Az elfeledett magyar futballhős tragikus története (könyvajánló)
A minden idők egyik legjobb klubcsapatának tartott 1940-es évekbeli Grande Torino megteremtője és legfőbb mozgatórugója egy magyar szakember volt. Egri-Erbstein Ernő már a játékos-pályafutása során tudatosan készült az edzői karrierjére, mely során több olasz csapatnál is megfordult, ám különböző okokból kifolyólag nem hagyták őt hosszabb távon érvényesülni. A kivételt a Torino jelentette, amely a vezetésével egyeduralkodó lett Olaszországban, amíg 1949. május 4-én egy repülőgép-szerencsétlenségben életét nem vesztette a teljes csapat, Egri-Erbsteinnel együtt.
A magyar labdarúgás történetének egyik legnagyobb alakját életében hazánkban nem ismerték el az érdemeivel aranyos mértékben. Néhány évvel ezelőtt azonban az Akadémiai Kiadó gondozásában magyarul is megjelent Dominic Bliss róla szóló könyve Erbstein Ernő – Az elfeledett futball hős címmel.
Egri-Erbstein Ernő 1898-ban Nagyváradon született, aktív pályafutása során az elitcsapatnak nem számító Budapesti AK (BAK) játékosa volt, külföldön pedig Olaszországban, az Olympia Fiume és a Vicenza színeiben próbálhatta ki magát, valamint az Egyesült Államokban is játszott. A könyv részletesen felidézi Erbstein kevésbé ismert játékos-karrierjének mozzanatait. A korabeli hazai újságcikkekből kiderül, hogy az egykori fedezet kőkemény labdarúgó volt, aki nem vetette meg a durva szabálytalanságokat sem. Olaszországban már játékosként kiváló kapcsolatrendszert épített ki, a tengerentúlon pedig edzője távollétében ő irányította a játékostársait, és hamar megmutatkoztak kiemelkedő vezetői képességei.
A két világháború közti években több tucat magyar dolgozott az olasz csapatoknál. Nem egyszer előfordult, hogy az élvonalbeli mezőny klubjai több mint felének kispadján magyar edző ült. A squadra azzurra 1934-es világbajnoki címének évében tizenkét csapatnak magyar, kettőnek osztrák edzője volt, ami a Duna-menti iskolát dicséri, míg a négy évvel későbbi címvédés alkalmával kilenc magyar tréner dirigált első osztályú csapatot Olaszországban.
(Forrás: marvin.bline.hu)Erbstein első olaszországi munkáit kisebb déli csapatoknál töltötte, a Bari és a Nocerina kispadjáról viszont egy-egy szezon után távozni kényszerült. Ezt követően a Cagliarinál már két szezont tölthetett. Az ő nevéhez fűződött a szardíniai csapat történetének első másodosztályú feljutása, ám anyagi gondok miatt innen is mennie kellett. Olaszországban ekkor kapott nagyobb figyelmet a korát jócskán megelőző módszerei révén. Az olaszok által csak Ernestónak hívott stratéga a felnőttcsapat mellett maga tartotta az ifik edzését, és a taktikán kívül számos technikai praktikára is megtanította a játékosait. Például hogy hová tegyék a támaszkodó lábukat egy-egy lövésnél, de ő volt a térségben az első olyan edző, aki egy-egy nagyobb mérkőzés előtt edzőtáborba vonult csapatával egy elszigetelt területre a zavartalan felkészülés jegyében.
„A bátorság nyugodt bizonyossággal vértez fel bennünket, hogy semmiféle veszély nem leselkedhet ránk, és bolondság félnünk bármitől is. Meg kell lennie a bátorságunknak ahhoz, hogy ne féljünk.”
