Az Atalantában válhat klasszissá Milánóban betlizett belga

Az Atalantában válhat klasszissá Milánóban betlizett belga

2024. febr. 6.

Hazájában csodagyereknek tartották, az AC Milannál csalódást okozott, Bergamóban magára talált – Charles De Ketelaere még mindig nincs 23 éves, de pályafutása során már eddig is komoly magasságokat és mélységeket élt meg. Milánóban nem tudott kiteljesedni, Gian Piero Gasperini irányítása alatt viszont kezdi igazolni, miért látják benne többen is a jövő egyik sztárját.


Jelenleg a Serie A egyik legjobb formában futballozó játékosának tartják az Atalanta középpályását, ami cseppet sem túlzás: De Ketelaere ugyanis december eleje óta hét bajnokin lépett pályára a kék-feketéknél, ezeken négy gólt szerzett és ugyanennyi gólpasszt adott (a legutóbbi fordulóban kétszer köszönt be a Laziónak), az Európa-ligában is betalált a lengyel Raków Czestochowa ellen, az Olasz Kupában (Coppa Italia) pedig két találattal és egy előkészítéssel vette ki a részét a Sassuolo elleni 3–1-es győzelemből. Legutóbbi tíz tétmeccsén összesen hét gól és öt gólpassz a mérlege, ami ebben az időszakban a legjobb a Serie A valamennyi játékosa közül!


A belga légiósnak nem kis része van abban, hogy a bergamóiak feljöttek a tabellán a biztos Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyre, Gasperini támadójátékának egyik fő oszlopa lett. Annak ellenére, hogy De Ketelaere nevét csak két éve ismerte meg a futballvilág, már túl van egy komoly csalódáson, most pedig úgy tűnik, újra elindult felfelé.


Teniszező is lehetett volna


Charles De Ketelaere 2001. március 10-én született Bruges-ben. Szülei az egészségügyben dolgoztak, apja orvos, anyja nővér. A család legkisebb gyermeke (Charles-nak egy bátyja és egy nővére van) egészen kiskorától sportolt, sokáig párhuzamosan űzte a teniszt és a futballt – bár több gyerekversenyt is megnyert ütővel a kezében, ma már aligha bánja, hogy a foci mellett döntött.


auto


Hétévesen került szülővárosa leghíresebb klubjához, az FC Bruges-höz, ahol testközelből figyelhette példaképeit, hiszen sokszor volt labdaszedő a felnőttek mérkőzésein.


Minden Olaszországban kezdődött


Talán a sors is úgy akarta, hogy a szőke fiú Olaszországban fusson be karriert, először ugyanis a híres viareggiói tornán mutatta meg igazán, hogy mit tud: csapata az AC Milant és az Intert is legyőzte, végül pedig egészen az elődöntőig menetelt az U19-esek számára kiírt viadalon, De Ketelaere két góllal és remek játékkal vonta magára az olasz játékosmegfigyelők érdeklődését.


Ekkor azonban még nem csaptak le rá a Serie A élklubjai, ennek pedig leginkább a bruges-i drukkerek örülhettek: a középpályás 2019 szeptemberében mutatkozott be a felnőttek között, egy hónappal később pedig már Bajnokok Ligája-mérkőzésen léphetett pályára, a többek között Kylian Mbappéval, Edinson Cavanival és Mauro Icardival felálló Paris Saint-Germain ellen. Decemberben a Real Madrid ellen is kapott 20 percet, de sem ő, sem csapata nem tudott maradandót alkotni: a Bruges mindkét sztárgárdától kikapott, de a Galatasarayt megelőzve így is megcsípte a harmadik helyet a csoportban, így tavasszal az Európa-ligában folytathatta. Méghozzá egy újabb világhírű klub, a Manchester United ellen. De Ketelaere a párharc mindkét meccsén beállt csereként, a belgák viszont a hazai döntetlen után egy 5–0-s pofonba szaladtak bele az Old Traffordon.


