Ausztria legrégebbi klubja 30 éve nem járt az első osztályban

Bécsben a Rapid Wien és az Austria Wien mellett több kisebb klub is működik, ráadásul annak ellenére, hogy sok közülük csak a második vagy a harmadik ligában szerepel, nagy szurkolóbázisnak örvend – ilyen például az ország legrégebbi futballklubja, a First Vienna FC is.

null



Sok érdekességet fedezhetünk fel, ha megvizsgáljuk Ausztria futballtérképét. Az utóbbi időben a Red Bull Salzburg tulajdonképpen behozhatatlan előnyre tett szert, a most véget ért évadot is beleszámolva a legutóbbi 10 kiírás bajnoki címét bezsebelte, és más vidéki városok képviselői is egyre jobban teljesítenek – ráadásul nem csak a hazájukban, hanem a nemzetközi kupákban is. A kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes Sturm Graz mintaprojektjéről nemrégiben írtunk, a linzi székhelyű LASK pedig bronzérmes lett ezúttal a hazai bajnokságban, illetve sorozatban a harmadik szezonjában volt csoportkörös valamelyik európai kupasorozatban. Ám a vidéki túlsúly ellenére a két fővárosi sztárcsapat is tartja magát, a hamarosan befejeződő szezonban a 32 elsőségével rekordbajnok Rapid Wien és a 24 bajnoki címmel büszkélkedő, az elmúlt években jelentős mélypontot is megélő Austria Wien egyaránt a felsőház tagja, a negyedik helyért harcolnak épp egymással.


A bécsi futballélet azonban – a történelmi hagyományoknak megfelelően – nem csak erre a két klubra korlátozódik, és általában is igen kevés szó esik a szomszéd főváros kisebb klubjairól, ahol az alsóbb osztályokban való szereplés ellenére igazán pezseg az élet.


Ilyen például Ausztria legrégebben alapított labdarúgó csapata, a First Vienna FC. A legenda szerint a világhírű bankár, Nathaniel Anselm von Rotschild kertészei futballoztak először Bécsben, így ő maga a klub 1894-es megalapításában is részt vett, sőt a kezdeti időkben anyagilag is támogatta a klubot. A hagyományokat az elmúlt 110 évben rendszeresen ápolta az éppen aktuális vezetőség, így sok mai klubbal ellentétben a címerük csak némi ráncfelvarráson esett át a múltban, az alapvető jegyeit a 19. század vége óta őrzi a „klublogó”.


autoKép leírás(Forrás: firstvienna.at)



A közepén található három lábú labda sokunknak ismerős lehet, ám nem a csodaszép Szicília ihlette, sokkal inkább a brit Man-sziget, ahol szintén megtalálható ez az elem hivatalos jelképként – a klub címerébe pedig az azt tervező, onnan származó William Beale rajzolta bele.


A klub az első mérkőzését már az alapítás évének novemberében lejátszotta a – hazai futballtörténészek körében is jól ismert – Vienna Cricket and Football-Club ellen (a két klubot egy nap különbséggel alapították – a First Vienna „javára”), majd a legnagyobb sikereit az ezredforduló környékén el is érte. A First Vienna az osztrák bajnokság első, 1911-1912-es szezonját megelőzően több, kisebb nemzetközi kupát is megnyert, például kétszer azt a Challenge-kupát (1899, 1900), amelyet eredetileg az Osztrák-Magyar Monarchia csapatainak hoztak létre, ám inkább az osztrák csapatok házi kupája lett: 9 alkalommal emelhette magasba a trófeát odavalósi csapat, magyar pedig csak egyszer – a Ferencváros még 1909-ben a Wiener SC-t legyőzve lett kupagyőztes. Magyar csapat egyébként háromszor is járt a fináléban, a Fradi 1911-ben elbukta a két évvel korábbi döntő visszavágóját, de a Budapesti TC és a MAC sem tudott nyerni. Előbbi a már említett „Cricketer” együttestől kapott ki, utóbbit pedig a Wiener Sport-Club győzte le a fináléban.


autoKép leírásA First Vienna FC 1926-27-es csapata (Forrás: firstviennafc.at)



1931-ben legyőzték a ma már versenyrendszerben csapatot nem indító Wiener AC-t a szép emlékű Közép-európai Kupa (KK, vagy más nevén: Mitropa-kupa) döntőjében, ezzel pedig a Rapid Wien után második osztrák csapatként lettek a térség legjobbjai.


