Az Arsenal csúcsigazolása teheti sínre a brazil kiscsapatot
Három évvel ezelőtt az Arsenal általános meglepetésre szerződtetett egy tehetséges brazil csatárt, aki akkoriban hazájában még csak a negyedosztályban futballozott. Gabriel Martinelli azóta Mikel Arteta csapatának egyre hasznosabb tagjává nőtte ki magát. A játékjogát értékesítő Ituano FC a befolyt összeget az infrastruktúra fejlesztésére fordította, és már két osztályt feljebb lépve készül története legnagyobb eredményére.
null
Az Arsenal 2019 nyarán mintegy 6 millió fontért cserébe szerezte meg az akkor 18 éves szélső támadó, Gabriel Martinelli játékjogát a brazil negyedosztályú Ituanótól. A Sao Paulo vonzáskörzetében található egyesület az infrastruktúra fejlesztésére használta fel a klub történetének legdrágább eladásából befolyó összeget. Az egykori vasutas csapat azóta már két osztályt feljebb lépve jelenleg az országos másodosztályú bajnokság élmezőnyében küzd azért, hogy története során először feljusson a brazil élvonalba.
Az Ituano Futebol Club elődjét, az Associacao Atlética Sorocabanát 1947-ben alapították a helyi vasúttársaság dolgozói. Két évtizeddel később egy újjáalapítást követően már a nevében is viselte a vasúti kötődést (Ferroviário Atlético Ituano), majd a kilencvenes évektől szerepel a mostani nevén. Jórészt mind az országos, mind a regionális bajnokságban csak alacsonyabb osztályokban szerepelt. A csapat a Sao Paulo állami bajnokság első osztályába először 1989-ben jutott fel, azóta pedig története során kétszer is megnyerte a regionális ligát, 2002-ben és 2014-ben is óriási meglepetés történt. Az ezredforduló óta az Ituano két elsősége mellett csak a Sao Caetano volt képes a nagy négyes (Palmeiras, Sao Paulo, Corinthians, Santos) tagjain kívül állami bajnoki címet szerezni.
Bár a klub nem tartozik a legnagyobb brazil utánpótlás-nevelő egyesületek közé, a Middlesbrough-t és az Atlético Madridot is megjáró Juninho Paulista annak idején ugyancsak itt nevelkedett. Az egykori 49-szeres válogatott középpályás 1989 és 1992 között a „kakasok” korosztályos csapataiban fejlődött, majd fiatalon váltott és a jóval inkább reflektorfényben lévő Sao Paulo FC-től csábították Európába. A hazatérést követően több nagyobb brazil csapat után még két fontos meccsen pályára lépett az Ituano színeiben (a szezon utolsó meccsén szerzett győztes góljával maradt benn a gárda a Paulista állami bajnokság első osztályában), majd visszavonult a profi futballtól, és a klub elnöke lett (2019-ig látta el ezt a pozíciót).
Az Itu városvezetésének birtokába tartozó Estádio Novelli Júnior létesítményt 1947-ben adták át. A piros-feketék otthona a 2011-es felújítása óta 18 560 néző befogadására alkalmas.
Martinelli érthető módon lassan illeszkedett be az Arsenalba, a brazil negyedosztályból jókora szintlépés volt a Premier League. A tehetséges szélső az első két szezonban kevés lehetőséghez jutott, inkább epizódszereplő volt, de nem véletlen tartották őt csiszolatlan gyémántnak. A 2021-2022-es kiírásban 29 pályára lépés alatt hat-hat találat és előkészítés fűződött a nevéhez, míg az aktuálisan zajló idényben az első kilenc mérkőzésén négy gólt és két gólpasszt szorgoskodva tartozik Mikel Arteta ligaelső csapatának egyértelmű húzóemberei közé. Optimális esetben az Arsenal egy korszakos meghatározó játékossal erősödött, az Ituano pedig fejleszteni tudta annyira a hátterét, hogy a negyedosztályból előbb-utóbb akár a brazil élvonalba küzdje fel magát.
Merthogy Martinelli nevelőcsapata a Campeonato Brasileiro B osztályában az aktuális idény hajrájában a nyolcadik helyen áll, és még reális eséllyel küzd a feljutásért. Az Ituano története legjobb másodosztályú idényét fogja zárni, mivel a korábbi pontrekordot már jóval a finis előtt megdöntötte. A már biztos feljutó Cruzeirót ugyan nem előzhetik meg a hátralévő három fordulóban, de olyan jóval nagyobb múltú csapatokat még veszélyeztethetnek, mint a Grémio, a Vasco da Gama vagy a Sport Recife. A szezon végén az első négy helyezett jut majd fel az első osztályba.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: Globo Esporte