Apró szigetcsoport a sporthatalmak ellen: nyolc között a Fidzsi-szigetek a rögbi világbajnokságon

A francia labdarúgó-válogatott kedden Skóciával játszik felkészülési mérkőzést, a vb-ezüstérmes csapat azonban nem a megszokott helyszínen, a Stade de France-ban lép pályára, hanem Lille-ben. Didier Deschamps csapatának ezúttal különleges okból kell hat párizsi fellépés után elhagynia a fővárost, ugyanis Franciaország számára egy még fontosabb mérkőzést játszanak vasárnap Saint-Denis-ben. Nevezetesen az eddig magabiztosan menetelő francia rögbiválogatott mérkőzik meg a hazai rendezésű világbajnokság negyeddöntőjében a címvédő Dél-Afrikával, ami nem csak Párizsban, de világszerte is rendkívül nagy érdeklődésre tart számot.

A torna nyitómeccsét is már 80 000 néző előtt rendezték a Stade de France-ban, a TF1 csatorna közvetítését pedig 17 millióan nézték az országban, ami egészen magas, 65 százalékos nézettségi részesedést jelent, miközben a torna egészére már jó előre értékesítettek 2,5 millió jegyet a rendezők. A globális nézettségi adatok csak később állnak össze, de a legutóbbi rögbi-vb döntőjét 45 millióan, a Japánban rendezett tornát összesen pedig 857 millión nézték világszerte, ezzel pedig a legnézettebb sportesemények közül a 19. helyről egészen a kilencedik pozícióig ugrott előre a sportág világbajnoksága, megelőzve nem csak az NBA, NHL vagy MLB-döntő, de az NFL Super Bowl nézettségét is azévben, idén pedig a franciaországi torna nagy valószínűséggel minden korábbinál jelentősebb rekordbevételeket generál.

Mindezt úgy, hogy a sportág hiába tekint a 19. század elejéig visszavezethető múltra, az első világbajnokságot csak 1987-ben rendezték, professzionálissá pedig csak 1995-ben vált az uniós rögbi (avagy 15-ös rögbi), mely 128 éve vált szét a ligarögbitől és mára a legnépszerűbb változattá nőtte ki magát (nagyon leegyszerűsítve a leglátványosabb különbség a kettő között, hogy a ligarögbiben nincs földharc, tolongás és hasonló tömörülések).

A labdarúgáshoz hasonlóan az angliai szabályalkotás után a rögbi is a 19. század végén terjedt el a világban a gyarmatbirodalom révén, de a brit nemzetközösség tagjain kívül rendkívül népszerű lett Franciaországban (ahol még a labdarúgás vezető státuszát is kikezdi, különösen az ország déli részén), majd Dél-Amerikában elsősorban Argentínában és Uruguayban, de az utóbbi időben már Japánban is.

A 2023-as világbajnokság résztvevőinek előzetes esélyei (Forrás: dailymail.co.uk)

Kulturális elnyomásból fidzsi kulturális öröksé

A mai Fidzsit több száz sziget alkotja mintegy 2000 kilométerre északra Új-Zélandtól, de az alig 900 000 fős lakosság háromnegyede a legnagyobbon, a Viti Levu nevű szigeten él, és épp a Viti tongai kiejtésének angol félreértéséből született az ország nemzetközi elnevezése is, holott az eredeti kiejtés inkább ilyesmi: Wicsi. A brit gyarmati tisztviselők és katonák révén ide is eljutott már a 19. század végén a rögbi, mely a szintén megjelenő labdarúgást nagyon gyorsan háttérbe szorította (a foci azóta is inkább az egykor francia fennhatóság alatt álló szigeteken népszerűbb Óceániában, mint például Tahiti, Vanuatu és Új-Kaledónia).

A javarészt új-zélandi britek egészen 1945-ig faji alapon teljesen elkülönülő ligába szerveződtek, de a helyi lakosság körében is nagyon gyorsan népszerű lett a sportág, ugyanis az ekkorra igencsak elnyomott, hagyományos fidzsi értékrend megtestesülését fedezték fel a rögbiben a fizikai erő, a gyorsaság, a személyes összecsapások, a csapatmunka és a jellem előtérbe helyezésével. Ahogy azt a német antropológus kutató, Dominik Schieder megállapítja:

„A rögbi azon fizikai és morális értékek megtestesülése lett, melyet a fidzsiek korábban a háborúval és a harci hagyományokkal azonosítottak és fontos elemei voltak már a gyarmatosítás előtti társadalmaknak, ahol a harcos, a bati központi szerepet játszott a helyi társadalmi és politikai egységekben.”

