Az Arsenal sikereinek titka: tervezés, tudatosság, tehetség, türelem

A pénteki Arsenal–Manchester City csúcstalálkozón akár érezhetnénk magunkat úgy is, mint a Sziget nulladik napján. Amikor az évi csúcsesemény mindjárt az elején lenyűgöz bennünket az egyik leginkább várt sztárfellépővel, s bár hamar vége, csüggedni kár, hisz az azt követő egy hét bőséggel tartogat még izgalmakat. Nos, a péntek esti FA-kupa összecsapás is csak egy varázslatos felvezetője a további pazar előadásoknak, azaz a másik két idei Arsenal–Citynek. Amelyek akár a bajnoki címről is dönthetnek, amire 2004 óta hiába ácsingózik London egyik büszkesége. Idén azonban jócskán van esélye megszerezni, ezt súgja egyfelől a szemünk – az elképesztően lendületes játék, az a könnyedség, ahogyan eljut a kapu elé, hogy minden futballistája duzzad az önbizalomtól, hátul stabil, s remekel a kapusa is –, másfelől pedig a számok.

Az egyének szintjén is megkapó a fejlődés – a szezon játékosa címre is esélyes Ödegaard mint valami Bergkampba oltott De Bruyne futballozik, és szerzett már nyolc gólt az öt gólpassza mellett, Martinelli hét találata mellett ugyancsak feltartóztathatatlan, Saka szintén, Partey tanár a középpályán, Xhaka előretoltan élete szezonját futja, és sorolhatnánk még a príma egyéni teljesítményeket –, hanem az Arsenal csapatjátéka is minden egyes elemében javult.

Magasabb a meccsenkénti gólátlaga (a tavalyi 1,58-ról 2,26-ra nőtt), a helyzetek minősége alapján várható gólok száma (1,77-ről 1,96-ra nőtt az xG), valamivel többet próbálkozik kapuralövéssel (meccsenként majdnem eggyel), de ami ennél lényegesebb, sokkal közelebbről (16,3 helyett átlagban 14,4 méterről) kísérli meg bevenni a kaput, jóval nagyobb sanszot kínálva így magának a gólszerzésre. Az előző idényben az ellenfél 16-osán belüli labdaérintések számában még csak a negyedik volt, idén viszont egyedül a City előzi meg, és sorolhatnák látványos javulása mutatóit, de nem biztos, hogy érdemes. Annál lényegesebb a nagy egész, hogy miért is válhatott a Premier League abszolút domináns csapatává az ágyús had.

Pénteken ismét összecsap az Arsenal, és a Manchester City (Forrás: Sky Sports)

Nos, egyfelől mert a klubvezetés bízott a kiválasztottjában, Mikel Artetában, a képességeiben, a víziójában, akkor is, amikor más egyesületek már elküldték volna. Eleve rizikót jelentett ugye a vezetőedzőként teljességgel tapasztalatlan spanyolt kinevezni, fellépése, karizmatikus személyisége, a felvázolt projekt meggyőzte azonban az akkor még hivatalban lévő Emirates-beli futballvezért, Raúl Sanllehit és a sportigazgató Edut, hogy érdemes valami merőben újjal próbálkozni. De talán a kockázatos döntésnél is nagyobb érdem, hogy az Arsenal Arteta szenvedős második PL-idénye után (újabb 8. hely), vagy épp a három vereséggel (és rúgott gól nélkül) induló harmadik szezon elején is kitartott választottja mellett, méghozzá azért, mert mindannyian tökéletesen tudták, hova tartanak, hogy az úton bár lesznek bökkenők, ha türelmesek maradnak, előbb-utóbb ünnepelhetnek. Úgy fest, már az idén.

