„Az Eb-csoportbeli továbbjutás legyen a cél” – Nagy Antal, Juhász Roland és Cseri Tamás gondolatai a válogatott kvalifikációjáról
Három generáció, háromféle reakció a magyar válogatott drámai körülmények között megszületett, Eb-kvalifikációt érő szófiai döntetlenjére. Ki hogyan reagált a 97. percben esett gólra? Csak a szerencsén múlt volna? Mi a legnagyobb erénye a Rossi-féle válogatottnak? Mi lehet a cél a németországi Európa-bajnokságon? Ezekre a kérdésekre is felel az 1986-ban vb-résztvevő válogatott védője, Nagy Antal, az egyik 2016-os portugáliai kedvenc, Juhász Roland, valamint a nemrégiben még kerettag, mezőkövesdi Cseri Tamás.
– Ki mit csinált az öngólnál? Teljes megőrülés?
Nagy Antal: Én addigra már romokban hevertem, szóval inkább csak kiszakadt belőlem az addig felgyülemlett düh. És valahogy a csapaton, illetve Marco Rossin sem azt a felhőtlen, felszabadult örömöt láttam az első pillanatokban, inkább valami mélyről jövő elégtételt, hogy egy ilyen zavaros hét után, dacára a meccsen történteknek is megcsináltuk. Dominikot tudom idézni, aki azt nyilatkozta,
ha most mindent elmondanék, amit gondolok, nem jönnék ki belőle jól. Valami ilyesmit éreztem én is.
Juhász Roland: Németh Krisztiánnal és még néhány barátommal néztük a mérkőzést, mondani sem kell, nagyon örültünk. Miután a válogatott rendre veszélyes a rögzített játékhelyzetek, beadások utáni szituációkban, a meccs utolsó szabadrúgása előtt is bíztunk abban, születhet gól. Őszintén szólva nem is érdemeltünk volna vereséget, kevéssel az egyenlítés előtt hozta magát ugye ziccerbe Dominik. Valahol járt nekünk ez a gól. Végig jobban futballoztunk, az elején azt gondoltam, nagyon sima lesz. Szóval az egy pontra minimum rászolgáltunk.
Cseri Tamás: A nyolcvannyolcadik perctől állva néztem a meccset. Csak egyet gyötörjünk be, rimánkodtam, aztán a gólnál elég hangosan felkiáltottam. A család fent volt már az emeleten, de ebből biztosan megtudták ők is, mi történt.
– Szerencse, mondhatjuk, ha egy csapat egy öngóllal egyenlít a 97. percben, de ehhez azért valami más is kellett, nem? Mert ez a társaság sokadszor bizonyítja, hogy szorult helyzetben sem adja fel.
N. A.: Szerencse is kellett hozzá, ez kétségtelen, de nem ez a megfelelő szó a történtekre. Hanem a hit. Gary Linekernek van ugye a sokat citált mondása, hogy a futball az a játék amit kétszer tizenegy ember űz, és a végén mindig a németek győznek, de nem csak a szerencse vagy a tudás miatt, hanem mert küzdenek, hisznek a sikerben.
J. R.: Sokkal több ez a szerencsénél.
Maga a gól szerencsés volt, de amit ez a csapat évről évre letesz az asztalra, az példaértékű, ami történt, évek munkájának az eredménye. Egyre nagyobb tiszteletet vív ki a válogatott nemzetközi viszonylatban is, sztárcsapatok ellen is bizonyította már, mire képes.
A srácok tele önbizalommal lépnek pályára, mindenki, a klubjában kevesebbet játszó is mindent belead. Szoktam nézni a felvételeket arról, ahogyan az edzőtáborba megérkeznek a játékosok, abból azért sokat levesz az, aki benne van a futballban, és mindig azt szűröm le, ez egy rendkívül összetartó társaság, amelyet jó emberek alkotnak.
Cs. T.: Aki úgy gondolja, pusztán a szerencsén múlt, rossz úton jár. Szerintem amúgy sem kell az elmúlt időszak eredményeit megmagyarázni. Ez a csapat mindig hitt magában, ennek lett meg az eredménye. Örüljünk, hogy végre nem mi bukjuk el a végjátékban a meccseket, és ha kellett is a gólhoz szerencse, eleget tettünk érte, hogy mellénk szegődjön.
– Mi a legnagyobb erénye a mai magyar válogatottnak? Az említett hit, küzdelem, egység? Pedig az nem mindig elég, ugye…
N. A.: Ezekkel az erényekkel értük el a megfelelő eredményt Bulgáriában is, ahol meghatározó emberek hiányoztak. Marco Rossi érdeme, hogy olyan futballt alkotott meg, olyan taktikát gyakoroltatott be a játékosaival, ami ehhez az állományhoz passzol.
J. R.: Egyrészt a csapategység, másrészt jó játékosok alkotják a keretet. Dominik világsztár, de minden csapatrészben találni meghatározó egyéniséget. Jó nézni ezt a csapatot, és jó látni a magabiztosságot, amellyel futballoznak.
Cs. T.: A közösség. És az, hogy
a mester tudja, hogyan kell kommunikálni a játékosokkal, hogyan lehet rájuk hatni. És azt is tudja, milyen típusú játékosra van szüksége, azokat hívja csak meg, akik száz százalékig megfelelnek neki.
Mellettük aztán kiáll, a futballisták pedig érzik a bizalmat.
– Willi Orbán, Sallai Roland és az immár első számú center Varga Barnabás nélkül kellett kivívni a továbbjutást. Velük azért könnyebben ment volna?
N. A.: Nélkülük nagyon kellett az említett hit és küzdelem, velük lett volna komplett a csapat, és úgy meglett volna a nagyobb tudás is. Mégiscsak a tengely hiányzott, és ide vehetjük Gulácsi Pétert is.