A különböző szigetek törzsei közötti csatározások ugyanis markáns harci etikát alakítottak ki az európai megszállás előtti századok során, mely a kereszténység gyakran erőszakos elterjesztése és a kizsákmányoló folyamatok alatt a szigetcsoport igencsak hányattatott történelmében sem veszett teljesen el az apró, elszigetelt csoportok reménytelen ellenálló küzdelmeiben.

képaláírás

Harci táncok

Nem csak Fidzsin, hanem Óceánia egyéb, egykoron angol megszállás alatt álló területein is hasonló jelenséggé vált a rögbi, és különösen a legnagyobb lakossággal rendelkező Új-Zéland már korán komoly játékerőt képviselt a sportágban. Amikor a hivatalos válogatott 1905-ben először turnézott a Brit-szigeteken, nem csak azzal keltett megdöbbenést, hogy 35 mérkőzéséből 34-et megnyert, hanem a teljesen fekete mezösszeállításával (innen a máig használt All Blacks becenév) és a mérkőzések előtt eljárt törzsi tánc, a haka egy formájával is (ez a legelterjedtebb forma a Ka Mate), melyet pár évvel korábban egy őslakos, maori válogatott kezdett el a meccsei előtt alkalmazni.

Ebben is jól látható, hogy a kezdetektől fogva a tradicionális harci értékrendnek az elnyomók által is engedélyezett manifesztumaként tekintettek az óceániai őslakosok a rögbire, mely aztán olyannyira a kulturális örökség őrzője és a nemzeti büszkeség szimbóluma lett, hogy az európai közönség sem vonhatta ki magát a hatása alól.

Amikor 1939-ben a Fidzsi-szigetek rögbiválogatottja egy új-zélandi turnéra készült, az akkori csapatkapitány, George Cakobau úgy gondolta, hasonló indíttatásból ők is eljárhatnának a mérkőzéseik előtt egy harci táncot. Bár etnikailag egyébként a fidzsi lakosság eltér a polinéztől, így az új-zélandi maoriktól is, de hasonló hagyományok régóta léteztek a melanéz szigeteken is. Így Cakobau a szülőföldjén, Bau szigetén felkértre a helyi harci klán vezetőjét, hogy tanítsa meg a csapatnak az ottani rituálét, melyet a hagyományok szerint a csatába indulás előtt és a győztes ütközetekből a falujukba visszatérve mutattak be a harcosok. Ez az úgynevezett Cibi (a sajátságos fonetikai szabályok miatt a kiejtése: Dhimbi), mely olyan hatékony motiváló tényezőnek bizonyult, hogy ez a gárda lett az első, mely veretlen tudott maradni egy teljes új-zélandi turné során, így azóta is eljárják a fidzsi válogatott tagjai minden egyes találkozójuk előtt.

Később a többi csendes-óceáni rögbiválogatott is rátalált a maga tradicionális harci táncára, főként a világbajnokságok megkezdődése után. Így mára a 200 000 lakossal rendelkező Szamoa a Sivi Tau nevű rituálét mutatja be a meccsei előtt, az alig 100 000 lakossága ellenére szintén állandó vb-résztvevő Tonga pedig a Sipi Taut. De még az uniós rögbi vébéjére ki nem jutó aprócska országok közül az inkább a ligarögbiben jeleskedő 18 000 fős Cook-szigetek hagyományai között is ott van a Pe’e Haka vagy Niue szigetén a Takalo.

A fidzsi csapatkapitány, Waisea Nayacalevu vezeti a Cibit (Fotó: bbci.co.uk)

A nemzeti sport

Fidzsin a függetlenség meglehetősen kései, 1970-es kivívása után még különösebb szerepe lett a rögbinek, hiszen azóta a négy katonai puccs és politikai válságok által sújtott multietnikumú államban az egyik fő összetartó erővé vált a nemzeti csapatnak való szurkolás. A lakosságnak ugyanis nagyjából 60 százaléka tekinthető fidzsinek, míg több kisebb törzs mellett egyharmada a 19. században a britek által behozott indiai munkások leszármazottja. Utóbbi, indo-fidzsi népcsoportba tartozik Vijay Singh is, aki a 2000-es évek elején 32 hétig vezette a golf hivatalos világranglistáját, de az őslakosok számára gyakorlatilag a rögbi az egyetlen sport az országban és egy fontos kitörési lehetőség a szegénységből.