Mindeközben hazai környezetben is egyre nagyobb sikereknek örvendtek, 1955-ig hat bajnoki címet nyertek, 1929-ben, 1930-ban és 1937-ben pedig az Osztrák Kupát is elhódították.


Az 1938-as Anschlusst követően a német versenyrendszerben is elindulhattak, és 1943-ban a Luftwaffe Hamburg legyőzésével a Német Kupát is elhódították a stuttgarti döntőben!


Hazai pályájuk, a Hohe Warte Stadion Ausztria egyik legszebb fekvésű létesítménye, valóságos ékszerdoboz. A maga 5500 férőhelyével nem tartozik a legnagyobbak közé, ám a főtribünnel szembeni domboldalról gyönyörű kilátás nyílik a pályára, a szemben lévő lelátóra és a város toronyépületeire is. A közönségnek 1921-ben átadott stadion a First Vienna mellett más csapatoknak is otthonául szolgált az évek alatt. Itt játszott például a város amerikaifutball-csapata, a Vienna Vikings 2021-ig, az osztrák rögbiválogatott 1992 és 2016 között, sőt annak idején 1920-tól 1939-ig az osztrák válogatott hazai találkozójának is ez a stadion adott otthont.


autoKép leírásA domboldalról csodálatos kilátás nyílik a pályára és a városra (Forrás: firstviennafc.at)



Utolsó, 1955-ös bajnoki címét követően már nem tudta megismételni korábbi sikereit a First Vienna FC, nem volt már meghatározó csapata az osztrák futballnak. 1968-ban kiesett az élvonalból és innentől kezdve hol az első, hol a másodosztályban szerepelt. Egy-egy kiugróan jól sikerült szezon azért összejött a legendás Hohe Wartén: 1988-ban a negyedik helyet csípték el, például a Ferencváros korábbi vezetőedzője, Peter Stöger segítségével, aki játékosként, majd később edzőként is a klub alkalmazottja volt.


A sikernek köszönhetően elindulhattak az UEFA-kupában, ahol egy évvel később is kipróbálhatta magát a csapat: mindkét esetben két kört mentek, 1989-ben a finn TPS Turku, 1990-ben a görög Olympiakosz állította meg őket. Hanyatlásukat azonban ez sem tudta megállítani és az 1991-92-es szezon végén búcsút intettek a legmagasabb osztálynak, ahova azóta sem sikerült visszakerülniük, bár sokszor közel jártak hozzá.


Lefelé viszont lifteztek bőven, az ötödik ligát is megjárták már. 2017-ben a főszponzor, a Care-Energy fizetésképtelensége miatt a csőd közelébe jutott a First Vienna sportegyesület, és a vészhelyzetet ugyan sikerült elhárítaniuk, de csak úgy, hogy a szövetség a csapatot az ötödik osztályba sorolta vissza 2018 nyarán. Az újrakezdés egy azonnali bajnoki címmel jól sikerült, majd jött két idény a negyedik vonalban. Az elsőben, a 2019-2020-as szezonban hiába vezette a tabellát a First Vienna, a koronavírus-járvány miatt nem volt feljutó, és ekkor került a klubhoz vezetőedzőnek az akkor 26 éves Alexander Zellhoffer, akiről tavaly ősszel bővebben írtunk. Ő pedig a legfiatalabb vezetőedzőként egyből bajnoki címet nyert a legrégebbi klubbal, majd a harmadosztályból is csont nélkül feljutott a „fiaival”, így a most zárult szezont már a második vonalban kezdhette meg a legendás egyesület. Itt már nem sikerült az azonnali bravúr, ám remekül szerepelt, a hatodik helyen zárt a First Vienna. Úgy tűnik, a szakmai munka jó kezekben van és az egyéb körülmények is rendezettek – újabb virágzó időszak jöhet tehát a 129 éves klub életében!


Kiemelt fotó: firstvienna.at