De mi is az a projekt, amit itinerként alkalmaznak az Emiratesben? Nos, egy olyan fiatal csapat kialakítása, amelyet odaadó, fegyelmezett, a futball iránt kellő alázattal viseltető, kreatív játékosok alkotnak, akik elfogadják Arteta módszereit és szabályait. S ha valaki valamely kritériumnak nagyon nem felel meg, repül – ezért sem tagja már az ágyúsok keretének Özil, Aubameyang, Guendouzi, Willian. A fiatalítás jegyében igazolt viszont Londonba már Arteta szakmai irányvonalának megfelelve Gabriel Magalhaes, Ödegaard, White, Ramsdale, Tomijaszu, Lokonga, Marquinhos, Fábio Vieira, néhány napja pedig a lengyel védő, Jakub Kiwior. Hogy azért rutin is költözzön a klubba, a szakmai stáb Partey, Gabriel Jesus és Zincsenko megszerzését ugyancsak fontosnak találta, és milyen igaza lett!

Zincsenko gyorsan vezére lett az Arsenalnak (Forrás: Getty Images)

Mindehhez persze pénz is kellett, nem is kevés, de a sokéves sikertelenség után a tulajdonos Stan Kroenke is meggyőzhetőnek bizonyult. Ha az elmúlt öt szezon nettó költését vizsgáljuk, az Arsenal harmadik a Manchester United és a Chelsea mögött, de az Arteta érkezése előtti nyártól számolva (akkor szerződtette a klub Martinellit, Salibát és Tierney-t) 470 millió eurónyi mínuszt mutat a játékoseladás, illetve játékosvásárlás mérlege; persze világossá lett Londonban, költeni kell, ha versenyképessé akar válni a klub. Ami persze önmagában nem elég, nem mindegy ugyanis, kire költesz – a kiválasztás az Emirates-ben immár remek –, valamint hogy ki trenírozza a jó érzékkel összevásárolt csapatot (amelyiknek meg gyöngyszeme egy saját nevelés, Bukayo Saka).

Remek tanítómesterektől leshette el a szakma alapvetéseit (játékosként Arsene Wengertől, pályaedzőként Guardiolától), de mint az az Arsenal előző szezonját feldolgozó dokumentum-sorozatból kiderül, nem pusztán taktikai szempontból kellően felkészült, kifinomult, kreatív (és egészíti ki jó érzékkel stábját, például azzal a Nicolas Joverrel, kinek a jóvoltából az Arsenal a támadó és védekező pontrúgásokban is kiváló), legalább annyira ígéretes hadvezérként. Olyan vezető, aki mindig többre vágyik, mindig többet akar, a maximalizmust (vagy legalábbis az arra való törekvést) ülteti el játékosaiban is, és ami talán a legfontosabb, őszinte és önkritikus. Nem akarja szebbre festeni a valóságot. Maradva az előző szezonnál, ha a kamerák előtt nem is mindig kereste saját csapatában a hibát, az öltöző falain belül igen. Ez az előrevivő hozzáállás a játékosaira is átragadt, s lehetett az egyik oka a szemmel látható fejlődésnek, valamint záloga az idei remélt nagy dobásnak. Mert könnyen lehet ebből bajnoki arany, annyire egyben van, annyira duzzad az önbizalomtól és annyira élvezi a játékot a mai Arsenal. Hibázni meg nem tud. Pedig a Tottenham és a Manchester United elleni kettős rangadó bármelyikében benne volt a botlás lehetősége, az Arteta-csapat azonban nyert ott is, ahol bajnokin 2014 óta nem sikerült neki (a Spurs otthonában), és nyert akkor is, amikor már azt gondolhattuk volna, meg kell elégednie a döntetlennel (az MU ellen a 90. percben).

Van azonban egy rossz hírünk: az a csapat üldözi, nevezetesen a City, amelyik a hat 21. századi bajnoki címéből négyet tetemes hátrányt ledolgozva húzott be. Ahhoz, hogy ötödször is sikerüljön neki, február 15-én az Emiratesben kellene nyernie, április végén meg odahaza.

Csak hát idén az Arsenal ellen győzni pont olyan nehéz, mint amilyen volt az elmúlt öt évben a Guardiola-csapat ellen.

Kiemelt kép: 90min.com