Teljes csapattal gólt sem nagyon kaptunk, az utóbbi kettőn meg kettesével rúgták nekünk.
Mezey György mondta mindig, akkor lehetsz nyugodt, ha minden posztra két azonos értékű játékosod van, nálunk ez még nem minden esetben igaz. Korábban nyilatkoztam, csak Willi Orbán ne dőljön ki hosszabb időre, mert rá rendkívül nagy szükség lenne, ez azért beigazolódott.
J. R.: Lehet, hogy könnyebb lett volna, de minden meccs más. Aki szerepet kapott, a tudása legjavát akarta nyújtani.
Cs. T.: Így is, úgy is nehéz lett volna. Azért valljuk be, egyedül nekünk volt vesztenivalónk, a bolgároknak semmi. Láttuk, mekkora gát szakadt át a kilencvenhetedik percben. Érezhető volt egyfajta görcsösség, de a legfontosabb, hogy kint vagyunk az Eb-n.
– Kötelező volt ebből a csoportból kijutni, vagy azért Montenegró épp elég nehéz ellenfélnek tűnt Szerbia mellett?
N. A.: A jó kezdés után, a szerbek legyőzését követően már igen. Addig azért nem lehettünk benne biztosak.
J. R.: Igen, ez volt szerintem az elvárás. De kellemes teher az ilyen. Tudjuk, milyen teljesítményre képes ez a csapat, és nem élte meg görcsösen az esélyességet. Sokkal inkább a magabiztosság érződött.
Cs. T.: A papírforma sokszor megdől.
Amikor a Nemzetek Ligájában feljutottunk a B divízióból az A-ba, mindenki legyintett ránk, hogy ott majd nem sokra megyünk, erre tessék. De nincs olyan, hogy kötelező, mindenki ki akar jutni.
A bolgár és a litván válogatott sem rossz szerintem, a lényeg, hogy nekünk van egy jó csapatunk.
– A ‘86-os vb-résztvevő válogatott egy ilyen csoportból játszi könnyedséggel ment volna tovább? Azért ez egy szerény képességű litván és bolgár együttes, Szerbia és Montenegró bizonyult valós riválisnak.
N. A: Nincsenek jó emlékeim az egykori Jugoszlávia klubcsapatairól és válogatottjáról sem, szóval azt nem mondom, hogy játszva, de továbbjutottunk volna.
– Roland, te ugye nem játszottál 2015-ben a pótselejtezőben, az Eb-felkészülési találkozókon is alig, a 2016-os tornán viszont Fiola Attila sérülése után mindvégig kezdő voltál. Mi az üzenet azoknak, akik most nem sok esélyt látnak az Eb-csapatba kerülésre, de minden vágyuk az lenne?
J. R.: Nem szabad feladni a reményt.
A 2016-os csapatnak is az volt az erőssége, hogy hiába érezte magát valaki csak a huszonharmadik embernek, együtt lélegzett a többiekkel. Elképesztő egység uralkodott, ahogy a mostani együttesben is.
Nyilván sokan be akarnak kerülni a keretbe, illetve a kezdőbe, itthonról is, ez jót tehet az NB I-nek. Remélem, sok jó teljesítmény lesz a tavasszal. A mag adott, szóval nagy esélyt nem látok arra, hogy sok új ember kapjon majd szerepet, ettől még remek ösztönző az Eb-szereplés, és egy-két új ember simán bekerülhet a keretbe.
– Tamás, az álmaidban szerepel még a kerettagság, vagy ezt közel a harminchathoz elengedted?
Cs. T.: Ugyanazt tudom mondani, mint eddig: van úgy, hogy tudni kell kimondani, vége. Ettől még nem sértődnék meg, ha meghívnának, mindenkinek ez a vágya, de örülök, hogy vannak jó fiataljaink, akik bizonyítják, ott a helyük.
– Nyilván meg kell várni a sorsolást, mégis, milyen célokkal utazhat el a válogatott Németországba? Mint Rolandék esetében 2016-ban, a mindent beleadok szándéka mellett csak élvezzék, hogy ott lehetnek, vagy annál azért lehet messzebbre tekinteni?
N. A.: Mindig érdemes fölé tervezni. A továbbjutást kell kitűzni. Nagy meló vár még addig persze a válogatottra. Rossi kezdje csak el újra összerakni a csapatot, mert a hiányzók miatt valamelyest szétcsúsztunk. Ha mindenki egészséges lesz a tornára, úgy könnyebb a kapitány dolga, csak folytatnia kell az elkezdett munkát. És van még egy nagy plusz: a szuper lelkes szurkolótábor, amelynek én is tagja vagyok, és amelynek a legfanatikusabbjai Németországban is segítik majd a csapatot.
J. R.: Egyértelműen többről kell, hogy szóljon az Eb, minthogy csak élvezzék a srácok, hogy ott lehetnek, mert sokkal több van ebben a társaságban. Jó sorsolással meglehet a továbbjutás, de attól függetlenül is ki lehet tűzni célként. Ez a csapat a Nemzetek Ligájában megmutatta, bivalyerős csoportban is képes kitűnően szerepelni, szóval ki tudja harcolni a továbbjutást. Nem féltem a fiúkat.
Cs. T.: A legutóbbi Eb-n a németektől kapott fránya második gól miatt nem jutottunk csak tovább, és én ezúttal is bízom a srácokban. Tegyük magasra a lécet, akarjunk továbbjutni. Élvezzük is persze, hogy Eb-résztvevők vagyunk, de úgy, hogy közben eredményt produkálunk. Ahogy a mester is elmondta, annál is nagyobb dolgokra képes ez a válogatott, mint azt sokan gondolnák.
Kiemelt kép: MTI / Illyés Tibor