Aranyláz helyett türelem, ásás helyett építkezés: így kerültek felszínre a denveri aranyrögök

A Miami Heat 89-88-ra vezetett a Denver Nuggets ellen az NBA nagydöntőjének ötödik mérkőzésén, amikor már csak másfél perc volt hátra. A következő hat pont és a fordítás krónikája zanzásítva: Bruce Brown lepattanót szerez és visszateszi a labdát, 90-89 a Nuggetsnek; Kentavious Caldwell-Pope lefüleli Jimmy Butler borzalmas passzát fél perccel a vége előtt, elrobog ziccerig, Kyle Lowry faultolja, KCP bedobja a büntetőket, 92-89; 14,1 másodperc van hátra, amikor Brown leszedi Butler rossz tripláját, jön a szándékos fault, ő pedig elsüllyeszti a két büntetőt, kialakítva a 94-89-es végeredményt.

Sem Brown, sem Caldwell-Pope nem volt még a Denver játékosa egy évvel ezelőtt, a Nuggets történetének első bajnoki címét jelentő mérkőzésen, a lehető legszorosabb állásnál viszont mindketten pályán voltak. Sőt, kulcsszerepet vállaltak abban, hogy a coloradói csapat fordítson, majd lezárja a meccset, a párharcot, a playoffot, a teljes szezont és 47 évnyi várakozást. Pedig távolról sem nevezhetők sztároknak, inkább csak megbízható vízhordók, akik a lehető legideálisabb szerepkörbe kerültek Denverben.

Calvin Booth tehetséges, jó összetételű és életkorú keretet, valamint egy felemás megítélésű edzőt örökölt meg Tim Connellytől, amikor az előző elnök tavaly nyáron elfogadta a Minnesota Timberwolves visszautasíthatatlan ajánlatát. Adott volt a még csak 27 éves, de az alapszakaszban kétszer is MVP-nek választott Nikola Jokics; egy már bizonyított, ám hosszú és súlyos sérülésből visszatérő, 25 éves Jamal Murray; egy borzalmasan üvegtestű, de annál nagyobb potenciálú Michael Porter Jr.; egy remek védővé avanzsáló Aaron Gordon és néhány veterán.

Egyszerű, de nagyszerű elmélet, ugye? Utólag főleg az, pedig az építkezés két pillérének egyikét jócskán kikezdték a körülmények. Ez a kettő ugyanis a szisztéma és a türelem, márpedig amikor a három legfontosabb emberedből kettőről azt sem lehet tudni, milyen állapotban tér vissza (ha egyáltalán…), akkor nem egyszerű türelmesnek maradni.

Véletlen lenne, hogy Michael Malone vezetőedző még a szezon során megemlítette, hogy Murray mennyire hálás volt a stábnak, amiért kitartott mellette? Vagy az, hogy az ötödik meccs lefújása után a játékos fátyolos szemekkel ölelgette Stanley Kroenke tulajdonost, közben alig győzte megköszönni, hogy bíztak benne?

Pedig a Nuggetsnek lett volna esélye túladni rajta, méghozzá nem csak akkor, amikor ő a 2021-es playoffban elszenvedett keresztszalag-szakadásból lábadozott. Amikor 2017-ben Kyrie Irving cserét kért a Cleveland Cavalierstől, az ohióiak állítólag megkeresték Connellyéket, hogy érdekli-e őket az irányító, és ha igen, akkor hajlandók lennének-e megválni (többek között) a második idényére készülő Murraytől. A nemleges válasz állítólag nagyon határozott volt, ami sokat elárul a Nuggets kultúrájáról: szisztematikus haladás és hideg fej, senki nem sürgeti a folyamatokat.

A klubra egyébként sem volt jellemző a szupersztárok hajhászása: legutóbb Allen Iversonért ütött nyélbe nagy volumenű üzletet, de ő és Carmelo Anthony sosem találták meg az összhangot a pályán, és sokatmondó, hogy a Nuggets azzal jutott el 2009-ben a nyugati döntőig, hogy Iversont Chauncey Billupsra cserélte.

Fotó: Getty Images

Denver egyébként sem nagy piac. Akik a pályán kívül is csillogásra, valamint brandépítésre vágynak, azok önszántukból nem fognak odaigazolni, úgyhogy be is zárult a kör: az egyetlen mód a belülről történő építkezés, hosszú távú projektben gondolkozva.

2013-ban érdekes fordulat történt az Anthony-éra utáni időszakban: a felemelkedőben lévő Golden State Warriors móresre tanította a rájátszásban a rendkívül mély, de igazi sztárt nélkülöző csapatot. George Karl hiába lett az év edzője, a klubvezetés kirúgta, valamint az általános igazgató, Masai Ujiri (akit pedig az év vezetőjének választottak) is továbbállt Torontóba.

Pontosan tíz évvel ezelőtt megkezdődött a totális rebuild: Connelly vette át Ujiri helyét, Karlt pedig Brian Shaw váltotta a kispadon. Előbbi első manővere mínuszos lett, az első kör 27. helyén ledraftolta Rudy Gobert-t, majd némi készpénzért egyből túladott rajta.

A draftot közvetítő ESPN-t is annyira hidegen hagyta ez a választás, hogy inkább leadott egy Taco Bell-reklámot, de egyébként hősünket sem izgatta, mi lesz a sorsa, közben mélyen aludt otthon, Zomboron.

