Aranygenerációk – amelyek mindig lemaradtak a legfényesebb éremről

Jugoszlávia – A futball sem úszhatta meg a szövetségi állam szétesését és a permanens polgárháborút

Ezt a korszakos válogatottat a történelem viharai oszlatták fel, a délszláv háború, majd a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása megpecsételte a sorsát. Az 1987-ben U20-as világbajnok együttesben többek között ott volt Robert Prosinecki, Zvonimir Boban, Robert Jarni, Igor Stimac, Pedrag Mijatovics és Davor Suker is.

Az 1990-es világbajnokságon szerepelt utoljára a „nagy Jugoszlávia” nemzeti csapata, amely már épített a fiatalokra és a soraiban tudta Dejan Szavicsevicset, Dragan Sztojkovicsot is – olyan rutinos klasszisok mellett, mint Faruk Hadzsibegics, Zlatko Vujovics, Darko Pancsev vagy éppen Szafet Szuszics. Csapatuk a negyeddöntőig jutott, a címvédő és Olaszországban is a döntőbe jutott Argentína tizenegyesekkel búcsúztatta őket.

Legjobbjaik jelentős része később horvát színekbe öltözött. Az 1991 és 2008 között összesen hét részre szakadt ország Jugoszlávia néven 1998-ban szerepelt utoljára a világbajnokságon, majd 2000-ben kontinenstornán. Mindkét esetben Hollandia állta az útjukat az egyenes kieséses szakasz legelején. Szavicsevics, Sztojkovics és Mijatovics mellett Vladimir Jugovics, Szinisa Mihajlovics, Dejan Sztankovics és Szavo Milosevics fémjelezte a franciaországi csapatot; Szavicsevics kivételével még a két évvel későbbi Európa-bajnokságon is ott voltak mind.

Megválaszolatlan kérdés, hogy mire vihették volna az 1990-es években, ha máshogy alakul a történelem, és a horvát aranylábúakkal együtt játszhattak volna a döntően szerb nemzetiségű jugoszláv válogatott tagjai. Ami tény, az ifjúsági vébén kívül semmit sem nyertek – bár a Crvena Zvezda 1991-es BEK-győztes csapatának gerincét természetesen ők adták.

Csehország – Nedved és Poborsky vezérletével Panenkáék nyomában

1996-ban az angliai kontinensbajnokságon a Dusan Uhrin dirigálta csehek Olaszország legyőzésének köszönhetően továbbjutottak a csoportkörből, és a döntőig meg sem álltak. Portugáliát Karel Poborsky góljával múlták felül a nyolc között, majd az elődöntőben büntetőpárbaj után a franciákat küldték haza. A Németország elleni fináléban Patrik Berger találatával vezettek is, Oliver Bierhoff duplájával azonban Berti Vogts csapata megfordította a mérkőzést, és a németek örülhettek a végén. Abban a cseh válogatottban Berger és Poborsky mellett olyan kiválóságok futballoztak akkoriban, mint a későbbi aranylabdás Pavel Nedved, a Liverpool FC-vel BL-t is nyert Vladimír Smicer, és a válogatott pályafutását még csehszlovák színekben kezdő Pavel Kuka.

Csehország (amely 1996 óta minden Európa-bajnokságra kvalifikált) a 2004-es tornán Karel Brückner irányításával az elődöntőig jutott, a végső győztes görögök állították csak meg. Nedved, Poborsky, és Smicer már 30 felett jártak, akárcsak Jan Koller; de akkori keretükből ismerősen csenghet Marek Heinz, Tomás Galásek vagy éppen Marek Jankulovski neve is, nem beszélve Tomás Rosickyről, és az akkor 22 éves Milan Barosról, aki öt találatával az Eb gólkirálya lett. Érdekesség, hogy miután 1990-ben még Csehszlovákiaként a legjobb nyolc közé jutottak a világbajnokságon, egyedül a 2006-os németországi vébén szerepeltek.

Hollandia – A narancsmezesek mindig citromba haraptak

A harmadik holland aranygeneráció sem ért fel a csúcsra, az elsőhöz hasonlóan. Az 1970-es évek elején, a zsinórban háromszoros BEK-győztes (1971, 1972, 1973) Ajax Amszterdamra építő, a totális futballal az egész sportágat megreformáló németalföldi ország első nagy generációja két világbajnoki ezüstéremig jutott (1974, 1978), a Marco van Basten, Ruud Gullit, Frank Rijkaard trió vezette második korszakos csapata ellenben 1988-ban legalább Európa trónjára felülhetett.

