Aranyat érő barátság: együtt a dobogó legfelső fokán
Sokszor halljuk, hogy az élsportban farkastörvények uralkodnak, és a szereplők többsége csak a saját vagy a csapata érdekeit tartja szem előtt. A járványhelyzet miatt tavaly megrendezett tokiói olimpián viszont két sportoló úgy gondolta, hogy a dicsőség akkor a legnemesebb, ha azt megosztjuk a másikkal.
Két magasugrót, a katari Mutaz Barsimot és az olasz Gianmarco Tamberit több, mint egy évtizede tartó barátság köt össze. A versenypályán egymás riválisai, de folyamatosan segítik a másikat, például a sérüléseik idején is.
A riválisa volt a lelki támasza
Ez akkor is tetten érhető volt, amikor a riói olimpia előtti utolsó rangos versenyen, a Gyémánt Ligában Tamberi élete egyik legjobb formájában 2,39 métert ugrott. De ezt nem tudta felülmúlni, mert elszakadt egy szalag a bal bokájában. Olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy azonnal meg kellett műteni, emiatt az olimpián sem indulhatott. 2017-ben tért vissza, de nem került jó formába. Egy kudarcot követően a szállodai szobájában Barsim öntött bele lelket, amikor már nem tudott megálljt parancsolni a könnyeinek.
„Ne próbáld elsietni” – tanácsolta bölcsen. – „Súlyos sérülésed volt, de máris visszatértél a Gyémánt Ligába. Erre senki sem számított. Ne várj túl korán túl sokat magadtól.”
Négy év múlva az olasz sportoló már ismét a régi volt. A tokiói olimpián a barátjával is meg kellett küzdenie, hogy valóra váltsa álmát: az olimpiai aranyérmet.
„Lehet két aranyérem?”
A döntőben a két atléta közül egyik sem hibázott 2,37 méterig, mindegyik magasságot elsőre érték el. A 2.39 méter azonban már nem sikerült sem Barsimnak, sem Tamberinek. A versenybíró felajánlotta nekik az úgynevezett szétugrás lehetőségét, hogy azzal dőljön el az elsőség sorsa. A katari versenyző ekkor a következő kérdést tette fel:
„Lehet két aranyérem?” Odafordult Tamberihez is, és azt mondta neki: „Haver, ugorjunk be a történelembe!”
Egy pillanat múlva a tévénézők és a stadion nézőterén helyet foglalók láthatták, ahogy az olasz atléta barátja nyakába ugrik, és együtt ünnepelnek.
„Egyikünk sem akarta elvenni ezt a mérhetetlen örömöt a másiktól, még csak meg sem kellett beszélnünk, egymásra pillantottunk és mindketten tudtuk, hogy meg akarjuk osztani ezt az aranyat” – mondta Tamberi.
Majd hozzátette, korábban többször viccelődtek azon, vajon mi lenne, ha megosztoznának egy olimpiai aranyérmen.
Emlékezetes éremátadó ceremónia
Barsim pedig a következő szavakkal adott hangot az érzelmeinek.
„Ő az egyik legjobb barátom, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. Együtt dolgozunk. Ez egy valóra vált álom, a sport igazi üzenete, és mi itt vagyunk, hogy átadjuk.”
Ennek a szándékuknak a dobogó legfelső fokán nyomatékot is adtak. Miután átvették az aranyérmeket, a magasba emelték egymás kezét. Ez volt a tokiói játékok egyik legemlékezetesebb, egyben legmegindítóbb jelenete.
Kiemelt kép: olympics.com
Szerző
