Az edző szent őrült – 30 for 30: Guru of Go

A nagyszámú epizód miatt az már a cikksorozat kezdetén eldőlt, hogy a 30 for 30 összes részéről nem tudunk majd írni, a cikkalanyok kiválasztásában azonban többféle szempont is szerepet játszik. Most például az, hogy a Guru of Go egy olyan jelenségre koncentrál, amely szinte megkerülhetetlen korunk sportvilágában – legyen szó bármilyen sportágról. A férfi kézilabda-világbajnokság elemzése során nem győztük hangsúlyozni, Varga Zsolt szintén beszélt róla, de olvashattuk kiemelt helyen futballtaktikai könyvben is: az átmenetről, a gyors játékról van szó, amely a kosárlabdában elválaszthatatlan Paul Westhead nevétől, akinek a könyvéről szintén közöltünk már korábban ajánlót.

Westhead az 1960-as évek végén kezdte edzői karrierjét, a 80-as évek elején pedig már a Los Angeles Lakers kispadján találta magát, először másodedzőként, majd elődje, Jack McKinney biciklibalesete után a Philadelphia elleni döntőben a karmesteri pálcát is megkapta, a csapat pedig többek között Magic Johnson és Kareem Abdul-Jabbar vezetésével be tudta húzni a finálét.

A következő szezonban viszont Johnson megelégelte az edző taktikáját, Westheadnek pedig – többek között a viták miatt – távoznia kellett. A szakember ezek után a Chicago Bullsnál vállalt munkát, azonban ott sem övezte nagy népszerűség, a gyenge eredmények miatt (28-54 az alapszakaszban) pedig hamar befejeződött ottani regnálása is. Ezt követően jött Westhead csúcsidőszaka a Loyola Marymount University egyetemi csapatánál, amely 1985 és 1990 között látványos játékkal ért el nagy sikereket.

A szakvezető által alkalmazott rendszer elemzésébe nem mennék bele mélyebben, ezt megtette a korábban említett ajánlóban a kosárlabdában nálam sokkal képzettebb kollégám, így inkább arra koncentrálnék, hogy a filmben mi jelenik meg mindebből. Westhead a 30 for 30 alkotóinál William Shakespeare-rel kerül párhuzamba, akinek a gondolatai és művei az edző egész pályafutását meghatározzák. Az az első pillanatoktól kezdve egyértelmű, hogy filmünk alanya szent őrült, aki ily módon képtelen adaptálódni a körülményekhez. Ha más sportágból kellene párhuzamot hoznom, minden bizonnyal Marcelo Bielsát említeném meg, kettejük történetének hasonlósága pedig azt is jól jelképezi, hogy az ilyen zseniknek általában az a sorsra, hogy sokkal nagyobb hatást gyakorolnak a sportágukra, mint amilyen sikereket ők maguk el tudnak érni. Az a 30 for 30 kilencedik epizódjából is világossá válik, hogy ehhez a játékrendszerhez elképesztő fizikális felkészültségre van szükség, így néhány képsor erejéig betekintést nyerhetünk a különleges erőnléti munkába is. (Bielsánál egyébként ez a Murderball, amit korábban szintén bemutattunk.)

Az Oscar-díjas Bill Couturié (az amerikai AIDS-válságot bemutató alkotásáért 1989-ben kapta meg a legrangosabb filmes elismerést) által rendezett epizód azonban nemcsak az edzőfejedelemre koncentrál, hanem néhány játékosára is, leginkább a tragikus körülmények között elhunyt Hank Gathersre. Őt a saját korosztályában hatalmas tehetségként tartották számon, szívproblémái viszont már ifjúkorában is aggodalomra adtak okot. Couturié munkájában a Gathers halála utáni első meccset is láthatjuk, amely előtt Westhead azt mondja a játékosainak, hogy dönthetnek arról, hogy pályára akarnak-e lépni. A megszólalók szerint azonban ez valójában egy pillanatig sem volt kérdés.

Bo Kimble és Paul Westhead egy sajtótájékoztatón 1990. március 15-én Hank Gathers halálát követően. (AP fotó / Alan Greth)

A találkozónak pedig aztán volt egy szó szerint filmbe illő pillanata: Gathers a pályafutása végéhez közeledve kifejlesztett egy büntetődobási technikát az egyébként gyengébb bal kezére, az előbb említett, érzelmileg igencsak túlfűtött találkozón pedig barátja és csapattársa, Bo Kimble ugyanígy végezte el a saját kísérletét a vonalról. Az eredmény: kosár és annál sokkal több.

„A meccs közepén jártunk, ez alapvetően nem az ilyen megoldások terepe, mégis mindenki tudta, hogy ez a helyes döntés” – fogalmaz a vezetőedző; „felnőtt férfiakat láttunk zokogni” – teszik hozzá a többiek.

Egy 51 perces sorozatepizód természetesen sok tekintetben sűrít és egyszerűsít, de ennek a pillanatnak a súlya még így sem lehet kérdéses.

A Guru of Go úgy állít emléket egy nagy hatású edzőnek, hogy közben nem csak róla szól, egy korszak és egy sportág fejlődése éppúgy benne van ebben az ötven percben. Erősen ajánlott epizód minden érdeklődőnek.

Kiemelt kép: ESPN