Az átok soha nem érhet véget? – 30 for 30: Yankees Suck

A sporthoz magától értetődően hozzátartozik a rivalizálás. A csapatok játékosai rendre nyilatkoznak arról, hogy tudják, melyek azok a meccsek, amelyeken a szokásosnál is jobban oda kell tenniük magukat, a szurkolók pedig mindig ezeket a derbiket várják a legjobban. Ráadásul a párharcok dinamikája hasonlít arra is, ahogy a való életben vitatkozunk: sokszor nem is tudjuk, mi volt az eredeti kiindulópont, annyi a lényeg, hogy haragudhassunk a másik félre. A sportban sokszor nehéz visszakeresni, hogy hol is kezdődött a párharc, de idővel ez nem is fontos. A lényeg, hogy fent lehessen tartani az ellentétet, mert abból valójában mindkét csapat profitál.

Ha szóba kerül a baseball kapcsán a rivalizálás, mindenkinek a New York Yankees és a Boston Red Sox jut az eszébe. Minden bizonnyal azért, mert két népszerű klubról van szó, ráadásul ennek az ellentétnek van egy jól meghatározható kezdőpontja. Egyrészről ott a társadalmi vetület, Boston és New York között mindig is ellentét húzódott, míg előbbi a kultúra, a fejlődés jelképe volt az amerikai történelemben, utóbbi kapcsán sokaknak a kosz és a túlnépesedés jutott eszükbe.

Másrészt még az 1910-es évek végén jött Babe Ruth esete. A Red Sox az idő tájt egyértelműen uralta a párharcot, ugyanakkor amikor Harry Frazee személyében új tulajdonos bukkant fel, gyökeresen átalakultak a hatalmi viszonyok. Frazee-nak nem tetszett Ruth viselkedése (ráadásul a városi legendák szerint a showbizniszben is tevékenykedő producernek jól jött a pénz), így eladta őt a legnagyobb riválisnak. Ezt követően kezdődött a sportágnak az az időszaka, amit csak a „Bambino átkának” neveznek. Míg a Yankees 1920 és 2003 között 26 alkalommal ért fel a sportág csúcsára, a Red Soxnak ez egyetlen alkalommal sem sikerült a tárgyalt korszakban. És bár az elmúlt lassan két évtized úgy vonult be a sportág történelmébe, mint amely időszakban megtört az átok, a frázis időről időre előkerül a különböző cikkekben, beszélgetésekben.

A 30 for 30 podcastjánek egyik fontos feladata, hogy végigvezessen minket ennek a rivalizálásnak a történetén. Egy 51 perces epizódról van szó, így természetesen vázlatos marad az ismertetés, de a legfontosabb fordulópontok megvannak, amihez az is sokat hozzátesz, hogy a csatorna Jody Avirgan személyében olyan műsorvezetőt választott, aki személyesen, szurkolóként is érintett a rivalizálásban.

Végül elérkezünk ahhoz az esettanulmányhoz, amely a podcast címét is szolgáltatta. Ahogy az Esquire remek cikke is kiemeli, annak ellenére tudott elterjedni a frázis, hogy a valóság épp ellentétes volt: a Yankees épphogy nagyon sikeres volt a tárgyalt időszakban. Ekkor lépett a képbe Ray LeMoine, aki néhány barátjával úgy döntött, hasznot húz a korszellemből. Julia Lowrie Henderson így foglalja ezt össze a podcastben:

„A Yankees utálata a kultúránk része, ez bostoniak generációját kötötte össze. Ray egyetlen dolgot csinált, ami más nem: okos volt, kitalált egy vállalkozást és meggazdagodott ebből az érzésből”

A 30 for 30 podcastja azért remek, mert egyszerre mond el valamit a sportbéli rivalizálások általános természetéről, miközben egy humoros és különleges konkrét esetet mutat be. A podcast itt hallgatható meg.

Kiemelt kép: ESPN 30 for 30 Facebook