Az argentinok tizenegyesölő kapusa a hollandokat is megbabonázta

Az argentinok tizenegyesölő kapusa a hollandokat is megbabonázta

2022. dec. 11.

Az argentin válogatott tizenegyespárbajban múlta felül Hollandiát a világbajnokság negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé. A siker egyik főszereplője a kapus, Emiliano Martínez volt, akinek igazán a tizenegyesek alkalmával jött el az ideje, mivel a rendes játékidőben szinte lövésekkel is alig találkozott. A tornán több mérkőzésen is két lövésből két gólt kapott.



A 30 esztendős kapus mindössze a tavalyi nyári Copa América előtt mutatkozott be az argentin válogatottban, Franco Armani sérülése miatt. Azóta Emiliano Martínez kirobbanthatatlan az Albiceleste gólvonala elől, melyet kiváló védései mellett legalább annyira köszönhet a karizmatikus egyéniségének is.


Az Aston Villában találta meg a helyét

Az egykor az Independentében nevelkedett Martínez mindössze 18 esztendősen került az Arsenalhoz. A Dibu becenévre hallgató kapus éveken át alacsonyabb osztályú csapatokban szerepelt kölcsönben, majd a 2019–2020-as idényben nagyszerűen helyettesítette a londoniak kapujában a sérült Bernd Lenót, azonban ennek ellenére sem számoltak vele. A több játéklehetőség reményében 2020 nyarán mintegy 20 millió fontért cserébe az Aston Villához szerződött. Azóta kirobbanthatatlan a birminghami csapatból, az elmúlt közel két és fél szezonban 91 PL-mérkőzésből 89-szer védhetett.


„Nehéz eljutni egy olyan nagy klubhoz, mint az Arsenal, de ha nem értékelnek téged, akkor tovább kell lépni. Szerettem volna megmutatni, hogy rosszul kezeltek, ezért döntöttem úgy, hogy az Aston Villához megyek, amely történelmileg egy hatalmas klub Angliában. Megkeresett az Independiente is, de akkoriban meg sem fordult a fejemben, hogy hazatérjek” – említette annak idején a klubváltásáról.


Mióta az Aston Villában véd, azóta az angol bajnokságban 14 büntetőből tízet lőttek be ellene, négyszer túljárt a lövők eszén.


A hibás kísérletek közt volt Bruno Fernandes kapu fölé bombázott lövése is, amikor Martínez a tizenegyes előtt hosszasan mutogatott Cristiano Ronaldóra, hogy vállalkozzon ő a végrehajtásra. Később úgy fogalmazott, hogy szerette volna magát kipróbálni Ronaldo ellen, mert nagyra tartja az ötszörös aranylabdást, de Fernandest kellően kizökkentette a késleltetéssel.


A tavalyi Copa América főszereplője

Igazán emlékezeteset a Copa América tavaly nyári elődöntőjében alkotott a Kolumbia elleni tizenegyespárbajban, ahol három játékos is hibázott vele szemben. Az Everton FC nagyszájú védője, Yerry Mina látszólag hihetetlen magabiztossággal, mosolyogva állt oda elvégezni a maga kísérletét, miután az előző körben látványos táncmozdulatokkal ünnepeltette sikeres tizenegyesét. Martínez azonban lelohasztotta a mosolyt az arcáról, a lövés előtt folyamatosan beszélt a kolumbiaihoz:


„Megeszlek élve. Sajnálom, de ez lesz. Ideges vagy, a labda túl nagynak tűnik neked. Fejezd be a színjátékot, ismerlek. Kivédem úgyis, élve megeszlek. Ideges vagy. Azért nevetsz, mert ideges vagy”


– mondta az ellenfelének.


Miután az argentinok bejutottak a döntőbe, ott 1-0-ra legyőzték az ősi rivális Brazíliát a Maracanában és 28 év szünet után újra nagy tornán diadalmaskodtak.


