Az amerikai kézilabda jövőjének alapjait Európában fektetik le
A Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) közösségi felületein nemrégiben egy kifejezetten izgalmas együttműködésről értesülhetett a sportági közeg: egy amerikai játékos, Viva Kreis Magyarországon töltött néhány napot, ez idő alatt pedig együtt készült a NEKA serdülő csapatával. Mint kiderült, gyakoriak az ehhez hasonló együttműködések, hiszen ahogy az érintettek fogalmaznak, ez a sportág egy nagy család, ahol mindenkinek érdekében áll támogatni a fejlődést. Viva Kreisszel, a vele Magyarországon dolgozó edzővel, ifj. Kiss Szilárddal, illetve Szabó Edinával, az amerikai női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányával vázoltuk fel a sportág lehetőségeit az Egyesült Államokban.
Arról már korábbi cikkeinkben is említést tettünk, hogy a kézilabda nem rendelkezik jelentős múlttal a világ vezető sporthatalmának számító országban. A cél azonban az, hogy évek múltán egyre kevésbé legyen igaz a fenti mondat. Ennek a folyamatnak az első lépéseit pedig most januárban, a férfi világbajnokságon láthattuk, ahol az amerikai együttes megnyert két mérkőzést, és erősebb csapatok ellen is képes volt helytállni.
Attól persze még messze vagyunk, hogy a világversenyek második szakaszában is számolhassunk a Team USA-vel, valami azonban elindult, ebben pedig óriási szerepe van az olyan Európából érkező szakembereknek, mint a férfi válogatottnál dolgozó Robert Hedin vagy a korábban említett Szabó Edina. A sportág általános helyzetéről bővebben beszámolunk majd a továbbiakban, előbb azonban ismerjük meg a játékos nézőpontját.
„Középiskolában találkoztam először a sportággal, amikor testnevelésórán különböző labdás játékokat próbáltunk ki. Korábban versenyszerűen kosárlabdáztam és atletizáltam, így az alapok megvoltak, de meg kellett szoknom a kézilabda szabályait. Először én is csak online néztem mérkőzéseket, a környezetemben pedig szinte senki sem értette, hogy mi ez az új szerelem. Ezt a sportágat ráadásul nem egyszerű űzni az Egyesült Államokban, az én lakhelyemen sem volt edzéslehetőség, így egyedül kellett felkészülnöm a nemzeti csapat válogatójára. A posztom balszélső, és leginkább azt szeretem ebben a játékban, hogy nagyon fizikális, fontosak benne a kontaktok, az ütközések.”
Az amerikai játékos igen céltudatos, így a középiskola befejezése után Európában képzeli el a jövőjét.
„Edina fantasztikus munkát végez nálunk, nagyon hálás vagyok neki. Amikor jött ez a lehetőség, megkérdeztem tőle, hogy pontosan mire kell számítani, de valójában egy pillanatig sem vacilláltam. Napi két edzésem volt a NEKA-nál, remekül éreztem magam, nagyon nyitott és befogadó mindenki. A középiskola elvégzése után rögtön Európába szeretnék szerződni, hiszen tudom, hogy a kézilabdát ezen a kontinensen lehet igazán magas szinten játszani. Időközben persze a sport utáni életemre is gondolok: a terveim közül legelőkelőbb helyen az újságírás szerepel, nemrég jelent meg az első kiadványom, amelyben inspiráló sportolónők történetét mutatom be.”
A NEKA-nál ifj. Kiss Szilárd vezeti Viva korosztályának tréningjeit. A szakember hasonlóan pozitív tapasztalatokról számolt be.
„Edinán keresztül érkezett felénk egy megkeresés, az ember pedig ilyenkor természetesen segít, hiszen egy sportágról, egy családról van szó. Az ilyesfajta együttműködés nem példa nélküli a kézilabda világában.
Francia és dán akadémiák is fogadnak tengerentúli játékosokat, hiszen mindannyiunk érdeke az, hogy ezekben a térségekben is otthonra leljen a sportág.