Jelenleg 36 000 igazolt rögbijátékost tartanak nyilván Fidzsin, ami egyedülálló módon a lakosság 4,3 százalékát teszi ki, de az amatőrökkel együtt hozzávetőlegesen 80 000-en űzik a sportot rendszeresen, mondhatni életvitelszerűen, így a rögbi a fidzsi életstílus, a vaka i taukei szerves részévé vált. Nem csak az iskolai oktatás része lett a sportág, hanem ezt játsszák mindenfelé a kölykök a part menti homokban mezítláb és labda híján gyakran műanyag flakonokkal. Ennek is köszönhető, hogy különösen az úgynevezett hetes rögbiben vált domináns hatalommá az ország, melyet a hétfős csapatok ugyanakkora pályán játszanak, mint a csapatonként 15 játékost felvonultató uniós rögbit, így nyilván a gyorsaságon, a technikai képességeken és a kreativitáson nagyobb hangsúly van a fizikai kontaktus mellett. Talán épp ennek is köszönhető, hogy egyelőre ez vált olimpiai sportággá 2016-ban.

Ez utóbbiban Fidzsi eredményessége azonban kisebb a nagyhatalmú konkurenciának az olimpiai változatnál lényegesen nagyobb figyelme mellett. Pedig az első, 1987-es világbajnokságon az ország válogatottja még továbbjutott a csoportból, de akkor ehhez nem kellett a legrangosabb válogatottak közé tartozó gárdát legyőzni, a legjobb nyolc között pedig a későbbi ezüstérmes Franciaország már túl nagy falatnak bizonyult. Az óceániai harcosok közül az 1991-es és az 1995-ös tornán Szamoa okozott hasonlóan kellemes meglepetést (akkor még Nyugat-Szamoa néven), majd egy 12 éves szünet után 2007-ben újra Fidzsi. Az ötvenes évek legendás játékosának, Josef Levulának az angliai légióskodása során kapott beceneve után Flying Fijians-nek (szárnyaló fidzsiek) nevezett gárda akkor már komoly fegyvertényként legyőzte a csoportjában Walest, és így jutott a negyeddöntőbe, bár ott a későbbi győztes Dél-Afrika ellen megint nem sok esélye volt.

Azóta viszont ahogy egyre nagyobb figyelem irányult a sportágra és a világbajnokságra, a komolyabb háttérrel rendelkező országok nagyobb energiákat fordítanak a sikerességre, így az elmúlt három tornán is csak egy-egy győzelem jutott Fidzsinek. Már csak ezért is nagy szó, hogy ezúttal két diadal és egy nagyon nagy skalp is összejött és végre ismét sikerült a negyeddöntőbe jutnia egy óceániai miniállam válogatottjának.

A hetes rögbi válogatott ünnepli a 2016-os olimpiai aranyat, középen Viliame Mata mutat az égre (fotó: Philippe Lopez/AFP)

A fidzsi rögbiforradalom

A rögbi professzionális sportággá válásának kettős hatása volt az ottani viszonyokra. Egyrészt egyre több játékosnak jelentett páratlan lehetőséget, hogy külföldi, tehetős klubokhoz szerződve profi sportolóként élhessen meg a sportolásból és támogathassa családját, maga mögött hagyott közösségeit. Másrészt viszont a tehetségek kiáramlásával a hazai rögbi egyre inkább háttérbe szorult, és egyre inkább el is maradt a világ legfejlettebb infrastruktúrájával rendelkező tehetős országaitól. Ezen a helyzeten a helyi szövetség (FRU) előbb egy saját profi bajnokság beindításával igyekezett változtatni, de a Colonial Cup elnevezésű sorozat nem vonzott elég tömegeket és szponzort, így gyorsan megszűnt (2004–2008).