A Louis van Gaallal 1995-ben Bajnokok Ligája-győztes Ajaxra épülő Oranje azonban szintén nem ért révbe. Van der Sar – Reiziger, Blind, Rijkaard, F. de Boer, Seedorf, Finidi, Davids, R. de Boer, Litmanen, Overmars – így állt fel az Ajax az AC Milan elleni döntőben. Csereként Nwankwo Kanu és Patrick Kluivert lépett még pályára, utóbbi góljával nyert 1-0-ra a holland csapat. Ha a két nigériait (Finidi George, Kanu) valamint a finn Jari Litmanent, illetve a veterán Danny Blindet és Frank Rijkaardot nem számoljuk, ez a csapat gyakorlatilag teljes átfedésben volt az 1996-2004 közötti időszak nemzeti csapatának gerincével, a tartalékok között még Winston Bogarde és Peter van Vossen is ott ült. Az amszterdami kirakatcsapat sztárjai mellett ezen generáció tagja még Jaap Stam és Phillip Cocu, és természetesen Dennis Bergkamp is. Kicsit később csatlakozott hozzájuk Giovanni van Bronckhorst és Boudewijn Zenden.

Az 1996-os Európa-bajnokságon a negyeddöntő jelentette a végállomást a Guus Hiddink navigálta Hollandia számára, a gól nélküli döntetlent követő tizenegyespárbajt a franciák hibátlanul abszolválták, a hollandok közül azonban Clarence Seedorf hibázott.

Két évvel később a világbajnokságon Davids 92. percben szerzett találatával győzték le Jugoszláviát a legjobb 16 között (2-1), majd a negyeddöntőben ugyanilyen arányban múlták felül Argentínát, miután a 90. percben Frank de Boer mintegy 50 méteres átadását Bergkamp tanári mozdulattal vette le az argentinok 16-os vonalánál, majd hintába ültette Roberto Ayalát és jobb külsővel Carlos Roa hálójába bombázta a labdát. A négy között a címvédő Brazília jött szembe a tulipánosokkal, Ronaldo góljával a Selecao vezetett, Kluivert a 87. percben egalizált. A hosszabbítás során nem született gól, a büntetőrúgások pedig megint kifogtak a hollandokon, ezúttal Cocu és Ronald de Boer vallott kudarcot. Végül csak a negyedik helyen zárták a tornát – a Horvátországgal szembeni bronzmeccset is elbukták.

2000-ben Hollandia (Belgiummal közösen) adott otthont az Európa-bajnokságnak, és mindenki azt hitte eljött az ő idejük. És nagyon sokáig úgy is nézett ki, tényleg nekik áll a zászló. A csehek és a dánok legyőzése után a világbajnoki címvédő franciák elleni összecsapáson a csoportelsőség volt a tét, a roppant színvonalas és fordulatos mérkőzés során a gallok kétszer is vezettek, de végül Hollandia nyert 3-2-re. A nyolc között szabályosan kiütötték Jugoszláviát (6-1); ezután következett az Olaszország elleni elődöntő: a futballtörténelem talán legizgalmasabb gól nélküli mérkőzése.

Hollandia a 34. perctől emberelőnyben játszott, miután Gianluca Zambrottát második sárgával kiállították. Nem sokkal később a piros lappal felpaprikázott olasz védelem egyik oszlopa, Alessandro Nesta cibálta meg Kluivertet a 16-oson belül, Frank de Boer tizenegyesét azonban Francesco Toldo szögletre ütötte; de a második játékrészben is elpuskáztak egy büntetőt a narancsmezesek: Mark Iuliano buktatta Davidsot; de Kluivert csak a kapufát találta el, aztán a védők tisztázni tudtak. Egy szemfüles operatőr megörökítette, ahogy a lelátón helyet foglaló Pelé két ujját a feje elé emelve magyarázza, hogy nem hiszi el, hogy két büntetőt is képesek voltak elhibázni a házigazdák. A hazaiak hiába voltak nyomasztó fölényben az egész találkozón, képtelenek voltak gólt szerezni: Bergkamp 15. percben lőtt kapufájával és Kluivert büntetőjénél járt ehhez a legközelebb. 31/9-es kapura lövési mutatóval zártak – de vívónyelven szólva, Toldónak napja volt.

A hirtelen halál nem sok jóval kecsegtetett a feleknek, hiszen a korábbi nemzetközi tornák során a Squadra Azzurra háromból három, a hollandok négyből négy alkalommal bukták el a mindent eldöntő büntetőpárbajt. Az átkot Olaszország törte meg, első három kísérlete egyaránt sikeres volt, míg Frank de Boer másodjára még rosszabbul célzott; Stam pedig majdnem a stadionból is kilőtte a labdát. Kluivert ugyan „javított”, de miután Paolo Maldini is rontott, Toldo védte Paul Bosvelt büntetőjét, és 3-1-re az azúrkékek nyerték a párbajt. Toldo nemcsak a mérkőzés legjobbja lett, hanem nemzeti hős is. Az akkor még a Fiorentinát erősítő hálóőr egyébként vélhetően egy percet sem állhatott volna a kapuban a tornán, ha Gianluigi Buffon nem töri el a kezét a Norvégia elleni felkészülési mérkőzésen, alig néhány nappal az Eb-rajt előtt… Az olaszok remek szereplésüket bearanyozni már nem tudták, a döntőt ugyanis drámai végjáték után Franciaország nyerte meg – aranygóllal.

