Az alkoholista futballzseni, akihez képest Vinnie Jones ministránsfiú

Akár találós kérdés is lehetne: ki az az angol labdarúgó, akihez képest George Best vagy Vinnie Jones ministránsfiú, miközben legalább akkora futballzseni volt, mint a fent említett játékosok?

A válasz: Robin Friday. Az 1952. július 27-én a nyugat-londoni Actonban született labdarúgónak, ha lenne FIFA-kártyája, az alkoholfogyasztásra és a technikai tudásra is a legmagasabb, 99-es értéket kapná. Friday egy vasárnapi napon született. Könnyen lehet, hogy ez az ellentmondás – miszerint egy Péntek nevű ember vasárnap születik – annyira összezavarta, hogy úgy határozott, nem vesz részt az élet „normális” részében. Vadember lett – a pályán és azon kívül egyaránt.

Édesanyja szerint eleinte félénk fiúcska volt, de – és ez már az édesapja, Alf Friday meglátása – az már elég korán kiderült, hogy figyelemre méltó módon bánik a labdával. Képes volt egy naranccsal zsonglőrködni. De nemcsak a futballban, a krikettben, a bokszban és a teniszben is jeleskedett. Az iskola azonban egyáltalán nem érdekelte.

Tizenöt éves korában úgy döntött, felhagy a tanulással – na, nem mintha addig szorgalmas iskolalátogató lett volna – és a drogok, az alkohol felé fordult. Egy évvel később, 16 évesen már a Feltham Borstal börtön vendégszeretetét élvezte – számos bűncselekmény, egyebek között lopás miatt 14 hónapot ült. A börtönben azért futballozott, tagja volt a „rabválogatottnak”, miközben engedélyt kapott arra, hogy a Reading ifjúsági csapatával edzzen. Amikor szabadult, rögtön jelezte, nem változtatta meg az, hogy egy időre elvonulhatott gondolkodni. Nem érdekelték a társadalmi konvenciók, elvárások. A szülők ellenzése ellenére összeházasodott egy fiatal, színes bőrű nővel, Maxine Doughannal, akitől gyermeke is született. Friday viszont nem tartotta azt, hogy „holtomiglan, holtodiglan”. Továbbra is ivott, kábítószerezett, más hölgyek társaságát kereste. Az se változtatta meg, amikor egy építkezésen lezuhant a tetőről, fennakadt az emelő daru kampóján, amely gyakorlatilag felnyársalta a fenekén keresztül. Néhány centiméter választotta el attól, hogy súlyosan sérüljön a szíve, a tüdeje. Három hónap múlva már újra a pályán volt.

„Egy, a munkásosztály által lakott, actoni lakótelepről származott. (...) Olyan környék volt ez, ahol vagy megtanultál nevetni vagy meghaltál. Robin megtanult nevetni, és ezt a „humort” egész életében megtartotta. Ha az angol válogatottban játszott volna, akkor sem lett volna másmilyen”

– fogalmazott a The Malestromnak Paolo Hewitt, a Robin Friday-ról szóló könyv (The Greatest Footballer You Never Saw: The Robin Friday Story) szerzője.

Győztes gól a kocsmából

És akkor nézzük a futballista karrierjét: 1971-ben egy barátja hívására leugrott a Walthamstow edzésére, azonnal szerződtették, sokáig azonban nem maradt, fél évvel később már a Hayes játékosa volt. Maradandót alkotott: 1971 és 1973 között 67 mérkőzésen 39 gólt lőtt. (Miközben a fent említett baleset miatt 1972 nyarán három hónapig nem futballozott.) Friday a Hayesnél (is) a mértéktelen ivászatáról volt ismert. A kocsmában melegített be, és ott is vezette le a mérkőzéssel járó feszültségeket. Egy alkalommal miatta a Hayes tíz emberrel játszott 80 percig, majd miután megérkezett, tíz perc elég volt neki, hogy győztes gólt lőjön. Következő együttese, a Reading figyelmét azzal keltette fel, hogy remekül futballozott ellenük egy FA-kupa-mérkőzésen. A klub 1974 januárjában igazolta át a Vadembert.

Segítségével a Reading két éven belül feljutott az angol labdarúgás harmadosztályába. A fizikailag erős, hatalmas munkabírású középcsatár kivételes módon bánt a labdával, remekül cselezett. Aki látta játszani, ódákat zengett róla.

Az érem másik oldalán Readingben is ott volt Friday féktelensége. Az emberé, aki a mellkasára a „mild” és a „bitter” szavakat tetováltatta. Krokodilbőr csizmát, farmert és fekete dzsekit hordott, karika fülbevalót viselt. A futballista bármelyik rockbandába beleillett volna, ráadásul a szabadidejét az alkohol társaságában töltötte. A város több kocsmájából és klubjából kitiltották. Az előkelő Sindlesham Mill éjszakai klubból például azért, mert „elefántozott”: kifordította a farmer zsebeit (ezek voltak a fülek), és a nemi szervét átdugta a nadrágja cipzárján. Azt a Reading vezetőségével között egyezséget, miszerint a mérkőzés előtt 48 órával nem iszik alkoholt, pedig sajátosan tartotta be. Helyette az LSD-hez nyúlt, és a fél éjszakát heavy metal zene hallgatásával töltötte – nem véletlen, hogy a klub egy siket öregember lakása felett bérelt neki szobát. Beköltözése után a lakása falait feketére festette, hogy miután belőve hazatér, ne rémüljön halálra.