A kék-feketék a bajnokságban vigasztalódtak, hiszen végül megnyerték a Jupiler Pro League-et, a még mindig roppant fiatal középpályás 13 mérkőzésen jutott szóhoz, egy-egy góllal és gólpasszal járult hozzá a bajnoki cím megszerzéséhez.


A Zenit réme


Ekkor még nem volt több a jó néhány tehetséges fiatal egyikénél, a következő idényben azonban sikerült előrelépnie. A 2019–2020-as bajnokságban csupán két mérkőzésről hiányzott (az egyikről sérülés, a másikról koronavírus-fertőzés miatt), összesen három góllal és négy gólpasszal vette ki a részét az újabb aranyérem megszerzéséből.


auto_altFotó: Getty Images


A Bajnokok Ligájában pedig még jobban ment neki: mind a hat csoportmeccsen játszott (ötször kezdőként), és a Zenit-szurkolók valóságos rémálma lett: mindkét mérkőzésen lőtt gólt és adott gólpasszt is az oroszok ellen (az idegenbeli találkozón a 90+3. percben szerezte a győztes találatot), a Bruges pedig oda-vissza legyőzte a szentpéterváriakat. De így is csak a harmadik helyre futottak be a belgák a csoportban a Borussia Dortmund és a Lazio mögött, tavasszal pedig kipottyantak az Európa-ligából a Dinamo Kijev ellen – talán minden másként alakul, ha De Ketelaere nem kapja el a fertőzést a párharc két felvonása között, nélküle viszont csapata nem tudta kiharcolni a továbbjutást.


Ekkor a még mindig tizenéves futballista már belga válogatottnak mondhatta magát, ugyanis 2020. november 11-én, a Svájc elleni barátságos mérkőzés utolsó percében a pályára küldte őt Roberto Martínez. A következő fellépésére azonban majdnem egy évet kellett várnia: második válogatottságát azonban igyekezett emlékezetessé tenni: az olaszok (már megint az olasz szál…) elleni Nemzetek Ligája-bronzmérkőzésen gólt szerzett, igaz, a belgák így is kikaptak 2–1-re.


Egy jó szezon elég volt a milánói szerződéshez


De Ketelaere ekkor már a belga bajnokság egyik legjobb játékosának számított, hiszen parádés őszt produkált: a bajnokság első 20 fordulójában kilenc gólig és hat gólpasszig jutott, a szezont pedig 14 találattal (és újabb, 21 éves korára immár a harmadik bajnoki címével) zárta. Borítékolható volt, hogy ilyen teljesítmény után nem marad sokáig hazájában, hiszen valamelyik európai sztárcsapat előbb-utóbb elviszi.


Ez végül előbb történt meg, hiszen az AC Milan 2022 nyarán mintegy 35 millió euróért megvette az FC Bruges-től.


autoFotó: AC Milan


Az olasz sajtó sohasem a visszafogottságáról volt híres, már érkezése előtt kikiáltották az új Kakának a középpályást, akitől azt várták, hogy ismét bajnoki címre vezeti a Serie A címvédőjét.


Nagy remények után nagy csalódás


Ebből azonban semmi sem lett: egyrészt a piros-feketéknek esélyük sem volt az aranyéremre a parádézó Napoli mellett, másrészt De Ketelaere hatalmas csalódást okozott: játszott ugyan 32 bajnokin, de csupán kilencszer volt kezdő; gólt nem lőtt, és csupán egyetlen gólpasszra volt képes.


Sokan találgatták, mi lehet a kudarc oka: voltak, akik azt gondolták, Stefano Pioli hibázott azzal, hogy jobbára támadó középpályásként játszatta a Bruges-ben leginkább ékként, vagy visszavont csatárként futballozó belgát, míg mások szerint De Ketelaere egyszerűen képtelen volt alkalmazkodni a Serie A fizikálisan és taktikailag is jóval magasabb követelményeihez. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a csupán 21 éves srác egész addigi életét szülővárosában, a békés, nyugodt Bruges-ben élte le, ráadásul szülei válását követően még 20 évesen is az édesanyjával lakott. Innen hirtelen csöppent a nyüzsgő északolasz metropoliszba– a belga és az itáliai bulvársajtó közti különbségekről már nem is beszélve.


