Az Aston Villa három kulcsemberrel és egy kiváló sportigazgatóval erősített már
2022 októberében a kiesés ellen küzdő Aston Villát vette át Unai Emery és hozta fel a hetedik helyre, aminek köszönhetően a birminghamiek a Konferencia-ligában szerepelhetnek, ahol a favoritok közé tartoznak. A klub július végéig már három, az európai topfutballban magas ázsióval rendelkező játékost szerződtetett. Megvizsgáljuk, hogy ők miként segíthetik az együttes játékát és hogyan illeszkednek Emery elképzeléseibe.
Komoly mélységeket élt meg az Aston Villa a 2010-es években: 2016-ban kiesett a Premier League-ből, majd két szezonon át nem is tudta kiharcolni a visszajutást. 2018-ban a rengeteg adósságot felhalmozó Tony Xiától Wes Edens és Nassef Sawiris az NSWE-n keresztül megvásárolta a klub tulajdonjogának 55 százalékát, két évvel később pedig további adósságok rendezésével a többi részt is. A vezérigazgatói pozíciót Christian Purslow-nak adták, aki korábban a Liverpool FC ügyvezetője volt. Edensék első idényében rögtön visszakerült az élvonalba az Aston Villa, ahol azonban egymást követő három évben is csupán az alsóház tagja volt.
A Rangersnél szép sikereket elért, a Purslow által nagyon tisztelt liverpooli legenda, Steven Gerrard érkezett a kispadra a 2021–2022-es szezon derekán, mikor nagyon visszaesett a csapat teljesítménye Dean Smith alatt. Gerrard a kezdeti fellendülést követően azonban nem tudott szakmailag hozzátenni a csapat játékához. Annak ellenére sem jöttek az eredmények, hogy a nyár során alaposan megerősítették a keretet Diego Carlossal, Boubakar Kamarával és Philippe Coutinho végleges megszerzésével. Az óriási bezuhanás 2022 őszén Gerrard állásába került. A Premier League pénzügyi és szakmai erőfölényét jelenti, hogy a 2022 tavaszán Bajnokok Ligája-elődöntős Villarreal vezetőedzőjét, Unai Emeryt tudták elcsábítani a birminghami kispadra.
Emery azonnali javulást hozott
A baszk szakember a 17. helyen vette át a csapatot és rögtön látványos javulást ért el, pedig a rendelkezésére álló játékosok nagy része korántsem volt kompatibilis az elképzeléseivel. A birminghamiek középső, alkalmanként mélyblokkban védekeztek, a középpályások közül is rendre visszazártak ketten a védelembe, ezáltal 6-2-2-ben bekkeltek a nagycsapatok ellen. A labdakihozatali sémákat Emery hamar begyakoroltatta a játékosokkal – akiket pedig korábban még nem az ő stílusához alkalmazkodva igazoltak –, kevésbé labdaügyes védőkkel is megoldotta a rövid passzos játékokat. A topcsapatok ellen rendkívül eredményes volt ez a taktika, elrontották az ellenfelek játékát, a támadásaikat pedig elsősorban Ollie Watkins, illetve alkalmanként Jacob Ramsey, Leon Bailey vagy éppen Emiliano Buendía könyörtelenül fejezte be.
A tavasz során egyre magabiztosabban hozták a kiscsapatok elleni győzelmeket, végül a hetedik helyen zártak, amivel Konferencia-liga indulók lettek. A sorozatban – különösen a Juventus kizárását követően – az egyik legnagyobb esélyesnek számítanak a játékosok minősége és a bérkeret alapján. Azt hozzá kell tenni, hogy az Európa-liga csoportkört ősszel majd harmadik helyen záró csapatok között lehet náluk papíron erősebb is, de jelenlegi állapotok szerint favoritok a sorozatban. Különösen igaz ez a megállapítás, ha hozzátesszük, hogy az európai kupák specialistájának számító Emery ül a kispadon, aki egy-egy mérkőzésre készülve végletekig képes kielemezni az ellenfelet. Láthattuk, hogy júniusban éppen az egy évvel korábban a Premier League-ben szintén hetedik helyen végzett West Ham United nyerte meg a sorozatot.
A Sevilla FC sikerkovácsa lett a sportigazgató
A sportigazgatói pozícióba sokáig úgy tűnt, hogy az FC Barcelonától Mateu Alemany érkezhet, ami még erősebb kontraszt lett volna a Premier League előretörése és a LaLiga, ha nem is visszaesése, de folyamatos stagnálása tekintetében, ha az Aston Villa a futballvilág egyik legértékesebb brandjének számító FC Barcelonától csábítja el a sportigazgatót.
Ez nem jött létre végül, de így is Spanyolországból, egészen pontosan Sevillából érkezett az új vezető Monchi személyében, aki a 2000-es években felépítette a Sevilla FC-t. Irányításával a pályán elért sikerek mellett 16 év alatt 200 millió eurós profitot realizált a klub a játékospiacon. Monchi 2016-tól 2019-ig az AS Románál dolgozott, ez alatt Bajnokok Ligája-elődöntőig jutott a klub, valamint kiváló üzleteket kötött. Mohamed Szalah-t és Alisson Beckert összesen 23 millió euróért igazolták le és több mint 100 millió euróért adták el a Liverpoolnak. 2019-ben Sevillába visszatérve szintén jól dolgozott, az utolsó szezonjában ugyan voltak jelentős mellényúlások mind a játékosok, mind az edző, Jorge Sampaoli kiválasztása kapcsán, de a szezon végén mégis Európa-ligát nyert a klub, pedig a kieséses szakasz indulásakor még csak az esélyesek közé sem lehetett sorolni. Monchi szerződtetésével jelentős tudástőkét szívott el Spanyolországból az Aston Villa, és Emerynek óriási szüksége van egy tapasztalt, karakán sportigazgatóra, hiszen ő elmondása szerint a mérkőzések elemzéséhez és a taktika kialakításához ért, a játékosok kiválasztásához és a klub menedzseléséhez nem.