Úgy tűnik, mintha Friday labdarúgó lett volna, aki ivott és drogozott. Ennek azonban inkább a fordítottja igaz. A maga módján élte az életét, és közben futballozott. A berkshire-i klubnál töltött második szezonja úgy kezdődött, hogy csatlakozott egy hippi közösséghez, ám erről elfelejtett szólni a vezetőségnek. Az idegenbeli túrákat pedig mindig emlékezetessé tette valamivel. Az egyik meccsről hazafelé menet – amikor a csapatbusz megállt –, bemászott egy temetőbe, és ellopott néhány kőangyalt, azzal a szándékkal, hogy az alvó klubelnök mellé tegye. De volt, hogy egy élő hattyúval a hóna alatt sétált be egy hotel bárjába. Az 1974-1975-ös szezon (amely során 20 gólt lőtt) vége felé a Rochdale elleni utolsó perces győzelmet úgy ünnepelte, hogy megcsókolt egy rendőrt a kapu mögött. Mint elmondta, azért, mert az annyira fázott és unottan állt ott, hogy úgy döntött, kicsit felvidítja.

Fotó: readingmuseum.org.uk

Lejtmenetben...

Az utolsó, Readingnél töltött teljes szezonjában (1975-1976) 21 bajnoki gólt lőtt, és nagyban neki köszönhető, hogy a csapat feljutott a harmadosztályba. Innentől kezdődött a lejtmenet. Már nem úgy futballozott, ahogy korábban, ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy nem hagyott alább az önpusztító életvitelével. Közben azért összehozott egy egészen különleges esküvőt Liza Deimellel. Az csak egy „apróság”, hogy kígyóbőr csizmájában, a templom lépcsőjén füves cigit tekert. Az már azért érdekesebb, hogy az esküvő programja a féktelen ivásból, a drogozásból és a verekedésből állt. Az idényt követő nyári lazításnak –, amit Friday az edzésekkel ellentétben igen komolyan vett – az lett a vége, hogy a következő, az 1976-1977-os szezon elején már elmaradtak a gólok és szaporodtak a kiállítások, a balhék.

A cardiffi központi pályaudvarra érkezéskor Friday-t letartóztatta a brit közlekedési rendőrség, mivel Readingből érvénytelen jeggyel utazott. Új klubjának edzője, Jimmy Andrews letette érte az óvadékot, és elvitte, hogy aláírja a szerződést. Örült annak, hogy 28 ezer fontért szerzett egy remek labdarúgót. Friday villant is egyet: első cardiffi meccsén, a Fulham ellen szinte egymaga csinált hülyét az ellenfélből, két gólt lőtt. A mérkőzés után Andrews lelkendezett, de Friday hanyatlása gyorsabb volt, mint gondolta. Rendszeresen eltűnt hetekre, a viselkedése egyre kiszámíthatatlanabbá vált, a magánélete káoszba fulladt. Sokszor még arra sem vette a fáradtságot, hogy lezuhanyozzon.

„Csak felöltözött, fogta a táskáját a martinijával, és minden szó nélkül távozott”

– mesélt a Mirrornak korábbi csapattársa, Paul Went. A hírek szerint az 1977-1978-as szezon felkészülési időszakát azért hagyta ki, mert egy ismeretlen vírus miatt kórházba feküdt, és ez okozta azt, hogy 13 kilogrammot fogyott. Amikor októberben, két hónappal a szezon kezdete után megjelent Cardiffban, azt állította, hogy hepatitiszben szenved, miközben az orvosi vizsgálatok ezt cáfolták. Két szezon alatt mindössze 25 mérkőzést játszott, az utolsó előtti mérkőzését 1977 októberében a Brighton ellen játszotta. A későbbi BBC-szakértő, Mark Lawrenson nem bánt Friday-jel kíméletesen, egész mérkőzésen rugdosta, amit emberünk egy ideig tűrt, majd egy alkalommal fejbe rúgta a földön fekvő védőt. Az azonnali kiállítását követően Friday bement a hazai öltözőbe, megkereste Lawrenson táskáját és beleürített, majd a mérkőzés lefújása előtt elhagyta a stadiont. Az utolsó mérkőzését 1977. december 10-én, a Bolton ellen idegenben játszotta. Ezt követően Robin Friday befejezte mindössze négy évig tartó profi labdarúgó-karrierjét.

A visszavonulás után...

A visszavonulása után szülővárosában, Actonban aszfaltozó munkásként dolgozott, de ismét meggyűlt a baja a törvénnyel. Újra börtönbe került, rendőrnek adta ki magát, és elkobozta emberek kábítószereit. Élete végén a démonjai teljesen eluralkodtak rajta, végül 1990. december 22-én, 38 évesen halálos szívrohamot kapott az actoni lakásában. A róla szóló könyv írója, Paolo Hewitt úgy véli, inkább heroin túladagolás okozta a halálát. Azóta az ezredforduló játékosának választották a Readingben, és kultikus hős mindazok számára, akik látták játszani. Az a tény pedig, hogy nem maradtak fenn róla felvételek, csak tovább növeli mitikus státuszát. Több gólja legendássá vált, néhányan abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy láthatták ezt a különös zsenit játszani.

Kiemelt kép: readingmuseum.org.uk