Vivával egyébként ugyanazokat a teszteket végeztettük el, amelyekkel a mi játékosainkat is mérjük, és általánosságban megállapítható, hogy bár a fizikális mutatókkal és az alapképességekkel nincs probléma, technikai és taktikai téren sokat kell előrelépnie, de ez teljesen természetes, hiszen egészen más alapokat kapott, mint például az itthoni játékosok. Egyébként egy nagyon szorgalmas és céltudatos lányról van szó, minden adott ahhoz, hogy ledolgozza a lemaradását.”
Ifjabb Kiss Szilárdnál arról is érdeklődtem, hogy mennyire alakítja át egy csapat menetrendjét és belső dinamikáját, hogy egy új, ráadásul teljesen más kultúrából érkező játékos csatlakozik be az edzésmunkába.
„Néhány napos közös munka során ezek a különbségek nem igazán jelentősek. A lányok kedvesek, többségük beszél angolul, nincs probléma a kommunikációval.”
Végezetül Szabó Edina mesélt az Egyesült Államok kézilabda-kultúrájáról. A korábban Franciaországban, a szép emlékű Cornexinél és az Érdnél is dolgozó tréner egy meghirdetett vezetőedzői pozícióra jelentkezett, majd először tanácsadóként segítette a sportág fejlődését, egy ideje pedig a női válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedik.
„Egy nyílt pályázatra adtam be a jelentkezésemet. Nagyon hosszú folyamat volt, mire kiválasztották az új edzőt, számtalan kritériumnak kellett megfelelni, több személyes találkozón is részt vettem. Időközben aztán megkértek, hogy amíg le nem zárul a procedúra, szálljak be tanácsadóként a munkába.”
A kézilabda folyamatos erőforráshiánnyal küzd az egyébként a sportban is nagyon eredményes országban, épp ezért az első évek feladata az, hogy beinduljon a vérkeringés, folyamatos legyen a munka. A magyar tréner elmondása szerint az amerikai kézilabda-válogatott alapvetően két típusú játékosra számíthat.
„A női szakágat szeretnénk az USA-ban élő amerikai játékosokra építeni. Ez persze nem egyszerű, mert kizárólag amatőr csapatok vannak, illetve alig van az országban állandó kézilabdapálya, az edzéslehetőségek korlátozottak. A női játékosok gyakran együtt edzenek a férfiakkal, vagy mint Viva is teszi, egyedül kell készülniük. De panaszkodni sem szabad: az IHF-től, valamint a magyar és a francia szövetségtől sok támogatást kapunk. Ezúton is szeretném megköszönni a mostani lehetőséget a NEKA-nak, Szilárdnak, a kollégáknak és Mocsai Tamásnak!”
Szabó Edina arról is beszélt, hogy edzőként nehéz volt megszoknia az amerikai kontinensen jellemző, az európaitól igencsak eltérő játékfelfogást. A kézilabda ugyanis sokkal fizikálisabb ebben a térségben, és néha a szabályokat is szabadabban értelmezik. A magyar szakember azonban a nehézségek ellenére sem elégedetlen.
„A célunk jelenleg a kézilabda népszerűsítése, illetve az esetleges szponzorok felkutatása. Manapság leginkább az olimpia sportágakra koncentrál a helyi irányítás, hiszen a 2024-es játékokra már sok kvótát szerzett az amerikai csapat, de ha Párizs után kezdünk bele egy nagyobb fejlesztési programba, az minden bizonnyal már késő lesz. Mindennek ellenére egyáltalán nem vagyok elégedetlen, nagyon jó ezekkel a játékosokkal dolgozni. Hihetetlenül alázatosak, hatalmas bennük a küzdőszellem, és módfelett tisztelik az edzőt.
„Viva még ebből a mezőnyből is kiemelkedik, nemrég megnyerte a rangos Heisman-ösztöndíjat, amit sportteljesítményükért és tanulmányi eredményükért kaphatnak a diákok az Egyesült Államokban.”
Hogy milyen irányba fejlődik majd a kézilabda az országban, azt egyelőre nagyon nehéz megjósolni. Az mindenesetre biztos, hogy a sportág csak jól járhat azzal, ha új területeket hódít meg.
Szerző