A félénk, visszahúzódó fiú láthatóan nem érezte jól magát a bőrében, és ez a pályán is visszaköszönt.


Epizódszerep a vb-n, epizódszerep a Milanban


Roberto Martínez ennek ellenére kivitte De Ketelaere-t a katari világbajnokságra, de a közel-keleti torna sem járult hozzá a középpályás hangulatának javulásához: hősünk csupán negyedórát kapott a világbajnokságon, Belgium pedig már a csoportkör után búcsúzott.


autoFotó: Getty Images


Charles tehát nem éppen feldobott állapotban tért vissza Milánóba, ahol tavasszal sem találta a helyét: szinte minden meccsen szerepet kapott ugyan, de általában csak a találkozók hajrájában küldte be Pioli, aki támadó középpályásként és hamis kilencesként is próbálkozott vele, de egyik elképzelése sem vált be.


A Bajnokok Ligájában még siralmasabban alakult a tavasz a belga szempontjából: a Milan ugyan egészen az elődöntőig jutott, de Charles az egyenes kieséses szakaszban összesen 13 percnyi lehetőséget kapott, a Tottenham Hotspur elleni nyolcaddöntő első mérkőzésén. Később egyik színolasz párharcban, sem a nyolc között a Napolival szemben, sem az Interrel megvívott (és elveszített) elődöntőben nem került a pályára.


Második esély Bergamóban


A tavalyi nyár egyik legfontosabb kérdése volt Milánó piros-fekete felén, hogy mihez kezdjenek a belga játékossal: adjanak neki még egy lehetőséget, vagy próbáljanak megszabadulni tőle?


Végül kompromisszumos megoldás született és kölcsönadták, nem is kellett messzire költöznie, hiszen az Atalantához került egy évre, hárommillió euróért, 22 milliós vásárlási opcióval.


Hamar kiderült, hogy jobb döntés egyik fél részéről sem születhetett volna, Gian Piero Gasperini ugyanis az első pillanattól kezdve hitt a belgában, aki remek játékkal hálálta meg a tapasztalt mester bizalmát.


Charles már az új idény első fordulójában betalált a Sassuolo ellen, szeptemberben pedig két gólpasszal vétette észre magát.


A folytatásban ugyan ő és az Atalanta is hullámvölgybe került, de Gasperini hitt a belgában és csapatában is, és mint oly sokszor, az ősz hajú trénernek megint igaza lett: a december 4-én, a Torino otthonában elszenvedett vereség óta a bergamóiak 11 mérkőzésük közül kilencet megnyertek, a bajnokságban feljöttek a negyedik helyre, az Olasz Kupában bejutottak a legjobb négy közé, az Európa-ligában pedig veretlenül, csoportelsőként mentek tovább a nyolcaddöntőbe.


autoForrás: Calcio Atalanta


Ha a tavaszi idény is ilyen jól sikerül az Atalanta és Charles számára, akár az is elképzelhető, hogy 2024 őszén ismét a Bajnokok Ligájában szerepelhet az együttes – a klub pedig végleg megvásárolja De Ketelaere-t a Milantól, akiből nem új Kaká, hanem új Ilicic lesz.


Kiemelt fotó: Getty Images

Szerző

Bán Tibor

Bán Tibor

Bán Tibor

Évtizedek óta az angol, az olasz és a dél-amerikai (különösen az argentin) foci múltjának és jelenének rajongója vagyok, de akkor sem kapcsolok el, ha kézilabda megy a tévében. Legújabb szerelmeim az amerikai foci és a darts, előbbit csak nézem, utóbbit művelem is, szigorúan amatőr szinten.