Az egyik legmagyarabb kubai – Carlos Pérez
Többször választották az év magyar kézilabdázójának. Mondták róla, hogy magyarabb a magyarnál. Játékospályafutása után pedig másodedzőként és az utánpótlásban dolgozva is segítette a veszprémi csapatot. Ismerjük meg jobban Carlos Pérezt.
Ahhoz kétség sem férhet, hogy az elmúlt évtizedekben a magyar férfi kézilabdázás fővárosa Veszprém volt. A rekordbajnok számtalan klasszis játékost adott a sportágnak, a Veszprém Aréna hangulatáról pedig még az ellenfelek is csak szuperlatívuszokban szoktak beszélni. A klub pedig a korábbi legendáival is méltányosan bánik, sokukat láthatjuk időről időre más szerepkörben. Carlos Pérez is ilyen volt az előző idény végéig, akkor azonban David Davis távozása nyomán ő is elköszönt a felnőttcsapattól, de az utánpótlásban továbbra is számíthatnak az értékes tanácsaira.
Carlos Pérez 1971-ben látta meg a napvilágot Kubában, és a kézilabdával is hazájában kezdett el foglalkozni. 1997-ben azonban a közép-amerikai ország és hazánk sportági szakszövetsége megállapodást kötött, aminek az volt a lényege, hogy a Magyarországra érkező játékosok majd itt megtanulják a sportág csínját-bínját, visszatérve pedig hazájukban kamatoztatják tudásukat. Többségük azonban jól érezte magát az új állomáshelyén, így nemcsak klubszinten, hanem néhányan a nemzeti együttesben is képviselték a magyar színeket.
Ennek nyilván részben az is lehetett az oka, hogy míg Magyarországon a kézilabda az egyik legnépszerűbb csapatsportág, addig Kubában a röplabda és a kosárlabda sokkal populárisabbak. A magyar válogatottság mellett döntött később „Csárli” Pérez is. A játékos így nyilatkozott a becenév eredetéről:
„Amikor megérkeztünk az országba, kérdezték a nevem. Mondtam, hogy Carlos Reinaldo Pérez Enrique. A Carlos nem volt elég hangzatos, a Péreznek pedig én nem örültem annyira, mondtam, hogy Kubában Reinaldónak hívnak. Valahogy mégis a Pérez név maradt meg, később lettem Csoki, majd Csárli, ami azért tetszik, mert angolul is megértik.”
1997 után pedig hosszú ideig nem is volt újabb állomás. Pérez Veszprémben megtalálta a helyét, hamar beilleszkedett, az akkor 26 éves játékos kisvártatva csapatának húzóemberévé tudott válni, ennek eredményei pedig többek között fontos győzelmek és jónéhány emlékezetes klub- és válogatott-mérkőzés voltak. Csoknyai István, az egykori (később szövetségi kapitányként is dolgozó) játékostárs így elevenítette fel a kezdeti időszakot:
„Emlékszem az első meccsre, amelyen Csárli játszott. Rossz emlék, mert kikaptunk Nyíregyházán. Meglepődtünk, hogy csak védekezik, de ekkor még akklimatizálódnia kellett, néhány nappal korábban jött meg, és olyan fáradt volt, hogy azt sem tudta, hol van. Aztán néhány hét múlva már akkor lőtt gólt, amikor akart, és kinőtte az NB I-et. A szó szoros értelmében lövő játékosnak számított akkoriban, nem nagyon kapott tőle labdát az ember. A szélsővel semmi kapcsolata sem volt, de a beállóval sem sok.”
A gólratörő stílus később játékintelligenciával is kiegészült, nem meglepő, hogy Pérez hamarosan kirobbanthatatlan lett a kezdőcsapatból. Az első évek rögtön remekül sikerültek, hiszen a Veszprém a 2000-es évek legelején rögtön BL-döntőt játszott, igaz, a győzelem akkor (sem) jött össze fináléban, a német Magdeburg szoros párharcban jobbnak bizonyult. A nemzetközi kupákat tekintve némileg kárpótolhatta a csapatot, hogy 2008-ban megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját. A klubhűséget mutatja, hogy a nagy nemzetközi érdeklődés ellenére Pérez nem hagyta el a Veszprémet, bár a következő időszak így is jórészt a sikerekről szólt, a 2000-es évek első időszakában a Szeged közel sem tudott olyan komoly ellenfele lenni a Veszprémnek, mint manapság. Ennek eredménye 14 magyar bajnoki cím és 13 Magyar Kupa-győzelem volt.
„Mert nem minden a pénz. Veszprém befogadott, csodálatos barátokat szereztem, Európában egyedülálló, fantasztikus szurkolótábora van a csapatnak, amely rengetegszer belehajszolt bennünket a győzelembe. Persze, néha eljátszottam a távozás gondolatával, de komolyan sohasem került szóba, hogy elmenjek.”
A sikerek persze a magyar nemzeti csapatban sem maradtak el, a 2002-es bemutatkozást követően Pérez volt a 2003-as portugáliai vb gólkirálya, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a válogatott kijutott az athéni olimpiára. Ott negyedik helyen végzett a csapat, akárcsak a 2012-es londoni olimpián (melyen Pérez egyébként komoly sérüléssel bajlódott). Összességében is elmondható volt ebben az időszakban a válogatottról, hogy bár mindig közel került a nagy bravúrhoz, az igazi áttörés sosem jött össze. Persze az azóta eltelt időszak azért megmutatkozott, hogy micsoda érték volt az, hogy a válogatott szinte mindig a negyedik-nyolcadik hely környékén szerepelt a világversenyeken.
Néhány év katari levezetés után aztán ismét Veszprémben tűnt fel Pérez, hiszen Ljubomir Vranjes menesztése után egy mérkőzésre a később szövetségi kapitányként is bemutatkozó Gulyás István kapta meg a lehetőséget, mellette pedig mindenki Csárlija lett a másodedző, sőt a később érkező David Davis is számított a munkájára.
Nem ritka, hogy egy nagy múltú csapathoz érkező külföldi edző egy helyi legendában találja meg a segítőjét, ám mégis úgy tűnt, hogy Pérez számára nem igazán komfortos ez a szerepkör, nem látszott igazán a csapaton az ő másodedzőként hozzáadott értéke. Davisszal pedig neki is távoznia kellett, azonban nem lenne meglepő, ha az utánpótlás jobban feküdne neki (részben azért, mert már korábban is dolgozott fiatalokkal). Az ugyanis nem kérdés, hogy bőven van olyan tapasztalata, amit sokan tudnak hasznosítani.
A szép gólok és az emlékezetes sikerek mellett van egy további hozadéka annak, hogy Carlos Pérez ekkora népszerűségre tett szert. Van abban ugyanis valami különösen szép, ahogy egy kubai születésű srácból magyar nemzeti hős válik. Leírva milyen abszurd, és a sportban mégis megtörténhet. Ezért is érdemes ápolni az ezzel kapcsolatos emlékeket, és ebben a Veszprém bizony igen jól is teljesít.
Borítókép: Getty Images
Szerző