Hollandia harmadik nagy generációja nem akármilyen esélyt szalasztott el, hazai pályán lehetett volna Európa legjobbja. Rijkaard együttese a leglátványosabban futballozó csapatként bukott el; Kluivert pedig öt góljával Miloseviccsel együtt társgólkirály lett – bár ez aligha vigasztalt bárkit is az országban.

A 2004-es kontinenstornán Bergkamp és Ronald de Boer kivételével még mindenki ott volt a régi nagyok közül Dick Advocaat szövetségi kapitány csapatában, melléjük csatlakozott három ifjú titán: Arjen Robben, Wesley Sneijder, és Rafael van der Vaart. De ez volt az első nagy seregszemléje bizonyos Ruud van Nistelrooynak is… A bombaerős keret ezúttal sem ért révbe, bár a tizenegyesek átkát legalább sikerült megtörniük. Ezúttal a negyeddöntőben Svédország ellen játszottak egy végletekig elhúzódó 0-0-t, és mivel a narancsmezesek közül csak Cocu hibázott, míg a svédeknél Zlatan Ibrahimovic és Olof Mellberg is, Hollandia jutott tovább – a négy között azonban a házigazda portugálok 2-1-re legyőzték őket. A korszakos csapat ekkor szerepelt együtt utoljára, és bár három nagy tornán is a legjobb négy közé jutott, nem nyert semmit.

Horvátország – A legendás 1998-as vb-csapat

Az 1991-ben függetlenedett Horvátország azon szerencsés helyzetben volt, hogy a jugoszláv aranyifjak közül a soraiban tudhatta Prosineckit, Bobant, Jarnit, Igor Stimacot és Sukert is. Mellettük olyan klasszisok futballoztak még, mint Alen Boksic, Mario Stanic, Zvonimir Soldo, Goran Vlaovic vagy épp Dario Simic és Igor Tudor. A szétesett Jugoszlávia utódállami közül elsőként a horvátok mutatkozhattak be nagy tornán: az 1996-os Európa-bajnokságon. Hivatalosan 1992-ben lettek a FIFA, majd 1993 nyarán az UEFA tagjai, az 1994-es világbajnokság selejtezőin azonban még nem indulhattak el. A Miroslav Blazevic gardírozta csapat a csoportkörben Törökországot és a címvédő Dániát is legyőzte, és Portugália mögött ment tovább. A nyolc között azonban a mérkőzés 56. percében 1-1-es állásnál Stimac második sárgával a kiállítás sorsára jutott, majd három minutummal később Matthias Sammer megszerezte a mindent eldöntő második német gólt és a horvátok mehettek csomagolni.

Debütálásnak megfelelő volt az angliai Eb, az 1998-as világbajnokságon pedig már az egész világ a négymilliós ország futballistáit csodálta. Az Ukrajna elleni sikeres pótselejtező után a csoportkörben csak Argentínát nem tudták legyőzni (0-1), a 16 között Romániát búcsúztatták (1-0), a negyeddöntőben pedig a 40. percben emberhátrányba került németeknek gurítottak egy hármast, és életük első vébéjén máris a legjobb négy között jártak. A házigazda Franciaország elleni elődöntőben Suker révén vezettek is, Lilian Thuram duplájával azonban fordítottak a hazaiak, és még az is belefért nekik, hogy Laurent Blanc-t a 76. percben leküldték a pályáról. A Hollandia elleni bronzmeccset azonban annak ellenére nyerték meg, hogy a narancsmezesek dominálták a mérkőzést. A 14. percben Jarni forintos labdája után Prosinecki egy gyönyörű testcsellel bolondot csinált Arthur Numanból, majd Van der Sar mellett a kapuba helyezett. Nyolc perccel később Zenden 20 méteres bombájával egyenlített Hiddink csapata, Suker azonban még az első félidőben beállította a 2-1-es végeredményt – és hat góljával a vébé aranycipőse lett.

A 2000-es kontinensviadalról lemaradtak a horvátok, a selejtezőcsoportot Jugoszlávia nyerte 17 ponttal, Írország 16 egységgel lett második, ők pedig 15 ponttal zártak a harmadik helyen, éppen csak lemaradva a pótvizsgáról. Az első horvát aranygeneráció magja utoljára a 2002-es világbajnokságon szerepelt együtt, ahol a Mexikó elleni 1-0-s vereség után ugyan 2-1-re legyőzte Olaszországot, de hiába, mert aztán Ecuadortól is kikapott (0-1) és kiesett.