivel saját csapatát hozhatja kellemetlen helyzetbe.

Mindez persze nem menti fel a bírókat – attól, mert Raya alászalad egy labdának, még látni kell, ha az kint van –, hovatovább egy olyan idényben, amikor tökéletesen szabályos gólt is „sikerül” elvenniük egy csapattól – a Liverpool szenvedte meg az ordas hibát a Tottenham ellen –, különösen fontos lenne összeszedniük magukat. De hát Ange Postecoglounak van igaza, aki többször is megjegyezte: „Ha valaki azt gondolja, a VAR-ral eltűnnek a hibák, tévúton jár, már csak azért is, mert a futballban nem minden fekete-fehér.”

Ennél nagyobb baj talán, hogy immár nem a síppal a szájukban dirigálók a valódi főnökök, hanem a VAR-szobában ülők. A legfontosabb kérdésekben ők döntenek, akkor is, ha mindig a játékvezetőé az utolsó szó. Látszólag legalábbis. Mert ha a monitorhoz rendelik, az esetek 95 százalékában meghajol a videóbíró döntése előtt. Ennek nyilván megvan a maga pszichológiai magyarázata is: „ketten látták úgy, sokszor, több kameraállásból is alaposan megvizsgálták, akkor biztos igazuk van”, gondolhatják. Pedig dehogy. Illetve korántsem mindig. És ha Postecoglou amúgy nem is híve a VAR-nak, nem a technológia a hibás. Hanem aki helytelenül használja.

(Forrás: Premium Times)

A The Athletic megszondáztatta olvasótáborát, a válaszadók 52 százaléka megtartaná a VAR-t (nem épp meggyőző fölény), egy másik kérdésre felelve pedig 50 százalék úgy véli, kevesebb a hiba a VAR-ral (23,5 százalék szerint nem lett kevesebb, 26,5 százalék pedig úgy gondolja, hogy ugyanannyi maradt). Arra a kérdésre viszont, hogy rosszabb lett-e a futball a VAR bevezetésével (jelentsen a kérdés bármit is), 63,5 százalék felelt úgy, „igen, rosszabb lett”.

Ami biztosan rosszabb lett, az az idei játékvezetés, ennyi súlyos hiba legalábbis nem borzolta korábban a kedélyeket. Meglehet, ennek a Premier League-ben zajló generációváltás is az egyik oka, hogy több a viszonylag tapasztalatlan bíró – nem mintha a nagy öregeket ne szidták volna ugyanígy. De ha a fiatal játékosok kapcsán szokás türelemért esedezni, ugyanez a jog a játékvezetőket is megilleti.

Még ha az idén kukoricára térdepeltettek közt olyan rutinos sporttárs is helyet kapott már, mint Anthony Taylor.

Kiemelt fotó: BBC