Az acélvárosból bajnokok városává vált Pittsburgh

Pittsburgh. Az acélváros, ahogy ma is ismerik. De Pennsylvania második legnagyobb települése sokkal több ennél. A hidak városa, különlegesen színpompás égboltja pedig olyannyira magával ragadó, hogy többek között a Batmanből ismert Gotham Cityt is részben ez ihlette meg. Mégis egészen más tette világszerte ismertté a várost, méghozzá a sportcsapatai. Nem véletlenül nevezik a „Bajnokok városának”. A négy nagy profi ligából háromban van klubja, melyek közül kettő jelenleg is a legelismertebbek közé tartozik.

A motorvárosból szellemvárossá vált Detroit hanyatlása

Detroit. A motorváros, ahogy egykor ismerték. Mára viszont leginkább szellemvárossá vált, mert lakossága az 1950-es évekhez képest a harmadára csökkent, így számos elhagyatott épület és felhőkarcoló rontja az összképét. Az egykor virágzó metropolisz életébe a sport sem tud örömet csalni, bár mind a négy nagy profi ligában van klubja, de azok ugyanúgy évek, évtizedek óta szenvednek, mint maga a város. Kilenc éve egyik csapat sem nyert párharcot a rájátszásban…

John Madden halálával az NFL legismertebb arcát, hangját és nevét vesztette el

A december 28-án 85 éves korában váratlanul elhunyt John Madden nem csupán egy Super Bowl-győztes vezetőedző, hanem három évtizeden át a közvetítések szakkommentátora és az amerikai futball leghíresebb videójátékának a névadója volt, így nem túlzás azt állítani, hogy az NFL leghíresebb arca, hangja és személye távozott el. Milliók szerették meg a játékot általa.

Nincs nehezebb vezetőedzői feladat, mint NFL-csapatot irányítani

Minden csapatsportot tekintve a legnehezebb vezetőedzői feladat NFL-csapatot irányítani. Ez már csak a puszta számok miatt is így van: 53 játékost egyben tartani, egy közösséggé gyúrni, egy célért felsorakoztatni embert próbáló feladat. Minél több embert kell összetartani, annál nagyobbak a csapat egyes tagjai között a kulturális, társadalmi és személyiségbeli különbségek, így értelemszerűen a feladat is hatványozottan válik nehezebbé.

Sacramento Kings: a trón nélküli királyok

A hányattatott sorsú, de szebb napokat is megélt Sacramento Kings azért küzd az NBA jelenlegi szezonjában, hogy végre 15 év után rájátszásba kerüljön, különben egyedüli csúcstartóvá válik abban a nem túl dicsőséges kategóriában, hogy sorozatban hány idényen át marad le a szezon legérdekesebb és legizgalmasabb részéről.