A nem is a fővárosban, hanem Viti Levu sziget túloldalán fekvő Nadiban működő Fijian Drua először az ausztrál National Rugby Championshiphez csatlakozott, ennek a sorozatnak azonban a koronavírus válság véget vetett, így az egyesület 2021 óta a Super Rugby nevű ligában szerepel a legnagyobb ausztrál és új-zélandi klubokkal együtt. Első nekifutásra a fidzsi alakulat az utolsó előtti helyen végzett, a 2023-as kiírásban viszont már a rájátszásba is bejutott, ahol a későbbi győztes Crusaders állította meg. Ezzel párhuzamosan nem csak a bevételek és az infrastruktúra fejlődött Fidzsin, hanem az edzésmunkába és például a táplálkozási rutinokba is bevezették a legújabb kutatási eredményeket.

Mindeközben a Fijian Drua tovább őrzi a kulturális örökséget is: a klub nevét például egy ősi fidzsi hajófajtáról kapta és ez a csapat is egy hagyományos harci tánccal indítja a mérkőzéseit, a N’Boléval. A kizárólag fidzsi játékosokból álló profi egyesületben a hazai tehetségek is nagyobb lehetőséget kapnak. Ennek következtében a jelenlegi vb-keretben nem kevesebb, mint 18 játékos került ki a Druából, a légiósok száma pedig 17-re csökkent, amire ebben az évezredben még nem volt példa.

Nem utolsósorban pedig kilenc év új-zélandi irányítás után a szövetségi kapitányi teendőket is egy egykori hazai válogatott, Simon Raiwalui vette át februárban, aki Ausztráliában született ugyan, játékoskarrierje során pedig Angliában, Walesben és Franciaországban légióskodott, szülei révén mégis Fidzsivel járta meg az 1999-es vb-t. Később egyébként a 2015-ös francia bajnok Stade Francais edzői stábjának is a tagja volt, majd 2020 óta az FRU technikai vezetőjeként tevékenykedett, hogy idén februárban aztán átvegye a válogatott irányítását. A nyáron sikerült öt év után újra megnyernie Fidzsivel a Pacific Nations Cup nevű sorozatot, majd az augusztusi európai turnén is jó teljesítményt nyújtottak és legyőzték Angliát is saját otthonában, a híres Twickenham Stadiumban a két válogatott történetében első alkalommal. Így talán nem is csoda, hogy a világbajnokság rajtját is bizakodva várhatták a helyi szurkolók.

Fidzsi történelmi világbajnoksága

A jó forma a világbajnokság elején is már látszott, hiszen az első mérkőzésen nagyon közel kerültek a Hat Nemzet torna (a nem hivatalos Eb) 2021-es győztesének, Walesnek a megcsípéséhez, amikor egy látványos meccsen lényegesen többet birtokolták a labdát és területben is nagyobb mennyiséget teljesítettek ellenfelüknél. A célterületre is hasonló arányban jutottak be a csapatok, a fidzsi csapatkapitány, Waisea Nayacalevu egyéni áttörése és egy másik franciaországi légiós, a leváló Lekima Tagitagivalu befejezése egy szép akció végén különösen emlékezetes lett, de a megingó védelemnek és a büntetőrúgásaiknak köszönhetően végül az európaiak 32–26-ra győztek.

A meccsen az ismét hatalmas mezőnymunka mellett különösen a Drua ifjú nyitójának, Simione Kuruvolinak a büntetőrúgásai hozták a pontokat, akit aztán csapattársa, a korábban légiósként épp Ausztráliát és Angliát is megjárt Frank Lomani nem kevésbé hatékonyan váltott. Ezután érkezett azonban a tragikus hír, hogy az ausztrálok elleni meccs legjobbjának megválasztott és célt is szerzett center, Josua Tuisova elvesztette régóta halálos betegséggel küzdő hétéves kisfiát, ám a franciaországi légiós úgy döntött marad a csapattal és a játékkal igyekszik elterelni a figyelmét a fájdalmáról.

Ha nagyon nehezen is, de Grúzia ellen összejött végül a következő győzelem Fidzsinek, ugyanis 0–9-es félidő után végül a második játékrészben két beszedett sárga lap ellenére (ez a rögbiben tíz perces kiállítást jelent) végül fordítani tudtak 17–12-re, miután a veterán leváló Levani Botia parádés passzát a 23 esztendős Drua-tehetség, Vinaya Habosi vitte be a célterületre.