Az elmúlt hét évben csak Jack Grealish-t tudtak eladni 12 millió eurónál drágábban, az Aston Villa nagyon rosszul menedzselt klub volt Edensék érkezését követően is. Rendre olyan játékosokat vettek, akiket később már nem lehetett tovább értékesíteni, és a Villát sem tették élcsapattá a játékukkal, mert nem volt meg hozzá a képességük és az aktuális edzők sem alakítottak ki olyan rendszert, amiben kimagasló teljesítményre lettek volna képesek.
A visszaesőben lévő Tielemanst ingyen szerezték meg
Az első nyári szerzemény Youri Tielemans volt, aki ingyen érkezett Birminghambe, mert lejárt a szerződése a kieső Leicester Citynél. A 26 éves belga Emerynél a dupla hatos egyik pozícióját töltheti majd be, Douglas Luiz és Kamara lesznek a posztriválisai. Fontos kiemelni Tielemans vonatkozásában, hogy látszólag a legjobb korban van, de 34 600 percet töltött már pályán karrierje során, ami egy 30 év feletti játékos esetében sem lenne kevés, ebből következőleg nem biztos, hogy jó ötlet volt négy évre szerződtetni.
Továbbá a számai jelentősen visszaestek az elmúlt időszakban. A 2020–2021-es szezonja volt igazán kimagasló, amikor a liga tíz legjobbja között volt a szerelések, a kiugratások, a támadóharmadba juttatott labdák mennyisége, progresszív passzok, sőt még a gólhoz vezető akciókban történő szerepvállalás (goal creating action) tekintetében is. Az idő tájt a Premier League legjobb középpályásai közé tartozott, a legnagyobb csapatok is érdeklődtek iránta. A Leicester City akkor még nagyon jó áron értékesíthette volna, mert két év volt hátra a szerződéséből, 2023-ban azonban ingyen távozott, ráadásul a teljesítménye is visszaesett, akárcsak a csapaté. A legutóbbi idényben a cselek sikerességének arányában nyújtott kimagaslót, a progresszív passzok és a helyzet kialakítások tekintetében pedig jó szintet hozott. Emery számára azért lesz nagyon fontos láncszem Tielemans, mert ő képes nyomás alatt felvenni a labdát a középpályán, akár háttal a kapunak is és a támadásépítést nagyban fogja segíteni a remek passzkészsége.
A második nyári szerzeménnyel, Pau Torresszel a Villarrealnál dolgozott együtt Emery, és a spanyol játékos remekül illik majd a rendszerbe, ugyanis a LaLiga egyik legjobban passzoló és a labdát legjobban előrefelé vezető középhátvédje volt. Az Aston Villa Tyrone Mingsszel és Ezri Konsával próbálta meg elkezdeni a támadások építését, ami nem is működött rosszul, hiszen Emery olyan remekül megtanította a játékosainak, de ez egészen máshogy fog kinézni, amikor Pau Torrestől indul az egész. A 33 millió euróért szerződtetett hátvéd védekezése azonban bőven hagy kívánnivalót maga után, nem képes labdákat szerezni és nagyon gyakran vét helyezkedési hibát, egy az egyben könnyen verhető. Ez komoly kockázatot hordoz magában, de Emery ezt a Villarrealnál is bevállalta.
Az érkezők közül Moussa Diaby is előrelépést jelent a jobb oldali támadó posztján. A Bayer Leverkusentől szerződtetett francia a védekezésben nem tette oda magát, a Bundesliga legrosszabb mutatóit produkálta a szélsők közül, pedig Emerynél ez nagyon fontos szempont. A támadásban nyújtott teljesítménye viszont kétségtelenül zseniális. Az elmúlt három idényében mindig a két legjobb progresszív labdavezető között volt a német bajnokságban, akárcsak a tizenhatoson belülre történő labdavezetésben. A cselezőkészsége kiváló, továbbá a várható gólokat tekintve is a legjobbak közé tartozott szélső, félszélső létére, a goal creating action mutatóban is az egyik legjobb volt. Xabi Alonso irányítása alatt a legtöbbször három támadóval játszott a Leverkusen: Florian Wirtz-cel alapemberek voltak, csupán center poszton rotált. A Diabyhoz hasonlóan roppant gyors Jeremie Frimponggal remek párost alkottak a jobbszélen, Matty Cash mellett ez nehezebb feladat lesz. Az Aston Villában a káprázatos idényt futó Watkins párja lesz elöl a jobb oldalon, a duó állandó veszélyt jelenthet az ellenfél kapujára. Diabyt nagyon nehéz megállítani, ha hozzá került a labda, a pályafutása legjobb éveit Birminghamben töltheti a 24 éves futballista és a Premier League-ben a legmagasabb szinten is kiteljesedhet.
Kiemelt kép: Alamy Stock Photo