Nem meglepő módon Jokicsot sem sürgette senki, hogy áttegye a székhelyét Amerikába, még egy évet fejlődhetett Európában, ahol a szerb bajnokságban elődöntőig jutott a Mega Vizurával, az Adria-ligában pedig megválasztották MVP-nek. 2015-ben aztán megcélozta Denvert, és ugyanekkor érkezett meg Michael Malone is. Jokics nagyjából másfél év alatt feleslegessé tette Nurkicsot, aki Portlandben kötött ki, Gary Harris pedig olyan mélyen vetette meg a lábát a rotációban, hogy a Nuggets 2017-ben ugyan draftolta Donovan Mitchellt, de azonnal tovább is cserélte a Jazzhez. (Tehát a Denver önként átadta egyik legnagyobb riválisának Gobert-t és Mitchellt is.)

És hát ugye Murray is túl volt már ekkor egy rendkívül biztató újoncéven, szépen alakult a kirakós, ám 2018-ban az utolsó játéknapok során a csapat elbukta a playoffot, de még ebből is jól jött ki, hiszen a drafton az ölébe hullott Michael Porter Jr.

Fotó: Getty Images

MPJ-t korosztálya egyik, ha nem a legtehetségesebb kosarasaként tartották számon a szakértők, csakhogy karrierje első egyetemi meccsének első félidejében súlyos hátsérülést szenvedett, ami miatt meg kellett operálni a gerincét. A csonka NCAA-karrier ellenére jelentkezett a draftra, ahol a sérülése előtt még a legjobb háromba várták, viszont a rengeteg kérdőjel miatt sokat csúszott, a Nuggets viszont már nem tudta a 14. helyen hagyni. A sötét fellegek rögtön elkezdtek gyülekezni, hiszen még mielőtt bemutatkozhatott volna az NBA-ben, másodszor is megműtötték a hátát, a harmadik beavatkozásra pedig 2021 őszén került sor. Két hónappal azután, hogy aláírta az öt évre szóló, 207 millió dolláros szerződését.

Porter ennek ellenére megkapta a türelmet és a bizalmat, akárcsak Malone. Sokáig úgy tűnt, az ő vezetésével képtelen lesz átlépni saját árnyékát a Denver, többen már látni vélték, ahogy inog alatta a kispad, ám a menedzsment kitartott mellette még akkor is, amikor a Suns 2021-ben kisöpörte, a Warriors pedig 2022-ben 4-1-gyel kiütötte a Nuggetset.

A keret közben folyamatosan formálódott: a 2017-ben igazolt Paul Millsapet sem kerülte el az öregedés, szükség volt egy hasonló felépítésű és jól védekező erőcsatárra, ezért a klub megszerezte Aaron Gordont Orlandóból, akiért viszont fel kellett adnia Gary Harrist.

Bones Hyland fejlődésével Monte Morris feláldozhatóvá vált, akit Will Bartonnal karöltve Washingtonba cserélt, helyettük érkezett Caldwell-Pope és a vándormadár Ish Smith. Caldwell-Pope az igazi 3&D hátvéd prototípusa, pont az a fajta karakter, aki egy Jokics-központú támadógépezetbe kell, míg hátul jóval eredményesebben tudja elvégezni a munkáját, mint anno Barton, ráadásul ő már 2020-ban a Lakersszel megtapasztalta, mi fán terem a bajnoki cím.

Booth szerencséjére Bruce Brown sem talált még magának csapatot a szabadügynök-piac nyitásának második napjára, a hátvéd csak annyit kért, hogy ne játszassák magas poszton, mint előtte Brooklynban, Malone-éknak pedig ez egyáltalán nem is állt szándékukban. Érkezett még Jeff Green, a draftról Christian Braun, a csapat pedig ismét belevágott a csúcstámadásba, de fizikálisan jóval erősebb volt, mint korábban.

Az alapszakaszban hamar élre állt a szokásos vérfürdőt hozó nyugati csatában, aztán a cserestop előtt Booth megszabadult Hylandtől, aki nem nagyon akarta elfogadni a szerepét és az öltözői hangulatra sem volt jó hatással, sőt egyszer meccs közben csak úgy otthagyta a kispadot, miután Malone lecserélte. A tranzakciót vegyes reakciókkal fogadta a közvélemény, hiszen egy fiatal tehetségen adott túl Denver, de mint kiderült, ez is kellett a végső sikerhez.

Brown megszerzése telitalálatnak bizonyult, Caldwell-Pope szintén tökéletesen illeszkedett a puzzle-be, Gordonból pedig olyan védő lett, mint amilyet reméltek, hiszen meg tudta állítani Anthony Edwardsot, Kevin Durantet, LeBron Jamest és Jimmy Butlert is.

Számos radar alatti, a legkevésbé sem blockbuster üzlet eredményezte a tízéves projekt tökéletes beteljesülését. Ez nem egy véletlen bajnoki cím volt, hiszen a csapat megnyerte nyugaton az alapszakaszt, a playoffban pedig 16-4-es mérleggel zárt. Akárcsak a tavaly Stanley-kupát nyert „szobatárs” Colorado Avalanche (így nevezi egymást a két csapat), amely ugyanilyen mérleggel abszolválta egy évvel ezelőtt a playoffot, és amely szintén türelmesen, szisztematikusan építkezett 2013 óta.

Egy bajnoki cím utólag minden döntést és eseményt validál, hiszen az út végül pontosan odáig vezet el, ahova mindenki szeretne eljutni. Gobert és Mitchell elcserélése után egy-két évvel sokan fogták a fejüket, Nurkicsénál az ellenérték miatt talán már abban a pillanatban, hogy nyilvánosságra került. De megint azoknak lett igazuk, akik a döntéseket hozzák, most pedig már senki sem kérdőjelezi meg azokat a lépéseket, hiszen végül minden úgy lett, ahogy lennie kellett, és a pillangóhatás tükrében már senkinek sem fáj a feje két All Star-játékos elengedése miatt.

Kiemelt fotó: Getty Images