Az edző, akinek az a hobbija, hogy első osztályba juttatja a csapatait

A 34 éves cserecsatár, Leonardo Pavoletti 94. percben lőtt góljával nem a hazai pályán játszó Bari, hanem a Cagliari jutott a Serie A-ba a másodosztályú rájátszás vasárnapi döntőjében. Összesített döntetlen esetén (az első mérkőzés 1–1-re végződött) a szabályok értelmében a Bari nyerte volna a Serie B rájátszását. Pavoletti gólja frenetikus érzéseket szabadított fel a szárd játékosokban és Claudio Ranieri vezetőedzőben.

A Cagliari 2021-ben kiesett a Serie A-ból, és a vezetőség a mögöttünk hagyott szezonban a visszajutást tűzte ki célul. Fabio Liverani vezetőedzővel ez nem tűnt valószerűnek már induláskor sem, és ehhez hozzájárult, hogy a tréner képtelen volt megbirkózni a felesége elvesztésével járó traumával. A tragédia a csapatot is rosszul érintette, érezhetően hatással volt a teljesítményükre.

A Cagliari Liveranival hullámvasúton ült: a harmadiktól a 14. helyig mindenhol jártak az őszi szezon során. Ranieri tavaly decemberben vette át a szardíniai csapat vezetését. Vele a kiegyensúlyozottság lett az úr, a Como elleni 2–0-val már januárban becsúsztak a 8. helyre, amely a play-off-indulási jogot jelentette. Szinte végig a 6-8. helyen álltak, és végül az ötödik helyen végeztek.

Egyértelműen az idegenbeli meccsek jelentették a gyenge pontot a 2022-2023-as szezonban. Ősszel kizárólag Beneventóban tudtak nyerni. Tavasszal sem táltosodtak meg, de Ranierivel 12 házon kívüli találkozójukon csak kétszer kaptak ki négy győzelem és hat döntetlen mellett.

A play-offban meg kellett mutatniuk a mentális erejüket is, hiszen a bajnokság egyik legtöbbre taksált csapatát, a Parmát kellett megverniük a döntőbe jutásért, a finálé második meccsén pedig a gyengébb idegenbeli szereplés dacára kellett győzniük Bariban, hiszen a döntetlen a kiemelés alapján a hazaiakat juttatta volna a Seria A-ba. Megcsinálták.

A feljutás anyagi értelemben is nagy tett: költségvetése alapján nem a Cagliari ígérkezett befutónak.

A pályán a kulcsszereplők egyike Gianluca Lapadula volt, a 2015-16-os idény gólkirálya (Pescara, 30 gól), aki a rájátszás négy meccsén négy gólt tett hozzá az alapszakaszban elért 21 találathoz. Liverani alatt hat gólt szerzett, Ranieri további tizenkilencet „préselt ki” belőle.

A rájátszás legfontosabb gólját szerző Leonardo Pavoletti volt a második leghatékonyabb támadó, pedig harmadannyi időt töltött a pályán, mint Lapadula.

A középpályások közül a kongói Antoine Makoumbou és az uruguayi Nahitan Nández töltötte a legtöbb időt a pályán, utóbbit csatárként is bevetette Ranieri. A középpályán magasan Makoumbou szerezte a legtöbb labdát az idényben (35), és övé a legtöbb sikeres csel (34) is. A védelemben a Slovan Bratislava-nevelés Adam Obert kapta a legtöbb játékpercet, 20 éves kora ellenére érett teljesítményt nyújtott a szintén remek labdaszerző Giorgio Altaréval vagy Alberto Dossenával az oldalán. A jobbhátvéd posztján Gabrielle Zappa négy gólban is szerepet játszott a szezon során.

Borisz Radunovics kapus alig kapott lehetőséget a Cagliariban a Serie A-ban, a másodosztályban azonban végig ő védett. Az élcsapatok közül az ő kapujára tartott a legtöbb lövés (ez persze betudható annak is, hogy neki több meccse volt a plusz play-off-mérkőzésekkel), mégis övé volt a legjobb védési hatékonyság.

Őrület Cagliari utcáin

Természetesen a feljutás egyik fő letéteményese Claudio Ranieri volt.

Ranierinek ez volt az első jelentősebb csapata edzőként. Akár még játszhatott is volna ekkor, 37 éves volt. A szárdok ebben az évben épphogy elkerülték a kiesést a negyedik vonalba. Mindössze öt játékos maradt a keretben, akik az edző érkezése előtt már Cagliariban voltak, új csapatot kellett építenie.

Egészen meseszerű sorozatba kezdett a Cagliarival, és első lépésként a Foggiát, illetve a Palermót megelőzve feljutott csapatával a másodosztályba. Újoncként értelemszerűen nem a Cagliari számított a Serie B aranyesélyesének. Második évében kilenc új labdarúgót szerződtetett, vagyis a keret jelentős része megint cserélődött.

Clauido Ranieri 1989-ben

A bajnokság elején úgy játszott a Cagliari, ahogy egy gyengébb képességű feljutó csapattól várható, a negyedik fordulóban kieső helyen állt a csapat. Azután viszont három meccs alatt feltornázta magát a harmadik helyre, és októbertől szinte végig feljutó helyen állt (a Serie B-ből ekkor az első négy csapat került az első osztályba).

A meccseket pedig a fiatalok.