Első jelentősebb sikereit a Lucchese csapatánál érte el, melyet a harmadosztálytól a Serie A-ig vezetett. Védjegyévé vált, hogy egy-egy ismeretlen vagy kirekesztett játékosban meglátta a tehetséget. Erbstein kiválóan ismerte fel, hogy kikre számíthat a céljai elérésében, váratlan húzásai pedig rendre igazolták őt. Több olyan labdarúgót is a csapatához csábított, akik származásuk vagy politikai nézeteik révén ellenségesek voltak a hatalom szemében, ezért nagyobb csapatok nem merték foglalkoztatni őket. A könyvből megismerhetjük Bruno Neri történetét, aki a luccai csapat játékosaként olasz válogatottságig vitte. Az antifasiszta beállítottságú labdarúgó a válogatott egyedüli tagjaként nem volt hajlandó karlendítéssel üdvözölni Benito Mussolinit. (Mindössze három fellépésig jutott a nemzeti csapatban, majd 33 évesen lelte halálát egy tűzharcban. Első és utolsó csapata, a Faenza stadionja a nevét viseli.)
Egyik kiváló húzása volt, amikor a másodosztályból való feljutás idején megvált a csapat addigi gólvágójától, Vinicio Vianitól, cserébe két, az elképzeléseibe jobban illő, kombinatív játékosért. Eleinte még a szurkolók is kétkedve fogadták a kedvenc elengedését, és a játékos mellett tüntettek, Viani azonban egy osztállyal feljebb képtelen volt megismételni másodosztályú góltermését, a helyére érkezők pedig tökéletesen működtek a Lucchese csapatjátékában.
Csapata tulajdonképpen a totális futballt valósította meg évtizedekkel azelőtt, hogy az az 1970-es években a hollandok által világszerte ismertté vált volna.
A Lucchese az 1936-1937-es első élvonalbeli idényében hazai pályán nem kapott ki és újonc létére a hetedik helyen végzett. A sikeres idény után a csapat legjobbjait elvitték a tehetősebb olasz klubok. Erbstein betegsége miatt vidékre költözött, majd klubja tanácsára politikai okokból már nem is tért vissza, mert a helyi hatalom nem látta szívesen őt többé.
„Erbstein nem csak a kéznyomát hagyta a klubon – ő maga lett a klub” – tartották róla ekkoriban a helyiek.
Egri-Erbstein Ernő és nagyobbik lánya, Susanna (Forrás: farodiroma.it)A Torino újonnan kinevezett elnöke, Ferruccio Novo csábította az edzőt a piemonti csapathoz, ahol az első pillanatól kezdve mindenkit meggyőzött hosszú távú elképzeléseiről. Játékosai barátként tekintettek rá, megnyerő személyisége révén mindenkivel könnyen megtalálta a közös hangot.
„Mosolyogj már az öltözőben, meg akkor is, amikor kimész a pályára. Ha beléd száll az ellenfél, vagy a bíró butaságokat fúj: mosolyogj! Ha megint téved: mosolyogj! Ha az ellenfél gólt lő: mosolyogj! Ha mi szerzünk gólt: mosolyogj, mosolyogj és mosolyogj! Ha az ellenfél megpróbál provokálni, sértegetni: csak mosolyogj!”
– mondogatta a játékosainak.
Az első torinói szezonja derekánál életbe léptek Olaszországban a faji törvények, így a zsidó származású edzőnek a családjával együtt el kellett hagynia az országot. Eredetileg Hollandiába mentek, ám a szükséges papírok megléte ellenére sem engedték be őket az országba. Lehet, hogy szerencsések voltak, mert az ekkoriban az Olaszországból Hollandiába költöző Weisz Árpádot beengedték Hollandiába, de az Inter és a Bologna többszörös bajnok trénerét a németek elhurcolták és családjával együtt Auschwitzban lelte halálát.
Miután Hollandiába nem mehettek, Erbsteinék hazaköltöztek Budapestre, ahol a családfő a testvérével közös textilipari vállalkozásba kezdett. A Torino elnökével továbbra is tartotta a kapcsolatot, tanácsaival és intelmeivel a távolléte alatt is segítette a klubot, titokban ki is látogatott hozzájuk Olaszországba. Miután a németek lerohanták Budapestet, a család tagjai tényleges életveszélybe kerültek, de mindannyian sikerrel vészelték át a megpróbáltatásokat.
