Az érzelmek szárnyán – egy Sevilla szurkoló naplója

Sevilla szurkolónak lenni egy olyan helyen, mint Magyarország, nem tűnik túl egyszerűnek, mert bár vannak a klub életében sikerek, de össze sem hasonlítható ez az együttes egy Barcelona vagy egy Real Madriddal, hogy csak a spanyolokat említsem.  Az elmúlt közel 20 évben sok szép élményt kaptam ettől a csapattól, nehéz pillanatokat éltem meg, de közben mindvégig hű szerelmem volt a klub. Ebbe nyújtok bepillantást miután tegnap este hatodik alkalommal is Sevillába került a második számú európai kupasorozat trófeája.

A modern kori Manchester City első ikonja – Vincent Kompany portré

A néhány napja bejelentette Vincent Kompany a visszavonulását a profi labdarúgó szerepköréből. Az egyik első szerzeménye volt a Manszur sejk által megvásárolt Manchester Citynek, egy olyan klubnak, melyet a legtöbben azért támadnak, mert „nincs múltja”, „nincsenek legendái”, „csak a sok száz elköltött millióval megy”, hát kérem szépen, itt a modernkori Manchester City klublegendája, akinek szobrot állítanak az Etihad Stadiumnál.

Egy “egész jó” csapatnyi edző

A 2007-es Athénban rendezett Bajnokok Ligája döntőjében az AC Milan együttese tudott revansot venni Liverpoolon, a két évvel korábbi felejthetetlen isztambuli éjszakáért. Az olaszok kezdő tizenegyéből ma hatan is edzőként dolgoznak, és akadnak még páran abban az akkori keretből, akik ma már egy csapat trenírozásáért felelnek, vagy egy klubon belül egyéb feladatokkal vannak megbízva.

Az innováció nem a leggazdagabb kluboktól jön – Brentford FC

Matthew Benham, angol milliárdos, gyermekkora óta szurkol a Brentford FC csapatának, 2012-ben megvásárolta az együttest, majd egy sajátos klubmodellt kezdett el bevezetni, amit a dán Midtjylland FC-nél is sikeresen alkalmaztak. Rasmus Ankersen, egy antropológus, aki képes volt bejárni a világ olyan helyeit, ahonnét genetikailag sikeres sportolók származnak. Tanulmányait könyv formájában kiadta, és az ebből is tovább gyarapodó tudását a foci világában sikerességre fordította. Ők alkotják az egész brentfordi mese alapjait, ők Dávid és a parittyája, akik legyőzhetik Góliátot.
Az ő mottójuk, hogy “Az innováció nem a leggazdagabb kluboktól jön”, mert mindent megváltoztattak a csőd szélén álló klubnál, amely a mögöttünk hagyott szezonban, a Premier League-be való feljutást ostromolta. 

Védőbeszéd egy megbélyegzett edzőért – Emery a Villarrealnál

Azt mondják, hogy az ember a fogorvosi székben, a halottas ágyán, és egy szónoki emelvényen menthetetlenül magára marad. Valami ilyen helyzetben volt Unai Emery is, mikor az Arsenal szurkolók legnagyobb örömére kirúgták a londoni klubtól. Egy olyan méretű tintapaca került az ingjére, amit valószínűleg sosem lehet kimosni belőle – legalábbis ezt gondolja a hétköznapi szurkoló, aki nem tudja, hogy mindig van egy új esély. Ezt a lehetőséget most a baszk mester is megkapta, méghozzá hazájában, ahol minden csapatával sikert tudott aratni, méghozzá nem is akármilyeneket.