Az állandóság a folytonos változás – Mark Robins és a Coventry City sikertörténete

Egy kiváló játékoskarriert tudhat maga mögött Mark Gordon Robins, aki egykoron a Manchester United akadémiáján nevelkedett. Bár sokszor nem említették, de az akkori angol hírek szerint egyik fontos szereplője volt Sir Alex Fergusson és a Vörös Ördögök kezdődő sikersorozatának, mert a skót szakember első trófeájának megnyerése az ő góljaival jött össze az FA-kupában. Ha nincs az a siker, akkor jó eséllyel menesztették volna a klubtörténet későbbi legsikeresebb edzőjét a gyenge bajnoki teljesítmény miatt. Később aztán tovább állt Robins és megannyi együttesnél próbált szerencsét, megjárta Dániát, Görögországot és Spanyolországot is légiósként.

A 2005-ös visszavonulása után lépett az edzői pályára, a Rotherham United, a Barnsley, a Coventry City, a Huddersfield Town és a Scunthorpe United voltak állomáshelyei. Kisebb-nagyobb hullámzással a negyedosztálytól a Championshipig mindenhol lehúzott valamennyi időt. Már az első kinevezése után nem sokkal megélt egy kiesést, de Rotherhamben akkor kapta a felkérést, amikor már biztosra vehető volt, hogy nem menekülnek meg. Mindig szerény költségvetéssel és többnyire egy középmezőnybe illő szintű kerettel dolgozhatott, de a stabilitást és a jó eredményeket tudta hozni. Feljutást egyszer sem ünnepelhetett, mert az a bizonyos áttörés nem akart összejönni neki. 2018 januárjában menesztette őt a Scunthorpe, s ekkor jött el a pillanat, amikor szünetre ment. Több mint egy évet kihagyott, időközben több felkérést is elutasított, hogy pihenjen és tanuljon európai edzőktől, akiknél fejleszthette magát.

Előre megfontolt választás

A visszatérés 2017 márciusában jött el, amikor kisebb meglepetésre annak a Coventry Citynek az ajánlatát fogadta el, amelyről tudni lehetett, hogy szinte biztosan kiesik a League One-ból. A klub a 24. helyen állt amikor visszatért, viszont egy hónap sem telt el, mikor az EFL Trophy fináléjára készülhettek az Oxford United ellen. A Wembley-ben 2-1-re diadalmaskodtak, ami Robins első komoly sikere volt edzőként, magyarázatot adva arra, miért is ide írt alá.

A választ aztán a nyár tovább egyértelműsítette, mikor ugyan már negyedosztályú együttesként, de a szakember elképzeléseinek megfelelő játékosokkal igyekeztek erősíteni. A defenzív felfogású együttesből egy sokkal inkább támadó szellemű gárdát akart fabrikálni. Kiváló szélsőjáték, sok kombinatív megoldás, kettő az egy elleni szituációk kialakítása, megannyi beadás a büntetőterületen belülre. Az elképzelés jól leírható volt, csak ezt meg is kellett valósítani.

A mélyen meghúzott védelmi vonalat feljebb tolta, az oldalpasszokat erőltető középpályát progresszívebb szemlélettel látta el, elől pedig Marc McNulty a legjobb igazolásnak bizonyult. Stabil védekezéssel és a semleges harmadban egy intenzív presszinggel igyekeztek megnehezíteni minden ellenfél dolgát és ez olyan jól működött, hogy övék lett a harmadik legkevesebb kapott gól. A többségét a kockázatos passzokból történő labdaeladás utáni rendezetlen védelem mellett kapták, mert ha felállt a hátsó alakzatuk, akkor az szinte feltörhetetlen volt. Nekik ugyan ezzel volt gondjuk, mert a negyedosztály még nagyon fizikális, így a beadások utáni párharcok a védőknek is kedvezőek és nehezebben megy a gólszerzés, ha nincs elegendő kreatív játékos a keretben. A hatodik helyen zártak, ami rájátszást ért, ott pedig Robins zsenialitása megvillant és meglepve az ellenfeleket ők alkalmazkodtak a riválisokhoz, ami végül sikerre vezetett. Lee Burge (kapus) és Jordan Willis (belsővédő) bekerült a szezon csapatába az EFL-nél, míg Jack Grimmer a jobbhátvéd a PFA által megszavazott álomtizenegyben kapott helyet. A szurkolók kedvence McNulty 52 meccsen 28 góllal és 11 gólpasszal lett a szezon legjobb játékosa, hogy aztán a Reading megvásárolja.

51 év után először lépett felfelé osztályt a klub az Exeter City elleni 3-1-es playoff-sikerrel (Forrás: Sky Sports)

Tanulságos League One-szezonok

A jövés-menés elég nagy volt 2018 nyarán, ami a szezon elején érződött is az akadozó játékon. Októberre állt össze minden, amikor sorban jöttek a győzelmek és remek volt a pályán mutatott játék is. Ez később megrogyott a sérülések következtében, ami valamilyen szinten el is oszlatta a feljutásról szőtt álmokat, de a Coventry újoncként végül a nyolcadik helyen zárt. A nullás gólkülönbség, a már nem annyira stabil védekezés és a kevésbé működő támadójáték változtatásra késztette az edzői stábot, amely a következő szezonra ismét nagy átalakulást tervezett.