Martínez a Copán bizonyította, hogy megérett arra, hogy az argentin válogatott első számú kapusa legyen. Ráadásul több év után újra egy igazán karizmatikus hálóőr állhatott a nemzeti csapat kapujában. Talán a legutolsó hasonló személyiséggel rendelkező kapus a Boca Juniors ikonja, Roberto Abbondanzieri volt, aki még a 2006-os németországi világbajnokságon védte a válogatott kapuját. A most 50 éves Abbondanzieri a Copa América-siker után elismerően nyilatkozott az utódról:


„Meglepett, amit a válogatottban művelt. Egyáltalán nem könnyű felvenni a címeres mezt, ő mégis egyfajta könnyedséggel viseli. Koncentrált volt és a kulcsfontosságú pillanatokban segíteni, a bajban átlendíteni tudta a válogatottat. Rendkívül sokoldalú kapusnak tartom, mindenből van egy kicsi benne. Nagyszerűen véd a vonalon, jók a kifutásai, remekül él együtt a játékkal. Argentína nyugodt lehet, ha ő áll a kapuban. Nem is kívánhatok mást a válogatott kapujába, mint Martínezt. Megvan az egyénisége, vagánysága, amivel kiérdemelte a helyet magának. Ha beáll a kapuba, olyan határozottságot mutat, hogy már csak a jelenlétével is a csapat segítségére tud lenni, kiegyensúlyozottságot ad a többieknek.”





A világbajnokság kettőssége

Martínez azóta is az argentin válogatott első számú kapusa. A világbajnokság előtt úgy fogalmazott, hogy sokakhoz hasonlóan egész életében erre vágyott, hogy részt vegyen ezen a tornán is, nagyon szeretne bizonyítani. Tőle szokatlan módon talán ő is túl görcsös volt eleinte, és nagy adag balszerencse is kellett ahhoz, hogy a Szaúd-Arábia elleni, 2-1-es vereség alkalmával két lövésből kapott két gólt.


A második meccsen Mexikó ellen két védése volt, köztük egy szabadrúgást fogott meg bravúrral, majd a lengyelek ellen nem kellett hárítania. A nyolcaddöntőben az ausztrálok ellen egy szerencsétlenül megpattanó lövésből kapott gólt, majd a rendes játékidő ráadásának végén földöntúli bravúrral védte Garang Kuol közeli lövését, megtartva a 2-1-es vezetést, továbbjutáshoz segítve ezzel a csapatát.


Hollandia ellen a negyeddöntőben megint két próbálkozásból kétszer vették be a kapuját, azonban a tizenegyespárbajban az első két kísérlet hárításával ismét főszereplővé lépett elő.


Dibu ezúttal nem hergelte annyira látványosan az ellenfél játékosait, de elképesztő magabiztosság sugárzott belőle a párbaj alatt. A rendkívül paprikás hangulatú találkozón a hollandok folyamatosan provokálták az argentinokat, majd a győzelem után sorjáztak a sérelmek:


„Sok hülyeséget beszéltek rólunk a meccs előtt. Az edzőjük azt mondta, hogy ők a favoritok, ha tizenegyesek lesznek, meg hogy vissza akarnak vágni, Messi nem csinál semmit, meg nem is tudom még miket hordtak össze... Louis Van Gaal szavait elmentettem a telefonomba, és mindennap vissza fogom hallgatni motivációként. Ha valamit tanultam a futballban az az, hogy nem a meccs előtt üzengetünk, nem ebbe fektetjük az energiát. Végig győzni akartunk, a felesleges, kéretlen szavak csak megerősítettek bennünket. A meccs közben is túl sokat beszéltek, folyamatosan Messivel voltak elfoglalva, hogy kizökkentsék őt. Örülök, hogy a tizenegyespárbajban hozzá tudtam tenni a sikerünkhöz. Csak arra gondoltam végig, hogy fogjuk be a szájukat”


– jegyezte meg a meccs után.


auto_altA Hollandia elleni tizenegyespárbaj hőse felszabadultan ünnepelt (Forrás: Eurosport)



Az argentinok egy igazán csúnyává váló, többször megnyertnek hitt mérkőzést tudtak végül behúzni Hollandia ellen, melyből kétségkívül oroszlánrészt vállalt a kapus. Martínez mentalitásával és kulcspillanatokban bemutatott védéseivel akár még sokáig eljuthat az Albiceleste.


Az elődöntőbeli ellenfél, Horvátország két tizenegyespárbajt nyert az egyenes kieséses szakaszban. Egyelőre bele sem mernénk abba gondolni, hogy mi lesz abból, ha az elődöntőben esetleg megint szétlövésre kerülne sor és szembe találnák magukat Martínezzel, de egészen gigászi párbaj lehetne belőle.


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/


Kiemelt fotó: Sports Illustrated

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.