Átszabott játékosfizetésektől a sorsdöntő mérkőzésekig – júliusi interjúink
A lengyel bajnokságot nyert kosárlabdázóval, Váradi Benedekkel a lelki és fizikai fejlődés lehetőségeiről, Fekete Tivadarral pedig a nyíregyházi futballcsapat váratlan felemelkedésének hátteréről beszélgettünk júliusban. Tokaji Norbert és Oláh Gergő szinte edukatív interjúban avatott be bennünket a kyokushin karate alapjaiba, Demjén Patrikkal pedig a kapuslét rejtelmeiben mélyedtünk el.
Váradi Benedek
1–3-ról fordította meg a lengyel férfi kosárlabda-bajnokság döntőjét a King Wilki Morskie Szczecin ellen a Trefl Sopot, soraiban Váradi Benedekkel. Lepattanózás, védekezés, az 50-50-es labdák megszerzése – a magyar válogatott kosaras szerint ezek a játékelemek voltak a legfontosabbak a sikerhez vezető úton.
Kérdeztük a csapattársai erősségeiről, horvát edzője tanácsairól a sorsdöntő mérkőzések előtt. Ő pedig elmondta, hogyan látja saját fejlődési útját: „Játékosként fizikálisan fejlődtem, hiszen nekem is izmot kellett felszednem, hogy zökkenőmentesen be tudjak illeszkedni a lengyel bajnokságba. Új védekezési struktúrákkal és támadásépítési variációkkal találkoztam, a centerjátékunk elemeit is jobban átláttam. A kommunikációm és az angol nyelvtudásom is fejlődött, és jó kapcsolatokat tudtam kiépíteni nemzetközi játékosokkal. Az ember folyamatosan fejlődik, és új dolgokat tapasztal, és ennek örülök, hogy ezeket meg tudtam élni.”
Rodri
Időről időre lefordítunk a Büntetőn külföldi portálokon megjelent interjúkat, de kizárólag olyanokat, melyekből rengeteget lehet tanulni, új értelmezési kereteket lehet alkotni egy-egy klub, játékos, edző esetében.
A Manchester City spanyol kiválóságával, az Eb-győztes Rodrival a torna ideje alatt Sid Lowe, a The Guardian munkatársa készített interjút. Érintették az Európa-bajnokságot, Pep Guardiolát, Luis de la Fuentét és a játékosok elképesztő túlterheltségének problémáját is.
Fekete Tivadar
A Nyíregyháza tavaly tavasszal osztályozón maradt benn a labdarúgó másodosztályban, egy évre rá pedig feljutott az OTP Bank Ligába. A hatalmas teljesítmény mögé próbáltunk nézni Fekete Tivadarral, a klub sportigazgatójával. Kérdeztük teljesen átszabott fizetési feltételekről, átigazolásokról, az igazolásokhoz társított feltételrendszerről. A Nyíregyháza megpróbál majd ragaszkodni az NB II-ben látott domináns, támadó szellemű játékstílusához, de az élvonalban ez nagy kihívás lesz.
Tokaji Norbert és Oláh Gergő
A debreceni KHSE Sportegyesület alapító-vezetőjével, Tokaji Norbert kyokushin karate-edzővel és tanítványával, a trénerként is dolgozó versenyzővel, Oláh Gergővel készítettünk interjút.
Elmagyarázták a formagyakorlat és a harc különböző kategóriáit, és azt is, hogy ebben a sportágban a világbajnokságon például nincsenek súlycsoportok, egy 60 kilós versenyző összekerülhet akár egy 130 kilós ellenféllel is.
A karaténak ezt az ágát Magyarországon nagyjából 20 000 fő űzi, a két sportemberrel arról is beszélgettünk, hogy hogyan próbálják a bőséges létszám ellenére állami támogatás nélkül fejleszteni a sportágat.
Demjén Patrik
Lelkizős típus-e, mennyire hajlamos az önkritikára – kérdeztük a nevelőklubjába, az MTK-ba visszatérő, Magyar Kupa-győztes Demjén Patrikot, aki szívesen válaszolt minden kérdésünkre. 14 éves volt, amikorra eldőlt, hogy nem a mezőnyben, hanem a kapuban lesz a helye a futballpályán.
26 évesen még messze a csúcs, ő is így látja, hajt az újabb válogatott meghívóra. Az erényeiről faggatva ezt válaszolta:
„A lábbal való játékom, a helyezkedésem, hogy a ziccereket viszonylag jól szoktam hárítani, persze mindenben fejlődnöm kell még. A válogatottság valóban nagy cél, az jelentené a csúcsot, egyelőre szeretnék visszakerülni a keretbe. Ha lesz nálam sokkal jobb, és ezért nem hívnak, felteszem a kezem, egyelőre az a feladatom, hogy mindent megtegyek a kerettagságért.”