Ekkor már érződtek a fáradtság jelei a csapaton és az utolsó fordulóban egy drámai csatában hiába sikerült megint hátrányból fordítaniuk Raiwalui tanítványainak Portugália ellen, végül egy utolsó percben beszedett céllal a tornán amúgy végig meglepően jól teljesítő portugálok 24–23-ra nyerni tudtak és ezzel hatalmas ünneplést csaphattak első vb-győzelmük tiszteletére. Így Fidzsi csak a nyolc pontnál kisebb arányú vereségért járó, úgynevezett vesztes bónuszpontjának köszönhetően tudott végül továbbjutni a csoport második helyén – a vb-k történetében először a csoportkörben ragadó Ausztrália előtt.

Josua Toisuva Ausztrália ellen (Fotó: Laurent Cipriani/AP)

Szárnyalás helyett brusztolás

A csapat sikeres vonaláttöréseinek az aránya az OptaAnalyst statisztikái szerint 51,3 százalék, ami csak a 14. legjobb a 20 csapatos mezőnyben. Mindeközben a leginkább fizikai játékelemben, a zárt tolongásokban viszont Fidzsi a legmagabiztosabb az egész tornán (96,2 százalékos sikeresség) és a nyílt tolongások 93,3 százalékos sikeressége is meglehetősen erős. A földharcok birkózása során a vb játékosai közül az ausztrál légióskodásból már a Druába hazaszerződött Isoa Nasilasila vesz részt a második legtöbbet (94) mégpedig kifejezetten jó hatékonysággal (79 százalék), de még három másik fidzsi játékos is a legjobb tíz között van ezen a ranglistán. Az is jellemző a fidzsi brusztolásra, hogy a futások tekintetében a 2016-ban még a hetes rögbiben olimpiai bajnok, majd az uniós rögbiben skóciai légióskodásba vágó Viliame Mata úgy áll az összesített ranglista ötödik helyén, hogy 44 meglódulásából 43-szor direkt kontaktba rohant a labdával, szereléseket pedig alig kilenc százalékban került el ezek közben. De a már említett Tuisova is csak egy futással marad le mögötte jelenleg, aki egyébként már 37 százalékos kitérést is produkál közben és ugyanúgy két célt szerzett már, mint Nayacalevu és pillér létére a veterán walesi légiós, Mesake Doge.

A vak oldalra való átforgatásban is csak a 18. a válogatott a vb-mezőnyben, de a támadások technikai problémáiról leginkább az árulkodik, hogy a saját bedobásaikat (ami a rögbiben igencsak akrobatikus mutatvány) nagyon halovány mértékben tudják megjátszani. A védőmunkában is adódnak hasonló technikai gondok, hiszen a szerelések száma és hatékonysága is viszonylag alacsony, nincs egyetlen fidzsi játékos sem a szerelések alapján felállított 30-as listán, bár a fizikalitás újabb jeleként azok magas aránya úgynevezett domináns, vagyis az ellenfél vonalát hátrébb szorító, erőteljes szerelés. Ugyanakkor a szabálytalanra csúszó ütközések már négy sárga lapot is okoztak, ezt pedig megszenvedte a csapat. Még a veterán center, Botia is összeszedett egy tízperces kiállítást a portugálok elleni vereség során, pedig amúgy ő veti bele magát a tornán a negyedik legtöbb védekező csomagba és a csapatban övé a legtöbb szerelés is, melyek közül hat is domináns volt.

A Tolongás blog szerkesztője, Miklós Dániel is Botia játékára hívta fel leginkább a figyelmünket és arra, hogy a technikai hibákat ellensúlyozó harcosság mellett a mostani sikernek van egy további jelentős tényezője is:

„A 2019-es világbajnokságon is ment a fizikális játék Semi Radradráék részéről. Ezzel akkora baj nem is volt, azzal viszont igen, hogy nem volt jó rúgójátékosuk (Ben Volavola nem meglepő módon most nincs ott a vb-n). Általában baja a kisebb válogatottaknak, hogy nem igazán megy nekik a rúgás, Lomani most ezen segít. A Wallabies ellen nagyon is kellettek az ő büntetői.”