Robins előtérbe helyezte, hogy a védelmet kell úgy megszervezni, hogy elkerüljék a vereségeket. Ennek egyik lehetőségét abban látta, hogy ha többet van náluk a labda, amihez olyan játékosokra volt igény a hátsó alakzatban, akik képesek sokat és pontosan passzolni, de persze nem csak oldalra. Kapust és csaknem teljes védelmet cserélt a klub, a labdabirtoklása 51%-ról 62-re ugrott fel, a csapat pedig szinte legyőzhetetlen lett.

Hiába szerepelt remekül a Coventry City, a St. Andrews nem telt meg sosem, hiszen nem a klub saját pályája, a nézők pedig nem csak kislétszámban tették meg a nagyjából 30 kilométeres utat (Forrás: Getty Images)

A szezon eleje egy inkább támadó felfogású 4-3-3-as hadrendben telt, de novemberre jött a felismerés, hogy három belsővédővel sokkal jobban tudják lezárni a területeket a kontrákkal szemben, elöl pedig egy fővel többen tudnak nyomást helyezni a beállt védelemre. A váltás elképesztően hatékonnyá tette az „égszínkékeket”, akik bár nem látványos, sokgólos győzelmeket arattak többségében, de a pragmatikus játékuk a tabellán kifizetődött. A koronavírus berobbanásakor öt pont előnyben voltak a második Rotherhamhez képest, amely ráadásul egy meccsel többet is játszott. A harmadosztály már nem tért vissza a nyáron a szövetség döntése alapján, így hivatalosan nem bajnokként jutottak fel a Championshipbe. Robins megkapta az év edzője díjat, a PFA által összeállított álomcsapatba pedig négy Coventry-játékos is bekerült: Marko Marosi, Fankaty Dabo, Liam Walsh és Matt Godden.

Csak fokozatosan, lépésről lépésre

A járványhelyzet következtében nem lehettek nézők, amire alapvetően azt mondanánk, hogy mindenkire negatív hatással van, de egy olyan együttesnek, amelynek alapból nincs hazai pálya előnye talán kevésbé érezhető. A 2019–2020-as idényben 7700 nézőt átlagoltak Birminghamben, ami jól mutatja, hogy annyira nagyon nem mozgatták meg a szurkolókat, hogy utazzanak a csapatért.

A feljutás megnyitott egy olyan lehetőséget, ami az alacsony költségvetéssel rendelkező együttesek számára nagy esély. Az élvonalbeli klubok szívesen adnak kölcsön a másodosztályba ifjú tehetségeket tapasztalatszerzés céljából, s ezt próbálták kihasználni Robinsék is. Öt fiatal játékos is érkezett kölcsönbe az élvonalból, akik közül kettő mára már véglegesítve is lett.

A keret valamelyest átalakult, ez pedig az edzőtől is megkövetelt, hogy módosítson a játékon. Az újoncév ahogy a Premier League-ben, úgy a Championshipben is nagyon kényes, de a Coventry meg tudta ugrani a szintet a másik két feljutóval ellentétben. A szezon eleje még az összeszokásról szólt, de aztán november közepétől a sűrű menetrend ellenére egy nyolcmeccses veretlenségi szériát is összehoztak. A tavasszal a szezon végét is meg tudták nyomni, köszönhetően annak, hogy őket nem különösebben sújtotta a vírus, így alig volt halasztott mérkőzésük. Végül a 16. helyen, tizenkét pont előnnyel végeztek a vonal felett, és csak egy forduló után álltak kieső pozícióban a szezon során.

A szezonnyitón több mint 20 ezer néző előtt győzték le a Nottingham Forestet, immár valóban hazai környezetben (Forrás: Getty Imgaes)

Még 2020 júniusában cikkeztek az angol lapok arról, hogy a Warwick Egyetemmel megállapodott a klub egy saját stadion felépítését illetően. A külvárosi részen lévő oktatási intézmény számára a komplexum része lenne fontos, a klub pedig saját otthonra lelne. Ez a történet aztán idén márciusban kicsit elcsendesedett, mert jött a hír, hogy közel két év után sikerült megegyezni a korábban Ricoh Arena néven ismert stadiont illetően. Májusban megkapta az új nevet, ami Coventry Building Society Arena, ami egy tíz évre szóló együttműködés, így az „égszínkékek” a mostani szezonra már hazaköltöztek, és egy a másodosztály szintjén jól fizető szponzort is szereztek.

Ez a hazatérés egyelőre a jó teljesítmény alapja, hiszen pályaválasztóként négy meccsen négy győzelem a mutatója Mark Robins csapatának, amely úgy tűnik kész újabb lépést tenni. Már nem a kiesés elkerülése a cél, hanem a stabil középmezőny, ami nem megvalósíthatatlan ilyen szakmai háttérrel.