A jobbhátvéd Gianluca Festa 20, a balbekként játszó Aldo Firicano 22 éves volt. A középpálya tengelyében Massimiliano Cappioli (21) szervezte a játékot, mögötte a 18 éves Pasquale Rocco szűrt, mellette Alfonso Greco (20) robotolt. Elöl Fabrizio Provitali (21) lőtte a gólokat, 38 találkozón 12-szer talált be. A másik csatár, Raffaele Paolino 20 éves volt. A csapat magja tehát sihederekből állt, a fiatal Ranieri pedig a legjobbat hozta ki belőlük.

A tréner csapatára már akkor jellemző volt, hogy rugalmasan váltogatta a felállást – akár meccs közben is. A csapat a harmadik helyen végzett a második vonalban, feljutott, és így tehát két év alatt két osztályt lépett feljebb. Cagliariban kitört a fociláz, az emberek dudáltak az utcán, a csapat zászlóival aggatták tele az autóikat, mindenki a csapatot ünnepelte.

A firenzei csikók

Claudio Ranieri hősként távozott Szardíniáról, és egy nápolyi kitérő után megváltóként érkezett Firenzébe. A Fiorentina 1993-ban kiesett a Serie A-ból. Ranierinek viszont nem kellett aggódnia, olyan csillagok dolgoztak a keze alatt a másodosztályban is, mint Francesco Toldo, Stefan Effenberg és Gabriel Batistuta. Apró érdekesség, hogy a Milannal tavaly bajnokságot nyerő Stefano Pioli is a csapat tagja volt Firenzében.

Ranieri itt még a Cagliariban látott védekezésen is javítani tudott, 38 mérkőzésen mindössze 19 gólt kapott a csapata. Döbbenetes adat: a 22 éves Francesco Toldo 27-szer megőrizte a kapuját a góltól. Szintén figyelemre méltó, hogy Cagliari után Ranieri újfent „csikócsapattal” ért révbe: 23,2 év volt a firenzeiek átlagéletkora, egyedül a Modena előzte meg őket, amely kiesett az idény végén.

Fotó: Getty Images

Firenze után több nagy csapatnál is megfordult, a Valenciával Spanyol kupát, Intertotó-kupát és európai Szuperkupát is nyert, így érkezett meg 2013 májusában Monacóba. A másodosztályú csapatból sok név lehet ismerős: Layvin Kurzawa, Yannick Carrasco, Danijel Subasic, Anthony Martial, Lucas Ocampos és a kapitány Éric Abidal. A klub költségvetése a legtehetősebb riválisok büdzséjének háromszorosa volt (a Dijont leszámítva), így ez esetben nem volt kérdés, hogy a Monacónak kötelező visszajutnia az első osztályba.

Ranieri megtörte a sormintát, a bajnokságban nem az ő csapatáé lett a legkevesebb kapott gól, cserébe ők rúgták a legtöbbet a ligában. A 38 meccsen gyűjtött 4 vereség viszont varázslatos. A Monaco a 24. fordulóban állt az élre, és többé nem csúszott vissza, így az ekkor már 63 éves tréner a harmadik klubjával is egy osztállyal feljebb lépett.

„Nekem mindenem a Cagliari”

A Cagliarit 38 évesen juttatta fel először a Serie A-ba, idén 71 évesen duplázott. Becsületre méltó teljesítmény, Cagliariban megfontolhatják azt, hogy szobrot állítsanak-e neki. A trénerben fel is tolultak az érzelmek a Bari elleni mérkőzés lefújásakor.

„Nekem mindenem a Cagliari. Harminchárom évvel ezelőtt itt lettem edző, és a klubnak köszönhetem, hogy körbeutazhattam Európát. Örökké hálás leszek az itteni embereknek, és azoknak, akik visszahívtak ide. Picit féltem tőle, hogy ha visszajövök, belerondítok a régi szép emlékekbe.

Azokra a szenvedélyes szurkolókra gondolok most, akik végig kitartottak mellettünk, szurkoltak nekünk. Büszke vagyok, hogy örömet okozhattunk nekik” – idézte a Guardian azt, amit Ranieri a DAZN streaming-szolgáltatónak mondott.

Az utolsó mérkőzést követő nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a Cagliari kompakt volt. Igaza van, ez a szó találóan jellemzi korábbi csapatait is, melyekkel kiemelkedő eredményt ért el. Írtunk róla, hogy Ranieri nyitott az alakzatok sűrű cseréjére, szívesen alkalmazkodik e téren a körülményekhez: ha minden igaz, a 2022-2023-as bajnokságban tizenegy féle felállást próbált ki a Cagliarival.

A szárd klub vezetőinek a nagy siker nyomán most azon kell törniük a fejüket, hogyan erősítsék meg a csapatot, hogy elkerüljék a liftezést. Gianluca Lapadulának van jelentősebb Serie A-s tapasztalata, Zito Luvumbu viszont tavaly még a Cagliari Primaverában játszott. A középpályán leginkább harmadosztályú, másodosztályú tapasztalattal felvértezett futballisták vannak, vagy alacsonyabb színvonalú ligákban (például a szlovén bajnokságban) játszottak. Kivételt jelent Alessandro Deiola és Marko Rog, a védelemben pedig Gabriele Zappa, Giorgio Altare és Edoardo Goldaniga. Vagyis biztosan költeni kell majd új játékosokra.

A Cagliari apró, de egyedi hangulatú stadionban fogadhatja első osztályú riválisait: az Unipol Domus a Stadio Comunale Sant’Elia mellett épült fel. Az ideiglenes lelátót eredetileg a Sant'Eliában húzták fel, de aztán szétszerelték, és a régi stadion melletti parkoló területén építették fel újra. 16 ezer nézőt képes befogadni a nyitott létesítmény.

Kiemelt kép: calciodangolo.com