A lufi, ami nem tud kipukkadni – elmélkedés az FA-kupa mítoszáról

Idén januárban is szemtanúi lehettünk az angol labdarúgást érintő éves rituálénak: vita arról, hogy elveszítette-e varázsát az FA-kupa, vagy sem? A kupasorozat harmadik körében, amikor már a Premier League-csapatok is bekapcsolódnak a küzdelmekbe, a brit sportsajtóban elkerülhetetlen témaként bukkan fel az FA-kupát körülvevő mítosz létjogosultságának kérdése. Az egyik oldal az FA-kupa halálát hirdeti, a másik görcsösen kapaszkodik a legapróbb részletekbe is, amik a dicső múltat idézik. Végül is a Nottingham Forest tényleg kiejtette az Arsenalt. Mi azonban nem akarunk győztest hirdetni a kérdésben, még csak megfejteni sem igyekszünk a „magic” jelentését, csupán gondolkodásra invitálunk, mítoszról, sportról, kommunikációról, miközben utunkon Platón, Nietzsche, Popper és Barthes gondolatai kísérnek bennünket.

A végletek embere még mindig szórakoztat – Maradona: Áldott álom (sorozatajánló)

„Fekete vagyok vagy fehér, de sosem leszek szürke” – jegyezte meg egyszer önmagáról Diego Maradona. Az elhíresült mondás ugyan jól mutatja, hogy mennyiben volt (még a saját szemében is) a végletek embere az argentin futballzseni, de mint tudjuk, a valóság a legritkább esetben festhető meg csupán fekete vagy fehér színekkel. A labdarúgás történetének egyik legjobb játékosáról készült sorozat, az Amazon Prime-on megtekinthető Maradona: Áldott álom (Maradona: Sueno Bendito) pedig pontosan ezt igyekszik bizonyítani: Diego élete egy óriási színkavalkád szédítő fergetege volt, ahol még a legkisebbnek gondolt eseményekben is úgy el lehet merülni, mint egy Van Gogh-kép apró ecsetvonásainak szemlélésében.

Mintha Pelé és a többiek melletted énekelnék teli torokból a brazil himnuszt – Andrew Downie: The Greatest Show on Earth. The Inside Story of the Legendary 1970 World Cup

Brutális szereposztás, lélegzetelállító látványvilág és olyan jelenetek sora, melyekbe könnyen beleszédülhet az ember. Az 1970-es mexikói világbajnokságot sokan minden idők egyik legemlékezetesebb világtornájaként, a végső győztes brazil válogatottat pedig a futballtörténelem legjobb tizenegyeként tartják számon. Andrew Downie legújabb könyvében arra tesz kísérletet, hogy olyan közel hozza az olvasóhoz a focifolklór talán legfényesebb darabját, amennyire csak lehet, hogy a 32 mérkőzés szinte egyetlen mozzanatáról se maradjunk le. Ebből mindenki csak győztesen jöhet ki.