A szerző felkereste Erbstein lányait, Susannát és Martát, akik részletesen elmesélték a család kálváriáját. Az edző lányainak megszólalásai különleges exkluzivitást adnak a műnek, mindketten készséggel álltak Bliss rendelkezésére.
Erbstein nyolc év után 1946-ban tért vissza Torinóba. Addigra felvette a magyarosított Egri nevet, azonban az addig ismert vezetéknevét sem hagyta el, mert Olaszországban úgy ismerték. Visszatérése után kezdetben csak a háttérben vállalt munkát, de valójában a klubon belül neki volt a legnagyobb szava, mivel az elnök vakon megbízott benne. Tulajdonképpen egyfajta menedzseri szerepkört töltött be. A Torinónál kapta meg a szükséges teret ahhoz, hogy megvalósítsa régóta benne élő elképzeléseit és egy korszakos meghatározó együttest hozzon létre.
„Ha jó napja van, a Torino egyszerűen megállíthatatlan – írta a La Stampa nevű lap felelős szerkesztője, Luigi Cavallero az Alessandria elleni 10–0-s diadalmenet másnapján. – A földön tartják a labdát, tökéletesen értik egymást a játékosok, és olyan intelligens a támadójátékuk, amivel összehúznak bármilyen védekező taktikát. Káprázatos passzjátékkal, cselekkel, lefordulásokkal, pozíciócserékkel, sprintekkel, lövésekkel, támadóik ördöngös trükkjeivel mutatják be, mit jelent, ha tehetséges játékosok mindent kihoznak magukból. Összezavarják, lelombozzák és végül lefegyverzik ellenfeleiket, akiknek végül nem marad más, mint a feltétel nélküli megadás.”
A Torino 1948-1949-es bajnokcsapata (Forrás: Wikipedia)Kevéssé ismert, hogy egy évvel a Torino 1949-es tragédiája előtt lezuhant egy másik repülőgép abban a térségben, amerre a csapat is éppen repült és sokan azt hitték, hogy ők vesztek oda. A Torinónál többen is tartottak a repüléstől, ezért általában csak a külföldi meccsekre utaztak légi úton. A végzetes út előtt az SL Benfica játékosa, Francisco Ferreira emlékmeccsén vettek részt Lisszabonban. A hazafelé tartó úton a leszállást megelőzően a Torinót szállító repülőgép a viharos időben a Superga bazilikába csapódott, a katasztrófát senki nem élte túl. Odaveszett Schubert Gyula is, a Torino akkoriban egyedüli magyarként játszó fedezete.
Erbstein lányai részletesen felelevenítették, hogy hogyan élték meg a tragédiát. Susanna és Marta számtalan személyes emléket, érzést osztott meg a szerzővel az édesapjukról, melyekből kiderül, hogy ő a magánéletében ugyanolyan előrelátó és alapos ember volt, mint az oldalvonal mellett.
Emlékhely a bazilika falán (Forrás: Alamy)A tragédiát követően Olaszország gyászba borult. Torino város a hőseit siratta, hiszen a háború utáni szomorú években a Grande Torino volt a remény jele. A bajnokságból hátralévő négy fordulóban az ificsapat állt ki, szolidaritásul valamennyi ellenfél ugyancsak ifiket küldött pályára ellenük. A halálukat követően az 1948-1949-es idény bajnokává avatták őket.
A könyv igyekszik minél teljesebb képet adni egy sokak számára alighanem ismeretlen edzőlegendáról. Megtudhatjuk, hogy ki volt Ernő és Ernesto, illetve Egri és Erbstein, s hogyan lehetséges az, hogy a Grande Torino legnagyobb sikerkovácsának neve mégis a feledés homályába merült.
„Ahogy ő maga fogalmazott: egyszerre volt több és kevesebb is, mint a Torino menedzsere.”
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: hungarianfootball.com
Szerző