És bizony a csapat két legponterősebb játékosa a rúgásaival Lomani, aki hat jutalomrúgásával és öt büntetőjével 27 pontot tett a közösbe, míg az ifjabb Simione Kuruvoli egy kétpontos jutalomrúgása mellett négy büntetőrúgást is pontra váltott. A rúgások kifinomult használatát mutatja az is, hogy a saját 22 yardosáról való kimenekülést is a leginkább lábbal sikerült megoldania a csapatnak, a 65 százalékos arány a negyedik legmagasabb a mezőnyben.

Levani Botia és Frank Lomani a Grúzia elleni győzelem után (Fotó: Thibault Camus/AFP)

Negyeddöntőre várva

A legjobb nyolc között Fidzsi ellenfele a legutóbbi világbajnokságon ezüstérmes Anglia lesz, amely számos sérült játékost elvesztett a torna előtt, most pedig szeretne visszavágni az augusztusi vereségért is. Az angolok a csoportkörben ugyan minden meccsüket megnyerték, a zárófordulóban egy óceániai csapat, Szamoa nagyon közel állt a meglepéshez, csak 18–17-re kapott ki, igaz, az angolok számára szintén tét nélküli meccsen. Nyílt tolongásokban egyébként a britek még erősebbek, mint a fidzsiek, már célt is szereztek belőle, de azért nem teljesen elégedettek velük a szurkolóik. Ahogy Miklós Dániel fogalmazott:

„A hajtás mintha mostanra sok energiát kivett volna Fidzsiből. Az angolok talán esélyesebbek a negyeddöntőben, nem feltétlenül vannak formában, de az átlagot tudják hozni. A csoportkörben valamelyest összeállt a játékuk. A vicc az, hogy nem is kellene oda Owen Farrell, George Ford nagyszerűen helyt állt az irányító poszton. Elég csak a nyitómeccsükre gondolni.”

Egy újabb bravúr esetén egyébként az elődöntőben a már említett Franciaország–Dél-Afrika szuperrangadó továbbjutójával kerülnének szembe, így meglehetősen brutális ágnak tűnik ez számukra. Az egyenes kieséses szakasz másik ágán a szombati csörték sem ígérkeznek kevésbé pikánsnak, hiszen este a legutóbbi két Hat Nemzet győztese és a fogadóirodák jelenlegi favoritja, Írország néz farkasszemet a háromszoros világbajnok Új-Zélanddal, míg Wales talán kicsit szerencsésebbnek tűnik az Argentína elleni párharccal.

A labdarúgáshoz szokott szurkolóknak azért is érdemes lehet belepillantani a rögbi-vb utolsó szakaszába, mert számos elemét érdemes lenne a futballban is eltanulni. A VAR rendszer például már nagyon régóta és gördülékenyen működik a profi ligákban és tornákon, de a játékvezetőnek nem csak a videóbírókkal való kommunikációja, hanem a minden szava, minden egyes ítélete és magyarázata hallható a közvetítésekben. A játékosokkal való beszélgetések kifejezetten udvariasak, és egyébként a játékosok sem kelhetnek ki magukból hisztérikusan és nem reklamálhatnak minden ítélet után, mint a focimeccseken, hiszen azért rögtön tízperces kiállítással súlyosbítanák a csapatuk helyzetét. A kétszer 40 perces mérkőzések végén sincs bizonytalan mennyiségű hosszabbítás, hanem a játék közben adódó bizonyos helyzetekben állítják meg az órát. A csoportkörben a pontszámítás is eltérő volt a labdarúgásétól, hiszen a győzelem négy pontot ér, a döntetlen kettőt, de további motivációként szerezhető úgynevezett bónuszpont is, mely egyrészt a nyolc pontnál kisebb különbséggel alulmaradó vesztesnek jár, másrészt pedig a meccsen legalább négy célt elérő együtteseknek is egy-egy.

Szimulációról, időhúzó fetrengésekről a rögbiben természetesen szó sem lehet, mivel pedig a rengeteg kontaktus miatt a fizikai igénybevétel nagyobb és főként a sérülések miatt a regenerálódás időszaka is hosszabb, mint a labdarúgásban, így a vb egyes fordulói között is egyhetes szüneteket tartanak, vagyis a torna majd két hónapig tart. A most hétvégi negyeddöntők után az elődöntőket a jövő hétvégén, a finálét pedig majd október 28-án rendezik meg 80 000 szurkoló előtt a Stade de France-ban és százmilliókkal a tv-képernyők előtt.

Kiemelt fotó: Alamy